A valaha készült egyetlen, nácik által kibocsátott érme története, amin egyszerre szerepel a náci, és zsidó jelkép!

A II. világháború kitörésekor, már érezhető, és látható volt előre, hogy a háborúval párhuzamosan, az úgynevezett “zsidó kérdés”, is egyre agresszívabb irányba fog haladni. Ekkor már felismerte ezt sok zsidó, vagy egyéb üldözött is, és menekülni próbált, ha tudott. Majd pár év múlva gépezetszerűen be is indult ( kb.: 1941 őszén )  a “végső megoldás” utolsó fázisa, a népirtás 🙁 A gépezet sajnos a háború végéig “jól” működött, aminek eredményeként a német SS és a rendőrség közel 2 millió 700 ezer zsidót végzett ki a haláltáborokban elgázosítás vagy golyó által.  A „végső megoldás” voltaképpen a teljes európai zsidóság meggyilkolását jelentette. A holokauszt ( görög:´ολοκαυστον, holokauszton ) szó jelentése „teljesen elégő áldozat” ) során a II. világháború előtti Európa zsidó lakosságának kétharmadát, közel 6 millió zsidó férfit, nőt és gyermeket öltek meg összesen.

A háború kitörése előtt, a nácik “programjában” a kezdetektől szerepel a zsidóktól való megszabadulás kérdése. A történészek abban biztosak, hogy több irányban is gondolkodtak, a legtöbb elképzelés azonban agresszív, és erőszakos kitelepítés, deportálás, és hát ugye a fentebb említett konkrét népirtás volt. Abban azonban vannak viták, hogy a nem erőszakos “megoldás” miből állt volna pontosan, erre milyen tervek készültek, és hogy ezt egyáltalán komolyan gondolták-e, vagy csak mint olyan sokszor, csapdát akartak állítani az üldözötteknek. Mindenesetre volt példa arra a náci történelemben, hogy a propaganda gépezetet nem erőszakos, hanem meggyőzésre utaló irányba állították. Ennek apropóján született egy érme, vagy inkább emlékérme, amin a két “oldal” jelképe, egy horogkereszt, és Dávid-csillag egyszerre ( ellentétes oldalon ) látható. Az érmét Joseph Goebbels náci propagandaminiszter híres Angriff nevű lapja megbízásából verték, és adták ki.

Németországban, a 30-as években egyre jobban erősödött a náci párt, míg 1933 Január 30.-án Hindenburg kinevezi Adolf Hitlert kancellárrá, ezzel a teljes hatalom a nácik kezébe kerül. Azonnal hozzálátnak a feladatok megvalósításához, ami elsősorban a további területi terjeszkedést jelenti, nagy valószínűséggel már a konkrét háborús előkészületeket, és a zsidók leválasztását az ország vérkeringéséről. Ebben kapott váratlan “segítséget” a náci vezetés, váratlan helyről, mégpedig magától a zsidóktól. Létezett akkor egy cionista zsidó szervezet, nevezetesen a Németországi Cionista Szervezet ( Zionistische Vereinigung für Deutschland, ZVfD ), akik ismerték Hitler törekvéseit, és úgy gondolták, lehet békés úton megoldást találni, ezért megkeresték javaslataikkal a nácikat.

Na de mit is jelent a cionista fogalom? Egy olyan mozgalom, ideológia, ami a 19. század második felében indult, amelynek nem titkolt célja a történelmi Izrael területén egy zsidó állam megalakítása, és a zsidó érdekek védelme az egész világon. A definíció azonban azóta sem “végeleges”, önálló életet él, olykor radikálisabb, olykor szelídebb irányt képvisel, éppen, ki hogy értelmezi, vagy akarja értelmezni. Talán annyi a lényeg, hogy a cionisták úgy gondolták, ők jobban tudják mi kell a célok eléréséhez, mint más zsidók, akiknek a saját elképzeléseik szerint nem akartak rosszat, de olykor olyan dolgokat is meg kell tenni, ami nem tetszést válthat ki, és akár “árulás”-nak is tűnhet. Vagyis a cionisták úgy gondolták, hogy ez esetben “közös a cél” a nácikkal. A cionisták zsidókat akartak menteni az épülő zsidó állam számára, a nácik pedig meg akartak szabadulni tőlük, vagyis mindenki célja az volt, hogy ekkor még békés úton elhagyják Németországot.

Amit nem tudtak, hogy a “közös célok”, itt kb. véget is értek, mivel a nácik semmiképpen sem támogattak volna egy önálló zsidó állam létrejöttét, azonban egy alkalommal valóban teret engedtek ennek a “közös célnak”.

Történt ugyanis, hogy 1933-ban, egy zsidó származású SS-tiszt és a cionizmus csodálója, Leopold von Mildenstein Palesztinába látogatott, és élményeiről az Angriff náci propagandalapban számolt be. Tette ezt úgy, hogy erre mind a a ZVfD, mind a náci vezetés áldását adta. Innentől fogva a történet “álomszerűen” alakult egy ideig. Az utazás 6 hónapos volt, Mildenstein-t elkísérte a felesége, és Kurt Tuchler német cionista és felesége, akikkel  később barátok is lettek.

Von Mildenstein, feleségével, és Tuchler, feleségével, a Palesztinába tartó hajón. ( © Goldfinger / Tuchler család archívuma )

Az utazásról tulajdonképpen egy útleírás készült arról, ahogy bejárják az ország zsidók által ellenőrzött területeit, bemutatják a mindennapi életet, oly módon, hogy az vonzóvá váljon a németországi zsidóság számára is. A “közös cél” tehát megvalósult. Ezt felismerve az útleírást még maga az N.S.D.A.P. pártszerve is meghirdette, a “Völkischer Beobachter” kiadványában, több képpel, és a fentebb említett egyébként agresszív zsidóellenes uszításairól elhíresült náci pártújság az Angriff  is jó előre beharangozta, majd követte az “utazást”, egy cikksorozat ( Egy náci Palesztinába utazik. ) keretein belül. A cikksorozat alkalmából pedig elkészült az alábbi érme, amit az újsággal együtt osztogattak.

Az Angriff által kiadott érme. “Egy náci Palesztinába látogat, és beszámol róla az Angriffban”., a kép forrása: Rimon aukciók, Aukció 9. 2021. február 10. tétel szám: 7, Kikiáltási ár: 550 $ ( jelenlegi árfolyamon kb.: 170 ezer Ft ), numisbids.com

Az érme paraméterei:

Amint az jól látható, az érme előlapján? egy zsidó Dávid-csillag látható, körülötte az ” Ein Nazi fährt nach Palästina ” német felirattal, aminek jelentése ” Egy náci  Palesztinába megy ( látogat ) “, másik oldalán, hátlap? pedig, egy náci horogkereszt, alatta szintén német felirat az ” Und erzählt davon in Angriff “,  jelentése ” és az Angriffban ír róla, vagy és beszámol róla, az Angriffban”.

Egy részlet az útleírásból ( LIM: Ua., 3. és 4. rész, 1934. szeptember 28. és 29. ), amikor egy várost látogattak meg. Ez a város pedig nem volt más, mint Tel-Aviv:

„Hirtelen ismét a kultúra kellős közepébe csöppentünk. Az utat narancsligetek szegélyezik. »Plung, plung, plung…« — ez a szivattyúk monoton dala, amelyeknek megszakítás nélkül kell vizet szállítaniuk a kertekbe. Ez a munka éneke ebben a termékeny országban. Fények, házak, üzletek — ez Petah Tikva, egyike a legrégebbi zsidó kolóniáknak, amely már majdnem 50 éves. És most már látszanak egy város körvonalai az égen — ez Tel-Aviv. Pálmák az utak mentén, települések az eukaliptuszerdők mögött. Most már szorosabban követik egymást a házak. Az utcát autók és teherhordóállatok népesítik be. Jobbra nagy elektromos művek. A legmodernebb építészeti stílus, magas póznák, széles gerendák, amelyekből a gépek mély brummogása hallatszik”.

Mildenstein cikkét így folytatta:

“Ez tehát Tel-Aviv, a zsidó város . . . egy város gojok nélkül. Tel-Aviv példa nélküli. 25 évvel ezelőtt itt akarták megalapítani Jaffa zsidó elővárosát. Ma Tel-Avivnak 75 ezer lakosa van — talán már 80 ezer, ki tudja. Még a zsidó polgármester sem, mert Tel-Aviv napról napra növekszik. Itt csak zsidók laknak, csak zsidók dolgoznak, kereskednek, fürdenek, táncolnak. Minden felirat, minden újság héberül van. Meg lehet érteni, ha a zsidó szív erősebben dobog ebben a városban. Gyerekes öröm tölti el az embereket, hogy mindezt zsidók építették, zsidók dolgoznak itt, és zsidók vezetik.”

Mildenstein egyik cikke az Angriff újságban.

A tervek szerint, a  palesztinai zsidók által ellenőrzött területre érkező új bevándorló és családja munkát kapna, jellemzően egy kibucban, és mezőgazdasági munkás lesz – Németországból vásárolt ( de a Zsidó Ügynökség tulajdonában lévő ) traktorával és mezőgazdasági felszereléseivel. Nehéz választás volt ez a zsidók számára, akik gyűlölték a földművelést és a kellemetlen palesztinai klímát – de ha ez az ő és családja életét jelentette, gyakran vállalták a letelepedést.

Ez a fél év, bizakodással tölthette el a cionista törekvések képviselőit, erről többször írtak is a Jüdische Rundschau, a legnevesebb korabeli német cionista lapban, amelyben megállapították, hogy: „a palesztinai benyomások után még egy nemzetiszocialista újságíró is más képet nyer a zsidókról, mint amilyennel rendelkeztek róluk a náci körökben.”  Az Angriff pedig válaszolt is erre a megállapításra ( „Egy náci Palesztinába utazik.” A berlini Angriff érdekes Palesztina-cikkei, Zsidó Szemle, 1934. október 12., 9. o. ):  „Mindig örömmel üdvözöltük a zsidók törekvését Palesztinában, hogy új hazát teremtsenek maguknak. A mi tudósítónk Palesztinába utazott, hogy megfigyelje, miként illeszkednek bele a kivándorlók az ottani viszonyokba. Igen érdekes megfigyelni, hogy kiütköznek-e ott is mindazok a vonások, amelyeket mi itt Európában felfedeztünk bennük, és hogy a cionistáknak a hite megvalósul-e az új földön.”

Miután Mildenstein hazatért a cionizmus megszállottja lett, sorra látogatott el mozgalmi rendezvényekre, és tanulni kezdte az ivrit nyelvet ( A héber nyelv az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, Izrael Állam hivatalos nyelve, amelyet a 19/20. századi nyelvújítás tett alkalmassá a modern használatra. ). A háború után Nyugat-Németországban élt tovább haláláig, 1968-ig. A holokausztban betöltött szerepét, sokszor vizsgálták, hogy részt vett-e benne, de erre utaló dokumentumok sosem kerültek elő.

Azt, hogy érdemben lett-e volna hatással a fenti törekvés a kivándorlásra, nem tudjuk, de azt lehet tudni, hogy pár ezer zsidó, valóban ennek hatására hagyta el a náci Németországot, és hogy volt-e tényleges realitása annak, hogy lehetett-e volna békés “közös megoldás” a nácikkal “zsidó kérdésben”, ezt sem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a cikksorozat végül felkeltette  Reinhard Heydrich, az SS ( SD ) Biztonsági Rendőrségének és Biztonsági Szolgálatának főnökének figyelmét, és  Mildenstein javaslatát, hogy a zsidó probléma megoldása a Palesztinába irányuló tömeges migrációban rejlik, az SS-en belüli felettesei elfogadták. Létrehozták a  Sicherheitsdienst ( SD ), az SS biztonsági szolgálatának főhadiszállásán, a II/112-es szekciót, ahol Mildenstein 1935-től, a Zsidó Iroda vezetőjeként dolgozott, mint Judenreferent ( zsidó ügyi tiszt ).  Ez a cím azt jelentette, hogy Reinhard Heydrich általános parancsnoksága alatt ő felelt a “zsidó ügyekről” szóló tudósításokért.

Közben a  cionisták és a nácik 1933 és 1939 között két nemzeti bankjuk, az Anglo-Palestine Bank ( ma: Bank Leumi ) és a német Birodalmi Bank között kötött szerződéssel könnyítették meg a német zsidók — és vagyonuknak egy részének — Palesztinába vándorlását.

Azonban 1936-ban már voltak jelek, amik Mildenstein kudarcát vetítették elő. Többször keveredett vitába Heydrich-el, majd eltávolították az állásából, és áthelyezték a a Külügyminisztérium sajtóosztályára. Kiesett Heydrich  kegyéből, mert a Palesztinába irányuló migráció nem haladt elég gyors ütemben. Erősödött az az irányzat is, hogy a Közel-Keleten esetlegesen létrejövő, erős Izraeli állam, egyáltalán nem egyeztethető össze a Harmadik Birodalom érdekeivel. Ekkor felgyorsultak az események is. 1939. szeptember 1.-én kitört a II. világháború, és 1939 decemberében Adolf Eichmannt az RSHA Zsidó Osztályának vezetőjévé nevezték ki, amelybe még 1939 szeptemberében az SD is beolvadt. Mildenstein továbbra is propagandacikkeket és könyveket írt, azonban érdemben már nem tudta befolyásolni a nácik zsidókhoz való hozzáállásának alakulását. A “zsidó kérdés”, visszafordíthatatlanul, agresszióba, és erőszakba fordult 🙁

Nehéz összefoglalni a fentieket. Mit is lehet összefoglalásként írni? A nácik szándéka a kezdetektől fogva tudható volt. Az, hogy teret engedtek az “egyéb” megoldásoknak is, sok történész szerint figyelemelterelés volt, illetve időnyerés, hogy az igazi gépezetet fel tudják állítani. Vannak akik a háború kitörését okolják, hisz a háborús erőfeszítések, a “fontosabb” hadászati célok, minimum annyira háttérbe szorították a “zsidó kérdést” hogy annak megoldására választották az “egyszerűbbet”, a népirtást 🙁 , illetve azt gondolhatták, hogy a háború árnyékában el tudják majd rejteni szörnyű, és kegyetlen tetteiket. Illetve eddig a pillanatig, a “zsidó kérdés” csak Németországra korlátozódott, azonban a háború kitörése után, már az elfoglalt országok zsidó lakosságával is kellet “foglalkozni”, azt pedig kitelepítéssel már nem lehetett volna gyorsan megoldani. De vannak, aki szerint ez sem helytálló, hisz a koncentrációs táborok elképesztő méretű hálózatának kiépítése, és fenntartása, akkora terhet jelentett olykor a Harmadik Birodalomnak, hogy a zsidók “elengedése” lehetett volna a legegyszerűbb, és legkézenfekvőbb megoldás. Az bizonyos azonban, hogy voltak nácik is, akik természetesen nem értettek egyet a kegyetlenkedésekkel, gyilkosságokkal, és már a háború kitörése előtt meglátták, hogy amíg lehet, valamilyen módon ki kell menekíteni a zsidókat Németországból. A fenti “próbálkozás” is egy ilyen lehetőség lett volna.

A bemutatott érme ennek az “emléke”. Szakértők szerint sokszor a relatíve magas árukat, az aukciókon, érzelmi alapon történő liciteknek ( történelmi narratíva ) köszönheti, mivel egy érdekes történelmi időszakban készült. Csak pár fennmaradt darabról tudunk, és azt sem lehet tudni, hány készült belőle. Az érmék értéke széles sávban mozog, csak, hogy néhányat említsek:

Az egyértelműen látszik, hogy az értéke folyamatosan emelkedik, és ez a tendencia biztosan így is fog maradni. Néhány példányt múzeumban őriznek, és kiállításokon is felbukkannak néha. Különleges jelentőséggel bíró, “emlékérméről” beszélünk, amit sok numizmatikus, szívesen látna a gyűjteményében.