Tudtad? ( történelmi érdekességek )

I. Ibrahim ( 1640 – és 1648 között uralkodott )  vagy más néven "Őrült Ibrahim" oszmán szultán kegyetlen, kapzsi és költekező hírében állt, Egy nap elrendelte, hogy  280 ágyasát fojtsák bele a Boszporuszba, miután egyikük hűtlenségéről szóló pletykák kezdtek el terjedni. Bár vannak történészek akik ezt nem tekintik bizonyítottnak, hisz feltételezik, hogy ebben az esetben már Köszem szultána, a szultán édesanyja, aki a háttérből tartotta a kezében a főhatalmat, közbeavatkozott volna. De mások ezt nem így gondolják. A szultán ismert kegyetlensége, az egyébként is gyakori kivégzések, feltételezik az eset hitelességét. Két ágyast hagyott életben, az egyik Turhan Hidiche volt, aki korábban fiút ( Mehmed, később IV. Mehmed szultán, aki apja halála után, 1648 – és 1687 között uralkodott ) szült a szultánnak, és később az oszmán történelem legbefolyásosabb női alakjai közé küzdötte fel magát, és vele ért véget a nők szultanátusa. Illetve korabeli elbeszélésekből, arra lehet következtetni, hogy még egy lány maradt életben, akinek a zsákját nem kötötték meg elég szorosan, és  egy francia hajó húzta ki a vízből.
Posted in

A legendás film számára készült hamis pénz története, ami annyira jól sikerült, hogy a stábtagok, és a rendező valóban fizettek is vele!

William Friedkin amerikai filmrendező, olyan ikonikus és úttörő filmek alkotója, mint Az ördögűző, a Francia kapcsolat és a Portyán. Az energikus stílusa miatt “Hurrikán Billy”-nek is nevezett rendező gazdag életműve  tele van emlékezetes történetekkel, anekdotákkal és ikonikus jelenetekkel. Ezek közül mutatnánk be egyet, egy filmet ( amit lehet ismersz is ) és az abból legendássá vált pénzhamisítással kapcsolatos jelenetet, és forgatás körüli érdekességeket. 

Ha ki kellene választani Friedkin legikonikusabb alkotását, nehéz lenne dönteni, hogy melyiket válasszuk. A Francia kapcsolat híres autós üldözése, Az ördögűző megszállottsága, vagy a Self Control videóklip mind-mind emlékezetes pillanatok. Ha a társadalmi jelentőségét nézzük, Friedkin első rendezése, a The People vs. Paul Crump című dokumentumfilm kiemelkedő, hiszen ez a film megmentette egy halálraítélt életét. Egy különösen figyelemre méltó alkotása az Élni és meghalni Los Angelesben ( 1985 ), egy sötét, erőszakos zsarufilm, amely a pénzhamisítás körül forog. A film főszereplői egy művészi tehetséggel megáldott hamisító ( Willem Dafoe ) és az őt üldöző titkosszolgálati ügynökök ( William Petersen és John Pankow ). A film egy lenyűgöző autós üldözési jelenetet is tartalmaz, amely Friedkin saját Francia kapcsolatát kívánta túlszárnyalni. A film alapjául Gerry Petievich titkosszolgálatos könyve szolgált, és Petievich forgatókönyvíróként és tanácsadóként is közreműködött. Friedkin egy valódi pénzhamisítóval is konzultált, akit feltételesen szabadlábra helyeztek, hogy bemutassa a hamisítás minden lépését. Ez az eljárás a filmben egy hipnotikus jelenetben látható, amelyet Wes Anderson is méltatott egy dokumentumfilmben.

 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

1915. április 22-én a belgiumi Ypres-nél vetettek be először klórgázt, melynek hatása még a németeket is sokkolta. A frontszakaszt védő 15 000 francia katonából 5000 azonnal meghalt.

Willem Dafoe amerikai színész az Élni és meghalni Los Angelesben forgatásán, Gerald Petievich regénye alapján, William Friedkin rendezésében. ( A kép forrása: MGM/UA Entertainment Co./Sunset Boulevard/Corbis a Getty Images-en keresztül )

A film készítése során Friedkin és csapata nagyjából egymillió dollárnyi hamis pénzt állított elő, amelyet csak a papír típusa és néhány apróság különböztetett meg az igazitól. Mivel a hamis pénzt, a film során dobálják is, “kénytelenek” voltak kétoldalasra készíteni a dollár címleteket ( a jelentben látszódott volna ha csak egyoldalasak a bankjegyek ), bár eredetileg nem feltétlenül volt ez a terv. A hamis pénzt a film egy jelenetében elégették, de néhány stábtag magával vitt belőle. Egy későbbi eset során a titkosszolgálat letartóztatott, néhány a pénzzel fizető tinédzsert, akik bevallották, hogy az apjuktól szerezték a pénzt, aki a film kellékese volt. Friedkin később önéletrajzában ( 2017 ) elárulta, hogy a hamis pénzt saját céljaira is felhasználta, és különböző helyeken elköltötte, ezzel demonstrálva, hogy mennyire hiteles lett az elkészített bankjegy. Friedkin számára fontosabb volt a hiteles ábrázolás, mint a törvény betartása.

Hirdetés