A világ legkisebb területű “városállam országa”, ahol soha nem voltak saját bankjegyek! ( Vatikánváros pénztörténete )

Következzen ismét, egy kis pénztörténet. Vatikán ( hivatalos nevén Vatikánvárosi Állam, gyakran Vatikánváros ) pénztörténete. Sokan “reflexből” úgy gondolnák, hogy  biztosan hosszú írás következik, hisz Vatikán történelme is igen régre nyúlik vissza. Ez majdnem helyes feltételezés, de mégsem az. Ennek egyszerű magyarázata van. Vatikán mindössze csak 1929-óta létezik. Következésképpen, csak innentől lehet a saját pénzveréséről, pénztörténetéről beszélni. Azonban ahhoz, hogy Vatikán pénztörténetéről beszéljünk, nem hagyhatjuk ki, a teljes történelmének minimum rövid bemutatását sem. 

A Pápai Állam ( vagy Egyházi Állam ) története ( 756 – 1870 )

A Patrimonium Petri megalakulása 

A Pápai Állam, más néven Egyházi Állam ( latinul: Status Pontificius vagy Patrimonium Petri, olaszul: Stato Ecclesiastico ), a pápák világi fejedelemsége volt 756-tól 1870-ig. Az Egyházi Állam eredetét a hamisított constantinusi adománylevél szerint Nagy Konstantinra vezetik vissza, aki állítólag I. Szilveszter pápának ajándékozta Itáliát. Már a keresztényüldözés idején jelentős ingatlanokkal rendelkeztek a pápák, és a 6. század végére a pápai birtokok összterülete kb. 220 km² volt. A pápák birtokai főként Rómában és környékén, de kisebb részei Korzikán, Szardínián, Szicílián, Dél-Galliában, Isztriában és Afrikában is voltak. Nagy Szent Gergely pápa ( 590-604 ) fejlett gazdálkodási módszereket vezetett be, melyek lehetővé tették a növekvő egyházkormányzat kiadásainak fedezését és szociális célokra való juttatást is.

A Pápai Állam létrejötte ( 8. század )

A képrombolás idején, 727-ben a rómaiak elűzték a bizánci helytartót, és II. Gergely pápát világi uruknak ismerték el. 756-ban Kis Pipin frank király legyőzte a longobárd Aistulf királyt és ünnepélyesen a pápának adományozta a római dukátust, a Ravennai Exarchátust és a Pentapolist, megalapítva ezzel az Egyházi Államot. Nagy Károly császár a Longobárd Királyság megsemmisítése után, 774-ben, 781-ben és 787-ben megerősítette és növelte az Egyházi Állam területét.

Nagy Károlytól Avignonig

III. Leó pápa 800. december 25-én császárrá koronázta Nagy Károlyt, aki római császárként a római népet hűségesküre kötelezte. Az Egyházi Állam azonban idővel teljesen függetlenné vált a császártól. A Frank Birodalom felbomlása után Nagy Ottó császár 962-ben visszaállította a császárságot, és megerősítette az Egyházi Állam adományait.

Avignontól az újkorig

Az avignoni fogság idején ( 1309-1377 ) teljes anarchia uralkodott az Egyházi Államban. Albornoz bíboros újjászervezte az államot, amely egészen 1870-ig érvényben volt. A nyugati egyházszakadás ( 1378-1417 ) ismét akadályozta a fejlődést. II. Gyula pápa ( 1503-1513 ) megerősítette az Egyházi Államot, XIII. Gergely pápa egységesítette a kormányzást, V. Szixtusz pápa ( 1585-1590 ) pedig pénzügyi reformokat hajtott végre.

A Szent Péter-bazilika, olajfestmény, 1630 körül. A festő Viviano Codazzi  ( 1604–1670 ) ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )

Napóleoni kor

1791-ben Franciaország magához csatolta Avignont és a Venaissini Grófságot. 1798-ban Berthier tábornok megszállta az Egyházi Államot, és köztársasággá nyilvánította. 1800-ban Bonaparte első konzul visszaállította az államot, majd 1808-1810 között Franciaországhoz csatolta. A bécsi kongresszus 1815-ben helyreállította az Egyházi Államot.

Az olasz nacionalizmus és az Egyházi Állam vége

A következő évtizedekben az olasz egység mozgalmai támadták az Egyházi Államot. XVI. Gergely pápa próbálta megőrizni a régi rendet, de IX. Piusz reformokat vezetett be: megszüntette a katonai hatalmat, korlátozta a rendőrséget, amnesztiát adott a polgári foglyoknak, és népképviseleti tanácsot hozott létre. 1848-ban új alkotmányt adott ki, de a nép követelte, hogy hadat üzenjen Ausztriának, amit a pápa elutasított. A liberálisok által kinevezett miniszterelnököt meggyilkolták, és IX. Piusz Gaetába menekült. A képviselőház ideiglenes kormányt alakított, és 1849-ben kikiáltották a római köztársaságot. A pápa tiltakozott, és katonai segítséget kért. Franciaország, Ausztria, Spanyolország és a Nápolyi Királyság fegyveres beavatkozással visszaállította a pápai hatalmat. IX. Piusz 1850-ben francia katonák kíséretében tért vissza Rómába, és bevezette a rendőri abszolutizmust. 1859-ben az olasz egység hívei elszakították az Egyházi Állam legációit, és csatlakoztak a Szárd–Piemonti Királysághoz. Garibaldi meghódította Nápolyt és Szicíliát, és egyesítette Észak- és Dél-Itáliát, így az Egyházi Állam területének nagy részét elvesztette. 1864-ben Franciaország és Olaszország megegyezett, hogy a francia csapatok elhagyják az Egyházi Államot. 1866-ban újra francia csapatok érkeztek, és legyőzték Garibaldi seregét.

1870

1870 augusztusában, a porosz–francia háború kitörésekor, a francia csapatok elhagyták az Egyházi Államot. Szeptember elején Viktor Emánuel olasz király engedélyt kért IX. Piusz pápától, hogy csapatai megszállhassák az Egyházi Államot a rend fenntartása érdekében, de a pápa szeptember 11-én elutasította ezt. Ennek ellenére az olasz csapatok több irányból benyomultak az Egyházi Államba. Szeptember 16-án elfoglalták Civitavecchiát, 19-én megostromolták Róma falait, és 20-án a pápai hadsereg a pápa utasítására feladta a védekezést. Október 2-án népszavazáson döntöttek ( 133 681 szavazattal 1507 ellenében ) arról, hogy Róma csatlakozzon az Olasz Királysághoz. Október 9-én a király rendelettel feloszlatta a pápai hadsereget és elbocsátotta a hivatalnokokat. A pápa mellett csak a Svájci Gárda és az udvari tisztviselők maradtak. IX. Piusz november 1-jén kiközösítette mindazokat, akik részt vettek az Egyházi Állam annektálásában.

Az Egyházi állam vége ( 1870 – 1929 ), az Olasz Királyság része

1871 májusában az olasz kormány a kezességi törvénnyel próbálta rendezni a helyzetet. A törvény szerint a pápa szuverén államfő marad, személye sérthetetlen, követeket küldhet és fogadhat, és felségterületeként a Vatikánt, a Lateránt és a Castel Gandolfói kastélyokat határozták meg. Évente 3 225 000 líra juttatást is biztosítottak neki. A pápa azonban elutasította ezt az ajánlatot, és inkább a hívők péterfilléreire támaszkodott. Utódai továbbra is fenntartották az Egyházi Államhoz való jogukat.

Vatikánváros létrejötte, a lateráni egyezmény ( 1929 )

1929 február 11-én írták alá az Apostoli Szentszék és Olaszország közötti lateráni egyezményt, melynek eredményeként létrejött a Vatikánvárosi Állam. Az egyezmény nemzetközi jog szerinti szuverén jogalanyiságot biztosított a Vatikánnak, hogy az Apostoli Szentszék, mint a katolikus egyház legfőbb intézménye, “abszolút és látható függetlenséget és nemzetközi téren vitathatatlan szuverenitást” élvezhessen. A lateráni egyezményt 1929. június 7-én ratifikálták, és 1984-ben átdolgozva megújították. A konkordátum részletesen szabályozta a városfallal körülvett pápai állam és az olasz állam kapcsolatát.

– Lateráni egyezményi

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A középkori udvari divat gyakran minden volt, csak kényelmes és praktikus nem. Kiválóan példázzák ezt a korszakról készült képeken gyakran látható hosszú orrú cipők, amelyekben járni is alig lehetett. 1366-ban V. Károly francia király kísérletet is tett eme eszement hóbort felszámolására és betiltotta az ilyesfajta cipők gyártását, azt remélve, hogy a készletek elapadásával a divat is átalakul – utólag azonban tudjuk, hogy törekvéseit kevés siker koronázta.

A Vatikán nem azonos az Apostoli Szentszékkel, amely a katolikus egyház főhatósága. A Vatikánvárosi Állam teokratikus monarchia, ahol a pápa az államfő, és teljes törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalommal bír. Az állam saját világi jogrendje szerint működik, első alaptörvényét 1929-ben bocsátották ki, és 2000-ben módosították. A törvényhozói hatalmat a Pápai Bizottság gyakorolja, míg a végrehajtó hatalom a Kormányzóság kezében van. Az igazságszolgáltatás három szintje közül csak a legfelsőbb bíróságban vannak egyháziak.

Sorbanállás a Leó-falak körül, Vatikán, 2018 ( A kép forrása: flickr.com/Fred Romero )

A Vatikánvárosi Állam nemzetközi jogalanyisággal bír, de nemzetközi kapcsolatait főként az Apostoli Szentszék látja el. Néhány technikai jellegű nemzetközi szervezetnek tagja. 2023-ban népessége 764 fő volt, állampolgárságtól függetlenül, és további 372 vatikáni polgár élt máshol. A Vatikán hivatalos nyelve az olasz, míg a Szentszék gyakran használ latint. A svájci gárdában a parancsok kiadása svájci németül történik. A Vatikán gazdasága banki érdekeltségekből, földtulajdonokból, adományokból és egyéb forrásokból származik. Saját rádiója, újságja és televízióadója is van.

 

A Vatikánvárosi Állam ( Vatikánváros ) pénztörténete

Nos a fentiekből láthatjátok, hogy nem “hazudtam” a bevezetőben. Vatikán “területének”, története régről indul, ugyan, de hivatalosan a Vatikánvárosi Állam, vagy jobb hangzásban Vatikánvárosnak a létrejötte nem olyan régen volt. Valamikor talán a Pápai Állam pénztörténetét is bemutatjuk, azonban az jóval terjedelmesebb időszak, egyenlőre nézzük tehát mi történt 1929-után. Vatikánváros területe mindössze 0,49 négyzetkilométer volt ( világ legkisebb területű független állama ), de teljesen szuverén ország lett, így tehát megkapta a jogot saját érmekibocsátására. A megállapodás szerint az olasz érmék továbbra is a Vatikán törvényes fizetőeszközei maradtak, míg Olaszországban a 100 centesiminek megfelelő vatikáni lírát ismerték el. Érdekes módon, mind Olaszországban, mind a Vatikánban törvényes fizetőeszközként elismerték a San Marinói lírát is. A Vatikán teljes függetlenségének elérése után, 1929-ben megkezdte saját érméinek kibocsátását, amelyeket a római pénzverdében vertek. Ezeket az érméket Aurelio Mistruzzi, híres olasz szobrász és érmeművész tervezte, és vallási témák jellemezték őket. Az 5 lírás és annál nagyobb címletű érméken XI. Piusz pápa képe volt látható, míg XII. Piusz pápasága idején az 5 centesimi, 10 centesimi és 2 lírás érméken is megjelent a pápa arcképe.

100 líra, XI. Piusz, 1929 ( A kép forrása: numista.com )

Bár a Vatikán érméket bocsáthatott ki, bankjegyek kibocsátására nem kapott jogot. Az 5 és 10 lírás érméket 835 ezrelékes ezüstből, míg a 100 lírás érméket 900 ezrelékes aranyból verték. Ezek az érmék nem játszottak jelentős szerepet a pénzforgalomban, inkább a vatikáni szuverenitás szimbólumai voltak. 1936-ban a 100 lírás érmék aranytartalmát csökkentették. 1939-ben az alumíniumbronz váltotta fel a rezet, 1940-ben pedig a rozsdamentes acél a nikkelt. A második világháború idején, 1941 és 1943 között, az érmegyártás jelentősen visszaesett, évente csak néhány ezer darabot készítettek.

10 centesimi, XII. Piusz, 1941 ( A kép forrása: ngccoin.com )

1947-ben új érméket vezettek be, amelyek 1, 2, 5 és 10 lírát tartalmaztak, és ezek méretét 1951-ben csökkentették. 1955-ben rozsdamentes acél 50 és 100 lírás, 1957-ben alumíniumbronz 20 lírás, majd 1958-ban ezüst 500 lírás érméket vezettek be. 1978-ban megjelent az alumínium-bronz 200 lírás, később pedig bimetál 500 és 1000 lírás érmék 1985-ben és 1997-ben. Az 50 és 100 lírás érmék méretét 1992-ben csökkentették. 1967-től kezdődően a Vatikán római számokat használt az érméken a kibocsátási év jelölésére, az addigi arab számok helyett.

500 líra, VI. Pál, 1967 ( A kép forrása: numista.com )

“Sedisvacant” érmék

Egy hagyomány szerint, amikor a Vatikánnak nem volt pápája ( Sede vacante, amikor az előző pápa már meghalt, és a következőt még nem választották meg ), különleges “sedisvacant” ( a Sede és Vacante latin szavakból, “üres hely, üres szék” ) érméket bocsátottak ki. Az első ilyen érméket XI. Piusz 1939-es halála után verték. Később minden pápa halála után kibocsátottak ilyen érméket, különösen érdekes volt 1978, amikor három pápa váltotta egymást: VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál. Mindhárom pápa halála után különböző érméket vertek, hogy megkülönböztessék azokat.

Hivatalosan “ki nem bocsátott” érmék 1938-ból

1938-ban a Vatikán hivatalosan nem bocsátott ki érméket, és ezek nem szerepeltek a római pénzverde nyilvántartásában, de néhány rézérme mégis felbukkant a piacon. Két lehetséges magyarázat létezik ezek eredetére. Az első szerint XI. Pius pápa 1939-es halálakor még mindig 1937-es érméket használtak, bár 1938-ra már készültek matricák. Ezekből néhányat Olaszország királya, III. Vittorio Emanuele számára készítettek. A második változat szerint az 1938-as érméket a pápa halála után megsemmisítették, de néhány példányt megőriztek a király gyűjteménye számára. Mindkét változat egyetért abban, hogy a ritka érméket a király számára tartották fenn, aki lelkes érmegyűjtő volt, és jelentős numizmatikai gyűjteménnyel rendelkezett. A gyűjteményt  a római Forte Antennában őrizték. A második világháború alatt, az Eisenhower vezette szövetséges offenzíva miatt, azonban a gyűjteményt biztonságosabb helyre, a piemonti Pollenzóba szállították. 1943 szeptemberében, az Olasz Szociális Köztársaság ( vagy Salòi Köztársaság )  kikiáltásakor, a királyi kormány elvesztette az ellenőrzést az északi vagyon felett, és a gyűjteményt ellopták. A Wehrmacht csapatai Németországba, Münchenbe vitték az érméket. Mussolini személyesen Hitlertől kérte a visszaszállításukat, ami 1944 elején meg is történt, de a dobozok sokasága sérült vagy majdnem üres volt. Az olasz rendőrség hivatalosan bejelentette, hogy a német katonák lopást hajtottak végre. Feltételezhető az is, hogy a katonák az érméket különböző egyszerű vásárlásokra használták fel, nem ismerve azok valódi értékét, így azok forgalomba kerültek. Napjainkig csak hét 1938-as 10 centesimi érme került hitelesítésre, és többségük forgalmi jeleket mutat. Nemrégiben egy érme, amely soha nem volt forgalomban, MS65BN minősítést kapott a PCGS Los Angeles-i irodájában. Ez az érme a numizmatikai történelem ritka és értékes darabja.

Megérkezik az euró ( 2002 ) 

500 líra, II. János Pál , 2001 ( az “utolsó” saját 500 líra ) ( A kép forrása: wikimedia.org )

A vatikáni líra érméket az euró 2002-es bevezetése után megszüntették. Amikor a Vatikán átállt az euróra ( vatikáni euróérmék ), folytatta azonban a sedisvacant érmék kibocsátását. Az utolsó ilyen érméket 2013-ban adták ki XVI. Benedek pápa lemondása után, aki nem halt meg, hanem visszavonult. Jelenleg a Vatikánvárosi Állam továbbra is az eurót használja, az érméket valódi pénzforgalomban használják, de bankjegyeket soha nem bocsátottak ki a Vatikán jelképével.