A pénz története szorosan összefonódik az emberi társadalmak fejlődésével: az őskori cserekereskedelemtől kezdve az értékmérőként szolgáló különleges tárgyakon át az ókori fémérmékig hosszú út vezetett. A középkori Európában – így a Magyar Királyságban is – a pénzverés alapját elsősorban a nemesfémek, főként az ezüst képezték. Éppen ezért különösen figyelemre méltó és sokáig rejtélyes jelenség az a rézpénz-kibocsátás, amely III. Béla ( 1172–1196 ) uralkodásához köthető. Ezek az érmék nemcsak anyagukban térnek el a megszokottól, hanem formájukban, ikonográfiájukban és felirataikban is számos különlegességet mutatnak. Nem véletlen, hogy a középkori magyar pénzverés egyik legtöbbet vitatott és kutatott csoportját alkotják, és hosszú ideig komoly fejtörést okoztak a numizmatikusok számára.
A rézpénzverés különlegessége
Az Árpád-kori Magyar Királyság pénzrendszere szervesen illeszkedett a középkori Európa általános gyakorlatába: az értékmérő és fizetőeszköz szerepét döntően a nemesfémek, elsősorban az ezüst töltötték be. A királyi pénzverés központi terméke az ezüstdenár volt, amely viszonylag kis méretű, de meghatározott finomságú és súlyú érmeként biztosította a gazdasági élet stabil alapját. Ezek az érmék nemcsak a belső forgalomban, hanem a külkereskedelemben is elfogadottak voltak, így a királyi hatalom egyik legfontosabb eszközének számítottak. Ebben a rendszerben a rézpénzek megjelenése valóban rendkívüli jelenség. A réz, mint alapanyag, jóval alacsonyabb értéket képviselt, ezért a középkori Európában általában nem használták önálló pénzverésre, legfeljebb kisegítő szerepben vagy zsetonszerű formában. Magyarországon pedig különösen szokatlan volt ez a gyakorlat, hiszen az Árpád-korban – néhány kivételes esettől eltekintve – következetesen ragaszkodtak az ezüstalapú pénzrendszerhez. Ezért III. Béla rézpénzei nemcsak technikai, hanem gazdaságtörténeti szempontból is „kilógnak” a korszakból. A jelenség egyedülállóságát jól mutatja, hogy hasonló, nagyobb volumenű rézpénz-kibocsátással csak évszázadokkal később, a Rákóczi-szabadságharc idején találkozunk újra. Akkor azonban már egészen más gazdasági körülmények között: hadigazdasági kényszer, nemesfémhiány és inflációs nyomás indokolta a rézpénzek tömeges verését. III. Béla korában viszont ilyen egyértelmű kényszerítő tényezőkről nincs tudomásunk, ami még rejtélyesebbé teszi a kérdést. Még inkább elgondolkodtató, hogy a régészeti feltárások során ezek a rézpénzek gyakran nagyobb számban kerülnek elő, mint a korszak hivatalos ezüstdenárjai. Ez több szempontból is szokatlan. Normális esetben ugyanis a magasabb értékű nemesfém pénzek maradnak fenn nagyobb arányban, míg az alacsonyabb értékű, kevésbé tartós darabok gyorsabban eltűnnek a forgalomból. Itt viszont ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Ez a jelenség arra utal, hogy a rézpénzek szerepe eltérhetett a hagyományos pénzfunkciótól. A kutatás több lehetséges magyarázatot is felvetett:
- Korlátozott forgalmi szerep: elképzelhető, hogy ezek a pénzek csak bizonyos régiókban vagy társadalmi rétegek körében voltak használatban, például helyi piacokon vagy kisebb értékű tranzakciók során.
- Kiegészítő pénzfunkció: betölthettek egyfajta „váltópénz” szerepet, amelyre az ezüstdenárok rendszere nem volt alkalmas.
- Speciális célú kibocsátás: egyes feltételezések szerint adózási, katonai ellátási vagy akár udvari reprezentációs célokat is szolgálhattak.
- Rövid életű, de intenzív kibocsátás: az is lehetséges, hogy viszonylag rövid idő alatt nagy mennyiségben verték őket, ami megmagyarázná a leletanyagban való gyakori előfordulásukat.
A pontos funkciót azonban máig nem sikerült egyértelműen meghatározni. A források hiánya, valamint az érmék szokatlan jellege miatt a kérdés továbbra is nyitott maradt. Éppen ez a bizonytalanság teszi a III. Béla-kori rézpénzeket a magyar numizmatika egyik legizgalmasabb kutatási területévé: olyan tárgyak ezek, amelyek nemcsak gazdasági eszközök voltak, hanem egyben egy különleges történeti helyzet lenyomatai is.
A „bizánci” típus és a tálkapénzek
A III. Béla-kori rézpénzek közül a legismertebb és leglátványosabb csoportot az úgynevezett „bizánci” jellegű veretek alkotják. Ezek egyik legfeltűnőbb sajátossága, hogy nem sík felületűek, hanem enyhén homorú, tálhoz hasonló formát mutatnak. A numizmatikai szakirodalom ezért „tálkapénz” néven említi őket. Ez a forma nem csupán esztétikai különlegesség, hanem komoly technikai és funkcionális kérdéseket is felvet. A világ pénztörténetében a hajlított, csésze alakú érmék rendkívül ritkák. A legközelebbi párhuzamot a Bizánci Birodalom pénzverése kínálja, ahol a 11. századtól kezdve jelentek meg az úgynevezett „scyphate” ( csésze alakú ) arany- és billonérmék. Ezek azonban lényeges technológiai különbséget mutatnak: Bizáncban a tál alak már magában a verési folyamatban jött létre, mivel a verőtövek egyik oldala domború, a másik homorú volt. Így az érme eleve ilyen formában készült el. Ezzel szemben a magyar tálkapénzek esetében a kutatók többsége úgy véli, hogy az érmék eredetileg sík felületűek voltak, és a hajlítást utólag végezték el. Erre utal többek között az, hogy ugyanazon típusból léteznek teljesen lapos és erősen ívelt példányok is, valamint a hajlítás gyakran nem teljesen szabályos. Ez azt sugallja, hogy nem egy egységes veréstechnikai megoldásról, hanem egy másodlagos beavatkozásról van szó. A kérdés azonban azonnal adódik: miért hajlították meg ezeket az érméket? Mivel írott források nem maradtak fenn, a válasz csak feltételezésekre épülhet. A kutatás több, egymást nem kizáró magyarázatot is felvetett.
A „tálka” rézpénz, III. Béla ( A kép forrása: savariamuseum.blog.hu )
Az egyik leggyakrabban idézett elmélet mechanikai jellegű. A rézpénzek általában nagyobb átmérőjűek voltak, mint az ezüstdenárok, ugyanakkor viszonylag vékony lemezből készültek. Ez a kombináció sérülékennyé tette őket: könnyen meghajolhattak, eldeformálódhattak a mindennapi használat során. A tál alak viszont szerkezetileg sokkal ellenállóbb. Hasonló elvet figyelhetünk meg a természetben ( például a tojás héjánál ) vagy az építészetben ( kupolák esetében ): az ívelt forma jobban ellenáll a külső erőhatásoknak. Így elképzelhető, hogy a hajlítás célja a pénzek tartósságának növelése volt. Egy másik megközelítés a praktikus használatot hangsúlyozza. A tál alakú érméket könnyebb lehetett egymásba helyezni, „fészekbe rakni”, ami megkönnyítette a nagyobb mennyiségű pénz kezelését, szállítását és számolását. Emellett egy sík felületről is egyszerűbb lehetett felvenni őket, mivel az ívelt forma miatt nem tapadtak annyira az aljzathoz, mint a teljesen lapos érmék. Létezik egy kevésbé elfogadott, de érdekes akusztikai magyarázat is. Eszerint a hajlított érmék egymáshoz ütődve jellegzetes, csengő hangot adhattak, ami akár a pénz „minőségének” érzékelésében is szerepet játszhatott. Bár ez az elmélet inkább spekulatív, nem teljesen alaptalan, hiszen a hang a pénzhasználat során sok kultúrában fontos ellenőrzési tényező volt. Fontos hangsúlyozni, hogy egyik magyarázat sem bizonyítható egyértelműen, és az sem zárható ki, hogy több tényező együttesen játszott szerepet. Az azonban szinte bizonyos, hogy a tál alak nem véletlen jelenség: tudatos beavatkozás eredménye, amely mögött jól átgondolt gyakorlati vagy akár szimbolikus megfontolások állhattak. A tálkapénzek így nemcsak a magyar pénztörténet különleges darabjai, hanem egyben annak bizonyítékai is, hogy a középkori pénzverés – még egy viszonylag konzervatív rendszerben is – képes volt innovatív, kísérletező megoldásokat létrehozni, különösen olyan uralkodó idején, mint III. Béla, akinek uralkodását erős bizánci és nemzetközi hatások formálták.
Az éremképek és vallási jelentésük
A „bizánci” típusú III. Béla-kori rézpénzek ikonográfiája a korszak egyik legizgalmasabb és legtöbbet elemzett kérdésköre, hiszen ezek az apró tárgyak rendkívül összetett politikai és vallási üzenetet hordozhatnak. Az érmék előlapján két, egymás mellett trónoló uralkodóalak jelenik meg. Mindketten koronát viselnek, jobb kezükben jogart, baljukban országalmát tartanak – vagyis a királyi hatalom klasszikus jelvényeit. Az ilyen kettős uralkodóábrázolás a nyugati középkori pénzeken ritka, ugyanakkor jól ismert a Bizánci Birodalom éremművészetében. Ott gyakran ábrázolták az aktuális császárt egy szent vagy Krisztus társaságában, ezzel is hangsúlyozva uralmának isteni legitimációját. A bal oldali alakot a kutatók többsége III. Béla személyével azonosítja. Ez összhangban áll azzal, hogy az uralkodó saját pénzén rendszerint megjelenik, még ha stilizált formában is. A jobb oldali figura kiléte azonban már korántsem egyértelmű. A körirat töredékes és nehezen olvasható, de a „REX ScS” értelmezés alapján egy „szent királyról” lehet szó. Ez a megjelölés leginkább két Árpád-házi uralkodóra illik: Szent Istvánra, az államalapítóra, illetve Szent Lászlóra, aki a lovagkirály eszményének megtestesítője volt. A két lehetőség közül sok kutató Szent Istvánt tartja valószínűbbnek. Ennek egyik oka, hogy az ő személye szorosan összefonódik a magyar királyság vallási legitimációjával. Másrészt az érme hátlapján megjelenő Mária-ábrázolás is ebbe az irányba mutat, hiszen a hagyomány szerint Szent István halála előtt az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta fel. A hátlapon ugyanis Szűz Mária alakja látható, a „SANCTA MARIA” felirattal. Ez a motívum több szempontból is korszakos jelentőségű. Egyrészt ez az első ismert magyar pénz, amelyen Mária szerepel, ami önmagában is figyelemre méltó újítás. Másrészt az ábrázolás nem pusztán vallási jellegű, hanem erőteljes politikai tartalmat is hordoz. A középkori uralkodók számára a pénz nemcsak gazdasági eszköz volt, hanem propaganda- és kommunikációs felület is. Az érmék széles körben forogtak, így kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy az uralkodó üzenetet közvetítsen alattvalói felé. Ebben az esetben az üzenet több rétegű lehetett:
- dinasztikus legitimáció: III. Béla saját uralmát a szent királyok örökségéhez kapcsolja;
- vallási megerősítés: az ország Mária oltalma alatt áll, ami különleges státuszt biztosít a királyságnak;
- nemzetközi orientáció: a bizánci minták átvétele az uralkodó keleti kapcsolatait és műveltségét hangsúlyozza.
Fontos figyelembe venni, hogy III. Béla fiatal korában a bizánci udvarban nevelkedett, sőt egy ideig a trón várományosa is volt. Ez a háttér magyarázza, hogy pénzverésében és reprezentációjában erőteljes bizánci hatások jelennek meg. A két uralkodó együttes ábrázolása és a szenttel való „társalkodás” gondolata tehát nem véletlen, hanem tudatosan átvett és adaptált eszmei forma. Összességében ezek az érmék nem csupán fizetőeszközök voltak, hanem apró, de rendkívül kifejező hordozói egy komplex ideológiai programnak. A rajtuk megjelenő alakok és feliratok révén egyszerre jelenik meg a királyi hatalom, a keresztény hit és a történeti hagyomány, amelyek együtt alkották a középkori magyar állam önazonosságának alapját.
A „kufikus” rézpénzek rejtélye
A III. Béla-kori rézpénzek másik nagy és még rejtélyesebb csoportját az úgynevezett „kufikus” típusok alkotják. Ezek az érmék első pillantásra teljesen eltérnek a „bizánci” típus figurális ábrázolásaitól: itt ugyanis nem találunk uralkodóalakokat vagy szenteket, helyettük sűrűn kitöltött, írásszerű jelek borítják az érem teljes felületét. Ezek a jelek erősen emlékeztetnek az arab írás egyik korai formájára, az úgynevezett kufikus írásra, innen ered az elnevezés is. A probléma azonban az, hogy a feliratok valójában nem olvashatók: nem alkotnak értelmes szöveget sem arab, sem más ismert nyelven.
A „kufikus” rézpénz, III. Béla ( A kép forrása: ma-shops.com )
A kutatás ezért „pszeudo-kufikus” vagy „írásimitációs” feliratokról beszél. Ez önmagában is figyelemre méltó jelenség, hiszen azt mutatja, hogy a készítők nem konkrét szöveget akartak közvetíteni, hanem egy idegen, egzotikus íráskép vizuális hatását utánozták. A részletes vizsgálatok során a kutatók három fő típust különítettek el, amelyek elsősorban három szempont szerint térnek el egymástól:
1. A körirat mintázata: Az érmék külső peremén futó „felirat” – az úgynevezett körirat – minden típusnál más jellegű. Bizonyos típusoknál felismerhető egy-egy visszatérő, jellegzetes „betűforma”, például kampós, „2”-eshez hasonló jel, amely mintegy tájékozódási pontként szolgálhat. A jelek sorrendje viszonylag kötött, ugyanakkor az egész körirat elforoghat az éremhez képest, ami arra utal, hogy a készítők számára inkább a mintázat egésze volt fontos, nem pedig egy konkrét kezdőpont.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az Eiffel-torony eredetileg Barcelonának készült. Az Eiffel-torony otthonosan néz ki Párizsban, és a legnépszerűbb turisztikai látványosság a francia városban – de nem ott kellene lennie! Amikor Gustav Eiffel bemutatta a tervet Barcelonának, a város túl rondának gondolta. Ezért az 1889-es párizsi nemzetközi kiállításon "ideiglenesen" lett bemutatva, de azóta is ott van. |
2. A belső jelrendszer: A köriraton belül, általában egy vagy két gyöngykörrel határolt mezőben további jelek találhatók. Ezek gyakran sorokba rendeződnek, mintha valódi szöveget alkotnának. Egyes típusoknál négy vízszintes sorba szervezett „írásképet” látunk, ahol bizonyos jelek mindig ugyanazon a helyen jelennek meg. Ez a fajta rendezettség arra utal, hogy a minták nem véletlenszerűek, hanem tudatosan kialakított sablonok alapján készültek.
3. A sziglarendszer ( mellékjegyek ): A legérdekesebb különbségek az úgynevezett sziglákban figyelhetők meg. Ezek apró, változó mellékjegyek, amelyek az egyes veretek között különbséget tesznek. A korábbi magyar pénzeken is találkozunk sziglákkal, de ott ezek viszonylag egyszerű formákból állnak: pontok, vonalak, körök, félholdak vagy ezek kombinációi.
A kufikus rézpénzek esetében viszont egészen más jelenséggel állunk szemben. Különösen az egyik típusnál teljesen egyedi, máshonnan nem ismert szimbólumok jelennek meg, amelyek nem illeszkednek a korábbi magyar jelhasználatba. Ezek a jelek néha egy külön, üresen hagyott mezőben kaptak helyet, máskor a köriratba vagy a belső mezőbe integrálódtak. A változatok száma rendkívül nagy, ami arra utal, hogy a verés során sokféle verőtövet használtak, vagy gyakran cserélték, módosították azokat. A kufikus jelleg hosszú ideig félrevezette a kutatókat. Mivel az arab írásra emlékeztető motívumok idegennek hatottak a magyar pénzverésben, sokáig nem is kötötték őket III. Béla uralkodásához. Egyes vélemények szerint ezek az érmék későbbi időszakból származtak, és IV. Béla vagy V. István idején készülhettek, sőt felmerült az is, hogy a tatárjárás zavaros időszakához kapcsolódnak. A modern kutatás azonban egyre inkább amellett foglal állást, hogy ezek az érmék is III. Béla korában készültek. Ezt több tényező is alátámasztja: a leletösszefüggések, a technikai jellemzők, valamint az a történeti háttér, amelyben erős keleti kapcsolatok érvényesültek. A keleti hatások magyarázatára az egyik legelfogadottabb elmélet az, hogy a pénzverésben idegen származású mesterek – feltehetően izmaelita vagy muszlim kézművesek – is részt vettek. Ők hozhatták magukkal az arab írás formavilágát, amelyet azonban nem feltétlenül szó szerinti jelentéssel, hanem inkább díszítőelemként alkalmaztak. Ez a jelenség nem egyedülálló a középkorban: Nyugat-Európában is ismerünk olyan tárgyakat, ahol az arab írást utánzó, de értelmetlen minták jelennek meg pusztán esztétikai vagy presztízs okokból. Összességében a kufikus rézpénzek különleges helyet foglalnak el a magyar numizmatikában. Nemcsak azért, mert szokatlan megjelenésűek, hanem azért is, mert egy olyan kulturális találkozás lenyomatai, ahol a magyar királyság, a bizánci világ és az iszlám művészeti hatások sajátos módon fonódnak össze. Éppen ezért ezek az érmék nem csupán gazdaságtörténeti források, hanem a középkori kapcsolatrendszerek és kulturális kölcsönhatások kivételes bizonyítékai is
Technikai sajátosságok és változatok
A III. Béla-kori rézpénzek egyik legfeltűnőbb sajátossága a rendkívüli változatosságuk. Ez a sokféleség nem csupán tudatos típusváltozatokból fakad, hanem nagyrészt a korabeli pénzverés technikai sajátosságaiból és hibáiból is. Éppen ezek az eltérések teszik lehetővé, hogy a kutatók bepillantást nyerjenek a 12. századi magyar pénzverés műhelytitkaiba. Az egyik leggyakoribb jelenség a tükörveret. Ez akkor jön létre, amikor a verőtövet készítő vésnök a mintát fordítva véste bele a szerszámba. Mivel a pénzverés során a verőtő negatív képe kerül át az éremre, az ilyen hiba eredményeként a feliratok és motívumok „tükörírásban” jelennek meg. Ez nem szándékos megoldás volt, hanem egyértelműen technikai tévedés, amely jól mutatja, hogy a verőtövek készítése kézi munka volt, és komoly szakértelmet igényelt. Gyakoriak a hiányos vagy torz feliratok is. Ennek több oka lehetett:
- a verőtőbe nem vésték bele teljes egészében a mintát,
- a verés során az érem nem pontosan illeszkedett a verőtőhöz,
- vagy maga a vésnök nem követte pontosan az előképet.
Különösen a kufikus típusoknál figyelhető meg, hogy a jelek „elcsúsznak”, hiányoznak, vagy torzulnak. Mivel ezek eleve nem valódi szöveget, hanem írásutánzatot hordoznak, a hibák még kevésbé voltak feltűnőek a kortársak számára. A legérdekesebb csoportot az úgynevezett „barbarizált” veretek alkotják. Ezeknél az érméknél az ábrázolás stílusa jelentősen eltér a megszokottól: a figurák elnagyoltak, aránytalanok, a jelek kuszák, néha szinte felismerhetetlenek. Első pillantásra akár hamisítványoknak is tűnhetnek, azonban a kutatás ma már óvatosabb ezzel az értelmezéssel. Nem feltétlenül van szó tudatos pénzhamisításról. Sokkal valószínűbb, hogy ezek a darabok a tömegtermelés melléktermékei. Ha egy adott időszakban nagy mennyiségű pénz kibocsátására volt szükség, akkor a verőtövek gyorsan készültek, gyakran kevésbé képzett mesterek által. Emellett a verőtövek gyorsan el is használódtak, ami tovább rontotta az érmék minőségét. Így a „barbarizált” darabok inkább a termelés volumenét és a technológiai korlátokat tükrözik, nem pedig illegális tevékenységet. Éppen ezek a hibás vagy eltérő példányok rendkívül értékesek a kutatás számára. Segítségükkel rekonstruálható:
- a verőtövek készítésének módja,
- a pénzverés szervezettsége,
- valamint az, hogy milyen mértékben volt standardizált a termelés.
Egy-egy hiba – például egy hiányzó jel vagy elcsúszott körirat – sokszor többet árul el a készítés folyamatáról, mint egy tökéletesen kivitelezett darab. Külön figyelmet érdemel az a jelenség is, hogy számos rézpénzt utólag kilyukasztottak. Ezeken az érméken jól látható, hogy nem a verés során keletkezett a lyuk, hanem későbbi beavatkozás eredménye. Ez arra utal, hogy az érmék egy idő után elvesztették eredeti pénzfunkciójukat, és más szerepet kaptak. A lyukasztott példányokat valószínűleg zsinórra fűzve, nyakban vagy ruhán viselték. Ez többféle célt szolgálhatott:
- díszítő funkciót, mint egyszerű ékszer;
- vallási szerepet, különösen a Szűz Mária ábrázolását hordozó darabok esetében;
- esetleg amuletként is használhatták őket, védelmező erőt tulajdonítva a képeknek.
Ez a másodlagos felhasználás jól mutatja, hogy a középkori ember számára a pénz nem pusztán gazdasági eszköz volt. Az érmék képi világa – különösen, ha szent alakokat ábrázolt – önálló jelentéssel bírt, és a mindennapi élet más területein is szerepet kaphatott. Összességében a rézpénzek változatossága nem rendezetlenséget, hanem egy élő, dinamikusan működő pénzverési gyakorlatot tükröz. A hibák, eltérések és utólagos módosítások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az érmék ne csupán fizetőeszközökként, hanem történeti forrásként is kiemelkedő jelentőségűek legyenek.
III. Béla rézpénzei a középkori magyar pénzverés egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb emlékei. Anyaguk, formájuk, ikonográfiájuk és felirataik egyaránt eltérnek a kor megszokott normáitól, miközben erőteljes bizánci és keleti hatásokat tükröznek. Bár a kutatás az elmúlt évtizedekben sok kérdésre választ adott, számos részlet – különösen a kufikus feliratok és a sziglarendszer jelentése – továbbra is megfejtésre vár. Éppen ez a bizonytalanság teszi ezeket az érméket különösen izgalmassá: nem csupán fizetőeszközök voltak, hanem egy olyan korszak lenyomatai, amikor a Magyar Királyság kulturális és gazdasági kapcsolatai jóval sokrétűbbek voltak, mint azt korábban feltételezték.
Felhasznált forrás: researchgate.net, III. Béla kufikus jellegű rézpénzeinek osztályozása Classification of the Cufic-like Copper Coins of Béla III
Ajánlott szakirodalom:
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
