A középkorban a vagyoni különbségek sokkal inkább szembetűnőek voltak, mint napjainkban. Míg ma a szegények inkább csak „kismértékben” szenvednek hiányt, addig a középkori Angliában a szegénység valódi küzdelmet jelentett, hatalmas társadalmi feszültségekkel terhelve.

A középkori és kora újkori időszak írott forrásaiban gyakran találunk hivatkozásokat pénzre, legyen szó földbirtokok értékéről, személyzet bérének kifizetéséről vagy kastélyok építésének és fenntartásának költségeiről. Az alábbiakban a középkori angol pénzérméket, a pénz gazdasági szerepét, valamint a kastélyok és egyéb dolgok költségeit mutatjuk be.

Milyen volt a középkori pénz?

A középkori angol pénzérmék több címletben és értékben voltak forgalomban. Az alapvető fizetőeszköz a 8. században Offa merciai király által bevezetett ezüstpenny volt, amely az egész időszak során meghatározó fizetőeszköz maradt. Ezek az apró, 1,5 cm átmérőjű érmék viszonylag vékonyak voltak: 240 penny tömege 349 gramm volt, amelyet „toronysúlynak” ( tower pound ) neveztek. A penny értéke miatt sok esetben darabolták, hogy kisebb címleteket hozzanak létre, amíg 1279-től hivatalosan is bevezették a félpennyt és a farthingot ( negyed penny ), mint kisebb váltópénzeket. Az időszak későbbi részében nagyobb értékű ezüstérmék, mint a 4 pennyt érő groat és a 2 pennyt érő félgroat is megjelentek. Az aranypénzeket 1257-ben bocsátották ki először Angliában, kezdetben adományozási célokra szánták őket, és csak 1344-től váltak elterjedtebbé, amikor megjelent a „leopárd” érme, amelyet 72 ezüstpenny értékűnek tekintettek. Az ezt követő nemes ( 80 penny értékben ) és rózsás nemes ( 120 penny ) érmék szintén az arany alapú fizetőeszközök közé tartoztak, és ezekhez különböző méretű fél- és negyedcímleteket is társítottak. A fizikai pénzérméken túl léteztek elszámolási egységek is, mint a shilling ( 12 penny ), a font ( 240 penny ), a márka ( 160 penny ) és az óra ( eredetileg 16, később 20 penny ), amelyeknek nem volt fizikai érmeformájuk; csupán elszámolási egységekként léteztek. A középkori érmék részletesebb bemutatásáról, a típusok felsorolásáról, ebben a cikkben sok hasznos információt találhatsz még: List of Medieval Coins ( 150+ Terms with Photos! )

Ez a gold Angel érme IV. Eduárd angol király második uralkodási időszakából származik ( 1471–1483 ), és a londoni Tower Mintben verték. Az érmén Szent Mihály látható, amint lándzsájával megöli a sárkányt, egyik lábát a sárkányra helyezve. Az előlapon gyöngysor veszi körül az ábrázolást. Mindkét oldalon egy heraldikai cinquefoil ( ötlevelű virág ) verdejel szerepel, amelyet csak 1480 és 1483 között használtak az aranypénzeken. Az érmén az saltire kereszt jel szerepel elválasztó jelként. Az érmén található rövidített latin felirat előlapon a következő: „Edward Isten kegyelméből Anglia és Franciaország királya”, míg a hátlapon: „A Te kereszted által ments meg minket, Krisztus, Megváltónk”. A hátoldalon egy jobbra haladó hajó látható, rajta egy négyelt címerpajzs, a pajzs fölött egy kereszt, bal oldalán egy „E” betű és jobb oldalán egy rózsa. Az érme tömege 5,06 gramm ( Schneider 467-8; N.1626; S.2091 ). Tónusában aranysárga színű, néhány apró sérüléssel az előlapon, de a Szent Mihály alak és a kereszt hátoldali részletei kiváló állapotban vannak. Az 1480 és 1483 közötti időszakban, amikor a cinquefoil verdejelet használták az aranypénzeken, viszonylag kis mennyiségű aranyat vertek az előző időszakokhoz képest. Az 1479. szeptember 14. és 1483. áprilisi időszak 42 hónapja alatt összesen 3187 font súlyú aranyból készítettek Angel és Half-Angel érméket, amelyek névértéke £71,739 volt.  ( A kép forrása: sovr.co.uk )

Pénzérmék és elszámolási egységek értéktáblázata

Címlet	Leírás	Érték
Penny	Ezüst érme	1 penny
Félpenny	Ezüst érme	½ penny
Farthing	Ezüst érme	¼ penny
Groat	Ezüst érme	4 penny
Félgroat	Ezüst érme	2 penny
Leopárd	Arany érme	72 penny
Nemes	Arany érme	80 penny
Rózsás nemes	Arany érme	120 penny
Angyal	Arany érme	80 penny
Shilling	Elszámolási egység	12 penny
Font	Elszámolási egység	240 penny
Márka	Elszámolási egység	160 penny
Óra	Elszámolási egység	16, később 20 penny

Hogyan készült a pénz?

A középkori érméket kézzel verték, ahol egy üres fémlemezt két bélyegző közé helyeztek, majd kalapáccsal ráütöttek, hogy az érme megfelelő mintázatot kapjon. A kész érmét ezután kézzel formázták kör alakúra. A normann hódítást követően ezt a folyamatot a korona ellenőrizte, amely meghatározta az érmék mintáját, súlyát és fémtartalmát. Részletes utasításokat küldtek a helyi pénzverdéknek, ahol a pénzverők ( angolul “moneyers” ) végezték a munkát. A 11. században körülbelül 70 helyi pénzverde működött, de a 14. századra ez a szám jelentősen csökkent. Időnként a korona visszahívta, beolvasztotta és újra kiadta az angol érméket, de emellett folyamatosan szükség volt az érmék rendszeres újraverésére is, mivel az ezüst viszonylag puha volt és könnyen kopott. A pénzverők a tartósság érdekében kis mennyiségű, nem nemesfémet is hozzáadtak az érmékhez, így keményebb ötvözetet hoztak létre, és az így készült érmék hosszabb ideig bírták a mindennapi használatot. Az érmék készítésekor gyakran volt feszültség a pénzérme névértéke és az érme fémértéke között. Ha a pénzérme nemesfémtartalma a piacon magasabb értékű volt, mint maga az érme, akkor az emberek hajlamosak voltak beolvasztani és nyers fémet értékesíteni, ami csökkentette a forgalomban lévő érmék számát. Ezt a problémát, valamint a pénzek szélvágását ( clipping ) is próbálták megoldani, például I. Eduárd hosszúkereszt pennyeinek kiadásával, amelyek széltől-szélig mintával készültek, hogy a csalás könnyebben észrevehető legyen.

A kis címletű pénz iránti igény rendkívül erős volt. Egy penny, amely nagyjából egy képzett munkás napi bérének felelt meg, megvásárolhatott két tucat tojást, két nagy cipót vagy legalább két gallon (kb. 7,5 liter) sört. A megoldás, amit már a korai időkben is alkalmaztak, az volt, hogy a pennyt ketté vagy negyedekre vágták. Valójában a „kereszt” mintát – amely mind a „rövid kereszt”, mind a „hosszú kereszt” érmék hátlapján szerepelt – kifejezetten azért választották, hogy megkönnyítsék a pénzdarabok ilyen módon történő felosztását.

A középkori Anglia és Wales pénzforgalmának pontos mértékéről a történészek nem tudnak egyértelmű képet alkotni. Az érmék forgalmának becslésére főként a királyi pénzverdék fennmaradt feljegyzései, fizikai leletek, és a feltárt érmekincsek nagysága alapján tudnak következtetni.

A középkori pénzforgalom növekedése, sebessége

A normann hódítást követően, Angliában 10 000 és 25 000 font közötti értékű pénz lehetett forgalomban, amely körülbelül 9 millió ezüstpennynek felelt meg. Az érmék mennyisége a 12. század végén jelentősen megnőtt, így 1205 körül már 250 000 font értékű pénz volt forgalomban. 1313-ra a becslések szerint 1,5-2 millió fontnyi érme volt használatban, ami akár 290 millió pénzdarabot is jelenthetett. Ez azt is jelentette, hogy a növekvő népesség miatt, míg 1066-ban egy személyre csak egy-két ezüstpenny jutott, addig 1331-ben már fejenként körülbelül 80 érme volt forgalomban.bA forgalomban lévő érmemennyiség mellett fontos szempont volt a pénz forgási sebessége is, amit közgazdaságtanban a “forgási sebesség” kifejezéssel illetnek. Ha egy paraszt például évente csak egyszer költötte el a pénzét, akkor az gazdaságilag lassú forgalmat eredményezett. Viszont, ha naponta továbbadta, akkor ugyanannyi érme sokkal dinamikusabb gazdasági környezetet biztosított.

Az adózás és a nemesfém áramlása

Az adózás nagyban befolyásolta a pénzforgalmat: amikor a korona adót vetett ki, a királyság különböző részeiből beáramló érméket hordókban tárolták, míg szükség nem volt rájuk. A nagyobb bárók is gyakran tartalékoltak jelentős pénzösszegeket, ami időnként pénzhiányt okozott a gazdaságban. Voltak olyan időszakok, amikor Angliából és Walesből több nemesfém távozott, mint amennyi a kereskedelmi forgalomban visszaérkezett, ami pénzhiányhoz vezetett. Sok esetben, még ha az adósságot pénzben is rögzítették, a fizetést gyakran részben vagy egészben árucikkekkel rendezték, különösen, ha a pénzérmék szűkösen álltak rendelkezésre. Az adósságok kiegyenlítésére szolgálhattak például étel, állatok, gyapjú, azonban ezek értékéről gyakran jogi viták alakultak ki.

Mennyit kellett keresni ahhoz,hogy valaki gazdag lehessen?

A normann hódítás után Angliában körülbelül 170 báróság alakult, ahol egy átlagos báró évi 200 font körüli jövedelemmel rendelkezett, míg a leggazdagabbak több mint 750 fontot, a legszegényebbek pedig 100 font alatti összeget kerestek. 1200-ra a leggazdagabbaknak akár 750 font éves jövedelmük is lehetett, és a leggazdagabbak hatalmas birtokokat halmoztak fel: például Cornwalli Richárd évi 4 000 font bevétellel rendelkezett. Ez a jövedelmi szint azonban hosszú távon nem volt fenntartható, de az infláció fokozatosan növelte a bárók jövedelmét, így 1436-ra a bárók fele már 500 font feletti jövedelemmel rendelkezett.

Mennyibe került egy kastély építése?

A történészek viszonylag kevés adatot találtak a kastélyok építési költségeiről, de becsléseik szerint csak a leggazdagabb bárók és a király engedhették meg maguknak a kastélyépítést. A 12. század végére egy egyszerű kőkastély építése legalább 400 fontba került. Néhány jelentős kastély, mint például a Doveri Kastély, több ezer fontba került, míg I. Eduárd walesi építkezései az 1280-as években 80 000 fontot emésztettek fel.

Kastélyok személyzetének bérezése

A királyi kastélyok őrei és alkalmazottai is bérért dolgoztak. Például 1287-ben egy nagyobb kastély, mint a londoni Tower, őrei 50 font, a Chester kastély őrei 40 font fizetést kaptak évente, míg egy kisebb kastély, például a Cambridge-i, mindössze 5 fontot érhetett. A katonai személyzet bérét tekintve egy kapuőr naponta 4 pennyt keresett, míg egy őrszem 2 pennyt. A lovagokat 2 shilling, egy őrmestert 7 és fél penny, egy számszeríjászt pedig 3 és fél penny fizetés illette meg naponta. Egy nemes, aki kápolnát kívánt építeni kastélyában a papok ellátására, földet biztosított az egyházi személyzet megélhetéséhez, amelynek értéke 2 és 25 font között mozgott, a helytől és az igényelt kényelmi szinttől függően.

A szegények helyzete és a bérviszonyok

A társadalom alsóbb rétegei közé tartozó vidéki szegények általában nem rendelkeztek rendszeres bérezéssel, hanem főként földjük megműveléséből és terményeik eladásából éltek, és gyakran kötelező szolgáltatásokat nyújtottak földesuraiknak. A 14. századra a népesség csak körülbelül harmada keresett úgynevezett „bérezett” munkát. Például, a Fekete Halál előtt egy képzetlen munkás naponta másfél pennyt keresett, de a járvány után, amikor csökkent a munkaerő, a napi bérük 1390-re 3 pennyre nőtt. A kézművesek hasonló emelkedést tapasztaltak, napi keresetük 3 pennyről 5 pennyre emelkedett.

Windsori kastély

Hogyan hasonlítható össze a középkori és modern pénz értéke?

A középkori pénz mai értékének becslése nehéz feladat, többféle módszer is létezik, például az árindex ( CPI és RPI ), az átlagbérek indexe vagy a GDP-arányos számítás.

Árindex

A középkori árak modern értékének összehasonlításához többféle módszer létezik, melyek közül az egyik az árindex, pontosabban a Fogyasztói Árindex ( CPI ) és a Kiskereskedelmi Árindex ( RPI ). Ezek az indexek különböző években megvásárolt háztartási termékekből és szolgáltatásokból álló „kosarakat” hoznak létre, melyek a háztartások kiadási szokásainak fontossága szerint súlyozódnak. A változások ezekben az indexekben mutatják, hogyan változott a pénz értéke az idők során. Az RPI összehasonlítás alapján például 1270-ben 1 font értéke 2018-ban nagyjából 940 font lenne. Ez a megközelítés azonban problémákkal jár, mivel a középkorban a munkások többsége a feudális kötelezettségeik részeként dolgozott, így munkájukért gyakran terményekkel, szolgáltatásokkal fizettek. A középkori társadalomban a cserekereskedelem sokkal gyakoribb volt, így a piac árainak nyomon követése csak a gazdaság egy részét tükrözi. A gazdagabbak sokkal inkább használtak pénzt, mint a szegényebbek, ezért a pénzforgalom elemzése torzíthatja az árindexek összehasonlítását. Továbbá, a gazdasági növekedés hatására a 1270-es és a 2018-as „kosarak” közötti különbségek jelentősek: így középkori kenyeret hasonlítanánk össze pizzával, internetes játékokkal vagy autókkal. Szinte mindannyian lényegesen gazdagabbak vagyunk, mint középkori őseink voltak.

Átlagbérek

Egy másik módszer az átlagbérek indexe, amely nem az árakat, hanem azt hasonlítja össze, hogy egy átlagember jövedelmének mekkora részét kellett valaminek a megvásárlására fordítania. A bérindex figyelembe veszi a gazdaság növekedését is. Ezzel a módszerrel 1270-ben 1 font értéke nagyjából 16 290 font lenne 2018-as viszonylatban. Ez sem tökéletes megközelítés, mivel a középkorban sok munkás nem kapott rendszeres fizetést, hanem terményekkel, szolgáltatásokkal fizettek nekik. A kis összegű pénz is nagyobb értéket jelentett a szegényebbek számára, míg a gazdagok számára kevésbé volt jelentős. A középkorban a vagyoni különbségek szintén sokkal élesebbek voltak.

Gazdasági Részarány ( GDP )

Egy harmadik lehetőség a bruttó hazai termék ( GDP ) arányának vizsgálata, ami azt méri, hogy az adott összeg mekkora részét képezte az akkori gazdaságnak, és ennek megfelelően azonos arányt próbál meghatározni a mai gazdaságban. Ezzel a módszerrel 1270-ben 1 font értéke körülbelül 33 540 fontnak felelne meg 2018-ban. Fontos megjegyezni, hogy a középkori Anglia GDP-jének meghatározása nem egyszerű. Még arról sincs pontos adatunk, hogy hány érme volt forgalomban, nem beszélve a feudális szolgáltatások volumenének becsléséről.

Az alábbi táblázat mutatja, hogy egy font a különböző számítási módszerekkel mekkora értéket jelenthet 2018-ban

Számítási módszer	Érték modern pénzben (1270-es 1 font esetén)
Árindex ( RP I)	£940
Átlagbérek indexe	£16,290
GDP arány	£33,540

A középkori gazdagok és szegények közötti életszínvonal-különbség sokkal nagyobb volt, mint ma, mivel a gazdagok gazdagsága általában földekben, terményekben és szolgáltatásokban nyilvánult meg, míg a szegények pénzhez alig jutottak, és gyakran cseremegoldásokat használtak.

 

Felhasznált forrás: castellogy.com, Medieval money

A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )