Nem akartam cikket írni az alábbi témában ( mert sosincs igazam! ), de egy rövidet csak, csak idebiggyesztek, mert nem bírom ki röhögés nélkül. Miért is nevetek? Mutatom… Az Egyesült Államok 25%-os vámot vet ki Kanadára és Mexikóra, valamint 10%-os vámot Kínára – jelentette be pénteken ( 2025. január 31. ) Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője. A Reuters azonban arról számolt be, hogy nem árulta el, lesznek-e kivételek. Az első hírek szerint az USA február 1-től vezette volna be a vámokat két legfontosabb kereskedelmi partnerére, Mexikóra és Kanadára. Néhány órával később azonban a Reuters, belső forrásokra hivatkozva, arról számolt be, hogy a döntést március 1-re halasztják, és bizonyos esetekben kivételeket is alkalmaznak. Nem sokkal később Trump cáfolta ezt, és bejelentette, hogy a vámok mégis február 1-től életbe lépnek. Ezt követően a Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy az Egyesült Államok 25%-os vámot vet ki Kanadára és Mexikóra, míg Kínára 10%-osat. Arra azonban nem tért ki, hogy lesznek-e mentességek, pedig a Reuters korábban ezt is felvetette.
Nos elsőre is látszik, hogy szokás szerint nagy lesz a “káosz” Trump-nál is, nem csak Joe Bidennél volt így. De az is látszik, hogy úgy mint például idehaza ( Orbán Viktor ), úgy Amerikában is egy ember fog dönteni mindenről. Trump, aki gyakorlatilag királynak, vagy császárnak képzeli magát ( akár párhuzamként említhetjük Hitlert is ). Nos az a helyzet, hogy ez így is van, csak manapság ezt megválasztott elnöknek hívjuk. Hazudnék, ha azt mondanám nem értek egyet sok döntésével, mert igenis sok mindenben igaza van ( illegális migráció megszüntetés, amerikai munkahelyek védelme ), és a döntésiben is van logika. Igazából azzal sincs semmi baj, ha valaki a saját országának az érdekeit teszi az első helyre, és nem szövetségekét, régiókét…stb. Azonban azt azért tudni kell, hogy az Egyesült Államoknak van más felelőssége is. Mint a legerősebb hadsereggel, és gazdasággal rendelkező ország, igenis “kötelessége” egyfajta állandó védelmező, és felügyelő szerepet betöltenie a világban. Trump ennek a módját fogja most megváltoztatni, és bár továbbra is a “világ urának” akarja tudni Amerikát, ezt másképp képzeli el mint eddig. Fenyegetéssel, nagyképűséggel, okoskodással, túlzott magabiztossággal, miközben túlértékeli saját magát. Tipikus amerikai 🙂 Amennyiben az történik amit akar, akkor leáll, és megünnepelteti majd magát, mint győztes ( ahogy Rómában a császárok ), ha pedig nem tudja érvényesíteni akaratát, másokat fog vádolni, fenyegetni, és egyre erőszakosabb lépésekkel kikényszeríteni amit akar. Na ebből lehet háború, elsőnek gazdasági, kereskedelmi ( erre máris vannak jelek, hisz Kanada ( és vélhetően majd más országok is ) azonnal felvette a kesztyűt: Canada ‘will stand up to a bully’, says PM contender Carney over Trump tariffs ), majd akár fegyveres konfliktus is. Az embernek olyan érzése van, mintha Trump jobban utálni az eddigi barátait, és szövetségeseit, és inkább hajlandó nyitni, az oroszok, vagy akár Észak-korea irányába is.
Orbán azt gondolja, vagy gondolta, hogy Trump erős szövetségese. Nos az, valamennyire az, de viccesen túlgondolja… Trump szarik majd a magyarokra, amikor az EU-ra is kiveti a büntetővámokat, és bár lehet néhányan azt gondolják a magyarok közül, hogy egyfajta “függetlenségben” élünk az unión belül, ez nem így van. Ha majd valami fájni fog az EU-nak, az Magyarországnak is fájni fog. De igazából szarik az amerikaikra is, hisz ezek a vámok bőven fájni fognak a lakosoknak is. Miért? Amit Trump szeretne, az az, hogy az amerikai termékeket vegyék, ezáltal az amerikai ipar erősödjön. Ez jó gondolat, azonban… ami történni fog… ha mondjuk eddig a kanadai csokit jobban szerette egy amerikai, mint egy “otthonit”, és azt 1 dollárért vette, most 1,25 dollárért tudja megvenni. Ezt neki kell megfizetnie, nem a kanadai cégnek. Ha megveszi ennyiért, a kanadai cégnél nem fog visszaesni a forgalom, csak a vásárlónak kerül többe, ( infláció ), és plusz 0,25 dollár pedig Trumpé ( állam ) lesz, “bosszúból” amiért mégis azt vette meg az adott vásárló, nem pedig az amerikai csokit. Ezzel mi a baj? Mi van ha kanadai csoki tényleg finomabb mint a hazai, de az emelés miatt nem tudják megvenni? Harag, düh, Trump ellen, eltűnnek termékek, csökken a kínálat a boltokban. Nos ez már ugyan árt a kanadai csokigyártónak is, mert visszaesik a forgalma, de éppen ezért ez végül is mindenkinek fájni fog. Csak egy félig-meddig győztes kerülhet ki ebből, mégpedig az, aki végül tovább bírja a “kereskedelmi” háborút. De akkor miért csinálja? Nyilván nem látunk bele a “számokba” a mögöttes dolgokba, de az biztos, hogy szerintem ezekre, és majd sok eztán következő Trump döntésre nem igazán lett volna szükség, hisz az amerikai cégek, gazdaság, így is, úgy is világelső volt, és az is maradhatott volna. Azonban így valami lehet el fog törni, és akár pont ezért lesz gazdasági visszaesés, vagy akár egy nagyobb tőzsde zuhanás, amire tudjuk igen kicsi esély volt az utóbbi 15-17 évben, hisz központilag “megszüntették” a válságokat, tőzsdekrachokat.
Néhány, a cikk megírása után publikált cikk:
portfolio.hu, Harold James: Amerika megszenvedheti Trump politikáját
portfolio.hu, Trump katasztrófális háborúba kezdene az EU-val, félelmetes következmények rajzolódnak ki
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
A kötélhúzás valaha olimpiai sportág volt. A kötélhúzás korábban olimpiai sportág volt! 1900 és 1920 között szerepelt az olimpiai programban, és 5 különböző nyári olimpiai játékon lehetett nevezni rá. A legtöbb érmet Nagy-Britannia nyerte 5 éremmel, majd az USA 3 éremmel. |
index.hu, A világ egyre jobban emlékeztet arra az időszakra, amelyben Hitler hatalomra jutott
index.hu, Közkedvelt gyümölcs lehet Donald Trump első áldozata
portfolio.hu, Nagy bajban vannak az amerikai cégek – Jön a durva áremelés
portfolio.hu, Donald Trump: Kanadának a mi 51. államunknak kellene lennie
portfolio.hu, Kanada és Mexikó viszontvámokkal reagál az új amerikai importvámokra
portfolio.hu, Reagált az amerikai vámokra Európa legnagyobb gazdasága
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?