Selye János: A szeretet és az önzetlenség a legjobb stresszoldók: csökkentik a belső feszültséget és növelik a pszichés ellenállóképességet

Kevés olyan tudományos felismerés született a 20. században, amely annyira mélyen beépült volna a hétköznapi gondolkodásba, mint a stressz fogalma. Ma már természetesnek vesszük, hogy stresszről beszélünk vizsgák előtt, munkahelyi határidők szorításában, konfliktusok idején vagy akár örömteli események küszöbén is. Ennek a szemléletnek a megteremtése nagyrészt egyetlen ember nevéhez fűződik: Selye Jánoséhoz. Az osztrák–magyar származású kanadai kutató nemcsak új szót adott az orvostudománynak, hanem új gondolkodásmódot is, amely máig meghatározza, hogyan tekintünk a terhelésre, alkalmazkodásra és betegségekre. Életútja, felfedezései és öröksége egyszerre tudománytörténeti és emberi tanulságokkal teli.

Selye János 1907-ben született Bécsben, magyar édesapától és osztrák édesanyától. Gyermekkorát Komáromban töltötte, majd a történelem viharai Prágába sodorták családját. Itt végezte orvosi és vegyészi tanulmányait, később pedig nemzetközi tudományos pályára lépett: dolgozott Bécsben, Párizsban, Londonban, az Egyesült Államokban, végül Kanadában, Montrealban találta meg azt a szellemi közeget, ahol kibontakoztathatta elképzeléseit. Kutatói érdeklődésének középpontjában az a kérdés állt: miként reagál a szervezet a különféle káros hatásokra. Állatkísérletei során azt figyelte meg, hogy nagyon eltérő megterhelések – hideg, fertőzés, mérgezés, sérülés – meglepően hasonló testi reakciókat váltanak ki. E felismerés vezette el az úgynevezett Általános Adaptációs Szindróma ( GAS ) leírásához, amely három szakaszból áll: riasztás, ellenállás és kimerülés. A riasztási fázisban a szervezet azonnal mozgósítja erőforrásait: felgyorsul a pulzus, emelkedik a vérnyomás, hormonok szabadulnak fel. Az ellenállás szakaszában a test igyekszik alkalmazkodni a fennálló terheléshez. Ha azonban a stressz túl erős vagy túl hosszan tart, elérkezik a kimerülés fázisa, amikor a tartalékok elfogynak, és megjelennek a betegségek.

Az ifjú Selye János a laboratóriumban. ( A kép forrása: MNM–Semmelweis Orvostörténeti Múzeum. Fotó: Blahák Eszter )

1936-ban publikálta eredményeit, és ezzel megszületett a modern stresszelmélet. Selye hangsúlyozta: a stressz önmagában nem ellenség. Megkülönböztette a pozitív stresszt ( eustressz ), amely serkent, motivál és teljesítményre ösztönöz, valamint a negatív stresszt ( distressz ), amely kimerít és rombol. Egy vizsga előtti izgalom vagy egy fontos határidő például eustresszként segíthet jobb eredményt elérni, míg a tartós bizonytalanság és tehetetlenség distresszhez vezet.

Selye János életében nemcsak tudományos kihívások, hanem súlyos személyes tragédiák is jelen voltak. Különösen megrázó eseményként hatott rá édesanyja halála: az asszonyt az 1956-os forradalom és szabadságharc idején egy eltévedt golyó ölte meg. Ez a veszteség minden bizonnyal mélyen érintette, és tovább erősíthette benne annak személyes megélését, hogy a tartós lelki megterhelések miként formálják az ember testi és lelki állapotát. Így a stressz kutatása számára nem csupán elméleti kérdés volt, hanem saját élettapasztalataival is összefonódott. Későbbi kutatások tovább árnyalták Selye képét. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a külső esemény számít, hanem az is, miként észleljük azt. Ugyanaz a helyzet egyik ember számára bénító teher, másiknak izgalmas kihívás lehet. Ez az úgynevezett észlelt stressz, amelyet nagymértékben befolyásol a gondolkodásmód, az önbizalom, a korábbi tapasztalatok és a stresszkezelési készségek. A modern pszichológia ezért hangsúlyt fektet a kognitív átkeretezésre, vagyis arra, hogy tudatosan más szemszögből tekintsünk a nehéz helyzetekre. Emellett fontos szerepet kap a társas támogatás, az öngondoskodás, a mozgás, a relaxáció, a mindfulness, a jóga, a légzőgyakorlatok és sok más természetes módszer. Ezek nemcsak a tüneteket enyhítik, hanem hosszú távon növelik a megküzdési képességet.

Montreal, Kanada – Selye János endokrinológus saját tervezésű íróasztalánál ülve, lábát az asztalra téve diktál a mikrofonba a Montréali Egyetem Kísérleti Orvostudományi és Sebészeti Intézetének irodájában, amely a stresszkutatás egyik vezető központja volt. ( A kép forrása: John Olson / Getty Images )

Selye pályájának ugyanakkor voltak vitatott aspektusai is. Kutatásait részben dohányipari források támogatták, és egyes kijelentéseit a cigarettagyártók saját érdekeik védelmére használták fel. Bár Selye nem állt nyíltan a dohányipar mellé, ez az összefonódás árnyékot vetett hírnevére, és sokak szerint hozzájárult ahhoz, hogy soha nem kapta meg a Nobel-díjat, noha tizenhétszer jelölték. Mindezek ellenére hatása felmérhetetlen. Könyvei világszerte milliókhoz jutottak el, Magyarországon is óriási sikert aratott az „Életünk és a stressz”. Gyakran látogatott haza, előadásokat tartott, és mindvégig megőrizte magyar nyelvtudását és kötődését.

Selye János életműve arra tanít, hogy a stressz nem kiiktatható az életből – és nem is kell annak lennie. A kérdés nem az, hogy van-e stressz, hanem az, hogyan viszonyulunk hozzá. Ahogyan ő maga fogalmazott: nem a stressz öl meg bennünket, hanem az, ahogyan reagálunk rá. A modern tudomány egyre inkább megerősíti ezt a gondolatot: a tartós jóllét kulcsa nem a tünetek elnyomása, hanem a tudatos alkalmazkodás, az önismeret és a hatékony stresszkezelés. Selye öröksége ezért nem csupán tudományos elmélet, hanem gyakorlati útmutatás is egy kiegyensúlyozottabb, egészségesebb élet felé.

A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )