1933. október 1-jén a német családok szokatlanul szerény vasárnapi ebédhez ültek le. Évszázadokon át a vasárnap a bőséges, sült húsos lakomák napja volt – az asztal közepén egy nagy, ropogósra sült darab hús, körülötte burgonya és mártás –, ez volt a hét koronája. Ám azon az őszi napon, kilenc hónappal azután, hogy a nemzetiszocialisták hatalomra kerültek, Németország-szerte egyszerű, olcsó ételek kerültek az asztalokra. Egyesek ír pörköltet főztek, mások szalonnával és szárított borsóval készült borsólevest. Akadt, aki makaróni milánóit – egy korai, tömör tésztás ételt apró sonkadarabkákkal – tálalt. Mindegyik ételben három közös vonás volt: olcsó volt, egyetlen edényben készült, és hivatalosan a náci állam hagyta jóvá.
Ez volt az Eintopfsonntag ( „egy fazék vasárnap”, köznyelvben: „Pörkölt vasárnap” ) kampány kezdete – a náci rezsim egyik legjellegzetesebb társadalmi és propagandisztikus akciója, amely éveken át fennmaradt, sőt a második világháború idején is folytatódott. A kezdeményezés célja nem csupán a takarékosság volt, hanem a Winterhilfswerk ( Téli Segélymű ) nevű jótékonysági szervezet támogatása, amelyet a háborús veteránok és a szegények megsegítésére hoztak létre.
„Wir essen Eintopfgericht – keiner darf hungern” – „Egytálételt eszünk – senkinek sem szabad éheznie” – a 1933 szeptemberében megjelent plakát szerint, ha mindenki egytálételt fogyaszt, senki sem maradhat éhes. ( A kép forrása: Museum im Kornhaus Bad Waldsee )
A kampány kezdete – 1933 őszén
A nácik hamar felismerték, hogy a gazdagabb németeket nehéz rávenni önkéntes pénzadományokra. Ezért október 1-jétől új módszert vezettek be: minden hónap első vasárnapján a hagyományos, drága sült ebéd helyett egytálételt, azaz Eintopf-ot kellett főzni, és az így megspórolt összeget – átlagosan fél birodalmi márkát fejenként – a Winterhilfswerk javára kellett befizetni. A családokhoz az NSDAP helyi megbízottai, az ún. Blockwartok házról házra jártak, hogy a megtakarítást beszedjék. Aki megtagadta a részvételt, azt gyakran társadalmi nyomás, sőt megfélemlítés érte. A gyűjtések azonban hatalmas összegeket hoztak: csak az 1935/36-os tél folyamán több mint 31 millió birodalmi márka gyűlt össze, és például Berlinben 75 000 segítő 375 000 márkát szedett össze. A hatóságok az éttermeket is kötelezték az akcióra: minden kijelölt vasárnapon olcsó, legfeljebb félmárkás Eintopf menüt kellett kínálniuk. A konyhákban az olcsó, német alapanyagok – burgonya, gyökérzöldség, káposzta, bab, sertésszalonna – kerültek előtérbe.
Propagandfotó 1936-ból, amin Adolf Hitler kollégáival, többek között Joseph Goebbels propagandaminiszterrel, vacsorázik – ( A kép forrása: The Print Collector / Print Collector / Getty Images )
A háziasszony mint a propaganda célpontja
A náci propaganda különösen a háziasszonyokat célozta meg, mint a „német konyha őrzőit”. Újságok, rádióműsorok és szakácskönyvek sokasága hirdette az egyszerű, „honos alapanyagokból” készült recepteket. Az egyik hivatalos szakácskönyv címe sokatmondó volt: „Háziasszonyok, most azt kell felhasználnotok, amit a föld ad! Egészséges, tápláló ételek hazai terményekből.” A rezsim a gyerekeket sem hagyta ki: mesekönyvek és illusztrált füzetek tanították őket az Eintopf erényeire. A propagandafotókon Adolf Hitler is gyakran egy gőzölgő fazék mellett jelent meg – noha magánéletében ekkorra már többnyire vegetáriánus étrendet követett.
Az „egy fazék – egy nép” ideológiai üzenete
Az Eintopfsonntag nem csupán jótékonysági vagy gazdasági kezdeményezés volt. A nácik szimbolikus jelentést is társítottak hozzá. A közös egytálétel a társadalmi különbségek eltörlését, az „egységes népi közösséget” ( Volksgemeinschaft ) jelképezte. A kampányt így értelmezték: ahogyan a különféle hozzávalók egyetlen ételben egyesülnek, úgy olvadnak össze a különböző német tartományok – poroszok, bajorok, szászok – az egységes „német néppé” ( ein Volk ). Alice Weinreb történész szerint a jelszó – ein Topf, ein Volk ( „egy fazék, egy nép” ) – tökéletesen kifejezte a nácik társadalomképét.
Hitler 1935-ben nyilvánosan is megfeddte azokat, akik nem vettek részt az akcióban: „Aki még sosem ismerte az éhséget, nem tudja, mit jelent a nélkülözés. Aki nem áldoz a közösségért, az jellemtelen élősködő a német népen.”
Az Eintopf tehát „áldozati étkezéssé” vált, amelyet a náci sajtó a keresztény úrvacsorához hasonlított: „Ahogyan a hívő keresztények az utolsó vacsorában egyesülnek urukkal, úgy a nemzetiszocialista Németország e közös étkezésben fogadalmat tesz az összetartozásra.”
„Berlin ma is megeszi az egytálételét.” Berlin, 1933. ( A kép forrása: Ismeretlen fotós. bpk-Bildagentur, képszám: 30024417. )
Példák a mindennapokból
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Miután a lázadók 2011 októberében megölték Kadhafit, holttestét közszemlére tették, és több ezer ember láthatta. A diktátor földi maradványait ismeretlen helyen temették el, és a temetésen résztvevőknek a Koránra kellett megesküdniük, hogy megőrzik a sír helyének titkát. |
A rendszer szigorúan szabályozta, milyen ételek kerülhetnek az asztalra. A Kasseler Post 1934 októberében például előírta, hogy az adott vasárnapon csak háromféle Eintopf főzhető:
-
Lencseleves vagy borsóleves kolbásszal, sertésfüllel vagy sózott hússal,
-
Marhahúsos tésztaleves,
-
Zöldséges egytálétel húsbetéttel.
Az éttermeket három árkategóriába sorolták ( 0,70 – 1,00 – 2,00 RM ), és a vendégek a befizetett adományról nyugtát kaptak. Hamburgban 1934 februárjában a háztartások 65%-a vett részt, összesen 104 200 márkát adományozva. Az „Ostmarknak” nevezett, 1938-ban Németországhoz csatolt Ausztriában szintén megszervezték az akciót: az ottani sajtó Eintopfként sorolta a gulyáslevest, szegedi gulyást, káposztás tésztát és füstölt hússal készült ételeket.
Nyilvános pörköltvacsora a wormsi téli segélyalap javára, 1938 ( A kép forrása: Német Szövetségi Archívum ( German Federal Archives ), Gaubildarchiv, Worms ( kép 133 ), Leltári szám: 133-295
A mozgalom hanyatlása és átalakulása
Az évek múltával a lelkesedés csökkent. A tehetősebbek visszasírták a régi sülteket, a szegények pedig elégedetlenek voltak, hogy az adományok tőlük is elvártak voltak. Az ellenzéki, illegális sajtóban szatirikus rajzok gúnyolták az akciót. Az egyik viccben ez állt: – „Melyik Eintopf az, ami a legelterjedtebb Németországban?” – „A Gedämpfte Zungen – a „párolt nyelvek” ( vagyis „elhallgattatott nyelvek” ). A második világháború kitörésével a „Eintopfsonntag” kifejezést fokozatosan felváltotta az „Opfersonntag” ( „Áldozati vasárnap” ), amely kizárólag a Winterhilfswerk gyűjtéseire vonatkozott.
A kampány a háború végével megszűnt, de kulturális nyoma megmaradt. Több mint nyolc évtizeddel később az Eintopf továbbra is közismert és kedvelt étel Németországban – borsóleves, lencsefőzelék, burgonyaleves vagy káposztás főzelék formájában –, bár kevesen gondolnak arra, hogy ennek az egyszerű, házias ételnek propagandisztikus és ideológiai eredete van. Ahogyan Norbert Frei történész fogalmazott: az Eintopfvasárnap „a nemzetiszocialista népnevelés mintapéldája” volt – egyszerre gazdasági, szociálpszichológiai és ideológiai eszköz, amely a közösségi áldozathozatal illúzióját keltette. A náci jelszó, miszerint „mindenki részt vesz, mert mind egy nép vagyunk”, a fazékban kavargó leves formájában öltött testet.
Felhasznált források:
atlasobscura.com, The Forgotten Nazi History of ‘One-Pot Meals’
dhm.de, Eintopfsonntag
de.wikipedia.org, Eintopfsonntag
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
