Egy új kutatás szerint az ólom, amely egykor őseinket mérgezte, paradox módon az evolúció hajtóereje lehetett, hozzájárulva a modern ember kialakulásához!

A Kaliforniai Egyetem ( San Diego ) és az ausztrál Southern Cross University kutatóinak nemzetközi csoportja 51 megkövült fogat elemzett ( Joannes-Boyau, R., de Souza, J. S., Arora, M., Austin, C., Westaway, K., Moffat, I., … Muotri, A. R. ( 2025 ). Impact of intermittent lead exposure on hominid brain evolution. Science Advances, 11( 42 ), eadr1524. doi:10.1126/sciadv.adr1524 ), amelyek Homo sapiens, neandervölgyi ember és kihalt főemlősök – köztük a hatalmas Gigantopithecus blacki – maradványai közül származnak. A leletek 100 000 és 1,8 millió év közötti korúak, és Afrikában, Ázsiában, valamint Európában kerültek elő. A tudósok nagy pontosságú lézeres geokémiai vizsgálattal az esetek 73 százalékában ólom jelenlétét mutatták ki, ami arra utal, hogy az ősi emberszabásúak hosszú távon ki voltak téve a fém hatásainak.

A modern kor ipari és üzemanyag-eredetű szennyezésével ellentétben a prehistorikus ólomterhelés természetes eredetű volt: a talajból, vulkáni porból, illetve ásványokban gazdag barlangvizekből származott. Ez az eredmény megdönti azt az eddig széles körben elfogadott nézetet, hogy az ólomnak való kitettség kizárólag az ipari korszak velejárója. Az ólom különösen mérgező az idegrendszer fejlődése szempontjából. Már egészen kis mennyiségben is rontja a kognitív képességeket és a kommunikációt – két olyan alapvető funkciót, amelyek az együttműködéshez és a túléléshez nélkülözhetetlenek. A kutatókat éppen ezért az a kérdés foglalkoztatta, miként tudott a korai Homo sapiens alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez, miközben a neandervölgyiek és más rokon fajok kihaltak. A választ egy különleges gén, a NOVA1 rejtheti, amely az agy fejlődését és az idegsejtek közötti kommunikációt szabályozza. A modern ember és a neandervölgyi génje között csupán egy DNS-bázispárnyi eltérés van, ám ez döntő jelentőségű lehetett az evolúció során.

Illusztráció a cikkhez ( neandervölgyi férfiak )

A kutatók ennek hatását laboratóriumi körülmények között vizsgálták: mini agyszöveteket ( ún. organoidokat ) növesztettek, egyeseket a modern ember, másokat a neandervölgyi NOVA1 génváltozat segítségével, majd ezeket ólommal kezelték. Az eredmények meglepőek voltak. A modern emberi génnel rendelkező organoidok ellenállóbbnak bizonyultak az ólom káros hatásaival szemben, és megtartották az egészséges agysejt-fejlődést. A neandervölgyi génváltozat viszont zavart idézett elő a FOXP2 gén működésében, amely az emberi beszéd és nyelvi képességek kialakulásában játszik kulcsszerepet. Mindez arra utal, hogy a NOVA1 gén emberre jellemző mutációja védelmet nyújthatott az idegrendszernek, és lehetővé tette a nyelv, valamint az összetett kommunikáció fejlődését. A kutatók szerint ez a genetikai előny kulcsszerepet játszhatott abban, hogy a Homo sapiens túlélte és elterjedt a Földön, míg más emberszabásúak, köztük a neandervölgyiek, eltűntek. A hatékonyabb kommunikáció elősegíthette a társadalmi összetartást, az együttműködést és a kulturális tudás átadását – ezek pedig döntő előnyt jelenthettek a változó környezeti kihívások közepette. A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy további kutatások szükségesek. Bár a vizsgálat izgalmas kapcsolatot tár fel a környezet, a genetika és az evolúció között, az eredmények jelenleg laboratóriumi és kémiai kísérletekre, nem pedig fosszilis DNS-adatokra épülnek. Mindezek ellenére a kutatás egy meghökkentő felismeréssel szolgál: a mérgező fém, amely egykor őseinket fenyegette, talán épp az evolúció motorja lett, és hozzájárult egy alkalmazkodóbb, kommunikációra képesebb faj – a modern ember – kialakulásához.