Hirdetés


A történelem legnagyobb fizikai vagyonmozgásának története ( Operation Fish hadművelet, II. világháború )


A bejegyzés becsült olvasási ideje 4 perc

1940. július 1. reggel 7:35-kor egy “titokzatos” halszállítmány érkezett Halifaxba, a „Szigorúan titkos” felirattal. A kikötőben a Bank of Canada és a Canadian National Express illetékesei várnak rá, és 300 fegyveres őr felügyeli az átvételt, kirakodást, majd a szállítmány berakodását 12 vasúti kocsiba, amely Montreal felé veszi az irányt. Ez még csak az első ilyen szállítmány, még számtalan követi. 

Azt hiszem nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy tudjuk, nem hal volt a rakomány. A történelem valaha volt legnagyobb vagyonmozgásának első szállítmánya érkezett meg Angliából. 1940-et írunk, gőzerővel zajlik a II. világháború. Németország már annektálta Ausztriát és Csehszlovákiát, A Wermacht csapatai elfoglalták Lengyelországot. Néhány hónapon belül szétzúzzák Dánia, Norvégia, Belgium, Hollandia és Luxemburg hadseregét. Májusra a németek elérték a francia csatorna partját, és közel 400 000 szövetséges katonát és tengerészt vesznek körül Dunkerque -ben.

Sir Winston Churchill, Yousuf Karsh örmény-kanadai fotós fényképe, 1941. december 30-án. ( LAC R613-566 )

Churchill  tudja, hogy az Egyesült Királyság lehet a következő. Előrelátása ez esetben is bizonyítja nagyságát. Ekkor már kész tervek vannak arról, hogyan költözne, és működne a brit kormány Kanadába, Montreálba, ha ez szükségessé válna, vagyis a német csapatok elfoglalnák Angliát.  A Bank of England is megkezdte a felkészülést a legrosszabbra – egy ottawai székhelyű „árnyékbank” működtetésére készített terveket. Az 1938-as müncheni megállapodás óta elővigyázatossági intézkedésként növelte aranytartalékait Kanadában. Most, amikor Németország valós veszélyt jelent, Churchill felgyorsítja a folyamatot – kidolgozza a Halak hadműveletet ( Operation Fish ), azt a tervet, amely Anglia teljes aranytartalékát a tengerentúlra, Kanadába helyezi át.

A történelem nem sok jót vetített előre, mivel hasonló műveletre már az I. világháborúban is sor került. Akkor is Kanadába próbáltak vagyont menekíteni. Azonban a Liverpoolból Halifaxba tartó SS Laurentic hajót, 1917-ben elsüllyesztette egy német tengeralattjáró Írország közelében.

Egy konvoj érkezik Bedford-medencébe, Halifax NS, 1943. április 1. ( The Maritime Museum of the Atlantic )

A szállítmány végül tartalmazni fogja a már elfoglalt Franciaország aranytartalékait is, illetve egyéb értékpapírokat, vagyontárgyakat is. Közel 2000 tonna értékről beszélünk, a tervekben ez szerepelt. Annak ellenére, hogy a világháborúk között kísérletet tettek eltávolodni az aranystandardtól, a nemesfém továbbra is fontos eszköz a nemzetek vagyoncseréjére. Anglia aranytartalékai lehetővé teszik, hogy Churchill megvásárolja Kanadától és az Egyesült Államoktól a nagyon szükséges készleteket, és finanszírozza a közelgő háborút.  A legfontosabb kereskedelmi partner akkoriban Kanada volt, és szoros kapcsolatot ápolt egymással a két ország. Kézenfekvő volt, hogy Kanada legyen a célország.

‘Soha nem adjuk fel‘, Winston Churchill beszéde, a brit parlamentben a dunkerque-i evakuálás után, 1940. június 4-én

A konvojok jelentős mennyiségben szállítanak majd egykor magántulajdonban lévő értékpapírokat is. A szükséghelyzeti hatalmi törvény értelmében Churchill kormánya elkobozta őket a brit lakosoktól, akik az év elején kénytelenek voltak regisztrálni birtokaikat is. Az aranyhoz hasonlóan az értékpapírokat is becsomagolják, a skóciai Greenockba szállítják, és felkészítik transzatlanti útjukra. Az első konvoj 1940. június 24-én indul útnak, az első aranyszállítmányt a HMS Emerald fedélzetén helyezték el, néhány romboló kíséretével. Mivel  az út a legszigorúbb titoktartás alatt zajlott, a legénységet “trópusi fehér” egyenruhába öltöztették, hogy megzavarják az esetleges német ügynököket. Az első konvoj sértetlenül teszi meg a 4600 km-es átkelőt, és július 1-jén valamikor reggel 7 óra körül érkezik meg Halifax kikötőjébe. A Bank of Canada és a Canadian National Express illetékesei várnak rá.

Hirdetés


A HMS Emerald , a Chatham Dockyard közelében, felújítás után. c. 1933-34. ( Naval History.net )

A beérkező „halas” dobozokat ellenőrzik, majd újraellenőrzik, mielőtt berakodnának egy tucat vasúti kocsiba. Közel 300 fegyveres őr kíséretében Montreal felé veszik az irányt. A Bonaventure pályaudvaron Alexander Craig, a Bank of England munkatársa találkozik David Mansurral, a Bank of Canada megbízott titkárával. Kézfogás után a két férfi felügyeli az áruk felosztását. Az értékpapírokat és a készpénzt kirakodják, és a montréali Sun Life épületbe küldik ( három emeletnyi mélységben található földalatti trezorba zárják ), ahol a Kanadai Királyi Lovas Rendőrség őrizi tovább. Az arany azonban hamarosan úton van Ottawába, a Bank of Canada trezorjaiba.

A Sun Life Building 1935 körül, Montréal és a Bank of Canada épülete c. 1942. ( LAC PA 069265, Bank of Canada Archives PC300.5-61 )

Az első sikeres út után, még számtalan következik. A német farkasfalka tengeralattjárói egyetlen egy hajót sem tudtak elsüllyeszteni. A legnagyobb veszélyt a viharok, és jéghegyek jelentették, de  végül egyetlen hajó sem veszik oda. A Fish-hadművelet végére több mint 1500 tonna aranyrúd és érme kerül a Bank of Canada ottawai Wellington Streeten található  páncéltermébe, ahol a háború idejére ott is maradnak. Az arany betöltötte a bank alatti 6000 négyzetméteres boltozatát. Összesen körülbelül 160 milliárd dollárt ( mai árfolyamon ) szállítottak az Egyesült Királyságból Kanadába. Az Operation Fish végére a Bank of Canada több aranynak ad otthont, mint bárhol a világon az Egyesült Államokbeli Fort Knoxon kívül. A műveletben több mint 600 ember vett részt. A Fish-hadművelet a történelem legnagyobb fizikai vagyonmozgása volt. Ez volt minden idők talán legnagyobb gazdasági szerencsejátéka, és óriási siker – a szövetséges hatalmak és központi bankjaik találékonyságának és együttműködésének bizonyítéka a háború alatt.

Miss E. Thompson, könyvvizsgálói képviselő egy 1955-ös aranyszállítmányt ellenőriz. ( LAC e010956367-v8 )

Az arany nyomon követése, és pontos nyilvántartása érdekében a Bank of Canada nagyjából 120 nyugdíjas kanadai bankárt, brókert és könyvelőket vettek fel. Az alkalmazottak a “művelet” végéig, nem voltak tisztában azzal, hogy pontosan milyen vagyont kezelnek, és hogy az honnan származik. A “kincseshajók” kirakodása közben egyetlen láda sem tűnt el a rakományokból. Az Egyesült Királyság végül sikeresen vette fel a harcot a Harmadik Birodalommal, és ebben nagy szerepe volt annak, hogy a nemzet aranytartalékait biztonságban tudhatta, és ezáltal finanszírozni tudta a háború költségeit.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések