Egy új kutatás új fejezetet nyit a történelemben: kiderült, hogy Napóleon 1812-es, félmilliós oroszországi hadseregének pusztulását nem csupán a kegyetlen tél, az éhség, a tífusz és a folyamatos harcok okozták – valami egészen más is közrejátszott a katasztrófában.

Napóleon oroszországi hadjárata 1812-ben a történelem egyik legnagyobb katonai katasztrófájaként vonult be a köztudatba. Eddig úgy hittük, a francia császár félmilliós seregét a zord orosz tél, az éhség és a tífusz pusztította el. Most azonban egy új, DNS-alapú kutatás teljesen új fényt vet a tragédiára. A francia tudósok felfedezése szerint nem csupán a fagy és a nélkülözés, hanem több, addig ismeretlen baktérium is szerepet játszott a Grande Armée pusztulásában. Ez a felismerés új fejezetet nyit Napóleon legendás hadjáratának történetében.

Amikor 1812 nyarán Napóleon félmillió katonával átlépte az orosz határt, Európa rettegett hatalmát semmi sem állíthatta meg – legalábbis úgy tűnt. A császár terve egyszerű volt: gyorsan legyőzni az oroszokat, kikényszeríteni a békét, és újra teljessé tenni a kontinentális zárlat rendszerét. Az orosz hadvezetés azonban váratlan taktikát választott. Ahelyett, hogy nyílt csatát vállalt volna, kiürítette a városokat, felégette a termést, és a franciákat az üres, elpusztított ország szívébe csalta. Mire Napóleon szeptemberben Moszkvába ért, a város már romokban hevert. Élelem, menedék, ivóvíz nem maradt, és a győzelem pillanatai után gyorsan eluralkodott a kétségbeesés. Ahogy beköszöntött a tél, a visszavonulás elkerülhetetlenné vált. A hazafelé tartó sereg éhezett, fagyoskodott, és napról napra veszítette el embereit – nemcsak az orosz támadások, hanem a láthatatlan ellenség, a betegség miatt is. A történészek sokáig úgy hitték, a tífuszjárvány volt a fő ok, ám a 21. században végzett kutatások bebizonyították, hogy a valóság ennél jóval összetettebb volt.

2001-ben Litvániában, Vilnius közelében egy tömegsírt tártak fel, amelyben Napóleon katonáinak maradványait találták meg. A fogzománcban megőrzött DNS-t – amely évszázadok múltán is képes hordozni genetikai információt – új technológiákkal vizsgálták meg. A kutatók már 2006-ban kimutatták a Rickettsia prowazekii baktérium jelenlétét, amely a tífusz egyik kórokozója, de akkor a technikai korlátok miatt a vizsgálat nem folytatódhatott. Az újabb, nagy áteresztőképességű szekvenálási módszerek azonban lehetővé tették, hogy a tudósok a legkisebb DNS-töredékeket is azonosítsák. A vizsgálat során 13 mintát elemeztek, és két további kórokozót azonosítottak: a Salmonella enterica-t, amely a paratífuszt okozza, és a Borrelia recurrentis-t, a visszatérő láz baktériumát. Mindkét betegség súlyos, magas lázzal, fej- és izomfájdalommal, gyengeséggel jár – olyan körülmények között, ahol a katonák amúgy is éheztek, fáztak és kimerültek, ezek a fertőzések végzetesnek bizonyultak. A táborokban sem tiszta víz, sem megfelelő higiénia nem volt, a tetvek és a szennyezett víz pedig tökéletesen terjesztették a kórokozókat.

Ahogy Nicolás Rascovan, az Institut Pasteur mikrobiális paleogenomikai kutatója hangsúlyozta: „Most már közvetlen bizonyítékunk van arra, hogy több különböző fertőző betegség volt jelen Napóleon seregében.” 

Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A japánok a második világháborúban különleges fegyverként használták fel a legyeket. Mindegyiket kolera vírussal fertőzött edénybe mártották és Kína határában engedték szabadon őket. Mivel a japánok beoltatták magukat a betegség ellen, ezért őket nem fertőzte meg. Ám a határ mellett élők közül, közel fél millióan kapták el a betegséget.

Vagyis nem egyetlen járvány pusztított, hanem a járványok halálos koktélja: a tífusz, a paratífusz és a visszatérő láz egyszerre, egymást erősítve sodorta a Grande Armée katonáit a végzetük felé.

A tanulmány egyik szakértője, Cecil Lewis szerint az eredmények túlmutatnak Napóleon tragédiáján: „Most egy olyan korszakban vagyunk, amikor az ősi-DNS-tanulmányok több árnyalatot adhatnak az ilyen történelmi eseményekhez, ami izgalmas. A történelmi és ősi patogének, a történelemben elfoglalt helyük tanulmányozása bepillantást enged azokba az evolúciós utakba, amelyeket az organizmusok bejártak. Némelyik mára kihalt, mások a mai kórokozók alapját képezik. Ezek az adatok segítenek jobban megérteni, hogyan hathatnak a patogének az életekre, hogyan fejlődnek és maradnak fenn, ami kulcsfontosságú a jövőbeli fenyegetések előrejelzéséhez és kezeléséhez.”

E megállapítás jól mutatja, hogy a Napóleon-hadjárat tragédiája ma már nem csupán történelmi kérdés, hanem tudományos kulcs is a múlt és a jelen fertőzéseinek megértéséhez.

A DNS-vizsgálatok új fejezetet nyitottak a történelemkutatásban. Nemcsak Napóleon vereségének okait tárták fel, hanem megmutatták, hogy az emberiség múltja és a betegségek fejlődése szorosan összefonódik. A több mint kétszáz éves kórokozók elemzése segít megérteni, hogyan alakultak ki a mai fertőzések, és miként lehet megelőzni a jövő járványait. Napóleon ugyan túlélte az oroszországi visszavonulást, de megfogyatkozott hadserege birodalmának bukásához vezetett. A tudomány most, kétszáz év múltán, nemcsak választ ad arra, mi történt akkor, hanem figyelmeztet is: a természet legnagyobb ellenségei gyakran láthatatlanok. Ahogy Rascovan fogalmazott, a technológiai fejlődés ma már lehetővé teszi, hogy olyan dolgokat fedezzünk fel, amelyekről néhány éve még álmodni sem mertünk. És ki tudja – talán még hány történelmi titok vár arra, hogy a modern DNS-technológia újraírja a múlt könyveit.