A diktátor aki megszüntette a pénzt, a szórakozást, az utazást, és úgy általában mindent!

Nem szeretem a bankokat, egyáltalán nem. Amióta “léteznek” hatalmuknál fogva a teljes kontrollra, és pénzügyi irányításra törekednek. Ez a tevékenységük természetéből adódik. Azonban manapság még “veszélyesebbek” lettek, hisz olyan mértékű technikai fejlődést birtokolnak, használhatnak, ami a magán döntések, és magán pénzügyek teljes megszűnését jelentheti. 

Nem szeretem a bankokat, de nem zárnám be őket

Igen, lehet ezzel te nem értesz egyet, pedig így van, és végül így is lesz. Ha azt hiszed az online fizetések érted vannak, gratulálok. Érdemes lenne egy kicsit gondolkodnod ezen, nem csak megfelelő ismeretek nélkül használnod. Csak néhány apróság. Kérdezem én? Ha lassan “kötelezővé” teszik a bankszámlás, online fizetéses tranzakciókat miért kell érte egyáltalán “jutalékot” fizetni? Ez ugye nem “kötelező” ( még, bár Magyarországon az elektronikus fizetés biztosítása elveikben kötelező ), bár bizonyos esetekben már szinte az, akkor miért fizessek érte? Elviekben akkor kötelezővé teszik nekem, hogy csak úgy fizessek a banknak mindig, ha a saját ( ha egyáltalán van ilyen ) pénzemet használom? Egy konkrét példa. Pizzériában dolgozom futárként. Ha valaki bankkártyával fizet, terminálon keresztül, akkor azért jutalékot kap a bank, és feltételezem ( szégyenlem, de nem tudom biztosan ) levon a vevőtől is. De most a mi esetünket nézzük. Mert tőlünk biztosan levon. Találhatsz olyat cikket, ahol a vendéglátósokat vegzálják mert sokan nem hajlandók csak készpénzt elfogadni. A linkelt cikkben azt “nem értik” a cikk írok, hogy ezek a banki jutalékok nagyon kicsik, simán bele kellene férni. Ők elfelejtik, hogy nem feltétlenül ezzel van a baj. Mondom konkrétan! 1 ft-ot nem kaptam soha ajándékba egy banktól sem, én miért adjak neki? Én kiviszem esőben, kánikulában, hóesésben az ételt, amiért mi reggel bementünk, felkapcsoltuk a villanyt, beszereztük az árut, elkészítettük az ételt, tankoltunk a kocsiba, befizetjük a járulékokat, adókat, felvesszük a maszkokat ( ha éppen COVID járvány van ) udvariasan átadom az ételt, Jó étvágyat kívánok! és ezért nem kapok borravalót sem, mert kártyásan ez nem jellemző ( hidd el ezt nekem ). De a bank, igen! Kap ezért pénzt, úgy, hogy semmit nem csinált érte! Adott egy terminált, nekünk nem kell, csak azért van mert kötelező, és számos vevő igényli. Akkor ez a jó nekünk. Nem, nem jó. Ez kényszer, a vevők pedig át vannak verve, de ez nem érdekli őket. A pittyegő hang fizetéskor, hogy már zsebbe, pénztárcába sem kell belenyúlni, sokkal egyszerűbb, és kényelmesebb. Mert erre vágyunk, kényelemre.  Szóval a baj, az elv. A kényszer! Hidd el, sokan féltek a COVID-tól, de mikor kötelezővé akarték tenni az oltást, inkább ellenálltak volna. Azért mert kötelező! Ezt meg kell értenie még egy autokratikus  vagy diktatórikus rendszernek is, hogy a kötelező dolgok sok esetben nem mennek olyan simán.

A másik dolog! Dolgozom, pénzt kapok érte, pont. Miután befizettem az adókat, a kötelező dolgokat, a “maradék” az enyém, azt csinálok vele amit akarok, és erről senkinek nem kell tudnia, pont. Nyilván törvénytelen dolgokat nem, de minden mást lehet, és ez magányügy, pont. Ne elemezzenek engem, ne gyűjtsenek rólam semmilyen adatot, márpedig a fizetések online kikényszerítése ezt fogja eredményezni. Ez egy vélemény a részemről. A pénzről úgy általában, már összetettebb. A fentiek elsősorban a bankok túlzott hatalmáról szólnak ( és messze nem tartalmazva mindent ezzel kapcsolatban ), mert magát a pénzt nem tartom teljesen rossz dolognak. Manapság már nem lehetne működőképesen cserekereskedelmet folytatni, ezért a javak cseréjét, a munka, a termelés, bányászat, szállítás, szórakozás, szolgáltatások…stb, stb.  értékét, pénzzel lehet a legjobban kifejezni. Erre például jó a pénz. Azt, hogy ez mostanában csak egy papírdarab, vagy online számok, megint nem mennék bele. Sőt tisztázzuk gyorsan. A bankokat sem zárnám be, működésük ellengethetetlen. Azonban “hatalmukat” egyértelműen korlátoznám, és sokkal, de sokkal nagyobb versenyre kényszeríteném őket. Ne tudjanak nyomást gyakorolni rám, hanem kérjenek, “könyörögjenek” nekem, hogy náluk használjam a pénzemet. Konkrétan ők fizessenek nekem azért, ha használhatják a pénzemet, és most nem sima betéti kamatra gondolok, vagy ilyesmire. Nos nagyon, nagyon sok mindent lehetne még ezzel kapcsolatban írni, de most jutott eszembe hogy ez csak egy bevezető lenne 🙂 Ezért most abba is hagyom a “pénzügyi okoskodásomat”, ezzel tovább már nem fárasztalak kedves olvasó.

A pénz eltörlése ( Kambodzsa, 1975 )

Nos a fentiek valóban “csak” egy bevezető volt. Hogyan kapcsolódik ez a továbbiakhoz? Nos azt írtam az első mondatban, hogy “Nem szeretem a bankokat, egyáltalán nem”, majd később azért írtam ilyet is “…magát a pénzt nem tartom teljesen rossz dolognak. Sőt tisztázzuk gyorsan. A bankokat sem zárnám be, működésük ellengethetetlen”. Ezek után zártam is lassan a gondolatmenetet, mert túl hosszú lett volna jobban belemenni a témába. Nos nem így volt ezzel Kambodzsában a Vörös Khmer ( kambodzsai kommunisták, 1951-1999-ig létezett a szervezet, a “párt” ). 1975-ben vették át a hatalmat a hírhedt Pol Pot ( születési nevén Szaloth Szár ) vezetésével, egy véres polgárháború után, és elnevezték az országot Demokratikus Kambodzsának.  A vörös khmer azonban egy  diktatúra volt, köze nem volt a demokráciához. Az 1970-es évek legvéresebb diktatúrája volt, és kegyetlen uralmuk alatt nagyjából 3 millió embert öltek meg. Olyanokat akitől féltek, akiket feleslegesnek gondoltak, olyanokat aki másképp gondolkodtak.

Demokratikus Kambodzsa ( khmer nyelven: កម្ពុជាប្រជាធិបតេយ្យ, Kâmpŭchéa Prâcheathippadey; szoros átírásban: Demokratikus Kampucsea )

Egy fotó Pol Potról, amelyet egy Kambodzsába látogató vietnami delegáció készített 1975. július 27-én. A vörös khmerek valamivel több mint három hónappal korábban kerültek hatalomra ( A kép forrása: Kambodzsai Dokumentációs Központ )

Első döntésükkel beszüntették a pénz használatát, az akkor már 1953 óta forgalomban lévő kambodzsai rielt ( KHR ). Vagyis Kambodzsában eltörölték a pénzt. Kivégezték a pénzügyi szakembereket, és sok esetben fizikálisan is lerombolták a bankokat. A Központ Bankot, nemes egyszerűséggel felrobbantották. Beszámolók szerint, a robbantás után a környéket, és az ereszcsatornákat bankjegyek borították mindenhol. A romok között tátongó lyuk jelentette az első „győzelmet a pénz gonoszságai ellen”. Az éhező parasztok a számukra már értéktelen készpénzből tüzet gyújtottak. Azonban itt is van egy kis “csavar”. A bankból 200 kg arany is eltűnt. A robbantás egyfajta elterelés lehetett, mivel a legújabb kutatások szerint, a Központi Bank felrobbantására, nem a vörös khmer felső vezetése adott parancsot. Vagyis később propaganda anyagként felhasználták ugyan a romok képeit, de elképzelhető, hogy csak egy sima rablás volt, kihasználva az országban uralkodó káoszt.

Eltörölték a magántulajdont, megszűnt a pénzügyi monetáris rendszer, nem létezett többé a “vagyon” szó. Ennyi, ez ilyen egyszerű, nincs többé pénz. Ezt egyébként nem maga Pol Pot döntötte el egyedül, hanem a pénz eltörléséről szóló döntést hivatalosan az 1975-ös kongresszuson vitatták meg. Ebben a kérdésben egyébként még a párt legfelsőbb vezetésében is nagy volt a zűrzavar: nem volt koherens irányvonal a valutával kapcsolatos tennivalókról, és nem minden vezető tag értett egyet a felszámolásával. Ez kaotikus politikához vezetett, amely gyakran változott, mígnem az említett kongresszus során bebetonozódott. A régi bankjegyeket nagy mennyiségben égették el.

“Vörös Khmer bankjegyek”

Egyébként azért ahogy említettem, nem volt teljes az egyetértés a “pénzzel” kapcsolatban. 1975-ben született is egy “vörös khmer bankjegy” sorozat (  kevesebb mint három hét alatt ) Ezek a bankjegyek sokkal „forradalmibbak” voltak, mint elődeik, munkás parasztokat és rakétavetőt tartó kambodzsai nőket ábrázoltak.

A ki nem bocsátott bankjegyek

Az újonnan bevezetett valuta olyan gyorsan el is tűnt  amilyen gyorsan megjelent – ​​Pol Pot és társai közösen, végül úgy döntöttek, az 1975. februári pártkongresszuson, hogy Kambodzsa “pénztelen” lesz és ennek megfelelően módosították elméleti indoklásukat. Az egyik ( antikommunista ) beszámoló így foglalja össze az eseményeket: „[ A Pol Pot által vezetett CPK  ] egy 1975. februári pártkongresszuson úgy döntött, hogy eltörli a pénzt, a piacokat és a magántulajdont. Pol Pot eleinte pénz bevezetését tervezte, amint azt a rendszer bukása után talált nyomtatott, de soha ki nem bocsátott feljegyzések is jelzik. Aztán meggondolta magát, és nem hagyott hátra történelmi feljegyzést arról, hogy miért. […] Négyéves tervében ez állt: „Ha individualisták vagyunk, az imperializmus könnyen behatol az országba. Így az étkezést kollektivizálják, a ruházatot, a jólétet és a lakhatást pedig kollektív alapon osztják fel.” 

Pol Pot 1975-ben így beszélt nyilvánosan a pénzről: „A pénz olyan eszköz, amely kiváltságot és hatalmat teremt. Aki birtokolja, megvesztegethetné pártkádereinket, és alááshatná rendszerünket. A pénz veszedelmes, most és a jövőben is. Óvatosan kell bánnunk vele.”

A Vörös Khmer “gazdasági csoda”

Tehát nincs pénz, és megszűnt a szabad piac is. A vörös khmer úgy dönt, központi irányítással oldják meg a továbbiakat. “Ha tudunk rizst enni, megtehetünk bármit!“- mondta Pol Pot 1978-ban. Ezt komolyan is gondolták. A rizs lett az egyik “stratégiai” fontosságú termény.  Mindenkit kikényszerítettek a földekre, még a városban lakókat is. 1976-ban kiadták első „négyéves tervüket”, amely a tulajdon kollektivizálását és a rizstermesztés kiterjesztését hangsúlyozta. A cél az volt, hogy az egész országban három tonna rizs termésátlagot érjenek el hektáronként, vagyis sokkal többet, mint amennyit korábban valaha is termeltek ( ez a szám korábban 1 tonna körül volt ), és minden évben egy újabb, és újabb rizsföldeket hozzanak létre. Az embereket úgy szállítottak a földekre, mint a szarvasmarhákat, majd hajnaltól estig dolgoztatták őket. Mások primitív szerszámokat kaptak, és azt mondták nekik, hogy ássanak csatornákat és emeljenek gátakat. Mivel sokaknak nem voltak készségeik és erejük ehhez a munkához,  mivel eddig a pillanatig városokban éltek, gyakran estek áldozatul a kimerültségnek és a betegségeknek. A csekély élelmiszeradagok fokozták szenvedéseiket. Munkájuk sokszor hiábavaló volt, mert a vízrendszerek kialakítása reménytelenül elhibázott volt. Ha valaki “magántermelésbe” kezdett, vagy pusztán az erdőben próbált élelmiszert gyűjteni, azt halállal büntették. Csak kollektívan lehetett dolgozni. A kereskedelem a települések közötti cserekereskedelemre korlátozódott, 1976-ban pedig betiltották a kereskedelmi halászatot.

Egy napló, amelyet egy iskola egykori tisztviselője, Poch Younly vezetett a vörös khmerek időszakában, szörnyű állapotokat ír le. „A testem egy hullához hasonlít, vékony, csak bőrrel és csontokkal. Nincs energiám, remeg a kezem és a lábam. Nincs erő, nincs erő. . . . Mindenki úgy dolgozik, mint az állatok, mint a gépek, minden érték nélkül, remény nélkül a jövőre nézve. . . . Miért van az, hogy úgy kell itt meghalnom, mint egy macskának vagy kutyának, anélkül, hogy egyetlen rokon sem tudna a halálomról? minden ok és értelem nélkül meghalni?” — Kambodzsai Dokumentációs Központ ( A kép forrása: ushmm.org )

A termelés növekedésével  ( mert ez több területen is valóban bekövetkezett ) a cserekereskedelem lebonyolítása egyre problémásabb lett. Kambodzsának nem volt saját kőolaja, és benzinre volt szüksége az élelmiszer szállításhoz, de ez nem lehetséges értékmérés nélkül. Így a kambodzsaiak kitaláltak valamit: az import-export bevételeket „nominális font sterlingben” számszerűsítették – talán azért, hogy elkerüljék az amerikai „imperialisták” pénznemében, a dollárban való denominálást. Magát a “dollár” szót egyébként is betiltották az országban. A Vörös Khmer könyvelési könyvek, amelyeket 1994-ben fedeztek fel a Kereskedelmi Minisztériumban, 5000 „egység” gumi exportját sorolták fel Észak-Koreába, egyenként 1000 GBP értékben 2800 „egység” acélért és bizonyos mennyiségű gépért, szerszámért és vegyi anyagért cserébe. 5 millió font értékű termékek, ruhák és ásványok. A font sterling mértékének láthatóan semmi köze nem volt a valós londoni értékéhez. A saját pénz visszavezetése a forgalomba többször felmerült, és voltak is erre konkrét próbálkozások, és az sem fedi a valóságot, hogy ebben az időszakban Kambodzsa teljesen pénzmentes lett volna. A lakosság mindvégig elfogadta, és használta az amerikai dollárt, és vietnámi valutát. A cserekereskedelemben pedig aranyat, ezüstöt, és más nemesfémeket használtak.

A pénz „eltörlése” azonban pozitív esemény volt továbbra is a párt számára. Véleményük szerint felszámolták a szegénység és a korrupció egyik fő okát az országban. Pol Pot 1977-es hosszú beszédében is megemlítette a pénzt ( mint 1975-ben, fentebb ): „A fent említett kérdésektől eltekintve továbbra is pénzfelhasználás nélkül, napi fizetés nélkül működünk. Egész népünk, Forradalmi Hadseregünk, minden káderünk és minden harcosunk kollektív rendszerben él egy közösségi támogatási rendszeren keresztül, amelyet napról napra fejlesztenek. Ez egy sikeres lépés a városok és a vidék közötti ellentmondások feloldása felé…”

Végül “természetesen” a rossz gazdálkodás egyre növekvő élelmiszer-, gyógyszer- és alapvető egészségügyi ellátás hiányát idézte elő. Súlyos orvoshiány is volt, hisz az orvosokat is kivégezték, így számtalan ember halt bele olyan betegségekbe, amelyek könnyen gyógyíthatók lettek volna. Az ország magasztosan hirdette, hogy teljesen önellátó lett, míg az igazság az volt, hogy  egyes becslések szerint 1975 és 1979 között 500 000 és 1,5 millió közötti számú ember veszítette el az életét a vörös khmerek által kiváltott éhínség miatt.

A vörös khmer elég aktív próbált lenni, külkapcsolatok terén is. Kínával, Észak-Koreával, Vietnámmal, Laosszal, Kubával, Romániával, Jugoszláviával, Albániával  és Egyiptommal tartottak fenn kapcsolatot, ezek az országok nagykövetséget üzemeltettek is Phnompenben. Később kiterjesztették diplomáciai erőfeszítéseiket, és kereskedelmi, kapcsolatokat építettek ki Thaifölddel, Japánnal, Hongkonggal, Madagaszkárral, Bangladessel, és Szingapúrral.

Román–kambodzsai csúcstalálkozó 1978 májusában. Nicolae Ceaucescu román elnök és felesége, Elena találkozik Pol Pot kambodzsai miniszterelnökkel és Khieu Samphan kambodzsai elnökkel ( 1978. május 28-30. ). Balról jobbra: Elena Ceaușescu, Nicolae Ceaușescu, Pol Pot, Khieu Szamphan ( A kép forrása: wikipedia.org )

Néhány további “apróság”

Megtiltották a házasságon kívüli intim együttlétet, ami kivégzéssel volt büntetendő. A házasságkötéshez a hatóságok engedélye kellett, a vörös khmerek pedig szigorúak voltak, és csak azonos osztályú és iskolai végzettségű embereknek adtak engedélyt a házasságkötésre. Az ilyen szabályokat még szigorúbban alkalmazták a pártkáderekre.  A vörös khmer rezsim a funkcionális írástudatlanságot támogatta, bár ez az állítás meglehetősen pontatlan, mivel azt nem szerették volna, hogy a lakosság teljesen tudatlan legyen, de azt igen, hogy csak alapvető oktatásban részesüljenek. Ilyen formán a felsőoktatás leállt, a kulturális, kreatív tevékenységek célja kizárólag az lett, hogy elterjesszék a forradalmi kultúrát a tömegeknek. Pol Pot komolyan úgy gondolta, hogy lebutított oktatási rendszerben is  képzett mérnökökké, szakemberekké tudnak majd válni az emberek. Eltöröltek sok hagyományos szokást. “Új” köszönési formákat kényszerítettek az emberekre, arra biztatták őket, hogy nevezzék egymást “barátnak” ( មិត្ត; mitt  ), és kerüljék a tiszteletadás hagyományos jeleit, mint például a köszönésképpen meghajlást vagy kéz összekulcsolása, vagyis a kézfogást. Lerombolták Phnom Penh római katolikus katedrálisát. A vörös khmerek sertéshús fogyasztására kényszerítették a muszlimokat. A visszautasítók közül sokat megöltek. Keresztény papokat és muszlim imámokat végeztek ki, és úgy általában is betiltották a vallást. Több mint 150 börtönt hoztak létre, sokat bezárt középiskolák épületében. Betiltották a külföldi öltözködési szokásokat mindenkinek hosszú ujjú, nyakig gombolt fekete ruhában kellett járnia. Tilos volt a káromkodás, vitatkozás, panaszkodás. Megszüntették a piacokat ( csak egy központi piac üzemelhetett ), az éttermeket. Mindenki közösen étkezett, és csak azt ették, amit a párt biztosított számukra. Szórakozni, utazni is tilos volt.

Érdekesség: Sokan a vietnámi bevonulást, a mai napig nem felszabadításnak tekintik, hanem inváziónak és megszállásnak. 1979-ben a vietnámi “felszabadítás” lélegzethez juttatta ugyan a lakosságot, de az tény, hogy a vietnámi befolyást a mai napig érezni lehet. Sokan úgy tartják, hogy Kambodzsa még mindig nem teljesen független, és önálló ország.

A Vörös Khmer uralom vége

Szóval elég beteg időszak volt ez Kambodzsa történelmében. A vörös khmerek tényleges ideológiája nagyon nehezen határozható meg, de a maoizmushoz áll legközelebb, annak egy leszármazott ideológiája, ugyanakkor azt hirdették magukról a nagyvilág számára, hogy egy teljesen saját ideológiai rendszert követnek, ezt személyesen Leng Sary ( a vörös khmer magas rangú tagja, társalapító ) nyilatkozta a Der Spiegel című német lapnak 1977-ben.  Az ország szerencséjére “csak” 4 évig, 1979-ig voltak hatalmon, amikor is a “mérsékeltebb” vietnámi kommunisták kiűzték őket az országból. Pol Pot és követői a Thaifölddel határos Pailin környékére menekültek, és onnan még éveken át gerillaháborút folytattak az éppen aktuális kambodzsai kormányok ( bábkormányok ) ellen. Egyébként hatalmuk csúcsán Kína, és  közvetve Thaiföld is támogatta őket, a kezdeti harcokban pedig a Szovjetuniótól fegyvereket kaptak. Az idő múlásával a vörös khmerek száma elenyészővé vált, sokan éltek az 1995-ben ajánlott amnesztiával is. Pol Pot álmában halt meg 1998. április 15-én, 72 évesen szívelégtelenség következtében. Ezt követően 1999-ben az utolsó vörös khmerek is megadták magukat. Bár egyértelműen súlyos bűncselekményeket követtek el, a széles körű felelősségre vonásuk elmaradt. Csupán öt vörös khmer vezető vezetőt vádoltak meg, az első, Kaing Guek Eav 2009 februárjában állt bíróság elé, majd őt az  életfogytiglani börtönbüntetése alatt érte a halál 2020-ban. A többiekről itt olvashatsz bővebben.

Újra forgalomban a kambodzsai riel ( 1980 )

Közel 4 évig “kínozták” a lakosságot értelmetlen, és hasztalan döntésekkel, és embereket végeztek ki azért mert gondolkodni mertek. Ez az időszak elég volt arra, hogy súlyos károkat okozzon minden térülten Kambodzsának. Kambodzsa 1980-ban, röviddel Pol Pot rendszerének megdöntése után újra kibocsátotta a rielt. Az értéket akkor négy rielben 1 dollárra állította. Nos azonban van egy érdekesség ezzel kapcsolatban. Bár a kambodzsai riel a mai napig forgalomban van, a kambodzsaiak továbbra is bizalmatlanok vele szemben, és rendszeresen átváltják rielüket aranyra, ékszerre vagy amerikai dollárra. Ez a gyakorlat pedig állandósítja a kambodzsai pénzintézetek, bankrendszerek és szabályozó ügynökségek hatástalanságát. A külföldi pénznemek, különösen az amerikai dollár ( USD ) népszerűbbek a városokban és a turisztikai célpontokon. A városokban működő vállalkozások sok esetben amerikai dollárban teszik közzé az árakat. Összességében a gazdaság közel 90%-ban dollárosodott.  Még a kambodzsai vízumokért is USD-ben kell fizetni. A thai baht a közös fizetőeszköz a thaiföldi határ közelében, a vietnami dong pedig a vietnami határ közelében használatos.

A kambodzsai emberek elvesztették a pénzbe és bankokba vetett bizalmukat. Nem állítom, hogy ez a vörös khmernek köszönhető, de vannak akik úgy gondolják, hogy igen. A közel 4 év pénz, és bankok nélküli időszak elég lehetett ehhez. Ez ugyebár azért nem igaz. De az lehet igen, hogy a saját pénzük, és saját bankrendszerük iránt kevésebb “érdeklődést” mutatnak, mint például más valuták iránt. Ez valóban bizalomvesztés, ami egy bankrendszer, monetáris rendszer legnagyobb ellensége.