Átszámoltuk euróra, hogy nagyjából mekkora értéket zsákmányoltak híres betyárjaink összesen

A „romantikus, nemzeti betyárok” kultusza nem kizárólagosan magyar sajátosság, hanem olyan jelenség, amely több európai népnél is megfigyelhető volt, különösen ott, ahol a társadalmi és gazdasági viszonyokat erős ellentmondások és szélsőségek jellemezték. Magyarország sem volt kivétel ez alól, hiszen a 19. században komoly politikai és gazdasági problémák közepette bontakozott ki a „betyárvilág”.

A betyárság kialakulását elősegítette az 1800-as évek közepén végbemenő településszerkezeti átalakulás, melynek nyomán nagy határú és népes mezővárosok jöttek létre. Ezek gazdálkodásában fontos szerepet játszottak a kiterjedt, jórészt néptelen és osztatlan puszták. A betyárná válás mögött az általános társadalmi-gazdasági okokon túl mindig volt valamilyen egyéni, szubjektív indíték is. Azok, akik kiszorultak a félfeudális társadalomból, gyakran bűnözői útra léptek. Nem kevesen orgazdaságból próbálták kiegészíteni csekély jövedelmüket, ezért cimboráltak a betyárokkal. A betyárvilágban gyakori volt, hogy egy-egy zsellér apróbb lopást követett el, és amikor kiderült a dolog, inkább elmenekült a büntetés elől. Sok paraszt, aki eladósodott, rossz termést szenvedett el, vagy jószágállománya pusztult el, nem látott más lehetőséget, mint hogy betyárnak álljon. A csikósok, gulyások és pásztorok világa – amelyet a legeltetett állatok folyamatos vándoroltatása jellemzett – a szabadság illúzióját keltette, ami sokakat arra ösztönzött, hogy a törvényenkívüliséget válasszák. A legjellemzőbb betyárbűncselekmények közé tartozott a jószáglopás, az orgazdaság, valamint az állatok adóelkerülés céljából történő más pusztákra hajtása, vagyis az adóalap szándékos eltitkolása. A betyárvilág legmozgalmasabb időszaka az 1849 és 1853 közötti néhány év volt. Ekkor élet-halál harc bontakozott ki a betyárok és az osztrák csendőrség között, amelyet a Bach-korszakban honosítottak meg Magyarországon. Kezdetben hazafiak elfogására, később, 1852-től kifejezetten a betyárok elleni küzdelemre rendelték ki a zsandárokat, akik a falvakat és tanyavilágot ellenőrizték. A betyárok azonban nem adták könnyen magukat.

Pandúrok elfogott betyárokat kísérnek a tömlöcbe ( 19. századi metszet )

A 19. században a dél-alföldi, kiskunsági és bakonyi betyárok számítottak a „piac” urainak. Szinte minden tájegység megteremtette saját misztikus bűnözőjét. A legtöbb betyár Csongrád megyéből származott, mivel ez volt az ország legrosszabb gazdasági helyzetben lévő térsége. Az apró birtokok és a hatalmas uradalmak ellehetetlenítették a parasztság földszerzési lehetőségeit, különösen az Alföldön, ahol rendkívül torz birtokszerkezet alakult ki. A betyárok gyakran az uradalmi javak megszerzésére törekedtek. A 19. század elején a földek döntő többsége nem a parasztoké, hanem az uradalmaké volt. Az a kevés föld, amelyet a falusi lakosok használhattak, többnyire távoli határokban feküdt, és leginkább csak szilajpásztorkodásra volt alkalmas, nem rendszeres földművelésre. Ez a fajta pásztorkodás a társadalom legszegényebb rétegeinek sajátja volt: zsellérek, földjüket vesztett parasztok, üldözöttek és számkivetettek álltak be pásztornak. A helyzetet tovább súlyosbította a parasztságon belüli differenciálódás, amely az 1840-es évektől vált egyre jelentősebbé, amikor sok gazdagabb település megváltotta magát a jobbágyi terhek alól. Ezek a módosabb gazdák gyakran más vidékekről fogadtak fel napszámosokat, béreseket, szolgálólányokat. Ez a kutatók szerint a reformkori Magyarországon az amerikai típusú agrárfejlődést vetítette előre. Csongrád mellett a vagyonosabb Békés, Csanád és részben Arad megye kiváló célpontja lett a betyárok számára, mivel ezek látták el a környék nagyvárosait, mint Nagyvárad, Arad és Temesvár. A földesurak és más tehetősek iránt érzett gyűlölet és bosszúvágy is hozzájárult a betyárvilág virágzásához az 1850-es évek közepétől.

Bogár ( Szabó ) Imre

A korszak egyik legismertebb, ugyanakkor legrövidebb ideig aktív betyárja volt az 1842-ben született és mindössze húszévesen kivégzett Bogár ( Szabó ) Imre, aki a hírhedt Bogár családból származott. Betyártársaival elsősorban Pest vármegyében és a Kiskunságban garázdálkodott. 1861-ben nevéhez fűződött az a merész rablótámadás, amely során bajai vásározók 15 szekerét támadták meg. A fosztogatók a szekereken szállított pénzesládákból mintegy 2000 forintot zsákmányoltak – mai értéken ez legalább egymillió forintnak felelne meg. 1862 elején a banda tovább folytatta a rablásokat. Bár Bogár Imre azzal védekezett, hogy csupán „koldultak”, és erőszakhoz sosem folyamodtak, a valóságban fegyvert szegeztek áldozataikra. Egyre bátrabbá váltak: a dabasi református lelkész kirablásakor például a vendégségben tartózkodó földbirtokost is megfenyegették – meg akarták nyúzni, ha nem ad több pénzt. Végül megkegyelmeztek neki, de így is több ezer forinttal távoztak. A tél folyamán a rablásokkal hatalmas összegeket szedtek össze – a történészek szerint mai értéken 15–30 millió forintnak megfelelő zsákmányra tettek szert, ami akkoriban egy kisebb vagyon volt. Néhány hónappal később két juhász egy holttestre bukkant a csengelei pusztán lévő baromkútban. A test borzalmas állapotban volt: a fejét bezúzták, fülét levágták, karját átszúrták, és lábára homokkal teli zsákot kötöztek. A holttest Dönti Péteré, egy másik betyárvezéré volt. Halála háborút robbantott ki a betyárbandák között, és megkezdődött a véres leszámolás. A portyázó bandák sorra veszítették el embereiket. A csendőrök gyakran fegyverekkel teli rejtekhelyeket találtak a tanyákon, ahol öldöklések zajlottak. A pandúrok végül besúgók segítségével álmában csaptak le Bogár Imrére. A tárgyalás két napig zajlott a pesti megyeházán. A fiatal betyár mindent tagadott, és a felelősséget elhunyt társaira próbálta hárítani, noha 26 tanút idéztek be. Végül 1862-ben halálra ítélték, és kivégezték – a legsúlyosabb büntetést kapta egyetlen év betyárkodásért.

Sobri Jóska

Sobri Jóska ( 1810–1837 ) a magyar betyárvilág egyik legismertebb alakja volt, a bakonyi betyársereg feje. Rajtaütésszerű rablótámadásaival a Dunántúl rettegett banditájává vált. Halála után még évtizedekig tartotta magát a legenda: „Sobri él!” A szóbeszéd szerint fiatal korában rossz társaságba keveredett, ami végül a törvényenkívüli lét felé sodorta. Legemlékezetesebb rablását 1836-ban követte el Kónyban, amikor a győri káptalan pénztárát fosztotta ki, és az uradalmi számtartót is minden vagyonától megfosztotta. A zsákmány mai értéken mintegy 25 millió forintnak felel meg. Másik híres ( vagy inkább hírhedt ) tettének áldozata Hunkár Antal vitéz ezredes volt, akinek házát teljesen kifosztotta. Ez a tett azonban végzetesnek bizonyult, mivel Hunkár nagy tekintélyű ember volt, és panaszt tett Ferenc Józsefnél. Hajtóvadászat indult Sobri ellen – szinte minden rablást az ő nyakába varrtak. 1837. február 17-én Lápafőnél, Somogy és Tolna vármegye határán csaptak le rá és társaira. Komoly összecsapás alakult ki, a sarokba szorított betyárok még sebesülten is védekeztek. Sobri egymaga 30–35 katonával nézett szembe, akik közül végül egy tiszt közel férkőzött hozzá és lándzsával támadt rá. Amikor Sobri rájött, hogy nincs menekvés, saját fegyverével szíven lőtte magát.

Rózsa Sándor

A magyar betyárvilág legismertebb és legtöbbet emlegetett figurája az alföldi születésű Rózsa Sándor volt, aki 1813-ban látta meg a napvilágot, és sokáig „a legbetyárabb betyárként” tartották számon. Bár legalább tucatnyi gyilkosságot követett el, és közel hatvan súlyosabb bűncselekmény szerepelt a neve mellett, mégis a magyar szabadságharc egyik szimbólumává vált. 1848–49-ben ugyanis bandájával a forradalom és szabadságharc oldalára állt, ami miatt a későbbi ítéleteinél enyhébb elbánásban részesült. Ám Rózsa ezt a státuszt kihasználta: 1852 nyarán Újszászon kirabolta a helyi plébánost, akitől 6000 forintot zsákmányolt – ez akkoriban hatalmas összeg volt, mai értéken több millió forintnak felelne meg. A szolgálókat bezárták a kamrába, a papot pedig kényszerítették, hogy kinyissa a pénzszekrényt, majd lóháton nyomtalanul eltűntek. A gyorsaságuk olyan mesteri volt, hogy még a pap lovásza sem tudta időben riasztani a falut. Egy másik alkalommal Rózsa bandája a vasúti sínek felszedésével fosztott ki egy szerelvényt. Pechjükre a vonat katonákat is szállított, akik fegyveresen szálltak szembe velük. A vezérbetyár megsebesült, társai közül pedig többen odavesztek. Így fogták el Rózsa Sándort, akit ezt követően többé nem engedtek szabadon. Vád: 21 rendbeli rablás, 9 lopás és egy gyilkosság. A Pesti Királyi Ítélőtábla 1873-ban halálra ítélte. Az ítéletet azonban sosem hajtották végre – politikai huzavona miatt halálos ítélete elodázódott, mígnem 1878. november 22-én, 65 évesen, tüdővészben halt meg a szamosújvári börtönben.

Farkas Jancsi

1838-ban született Hódmezővásárhelyen, és kortársaihoz képest viszonylag későn, már a Ráday Gedeon-féle betyárüldözések után, az 1880-as években kezdte meg betyártevékenységét. Az utolsó igazi betyárok egyikeként tartják számon. Hírhedt tettét 1885. november 11-én követte el: a szentesi határban kegyetlenül meggyilkolta a tanúk előtt gyilkossággal is vádolt Pósa György nevű pásztort. Áldozatának testét a Körösbe vetette. A gyilkosság nyomán a hatóságok minden eszközt bevetettek az elfogására: hajtóvadászat indult, és több csendőr is a nyomába eredt. Farkas Jancsi azonban még évekig bujkálni tudott. Neve egyre inkább egyfajta népi hősként keringett a falvakban, akit egyesek még rejtegettek is – noha tettei korántsem voltak hősiességgel menthetők. Végül 1889-ben fogták el, miközben egy tanyán próbált meghúzódni. A pör folyamán a bíróság bűnösnek találta gyilkosságban, rablásban és számos más bűncselekményben. A halálos ítélet nem sokkal később végrehajtásra is került – ezzel véget ért a klasszikus betyárkor egyik utolsó fejezete.

Híres magyar betyárok – elrabolt vagyon mai értéken ( euróban )

• A forint értéke a 19. században jelentősen nagyobb volt, mint ma. Például egy jobbágy napszámos napi bére 1–2 váltóforint lehetett.

• Az elrabolt vagyonokat számos forrás eltérően becsüli, mivel sok rablásról csak szóbeszéd vagy népdal maradt fenn.

• A leginkább „romantizált” betyár Rózsa Sándor volt, főleg amiatt, hogy az 1848-as szabadságharcban is részt vett, és néhány kortárs krónika szerint nem mindig saját hasznára rabolt.

• Farkas Jancsi esetében a „klasszikus betyárromantikának” már nem volt tere, és inkább kegyetlenségéről vált ismertté.

Felhasznált forrás: origo.hu, Kiszámolták, hogy mennyit raboltak össze a híresebb magyar betyárok

A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot