A „kincslelet” vagy „érmelelet” kifejezés alatt olyan pénzérmékből álló együttest értünk, amelyet tulajdonosa titkos helyen elrejtett, de soha nem vett elő többé. Az ilyen kincsleleteket különféle okokból rejtették el: lehetett egyszerű takarékoskodás, vagy háborús időkben a fosztogatóktól és az ellenséges seregektől való félelem.
Sok esetben ezek a leletek véletlenül kerültek elő, például földmunkák során, amelyeket földművesek vagy építők végeztek. Máskor hivatásos régészek fedezték fel őket szisztematikus ásatások közben. Az ókori érmékből álló kincsleletek fontos történeti és régészeti források. Segítenek megérteni, hogyan használták a pénzt bizonyos földrajzi területeken, milyen kereskedelmi kapcsolatok álltak fenn különböző régiók vagy országok között, sőt, vallási és kulturális szokásokra is fényt deríthetnek. Az alábbi képen látható térkép a római érméket tartalmazó kincsleletek eddigi ( 2024 ) felfedezéseit mutatja. Jól látható, hogy ezek túlnyomórészt a Római Birodalom egykori területein kerültek elő, kisebb kivétellel azonban találtak érméket nem római vidékeken is, például Németországban, Lengyelországban, Skandináviában, Oroszországban és Közép-Ázsiában. Ami azonban a leginkább szembetűnő, az India és Srí Lanka esete: e két országban rendkívül sok római pénz került elő. Miért?
Róma évente mintegy százmillió sestertius értékben importált árut Ázsiából, s ennek a felét India kapta. Minden évben több száz római hajó indult el az egyiptomi Vörös-tengeri kikötőkből az indiai partok felé kereskedelmi céllal. Ez hatalmas mennyiségű római arany- és ezüstpénz beáramlását eredményezte az indiai szubkontinensre. A jelenség a Flavius-dinasztia idején indult meg, és a Kr. u. 2. század első felében érte el tetőpontját. Bizonyított, hogy Muziris városában ( a mai Kerala államban ) állandó római kereskedőtelep működött. Az Indiába szállított érmék többsége nem frissen vert pénz volt, hanem olyan példányok, amelyeket jóval korábban bocsátottak ki. A legtöbb Indiában talált ezüst denarius még Nero 64-es pénzreformja előtt készült, vagyis tudatosan választották az exporthoz a régebbi vereteket. Traianus 107-es pénzleértékelése után pedig még a régi, köztársasági kori denariusok is nagy számban kerültek Indiába, holott ekkorra ezek szinte teljesen eltűntek a birodalom belső forgalmából. Valószínű, hogy a régi érméket szándékosan vitték olyan vidékre, ahol inkább nemesfémtartalmuk miatt, súlyra értékelték őket. Indiában a római érmék egy részét beolvasztották, és két új pénzrendszerhez használták fel:
-
Vima Kadphises kusán király ( Kr. u. 90–100 ) aranypénzeihez,
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
Az Inka Birodalom amelyet a kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hoztak létre a 15. században, a legnagyobb kiterjedésű civilizáció volt prekolumbián Amerika történetében. A birodalom hivatalos nyelve a kecsua volt, bár számos helyi dialektus létezett. Az "Inka Birodalom" kecsua elnevezése, Tawantinsuyu, "A négy régió" vagy "A négy egyesült tartomány" jelentéssel bír. Az inkák első képi ábrázolása Európában Pedro Cieza de León spanyol konkvisztádor Cronica del Peru ( 1553 ) című munkájában jelent meg. Az inka társadalom élén a Sapa inka, azaz "az egyetlen inka" állt, aki a Napisten képviselője volt. Az utolsó inka uralkodót, Atahualpát, Francisco Pizarro spanyol konkvisztádor fogta el 1532-ben, a cajamarcai csatában. Az inka építészet legjelentősebb példája a Machu Picchu, egy 2430 méter magasan fekvő romváros, amelyet Hiram Bingham fedezett fel 1911-ben. Bár pontos funkciója máig ismeretlen, valószínűleg a kilencedik Sapa inka, Pachacuti rezidenciája volt. Az inkák híresek voltak a Capacocha nevű emberáldozási szertartásokról, amelyeket fontos események, például uralkodói halál vagy éhínségek idején végeztek, gyakran gyermekeket áldozva fel. Az inka gyógyítók kiváló agysebészek voltak, a koponyalékelés (trepanáció) módszerét alkalmazva, amelyet a betegek legtöbbje túlélt. A kokacserje fontos szerepet játszott az inka kultúrában, vallási célokra, étvágy- és fájdalomcsökkentésre használták. A kokacserjelevél rágásának szokását a spanyol hódítók is átvették. Az inkák információkat a kipuk nevű csomózott zsinórok segítségével tárolták, amelyek feltehetően nem feleltek meg egy hagyományos írásrendszernek. Az inkák hadserege, bár nem rendelkezett vasfegyverekkel, a korszak legütőképesebb harcosait vonultatta fel, amelyet a fejlett úthálózat és a tambo nevű pihenőhelyek hálózata támogatott. -
valamint Nahapana, a nyugati Indiát uraló saka szatrapa ( Kr. u. 119–124 ) ezüstpénzeihez.
A térképen jól látszik, hogy a római érmékből álló kincsleletek kizárólag India középső és déli részén, valamint Srí Lankán kerültek elő – vagyis ezeken a területeken a római pénzeket nem olvasztották be, hanem eredeti formájukban megőrződtek.
Felhasznált forrás: numistoria.altervista.org, La mappa dei tesoretti di monete romane
Hirdetés
