A második világháborút követő magyar gazdasági összeomlás egyik legdrámaibb jelensége a pengő példátlan inflációja volt. A pénz elértéktelenedése olyan mértéket öltött, amelyhez hasonlóra korábban nem volt példa az ország történetében. Ebben a rendkívüli helyzetben a kormányzat rendkívüli eszközökhöz nyúlt: ezek közé tartozott az ún. vagyondézsma, amelyet nem adó formájában, hanem bankjegyek felülbélyegzésével hajtottak végre. A korszak bankjegyei – különösen a 10 000 és a 100 000 pengős címletek – ma már nemcsak az infláció mértékéről, hanem a pénzügyi kényszermegoldásokról is beszédes tanúi.
Az infláció kialakulásának okai
Az inflációs folyamat gyökerei még a háborút megelőző évekbe nyúlnak vissza, de igazi robbanását a háborús pusztítás okozta. A nemzeti vagyon mintegy 40%-a megsemmisült: a közlekedési infrastruktúra romokban hevert, a vasúti mozdonyállomány és a pályahálózat jelentős része használhatatlanná vált, ipari berendezések pusztultak el vagy kerültek elszállításra, a lakásállomány pedig súlyos károkat szenvedett. A gazdaságot tovább terhelték a háborús jóvátételek. Magyarországnak áruszállítás formájában jelentős kártérítést kellett teljesítenie, miközben a szovjet megszálló csapatok és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság fenntartásának költségei is az államot terhelték. A pénzmennyiség növekedéséhez hozzájárult a nyilas kormány által kibocsátott, majd visszaszivárgó bankjegyek tömege, valamint a Vörös Hadsereg által forgalomba hozott fedezet nélküli hadi pengő is. A közigazgatás újjászervezése, a termelés beindítása és a jóvátételek finanszírozása mind sürgető feladat volt, miközben 1945 nyarán az állami bevételek a kiadások alig 8%-át fedezték. A kormány számára gyakorlatilag az egyetlen eszköz az újabb pénzkibocsátás maradt: a bankjegyforgalom 1945 májusától az év végéig több mint harmincszorosára nőtt.
A vagyondézsma bevezetése és a bankjegyek felülbélyegzése
A pénzromlás megfékezésére tett egyik kétségbeesett kísérlet volt az 1945. december 19-én kiadott rendelet, amely 75%-os vagyondézsmát vezetett be. Ez az intézkedés kizárólag bizonyos készpénzcímleteket érintett: az 1000, a 10 000 és a 100 000 pengős bankjegyeket. A bankjegyek névértéke formálisan nem változott, de teljes értékük csak akkor maradt meg, ha tulajdonosuk a névérték háromnegyedének megfelelő összegért vásárolt dézsmabélyeget, és azt a bankjegyre felragasztotta. A bélyeg nélküli bankjegyek értéke ezzel szemben az eredeti névértékük egynegyedére esett vissza.
1000 Pengő, 1945 ( A kép forrása: katzauction.com )
Az intézkedés egyszeri vagyonelvonás volt, amely kizárólag a készpénzt sújtotta, miközben az infláció miatt már megjelentek a jóval nagyobb címletek is. Ennek ellenére rövid távon sikerült jelentős állami bevételhez jutni: néhány nap alatt az államháztartás egyhavi kiadásainak mintegy harmadát fedezték. A dézsmabélyegek azonos rajzúak voltak, de színük címletenként eltért: az 1000 pengős bankjegyhez piros, a 10 000 pengőshöz barna, a 100 000 pengőshöz zöld színű bélyeg tartozott. A bélyegeket vízjeles papírra nyomtatták, és már a forgalomban megjelentek a hamisítványok is.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az 1640-es években Mihály orosz cár „halálos bűnnek” nyilvánította a dohányzást, és súlyos büntetéseket alkalmazott érte, például ostorral verette az elkövetőket, vagy levágatta az ajkakat, illetve az orrot. |
10000 Pengő, 1945 ( A kép forrása: ma-shops.com )
A 10 000 és 100 000 pengős bankjegyek sajátosságai
A Magyar Nemzeti Bank 1945. július 15-én kibocsátott 10 000 pengős bankjegye több változatban ismert: bélyeg nélküli, valamint különböző színű dézsmabélyeggel ellátott példányok is előfordulnak. A katalógusadatok szerint ez jól tükrözi az átmeneti pénzügyi szabályozások gyors változásait. Különösen érdekes a 100 000 pengős bankjegy, amelynek két fő színváltozata ismert: kék és barna. Rajzolatuk és szövegük teljesen azonos, eltérés kizárólag a nyomdafesték színében mutatkozik. Sokáig tartotta magát az a magyarázat, hogy a színkülönbség pusztán festékhiány következménye volt, ám a korabeli iratok ennél jóval tudatosabb döntésre utalnak. 1945. december 5-én a Pénzügyminisztériumban értekezletet tartottak a bankjegyek felülbélyegzéséről. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint már ekkor felmerült az a szándék, hogy a bélyegzési határnap után kibocsátandó 100 000 pengős bankjegyek más színben kerüljenek forgalomba, hogy az újonnan kibocsátott bankjegyek mentesüljenek a felülbélyegzés alól. Ennek megfelelően a korábban kibocsátott kék 100 000 pengős csak dézsmabélyeggel maradhatott forgalomban, míg az ezt követő kibocsátás barna színben történt.
100000 Pengő, 1945 ( A kép forrása: vatera.hu )
Az is szerepet játszott a döntésben, hogy az egymillió pengős bankjegyek eredetileg a 100 000 pengősével azonos klisé alapján, csupán más színben készültek volna. Ennek elkerülésére végül más címlet kliséjét használták fel, így elkerülve, hogy ugyanaz a grafikai alap több címletnél és több színben jelenjen meg. A barna színű 100 000 pengős bankjegy 1945. december 27-én került forgalomba, míg a kék változatot rövid időn belül kivonták. Ennek oka nemcsak a szabályozási egyszerűsítés volt, hanem a gyakorlati problémák sora is: a dézsmabélyegek gyakran leváltak, színük hasonlított a 10 000 pengős bélyegeire, ezért előfordult az átragasztásos csalás, valamint megjelentek a kézzel rajzolt hamis bélyegek is. A kék 100 000 pengős bankjegyet 1946. január 31-ig lehetett fizetésre használni, átváltására február végéig volt lehetőség. 1946 januárjában ez volt a legnagyobb címlet, még valódi vásárlóerővel: ekkor egy napilap ára 500 pengő volt. A bankjegyek túlnyomó többségét barna színűre váltották át, ami megmagyarázza, hogy a kék változat miért számít ma az egyik legritkább inflációs pengő bankjegynek.
Kossuth Népe, 1945-12-28 / 194. szám
A vagyondézsma és a bankjegyek felülbélyegzése rövid távon ugyan mérsékelte a pénzromlás ütemét – mintegy hat hétre visszavetve az áremelkedést –, hosszú távon azonban nem tudta megállítani a pengő összeomlását. A rendszer technikai és biztonsági problémái, valamint az infláció gyorsulása elkerülhetetlenné tették a radikális megoldást: a pengő felszámolását és a forint 1946-os bevezetését. A dézsmabélyeges bankjegyek ma már nemcsak inflációs szükségpénzek, hanem fontos történeti dokumentumok. Megmutatják, miként próbált egy háború sújtotta ország rendkívüli eszközökkel úrrá lenni a gazdasági káoszon – még ha ezek az eszközök végül csak átmeneti enyhülést hoztak is. A történeti értékelés szerint tehát egyszerre tekinthető radikális kényszerintézkedésnek és rövid távon sikeres pénzügyi manővernek.
Hirdetés
