A 20. század történelme tele van olyan alakokkal, akikre egy-egy nemzet, sőt az egész világ emlékezete épül. Közülük kettő különösen kiemelkedik – és különös módon, egy fiatal amerikai politikus, John F. Kennedy, életének egy szakaszában még maga is észrevette a köztük húzódó furcsa párhuzamot. A hidegháború ikonikus hősének számító Kennedy fiatalkori írásai, naplói és szerelmi viszonyai azonban egészen más fényben mutatják a jövő elnökét: mint egy fiatal férfit, aki megpróbálta megérteni a gonosz természetét – és talán önmagát is.
1937–1939: Európa árnyékában – a fiatal Kennedy és a „német csoda”
John F. Kennedy, a harvardi diák, 1937-ben és 1939-ben több hónapot töltött Európában. Naplóiban lelkes, de egyben naiv megfigyeléseket tett a náci Németországról. A Rajna mentén tett utazásai során lenyűgözte a német városok rendezettsége, az ország fegyelme és a „nordikus” nép önképének ereje. Egyik bejegyzésében ezt írta:
„A németek igazán túl jók – ezért is fognak össze mások ellenük, hogy megvédjék magukat.”
Egy másik, 1937-es sorában pedig ennél is merészebben fogalmazott:
„Arra a következtetésre jutottam, hogy a fasizmus Németországban és Olaszországban helyénvaló. Milyen bűn a fasizmus a kommunizmushoz képest?”
E sorokat egy ifjú ember írta, aki még nem ismerhette a háború borzalmait – de akit lenyűgözött a hatalom, a rend és az ideológia ereje. Barátja, Lem Billings később visszaemlékezett: „Kennedy teljesen el volt ragadtatva a Hitler-mozgalom iránti érdeklődésétől.” A háttérben ott állt apja, Joseph P. Kennedy, az Egyesült Államok londoni nagykövete, akit a németek „Amerika legjobb barátjaként” tartottak számon. Kennedy idősebb azonban túlságosan is szimpatizált a náci rendszerrel és a diktatórikus gondolkodással. Franklin D. Roosevelt elnök 1940-ben el is mozdította posztjáról, miután kijelentette: „A demokrácia halott Angliában.” A családon belüli világnézeti légkör és a kor ideológiai kavargása tehát formálták a fiatal Jack Kennedyt – még mielőtt a világháború végképp megmutatta volna, hová vezet mindez.
1941–1945: háború, halál és az árnyék megértése
A második világháború éveiben Kennedy a haditengerészetnél szolgált a csendes-óceáni fronton. Ám 1945-ben, miután leszerelt, újságíróként újra bejárta a háború utáni Európát – és ismét Németország felé fordult. Ekkor már tudta, ki volt Hitler, mit művelt a kontinenssel, és milyen sebeket hagyott maga után. Mégis, valami különös vonzást érzett iránta – nem szeretetet, nem is megértést, inkább intellektuális kíváncsiságot.
A naplójában, amelyet 1945 nyarán, alig négy hónappal Hitler halála után vezetett, ezt írta:
„Hitler a gyűlöletből fog majd újra kiemelkedni, és a világ egyik legjelentősebb alakjaként fogják számon tartani. Volt benne valami, amiből legendák születnek.”
Kennedy bejárta Hitler romokban heverő rezidenciáját, a Berghofot és az „Eagle’s Nestet”. Megérintette a helyek némasága, az a légkör, amely egyszerre idézte a hatalmat és a pusztulást.
„Valami rejtélyes volt abban, ahogy élt és ahogy meghalt – ez túléli őt és tovább él az emlékezetben.”
E sorok nem imádatot tükröztek, hanem a hatalom természetének megértését célzó elmélkedést. Mint egy fiatal politikus, aki látta, mire képes a tömegek lelkesedése – és talán sejtette, hogy egy napon neki is szembe kell néznie ezzel a jelenséggel, bár egészen más célért.
1941–1942: Inga Arvad – a „tiltott kapcsolat”
Ekkoriban Kennedy életébe belépett egy különös nő: Inga Arvad, dán újságírónő, aki korábban Adolf Hitler körében is megfordult. Arvad egykor interjút készített a Führerrel, aki állítólag „a legszebb nőnek” nevezte őt , akivel valaha találkozott. Amikor Kennedy és Arvad között szenvedélyes viszony szövődött, az FBI azonnal figyelni kezdte őket, kémgyanú miatt. A kapcsolat politikailag kényes volt – egy Kennedy és egy nő, akit Hitler csodált. Apja, Joseph Kennedy nyomására Jack végül megszakította a viszonyt. A döntés mélyen megérintette – barátai szerint ritkán látták őt annyira összetörtnek. Talán érezte, hogy ezzel nemcsak egy nőt, hanem egy korszakhoz fűződő különös kötődését is el kellett engednie.
Hitler, Inga Arvaddal
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az 1955-től 1975-ig tartó vietnámi háború az Amerikai Egyesült Államok történelmének leghosszabb fegyveres konfliktusa volt, amelyben 58318 amerikai katona esett el. |
1963: Berlin, a történelem új színpadán
Két évtizeddel később Kennedy már az Egyesült Államok elnökeként állt a berlini falnál, és kimondta a hidegháború egyik leghíresebb mondatát:
„Ich bin ein Berliner.”
Az a város, amelyet Hitler tönkretett, most Kennedy tapsától zengett. A fiú, aki egykor a fasizmus „rendjét” csodálta, most a szabadság jelképévé vált. Sorsa mintha egy láthatatlan fonálon kötődött volna ahhoz a másikhoz, akinek örökségét meg akarta érteni, majd felül akarta írni. Az egyik rombolta Európát, a másik újjá akarta építeni a reményt. De mindkettőt ugyanaz a kérdés hajtotta: hogyan működik a hatalom, és mi az, ami a tömegeket mozgatja?
Kennedy naplója, amelyet később egykori asszisztense, Deirdre Henderson őrzött, 2017-ben került nyilvánosságra. Ő maga így fogalmazott:
„Amikor Kennedy azt írta, hogy Hitlerben megvolt az, amiből legendák születnek, nem a gonoszt dicsőítette – a rejtélyt próbálta megérteni.”
Kennedy naplója
És talán ez a rejtély az, ami Kennedy alakját is örök mítosszá emelte: a férfi, aki látta a történelem legsötétebb árnyait – és megpróbált a fény felé fordulni.
Felhasznált források:
economictimes.indiatimes.com, JFK, Hitler, and the Danish journalist: The secret love triangle that shaped a future President
independent.co.uk, A Berliner in 1963 – but did former US president John F Kennedy once admire Adolf Hitler?
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?