Az első bűnöző a világon, akit ujjlenyomata alapján ítéltek el! ( A Rojas-ügy, 1892 )

A kriminalisztika történetében mérföldkőnek számít az 1892-es argentiniai gyilkossági eset, amely során először alkalmaztak ujjlenyomatot emberölés bizonyítására. A Necochea városában történt tragédia nemcsak a modern bűnüldözés egyik úttörő pillanata volt, hanem Francesca Rojas ügyének nyomán vált világszerte elfogadottá az ujjlenyomatok bűnügyi célú felhasználása. Az alábbi cikk bemutatja a gyilkosság hátterét, a nyomozás menetét, valamint az ujjlenyomatos azonosítás korai történetét és nemzetközi elterjedését.

1892. június 29-én, az Argentína délkeleti részén, Buenos Aires tartományban található Necochea városában két kisgyermeket brutálisan meggyilkolva találtak otthonukban. Az áldozatok a hatéves Ponciano Carballo Rojas és négyéves húga, Feliza voltak. Mindkettejük torkát elvágták. Édesanyjuk, Francesca Rojas is megsérült – nyaki vágás nyomait viselte –, de sebei felszínesek voltak, és túlélte a támadást. Francesca kezdetben azt állította, hogy a szomszédjuk, Ramón Velázquez követte el a gyilkosságokat, bosszúból, mert a nő visszautasította közeledését. Később megváltoztatta vallomását, és azt mondta, hogy Velázquez férje utasítására akarta elvinni a gyerekeket, mivel az el akarta őt hagyni. Bárhogy is történt, a hatóságok letartóztatták Velázquezt gyilkosság gyanújával. A férfit kihallgatták – sőt, megkínozták –, de ő következetesen tagadta, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Egyes források szerint egy éjszakát a gyerekek holttestével zárták össze a cellában, hogy vallomást csikarjanak ki belőle. Velázquez azonban mindvégig kitartott amellett, hogy a gyilkosság idején a barátaival volt, amit egy tanú is megerősített. A nyomozás holtpontra jutott, így a helyi rendőrség segítséget kért a tartományi székhely, La Plata rendőrségétől. Eduardo Álvarez felügyelőt küldték Necocheába, hogy folytassa a vizsgálatot. Álvarez a néhány napos bűnhelyszínt átvizsgálva véres ujjlenyomatot talált a gyerekszoba ajtaján. Az ajtó azon részét, amelyen a nyom volt, eltávolíttatta, és elrendelte Francesca és Velázquez ujjlenyomatának rögzítését tintával papírra. Az ujjlenyomatokat és a faanyagot La Platába küldte további vizsgálatra.

Ujjlenyomat-kártya, Francisca Rojas ( Francisca Rojas egyéni daktiloszkópiai lapja ), 1892, Buenos Aires tartomány biztonsági minisztériuma – Rendőrségi Múzeum Igazgatósága, Argentína ( A kép forrása: nlm.nih.gov )

Abban az időben az ujjlenyomatokat még főként személyazonosításra használták, nem bűnügyi nyomozásra. Az ókori Kínában már Kr. e. 220 körül alkalmazták hivatalos dokumentumok hitelesítésére. Ezeket a tekercseket agyagpecséttel zárták le: az egyik oldalon a szerző pecsétje, a másikon ujjlenyomata volt látható. A papír feltalálását követően, a 2. századtól kezdve az ujjlenyomatos aláírás elterjedt Kínában, majd Indiában is. Európában a 16. század végétől kezdtek tudományosan foglalkozni az ujjlenyomatokkal. 1686-ban Marcello Malpighi, a Bolognai Egyetem anatómia professzora azonosította az ujjlenyomatok gerinceit, örvényeit és hurkait. 1788-ban Johann Christoph Andreas Mayer német anatómus arra a megállapításra jutott, hogy minden ember ujjlenyomata egyedi. 1892-re a La Platában működő rendőrség már rendelkezett a világ első működő ujjlenyomat-adatbázisával, amelyet Juan Vucetich horvát származású antropológus és matematikus hozott létre. Eredetileg statisztikusként dolgozott a Központi Rendőrkapitányságon, majd az antropometriai azonosítási iroda vezetőjévé léptették elő. Francis Galton elméletei inspirálták, és 1891-ben elkezdett kísérletezni az ujjlenyomatokkal. Bűnözők ujjlenyomatait rögzítette, és saját osztályozási rendszert dolgozott ki. Munkássága mérföldkő lett az ujjlenyomat-alapú személyazonosításban.

Egy kis érdekesség, erre figyeljetek oda, ha esetleg még rákerestek Francesca Rojas-ra:

“Francisca Rojas volt az első ember a világon, akit saját ujjlenyomata alapján ítéltek el 6 és 4 éves gyermekei meggyilkolásában“. Írják a fenti kép alá a la100.cienradios.com-oldalon, a La historia detrás de las huellas dactilares, el invento para identificar a las personas című cikkben. Az fenti képet, több oldalon, videóban is tévesen társítják Francesca Rojas-hoz!! Egy másik:

“Francisca Rojas 1894-es elítélése fordulópontot jelentett a globális kriminalisztika területén.” A fenti kép pedig ebben a cikkben található: meteored.com.ar, El primer CSI: Juan Vucetich, el argentino que ayudó a resolver los crímenes en el mundo. Sajnos én nem is találtam hiteles képet róla, csak azt “sikerül” 🙂 bizonyítanom, hogy ezen a képen nem ő van, hanem egy másik “történelmi” személy, ( illetve kettő ) Julius and Ethel Rosenberg. Szóval erre érdemes odafigyelni 🙂 Íme az eredeti kép:

[ Julius és Ethel Rosenberg, akiket vastag drótháló választ el egymástól, amint elhagyják az Egyesült Államok Bíróságát az esküdtszék bűnösnek mondó ítélete után ] / ( A kép forrása: World Telegram /Roger Higgins, loc.gov, Library of Congress Prints and Photographs Division Washington, DC 20540 USA,  A Kongresszusi Könyvtár ellenőrző száma: 97503499 )

Amikor Álvarez felügyelő által beküldött mintákat Vucetich tanítványai megvizsgálták, megállapították, hogy a gyerekszoba ajtaján talált ujjlenyomat Francesca Rojasé volt. A terhelő bizonyíték hatására Francesca végül beismerte: „egyedül ő volt a tett elkövetője; elborult elmével, mivel a férje eltaszította magától és el akarta venni tőle a gyermekeit, úgy döntött, megöli őket, majd magával is végez – inkább lássa halva gyermekeit és haljon meg ő maga is, minthogy mások kezére kerüljenek.” Az asszonyt a doloresi bíróság 1894 szeptemberében „határozatlan idejű fegyházbüntetésre” ítélte – áll a hivatalos ítéletben. Az ítéletet aláíró bírák megjegyezték: semmi sem igazolhat „oly szörnyű bűnt, amelyben az anyai érzések teljes hiánya a legcsekélyebb irgalom nélkül tört elő saját, ártatlan gyermekei ellen”.

Juan Vucetich pályafutását először az Országos Vízügyi Igazgatóság alkalmazottjaként kezdte.

A Caras y Caretas című folyóirat így írt az esetről: „Ez az asszony egy tisztességes szomszédját nevezte meg tettesként, akit végül az gyilkos ujjlenyomata mentett meg – a nyomot az ajtófélfán találták meg, és az tökéletesen megegyezett az embertelen anya ujjrajzolatával.” Az ítélet nemcsak Francisca Rojas életében hozott fordulópontot, hanem Juan Vucetich munkásságában is: munkáját immár „csalhatatlannak” fogadták el. Vucetich bebizonyította, hogy az ujjlenyomatok az egyén élete során változatlanok maradnak, és megbízható alapot nyújtanak a személyazonosság pontos meghatározásához. Módszerét 1903-ban a New York-i büntetés-végrehajtási rendszer, majd 1905-ben az Egyesült Államok Hadserege is hivatalosan átvette. Két évvel később, 1907-ben a Párizsi Tudományos Akadémia nyilvánosan kijelentette, hogy Vucetich személyazonosítási módszere a legpontosabb, amit addig ismertek. A tudós 1925-ben hunyt el Dolores városában. Ma a Buenos Aires-i Tartományi Rendőrség Tiszti Iskolája és a Zágrábi Igazságügyi-Rendőrségi Forenzikus Központ is az ő nevét viseli. Hamvai a La Plata-i városi temető rendőrségi panteonjában nyugszanak, azon a monumentumon belül, amelyet az öt tudós tiszteletére állítottak. A többi tudós mellszobrai: Alejandro Korn, Pedro Palacios, Florentino Ameghino és Carlos Spegazzini. Napjainkban, több mint egy évszázadnyi fejlődés után is, a daktiloszkópia a legpontosabb és legmegbízhatóbb módszer egy személy felelősségének megállapítására – ugyanis még a DNS sem biztosít annyira egyedi és megismételhetetlen azonosítást, mint az ujjlenyomat. Ezért a felfedezésért Vucetich-et illeti a megérdemelt elismerés.

A National Bureau of Identification kutatói, amely 1924-ben az FBI részévé vált. Férfiak és nők ujjlenyomatokat vizsgálnak nagyítókkal. ( A kép forrása: shutterstock )

A Rojas-ügy volt az első ismert gyilkossági eset, amelyet ujjlenyomatok segítségével sikerült megoldani. Az ügy igazolta Vucetich elméleteit, és 1903-ban Argentína lett az első ország, amely kizárólag ujjlenyomatokat használt személyazonosításra. Az eset hatására más országok is bevezették a daktiloszkópiát a bűnügyi nyomozásban, olyan elkövetők elfogását téve lehetővé, akiket más módon nem lehetett volna leleplezni. Az egyik legkorábbi hasonló ügy 1898-ban történt az indiai Nyugat-Bengál államban, Jalpaiguri körzetben. Egy teakert vezetőjét holtan találták ágyában, torkát elvágták, széfjét és pénzes ládikáját kirabolták. Kezdetben a kertben dolgozó munkásokra vagy a szakácsra terelődött a gyanú, akin vérfoltokat találtak. Felmerült még a kapcsolatban álló nő rokonainak, illetve egy, a környéken táborozó kóbor kabuli banda tagjainak gyanúja is. Egy korábbi alkalmazottat is gyanúsítottak, akit korábban a meggyilkolt férfi juttatott börtönbe lopásért, ám őt hetek óta nem látták a környéken. A szakács vérfoltjairól a vizsgálatok megállapították, hogy azok egy galambtól származtak, amelyet a vacsorához ölt meg. A rendőrség a pénzesládában egy naplót talált, amelynek borítóján két halvány, barnás foltot észleltek. Nagyítóval megvizsgálva kiderült, hogy ezek ujjlenyomatok voltak. A bengáli rendőrség adatbázisában szerepeltek ujjlenyomatok korábbi elítéltektől, és az egyik nyomat megegyezett a korábban említett exalkalmazottéval. Letartóztatták és Kalkuttába szállították, ahol azonban csak lopásért ítélték el, mivel gyilkosságra nem volt elegendő bizonyíték. Az ujjlenyomat-alapú bűnfelderítés hamarosan az irodalomban is megjelent.

Mark Twain 1893-as Pudd’nhead Wilson című regényében egy bírósági tárgyaláson ujjlenyomatok segítségével derül fény a gyilkos kilétére. Sir Arthur Conan Doyle A norwoodi építész ( 1903 ) című Sherlock Holmes-novellájában szintén egy véres ujjlenyomat segíti a nyomozást. Az ujjlenyomatok használata forradalmasította a bűnügyi nyomozást világszerte. Az egyszerű azonosítási módszerből mára a kriminalisztika egyik legfontosabb eszközévé vált, és továbbra is alapköve a modern igazságszolgáltatásnak.

Felhasznált források:

amusingplanet.com, Francesca Rojas: The First Murderer to be Apprehended by Fingerprint Evidence

laprensa.com.ar, Francisca Rojas y la huella del filicidio