Napjainkban az intelligenciatesztek, közismert nevükön az IQ-tesztek, a pszichológia legismertebb mérőeszközei közé tartoznak. Sokan hajlamosak úgy tekinteni rájuk, mint objektív és pontos módszerekre, amelyek képesek egyetlen számmal meghatározni az ember értelmi képességeit. Kevesebben tudják azonban, hogy ezek a vizsgálatok rendkívül szerény célból indultak, és korai alkalmazásuk messze nem felelt meg a később hozzájuk társított tudományos elvárásoknak.
Az első intelligenciatesztet Alfred Binet francia pszichológus dolgozta ki a XX. század elején. Eredeti célja nem az emberek rangsorolása vagy végleges besorolása volt, hanem annak felismerése, hogy mely gyermekek szorulnak különleges oktatási segítségre. Maga Binet is hangsúlyozta, hogy tesztje csupán pillanatnyi állapotot tükröz, amelyet számos környezeti és nevelési tényező befolyásolhat. Az Egyesült Államokban azonban egészen más irányt vett az intelligenciatesztek története. A pszichológusok egy része úgy vélte, hogy az intelligencia veleszületett, öröklött tulajdonság, amely pontosan mérhető és összehasonlítható különböző népek, társadalmi csoportok és rasszok között. Ez az elképzelés kiválóan illeszkedett a korszak eugenikai mozgalmához, amely az emberi társadalmat biológiai alapon kívánta „javítani”. Az első világháború idején pedig az amerikai hadsereg példátlan méretű kísérletet hajtott végre: közel kétmillió újoncot vetettek alá intelligenciateszteknek. Az eredmények később nemcsak a katonai besorolást befolyásolták, hanem az amerikai bevándorlási politika, a faji elkülönítés és az oktatási rendszer alakítására is komoly hatást gyakoroltak.
Alfred Binet eredeti elképzelése
Alfred Binet pályafutása elején még a koponyaméretek vizsgálatával próbálta meghatározni az intelligenciát. A XIX. század végén sok kutató hitt abban, hogy a nagyobb koponya nagyobb értelmi képességeket jelent. Binet vizsgálatai azonban éppen az ellenkezőjét mutatták: előfordult, hogy az általa értelmileg súlyosan sérültnek tekintett emberek koponyája nagyobb volt, mint a kiemelkedően intelligens személyeké. Ez a felismerés arra késztette, hogy teljesen új irányba forduljon. 1908-ban elkészítette első intelligenciatesztjét, amely rövid feladatokból, egyszerű logikai kérdésekből, memória- és figyelemvizsgálatokból állt. A vizsgálat során meghatározta a gyermek úgynevezett mentális életkorát, amelyet összevetett a tényleges életkorával. Ha a két érték között jelentős eltérés mutatkozott, az jelezhette, hogy a gyermeknek speciális oktatási segítségre lehet szüksége. Binet azonban sohasem állította, hogy tesztje az ember veleszületett intelligenciáját méri. Éppen ellenkezőleg: hangsúlyozta, hogy az eredmény változhat a nevelés, az iskola, a családi háttér és az életkörülmények hatására. Szerinte az intelligencia fejleszthető volt.
Az intelligenciahányados megszületése
Binet elképzeléseit az Egyesült Államokban jelentősen átalakították. Megszületett az intelligenciahányados, vagyis az IQ fogalma, amely a mentális életkor és a tényleges életkor hányadosából számított érték volt. Az amerikai pszichológusok egy része már nem egyszerű fejlesztőeszközként tekintett a tesztre, hanem olyan tudományos műszerként, amely állítólag pontosan képes mérni az ember veleszületett értelmi képességeit. Ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbé vált az a nézet, hogy az intelligencia szinte kizárólag öröklött tulajdonság, amelyet sem az oktatás, sem a környezet nem képes érdemben megváltoztatni. Ez a szemlélet hamarosan összefonódott az eugenikával, amely szerint egyes embercsoportok biológiailag felsőbbrendűek, míg mások alacsonyabb értelmi képességekkel rendelkeznek. Az intelligenciatesztek így tudományos igazolásnak tűntek olyan előítéletekhez, amelyek valójában társadalmi és politikai célokat szolgáltak.
Az első világháború és az Army Alpha
1917-ben az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, és rövid idő alatt több millió újoncot kellett besoroznia. Robert M. Yerkes harvardi pszichológus úgy látta, hogy ez kivételes lehetőséget kínál az intelligenciatesztek tömeges alkalmazására. Az ő vezetésével fejlesztették ki az Army Alpha nevű tesztet, amelyet az írni-olvasni tudó katonák töltöttek ki. Az analfabéták, illetve az angolul nem beszélő újoncok számára létrehozták az Army Beta nevű, főként képekre és geometriai ábrákra épülő változatot. Azoknál pedig, akik ezen is gyengén teljesítettek, egyéni vizsgálatot végeztek. A hivatalos cél az volt, hogy a hadsereg gyorsan felmérhesse a katonák képességeit, és ennek megfelelő feladatkörbe sorolja őket. A tesztek alapján próbálták kiválasztani a tisztjelölteket, a műszaki vagy adminisztratív munkára alkalmas embereket, valamint azokat is, akiket értelmi fogyatékosnak minősítettek. Papíron mindez logikusnak tűnt. A gyakorlatban azonban a rendszer rendkívül kezdetleges volt.
Amerikai katonák egy korai intelligenciatesztet töltenek ki a virginiai Camp Lee kiképzőtáborban 1917 novemberében. A felvételen az Army Alpha közvetlen elődjének tekinthető Examination A csoportos vizsgája látható, amelyet 1918 januárjában továbbfejlesztettek, és néhány hónapon belül teljes egészében felváltott az Army Alpha teszt. A vizsgálat célja az újoncok értelmi képességeinek felmérése, valamint katonai alkalmasságuk és beosztásuk meghatározása volt. A fénykép jól érzékelteti a tömeges tesztelés körülményeit, amely során egyszerre akár több száz katonát is vizsgáltak. A későbbi kutatások szerint ezek a korai intelligenciatesztek számos módszertani hiányossággal, kulturális és nyelvi elfogultsággal rendelkeztek, ezért tudományos megbízhatóságuk erősen vitatott. ( A kép forrása: U.S. National Archives, Records of the Office of the Chief Signal Officer ( Record Group 111, 111-SC-387 ). A fénykép 1917 novemberében készült a U.S. War Department megbízásából, Camp Lee ( Virginia ) kiképzőtáborában )
Miért voltak ezek a tesztek tudományosan megbízhatatlanok?
A mai pszichológiai kutatások fényében az Army Alpha és Army Beta tesztek számos alapvető hibát tartalmaztak. Az egyik legnagyobb probléma a kulturális elfogultság volt. Sok kérdés kizárólag az amerikai társadalom mindennapi ismereteire épült. Az angolul gyengén beszélő bevándorlók gyakran olyan szavakkal találkoztak, amelyeket korábban soha nem hallottak. Jó példa erre az a feladat, amelyben azt kellett eldönteni, hogy a Crisco nevű termék gyógyszer, fertőtlenítőszer, fogkrém vagy élelmiszer. Egy frissen érkezett olasz, lengyel vagy orosz bevándorló számára ez a kérdés szinte megválaszolhatatlan volt, függetlenül valódi értelmi képességeitől. A tesztek lebonyolítása sem volt megfelelő. Egyszerre gyakran több száz embert vizsgáltak zsúfolt termekben, szigorú időkorláttal. Az instrukciókat sok esetben nem értették pontosan, különösen azok, akik nem beszéltek jól angolul. Az Army Beta ugyan megpróbálta kiküszöbölni a nyelvi akadályokat, de még mindig nagymértékben függött attól, hogy a vizsgálati személy mennyire értette a bemutatott példákat és az utasításokat. A tesztek ráadásul nem vették figyelembe az iskolázottságot, a szociális hátteret vagy a kulturális különbségeket. Egy északi államokban tanult afroamerikai katona rendszerint sokkal jobb eredményt ért el, mint déli sorstársa, akinek gyermekkorában még az alapfokú oktatást is megtagadták. Ez világosan mutatta, hogy az oktatásnak jelentős szerepe van a teljesítményben, ám az eredmények értelmezésekor ezt szinte teljesen figyelmen kívül hagyták.
Pszichológiai alkalmassági vizsgálaton részt vevő amerikai újoncok a virginiai Camp Lee kiképzőtáborban, 1917 novemberében. A fényképen az első világháború idején alkalmazott csoportos intelligenciatesztek egyik korai változata látható, amely az Army Alpha rendszer előfutárának számított. Az ilyen vizsgálatok célja a katonák értelmi képességeinek felmérése, valamint a szolgálati beosztások kijelölése volt. A későbbi elemzések szerint azonban ezek a korai tesztek jelentős módszertani hiányosságokkal, kulturális és nyelvi torzításokkal rendelkeztek, ezért tudományos megbízhatóságuk máig viták tárgyát képezi. ( A kép forrása: U.S. National Archives and Records Administration, National Archives at College Park ( Archives II ), Record Group 111. A felvétel címe: „111-SC-387 – Psychological test for recruits at Camp Lee, VA”. Készítette: War Department, Army War College, Historical Section, World War I Branch. A fénykép 1917 novemberében készült; a készítő személye ismeretlen )
A katonai besorolás valódi szerepe
A hadsereg hivatalos álláspontja szerint a tesztek célja a megfelelő katonai beosztás kiválasztása volt. Azok, akik magas pontszámot értek el, nagyobb eséllyel kerültek tisztképzésre, adminisztratív feladatokra, híradó alakulatokhoz vagy műszaki egységekhez. A gyengén teljesítők ezzel szemben gyakran egyszerű gyalogos egységekhez kerültek, ahol a frontszolgálat és a közvetlen harci részvétel valószínűsége jóval nagyobb volt. Éppen ezért a történészek és pszichológiatörténészek között máig vita tárgya, hogy ezek a tesztek valójában milyen szerepet töltöttek be. Az egyik álláspont szerint a hadsereg jóhiszeműen próbálta a rendelkezésére álló legjobb módszerekkel kiválasztani az egyes feladatokra legalkalmasabb embereket. E nézet szerint a hibák elsősorban abból fakadtak, hogy a pszichológiai mérés tudománya még gyermekcipőben járt. Nem álltak rendelkezésre kiforrott statisztikai módszerek, megfelelő standardizálás vagy kulturálisan semleges tesztek. A másik értelmezés szerint azonban a vizsgálatok jóval többet szolgáltak egyszerű alkalmassági felmérésnél. A gyenge eredményt elérők nagyobb arányban kerültek a legveszélyesebb gyalogos alakulatokhoz, míg a magasabb pontszámot elérők biztonságosabb vagy magasabb presztízsű beosztásokat kaptak. Emiatt sok kutató úgy véli, hogy a tesztek – akár tudatosan, akár akaratlanul – hozzájárultak a társadalmi és faji különbségek katonai újratermeléséhez. Arra azonban nincs egyértelmű történeti bizonyíték, hogy a rendszer elsődleges célja szándékosan a frontszolgálatra küldendő katonák kiválogatása lett volna. Inkább arról beszélhetünk, hogy a kezdetleges intelligenciatesztek eredményeit túlzott magabiztossággal kezelték, és ezek alapján olyan döntéseket hoztak, amelyek emberek ezreinek katonai pályafutását, sőt sok esetben az életét is befolyásolták.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. Talán a művész így próbálta meg ábrázolni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó. |
A rasszizmus tudományos köntösben
A tesztek eredményei sokkoló képet mutattak. Az átlagos fehér amerikai mentális életkorát mindössze 13 évre becsülték, ami alig haladta meg azt a határt, amelyet akkoriban a sértő jelentésű “moron” kategóriához rendeltek. A fekete katonák, valamint a dél- és kelet-európai bevándorlók még ennél is alacsonyabb pontszámokat értek el. Ezeket az adatokat a korszak eugenikusai annak bizonyítékaként kezelték, hogy bizonyos népcsoportok veleszületetten alacsonyabb intelligenciával rendelkeznek. Ahelyett azonban, hogy megkérdőjelezték volna a tesztek érvényességét, bonyolult magyarázatokat dolgoztak ki. A rossz eredményeket az úgynevezett “alsóbbrendű” népcsoportok öröklött tulajdonságainak tulajdonították. A következtetések később jelentős szerepet játszottak az amerikai bevándorlási törvények szigorításában, különösen az 1924-es bevándorlási törvény elfogadásában, amely szigorú kvótákat vezetett be a dél- és kelet-európai országokból érkezők számára.
Stephen Jay Gould kritikája
A XX. század végén Stephen Jay Gould evolúcióbiológus és tudománytörténész részletesen elemezte az Army Alpha és Army Beta vizsgálatokat Az ember helytelen mérése című könyvében. Gould szerint az egész program tudományos szempontból súlyosan hibás volt. Véleménye szerint a tesztek kulturálisan elfogultak, rosszul szervezettek, módszertanilag hiányosak voltak, és nem szolgáltattak megbízható bizonyítékot az emberek veleszületett intelligenciájáról. Különösen élesen bírálta azt, hogy a vizsgálatok teljesen figyelmen kívül hagyták az oktatás, a társadalmi háttér és a nyelvi különbségek hatását. Gould arra is rámutatott, hogy a pszichológusok gyakran csak azokat az eredményeket hangsúlyozták, amelyek alátámasztották előzetes meggyőződésüket, míg az ellentmondó adatokat egyszerűen figyelmen kívül hagyták.
A korai intelligenciatesztek nem a katonák harctéri alkalmasságát mérték, mégis jelentős szerepet játszottak a katonai beosztások meghatározásában. A magasabb pontszám gyakran kedvezőbb szolgálati feladatokat eredményezett, noha ez sok esetben nem tükrözte az illető valódi katonai képességeit. Emiatt a rendszer számos igazságtalan besoroláshoz vezetett. Ugyanakkor nincs bizonyíték arra, hogy a teszteket kifejezetten a tisztek kiválasztására vagy a katonák szándékos frontszolgálatra küldésére tervezték volna, és a beosztásokat sem kizárólag ezek alapján hozták meg. A problémát elsősorban az jelentette, hogy a korszakban a pszichológiai alkalmasság vizsgálata még gyerekcipőben járt, ezért a hadsereg túlzott jelentőséget tulajdonított egy kezdetleges mérőeszköz eredményeinek. Az intelligenciatesztek története jól példázza, hogy egy eredetileg segítő szándékkal létrehozott tudományos eszköz milyen könnyen válhat politikai és társadalmi célok szolgálatába állított mérőeszközzé. Alfred Binet elképzelései messze álltak attól, hogy az embereket véglegesen intelligensnek vagy értelmi fogyatékosnak minősítsék. Az első világháború idején alkalmazott Army Alpha és Army Beta tesztek azonban már egészen más szerepet kaptak. Ma már egyértelműen látszik, hogy ezek a korai intelligenciatesztek rendkívül kezdetlegesek voltak. Nem vették figyelembe a nyelvi, kulturális és oktatási különbségeket, lebonyolításuk gyakran szervezetlen volt, és tudományos megbízhatóságuk messze elmaradt a mai pszichológiai mérőeszközökétől. Emiatt sok történész úgy véli, hogy az eredményekre alapozott katonai és társadalmi döntések valójában igen gyenge tudományos alapokon nyugodtak. A mai napig nem zárult le a vita arról, hogy mindez pusztán a pszichológiai mérés gyermekbetegségeinek következménye volt-e, vagy egyes döntéshozók tudatosan használták fel a teszteket a társadalmi különbségek igazolására és fenntartására. Valószínűleg mindkét tényező szerepet játszott. Ami azonban kétségtelen: az első világháborús intelligenciatesztek nemcsak a pszichológia történetére gyakoroltak óriási hatást, hanem hosszú időre befolyásolták a katonai besorolást, a bevándorláspolitikát, a faji megkülönböztetést és azt a máig élő hitet is, hogy az emberi intelligencia egyetlen számmal maradéktalanul mérhető.
Felhasznált források:
newlearningonline.com, Yerkes’ Army Intelligence
communitylivingmagazine.com, The great American IQ panic of 1917
en.wikipedia.org, Army Alpha
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
