Csehszlovákia utolsó „kommunista” bankjegye, amelyen – érthetetlen módon – egy gyűlölt „földönkívüli” arcképe szerepelt ( Csehszlovákia, 100 korona, 1989 )

A „hidegháború” kifejezést az amerikai újságíró, Walter Lippmann tette széles körben ismertté 1947-es azonos című könyvével. Ezzel a szóval utalt az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti soha ki nem hirdetett, ám annál valóságosabb konfliktusra. A feszültség sosem torkollott nyílt háborúba, mivel mindkét fél tisztában volt azzal, hogy egy nukleáris összecsapás nemcsak a legyőzött, de a győztes ország pusztulását, sőt az emberiség végét is jelenthette. A kommunista világ és a „szabad világ” ezért több mint négy évtizeden át politikai, gazdasági, propagandisztikus eszközökkel, illetve „regionális” konfliktusok révén ( Korea, Vietnam, Afganisztán stb. ) vívta meg ezt a harcot.

Már 1943-ban Sztálin közölte a jugoszláv kommunista vezetővel, Milovan Gyilas-szal, hogy háború után a megszállt területekre minden hatalom a saját társadalmi rendszerét fogja ráerőltetni. Hasonló nézetet vallott Winston Churchill is, aki 1944 októberében Moszkvában Sztálinnal le is egyeztette Közép-Európa befolyási övezeteit. Churchill később azt állította, hogy ez a megállapodás csak a háborús időszakra szólt. Azonban az 1945. február 4–11. között megtartott jaltai konferencián az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió mégis vállalták, hogy elősegítik a nácizmus alól felszabadított országokban a szabad választások lebonyolítását. 1949-ben Budapesten csehszlovák fiatalok vonultak fel diadalmenetben, Klement Gottwald és Sztálin portréit magasba emelve – ez is jól mutatta a kelet-európai országok egyre szorosabb igazodását a Szovjetunióhoz a hidegháború korai éveiben. 1947. március 12-én Harry Truman, az Egyesült Államok elnöke meghirdette az ún. feltartóztatási doktrínát, amelyben az USA vállalta, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a kommunista befolyás terjedése ellen. Ennek következményeként Franciaországban és Olaszországban a baloldali pártokat kizárták az addig egységfrontos kormányokból, amelyek a nácizmus bukása óta voltak hatalmon.

Klement Gottwald Sztálin tábornaggyal a moszkvai sportünnepségen, korabeli képeslap, 1946

Világszerte megrökönyödést keltett az ún. „prágai puccs”. Csehszlovákiát 1939-ben két, Berlin által irányított bábállamra osztották: a Bohém–Morva Protektorátusra és a Szlovák Köztársaságra. A felszabadulás után demokratikus kormány alakult, amely földreformot és államosításokat kezdeményezett. 1946. május 26-án választásokat tartottak, amelyen a kommunista párt 38%-os eredménnyel győzött. Az új kormány élére Klement Gottwald ( 1896–1953 ) került – a párt egyik alapítója, 1929 óta főtitkára, aki a háború alatt Moszkvában élt emigrációban. Kezdetben jelentős társadalmi támogatást élvezett, ám ez megcsappant, amikor – Sztálin parancsára – Csehszlovákia elutasította a részvételt a Marshall-tervben, újabb hidegháborús lépésként. A kormány több tagja, köztük Edvard Beneš köztársasági elnök ( 1884–1948 ), nem volt kommunista. Többen a háború alatt a londoni emigráns kormány tagjai voltak. A belső feszültség akkor robbant ki, amikor a belügyminiszter elrendelte a nem kommunista biztonsági vezetők lecserélését. Tiltakozásul 12 demokrata miniszter ( a 26-ból ) lemondott, hogy ezzel kényszerítsék ki a kormány bukását. A kommunista párt azonban, amely uralta a szakszervezeteket és a médiát, tömegtüntetéseket és milíciáit vetette be az utcákon. Az ország megbénult a sztrájkoktól, az ellenzék pedig nem tudott hatékonyan fellépni. Néhány nap alatt Gottwald elérte, hogy a megüresedett miniszteri posztokra kommunista vezetőket nevezzenek ki, és ezzel a párt teljhatalomhoz jutott. A nyugati világot megrázta a fejlemény, és az amerikaiak által is gerjesztett antikommunista propaganda újabb bizonyítékát látta a kommunista „kétszínűségnek” és kegyetlenségnek. Az új rezsim szabotázzsal és az USA javára folytatott kémkedéssel vádolta meg az ellenzéket, és moszkvai mintára letartóztatások, koncepciós perek indultak. A legismertebb ezek közül a Rudolf Slánský-per volt – Slánský, a párt 1944 óta hivatalban lévő főtitkára, akit 1952. december 3-án felakasztottak. A tisztogatások idején a nyomor egyre nőtt, Csehszlovákia pedig a Szovjetunióhoz leghűségesebb, rendőrállami módszerekkel működő rendszerévé vált.

Csehszlovákia, 100 korona, 1989 ( A kép forrása: katzauction.com )

1989 október 1-jén, amikor a kommunizmus már az összeomlás szélén állt egész Kelet-Európában, a csehszlovák jegybank megdöbbentő módon Klement Gottwald arcképével adott ki egy 100 koronás bankjegyet. A bankjegy előoldala ideológiai jellegű volt, hátoldalán viszont rózsák, a Károly-híd és a prágai vár romantikus képe szerepelt. Az emberek azonban már belefáradtak a hidegháborús múltba, és a csehszlovák társadalom elutasította, hogy olyan papírpénzt használjon, amely egy gyűlölt korszakot és egy megvetett személyt idézett fel. Előfordult, hogy az emberek megtagadták ennek a bankjegynek az elfogadását, és fizetéskor inkább a még érvényes, 1961-es kibocsátású régi bankjegyeket kérték, vagy más címletet követeltek. Október 25-én mintegy 200 fő tüntetett a prágai Vencel téren, követelve a bankjegy kivonását a forgalomból. A pénzügyminisztériumhoz, az állami bankhoz és más hivatalos szervekhez több száz levél érkezett, amelyekben a bankjegy visszavonását követelték. Az emberek gúnyt űztek a bankjegyből, átlyukasztották és átfestették. Miután meghajlították a bankjegyet, Gottwald úgy nézett ki, mint egy földönkívüli, vagy szörnyeteg. Így nem csoda, hogy a Gottwaldos 100 koronás lett az első bankjegy, amely a „bársonyos forradalom” után kivonásra került a forgalomból, 1989. december 4-én.

Érdekesség: Még megemlítendő, hogy a Gottwald-bankjegy hátoldalának ábrázolását 2001-ben ismét felhasználták a Bankjegygyűjtők Egyesülete prágai szervezetének 35. évfordulójára kiadott emléklapon. Az ábrán a Hradzsin ( a prágai várhegy ) és a Károly hídról látható kisoldali hídtornyok szerepelnek. Az emléklapot vízjeles papírra nyomtatta a prágai állami nyomda.

Felhasznált forrás: cronacanumismatica.com, La Cecoslovacchia, il “colpo di Stato di Praga” del 1946, la Guerra fredda e una banconota per Klement Gottwald, proconsole di Mosca