Miért kiáltják az amerikai ejtőernyősök az apacs törzsfőnök, „Geronimo” nevét ugrás közben?

A „Geronimo!” felkiáltás máig élő, bátorító ordításként ismert: bár a híres csirikava apacs törzsfőnök nevét kiáltjuk, a szokás valójában nem vezethető vissza közvetlenül hozzá. Még napjainkban is gyakran hallani – és filmekben is számtalanszor felbukkan –, hogy valaki egy merész, veszélyes ugrás előtt így kurjant fel. De hogyan vált éppen Geronimo neve a vakmerő ugrások jelképévé? A kiáltás eredetileg az Egyesült Államok hadseregének ejtőernyősei között terjedt el az 1940-es években, majd fokozatosan általános felkiáltássá vált mindazok számára, akik nagy magasságból ugranak le, vagy egyszerűen csak a felszabadult izgalom pillanatát szeretnék kifejezni.

A kiáltás eredetére több magyarázat is létezik, amelyek mind Fort Benninghez ( Georgia állam ) kötik, ahol az amerikai hadsereg első ejtőernyős kísérletei zajlottak a negyvenes évek elején. Az egyik legismertebb történet Gerard Devlin ejtőernyős visszaemlékezése alapján szól. Eszerint 1940 augusztusában Aubrey Eberhardt honvéd, a kísérleti ejtőernyős szakasz tagja tréfából fogadta meg, hogy első ugrásakor teli torokból azt kiáltja: „Geronimo!”. A csapat előző este moziban járt, ahol egy indián témájú westernfilmet néztek – feltehetően az 1939-es Geronimo című alkotást. Társai azzal ugratták Eberhardtot, hogy az ugrás izgalmában még a nevét sem fogja tudni kimondani. Ő erre dacosan kijelentette, hogy bebizonyítja bátorságát, és az ugrás pillanatában a lehető leghangosabban kiáltja: „Geronimo!”. Ígéretét be is tartotta, és a kiáltás idővel átragadt az egész szakaszra.

Strand Theater plakáthirdetés az Geronimo ( 1939 ) amerikai, Paramount Pictures westernfilmhez – Allentown Morning Call, 1940. január 25. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )

Egy másik magyarázatot Richard Winters százados emlékiratai említenek. E szerint a 501. ejtőernyős gyalogezred katonái körében egy „Geronimo” című népszerű dal terjedt el. Amikor az első ugrásra készültek, a katonák ezt kiáltották volna, ám parancsnokuk inkább a „Currahee!” felkiáltást erőltette – ez annak a hegynek a neve, amelyet a kiképzés során rendszeresen megmásztak ( „három mérföld fel, három mérföld le” ). A katonák azonban továbbra is kedvelték a „Geronimo” kiáltást.

Az amerikai hadsereg Ejtőernyős Teszt Századának 48 önkéntese, akik 1940. augusztus 16-án hajtották végre az első hivatalos ugrást a georgiai Fort Benningben. Az alakulatot William C. Lee – akkor még őrnagy – irányította, aki két hónap alatt maga válogatta össze a felszerelést, a repülőgépeket és magukat a katonákat is, köztük olyan később ismert tiszteket, mint Maxwell Taylor, Jim Gavin, Bud Miley és Robert Sink. ( A kép forrása: Major General William C Lee Airborne Museum )

Létezik egy harmadik eredetmagyarázat is. Fort Sill ( Oklahoma állam ) közelében találhatók a Medicine Bluffs sziklái, ahol a legendák szerint Geronimo egy meredek szakadékon vágtatott le lóháton, miközben az őt üldöző katonák tehetetlenül nézték után. A néphagyomány úgy tartja, hogy a vakmerő ugrás közben még fel is kiáltott: „Geronimo-o-o!”. Valószínűbb azonban, hogy ez a történet egy másik híres eset, McColloch „ugrása” nyomán született.

501. ejtőernyős gyalogezred megkülönböztető egység jelvénye, és az 509. ejtőernyős gyalogezred második világháborús zsebfoltja és svájcisapkája

A kiáltás fogadtatása kezdetben vegyes volt. A felsőbb vezetés egy része fegyelmezetlenségnek tartotta, mások viszont éppen a bátorság kifejezését látták benne. Végül ez utóbbi álláspont győzött. Amikor az ejtőernyős alakulatok létszáma nőtt, a „Geronimo!” kiáltás is egyre szélesebb körben terjedt. Az 1940-es évek elején az amerikai hadsereg 501. és 509. ejtőernyős gyalogezrede az egység jelvényeibe is beépítette Geronimo nevét – mindezt Geronimo leszármazottainak engedélyével. A második világháború ejtőernyős bevetéseiről szóló beszámolók pedig tovább erősítették a kiáltás ismertségét, így az végül a civil életben is elterjedt.

A „Geronimo!” kiáltás így vált az amerikai ejtőernyősök egyik jelképes felkiáltásává, amely egyszerre hordozza a bátorság, a lendület és a hagyomány üzenetét. Eredete többféleképpen magyarázható, de mindegyik történet azt mutatja, hogy a katonák számára egyfajta lelki erőt és összetartozást jelentett – és mára sokkal szélesebb körben is a vakmerő ugrás szinonimájává vált. Ma is használják, bár inkább hétköznapi, játékos felkiáltásként. Már nem kötődik szorosan a katonai hagyományokhoz: gyerekek, sportolók, turisták vagy bárki kiáltja, amikor valami merész vagy izgalmas dologra szánja el magát – például vízbe ugráskor vagy vidámparki attrakción. Az eredeti ejtőernyős hagyomány emlékét őrzi, de mára általános bátorító, felszabadult kiáltássá vált.