Hirdetés


Legfrissebb bejegyzések


Egy Népköztársaság ( Tannu Tuva ), aki kivívta a függetlenségét, majd önként beolvadt a Szovjetunióba


A bejegyzés becsült olvasási ideje 5 perc

Mindig nagyon érdekesnek találom, ha olyan országokról, államokról olvasok, amik csak rövid ideig maradtak fenn megalakulásuk után. Ami ilyenkor a leginkább érdekel, hogy miért szűntek meg, és közben bocsátottak-e ki forgalmi pénzt. A pénz “megalkotása” egy ország, állam zavartalan, és szuverén működésének egyik legfontosabb eleme. A cikkben most egy ázsiai államnál nézzük ezt meg, ami 1921 és 1944 között időszakban “létezett” csak, majd 1944. október 11-én a Szovjetunió annektálta. Ez a kis  állam a Tuvai Népköztársaság ( Tannu Tuva ).

Rövid fennállásról beszélhetünk, ezért tulajdonképpen a történelme is rövid 🙂 Ennek bemutatására ismét a wikipedia-t kérjük segítségül 🙂

Tuva területe a középkor óta Mongóliához tartozott, amely később a Csing-dinasztia egyik vazallusa volt. Az 1911-es kínai forradalom után rövid időre függetlenedett Urianhai Köztársaság néven, de 1914-ben már az Orosz Birodalom protektorátusa, majd szerves része lett. A forradalmak alatt Tuva felváltva a kínaiak, fehérek és vörösök megszállása alatt állt. A folyamatos hadakozás alatt a tuvaiak együttműködtek a vörösökkel, 1921. augusztus 14-én pedig kikiáltották ( Cyg-Bazhi városában ( ma Kochetovo falu ) a névleg független, a valóságban azonban a Vörös Hadsereg irányítása alatt álló Tuvai Népköztársaságot. 

 

Az ország elnevezése 1926-ig Tannu Tuva volt, amelyben a Tannu tag a Tannu-Ola hegyekre, míg a Tuva az ott élő nép nevére utal. 1922–26 között az ország fővárosát Hem-Beldirnek nevezték, csak ezután kapta meg a mai nevét, Kizilt. 1926-ban a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság szerződésben ismerte el Tuva függetlenségét. 

 

Tuvai önkéntesek a Vörös Hadseregben, II. világháború

 

1929-ben puccsot követtek el, melynek célja, az 1924 óta hatalmon lévő Donduk Kuular miniszterelnök eltávolítása volt. Kuular eredetileg buddhista láma volt, de az ország függetlenedése után politikai pályára lépett. Mikor kinevezték miniszterelnökké, eltökélt szándéka volt a szovjet befolyás csökkentése, amelyet az orosz propaganda korlátozása és a buddhizmus államvallássá tételével akarta elérni. A szovjetbarát politikusok egy csoportja 1929. januárjában letartóztatta Kuulart, majd 1932-ben, koholt vádak alapján kivégezték. 1930-ban a most már Sztálinhoz hű tuvai kormány elfogadta a kollektivizációt és az államvallás betiltását. A buddhizmus mellett a sámánizmust is üldözték. Míg 1929-ben 25 buddhista kolostor működött és nagyjából 4000 láma és sámán élt az országban, addig 1931-ben már csak 1 kolostor, 15 láma és 725 sámán maradt életben. Az új miniszterelnök, Szalcsak Toka a Tuvai Forradalmi Néppárt elnöke is lett, 1973-as haláláig vezette az országot, még a Szovjetunióban is. 

 

Tuva 1941. június 22-én vagy 25-én lépett be a II. világháborúba a Szovjetunió oldalán. Habár Tuva távol feküdt a keleti fronttól, egy önkéntes csapatot mégis nyugatra vezényeltek a Vörös Hadsereg megsegítésére. Közvetlenül Tuva több ezer igáslovat, sílécet, ruhaneműket és nyersbőrt küldött a németek ellen harcolóknak. 

 

Hirdetés


A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete Tuva autonóm területként való belépéséről a Szovjetunióba, 1944. október 11. ( Forrás: wikipedia.org )

 

1944. október 11-én a tuvai parlament kérésére az országot beolvasztották a Szovjetunióba, Tuvai autonóm terület néven, amelyet november 1-én ratifikáltak. Szalcsak Toka ekkor a miniszterelnöki cím helyére felvette a Tuvai Kommunista Párt főtitkára címet. 1961-ben Tuva autonóm szovjet szocialista köztársasággá, majd 1992-ben köztársasággá vált Oroszországon belül.

Tuva népességének alakulása

1918 1931 1944 1958
Tuvaiak 48 000 64 900 81 100 98 000
Oroszok 12 000 17 300 14 300 73 900
Teljes népesség 60 000 82 200 95 400 171 900

Nos nemcsak a fenti események zajlottak viharos sebességgel, hanem a monetáris rendszer alakulása is. A kínai, és szovjet érdekek olykor keresztezték egymást, azonban a szovjet befolyás sokkal erősebb volt, és gyakorlatilag a “függetlenség” ideje alatt is, a szovjetek beleegyezésével történhetett bármi. Valahogy így alakult a pénzrendszer:  Tannu-Tuva első alkotmánya kimondta, hogy minden nemzetközi ügyet az Orosz Föderáció  ( a későbbi Szovjetunió ) intéz. 1921 szeptemberében az Orosz Föderáció ( RSFSR ) kormánya elismeri Tannu-Tuva függetlenségét. Abban az időben különböző bankjegyek voltak forgalomban – főleg az Orosz Birodalom, az Orosz Föderáció és a Kínai kibocsátások. 1922 végén vagy 1923 elején Tannu-Tuva kormánya régi orosz birodalmi bankjegyeket bocsátott forgalomba, hátoldalán felülnyomással. A felülnyomás régi mongol nyelvű szövegből és három aláírásból áll – a miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a kormány pénzügyi tanácsadója.

Az 1925. július 25-én alapított TNR Állami Bank – Tuvinbank a TNR és a Szovjetunió kormánya közötti létrejött megállapodás alapján a Szovjetunió valutáját helyezték forgalomba Tannu-Tuvában. 1925 és 1929 között az összes korábban forgalomban lévő bankjegyet kivonták a forgalomból. 1933 decemberében Tannu-Tuva kormánya rendeletet ad ki a forgalomban lévő Szovjetunió bankjegyeinek azonos bankjegyekre cseréjéről, de kék felülnyomással. Ez a felülnyomás egy új Tannu-Tuva emblémából és ” Csak a Tannu-Tuvában engedélyezett” szövegből áll ( az eredeti orosz nyelvű szöveg “Имеет хождение только в ТНР” ). A felülnyomásos bankjegyeket a “Goznak USSR” ( a Szovjetunió hivatalos pénzverdéje, eredeti neve oroszul “Гознак СССР” ) készítette. A bankjegyek cseréje 1934 júniusáig tartott. Összesen 1 742 600 rubelt cseréltek új, felülnyomásos bankjegyekre.

1936. január 1-jén a felülnyomásos Szovjetunió bankjegyeit felváltották az új nemzeti valuta – az aksa ( az eredeti név oroszul “акша”,  tuvai nyelven egyszerűen “pénzt” jelent. ) A régi bankjegyeket újra cserélték 1 rubel = 1 aksa árfolyamon. ( 1:1 arányban ), 1, 3, 5, 10, 25  címletben. Az első aksa-kibocsátás bankjegyei körülbelül 6 évig voltak forgalomban. 1939-ben megkezdődött a második aksa-sorozat előkészítése. 1939. augusztus 11-én a kormánybizottság jóváhagyta az új bankjegyek tervét. Az új bankjegyeket a “Goznak Szovjetunió” nyomtatta ki, és 1941. március 1-jén bocsátották forgalomba. Az új bankjegyek azonos címletűek voltak – 1, 3, 5, 10 és 25 aksa. Az első kibocsátású bankjegyek cseréje 1941. szeptember 1-ig tart. A csere után összesen 1 981 248 aksa összegű bankjegyeket gyűjtött be a Tannu-Tuva Nemzeti Bank. 1941. október 5-én a kormánybizottság jelenlétében mindegyiket megsemmisítették. A második aksa-sorozat bankjegyei, 1944 október 11.-ig, a Népköztársaság megszűnéséig voltak forgalomba. 

25 Akşa – Tannu Tuva ( 1940 ), forrás: wikipedia.org

Az 1933-1934 közötti időszakban  pedig, érméket bocsátottak ki, amiket  Szovjetunióban verték,  1, 2, 3 és 5 kɵpejek (  orosz kopeka tuvanizált elnevezése ) címletű ( bronz ) és 10, 15 és 20 kɵpejek ( nikkel ) érméket. A pénzforgalom zavartalan működése érdekében szükség volt kisebb címletű pénzekre is, e célt szolgálták volna ezek az érmék. Ez a sorozat 1945. május 1-ig volt forgalomban.  Az érmék előlapján – az állam ( Tuvan : TЬBA ARAT RESPUBLIK ) és a kibocsátó bank neve ( Tuvan : TЬBA SADЬƢ-YLETPYRNYꞐ BANKЬZЬ ). A hátoldalon a névérték és szavakkal a kibocsátás éve.

Katz Coins Notes & Supplies Corp. E-aukció 19.   2019. február 16-17. 3233. tétel

Minden tuvai pénz, bankjegy, és érme, meglehetősen ritka. Első sorozatos aksa bankjegyet, én még nem láttam aukción, és nem is találtam sehol ( arról sincs információm, hogy egyáltalán maradt-e meg belőle valamennyi ). A második sorozatos aksa bankjegyek pedig több ezer euro-s  ( jelenlegi árfolyamon. kb: 600 – 800 ezer Ft ) áron forognak. Az érmék jellemzően 100-150 euros áron forognak, egy teljes sorozat olyan 1000 euro lehet ( jelenlegi árfolyamon, kb.: 360 ezer Ft ). A fenti sorozat 975 euros leütési áron ment el. 1933-as 2 vagy 3 kɵpejek ( ezt a 2 címletet adták ki ebben az évben is ) esetében pedig szintén nincs információm, még képet is nehéz róluk találni. 

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?