Szereted a mandulát? Még akkor is ha keserű? Mutatok egy rövid történetet, ami a “keserű manduláról” szól. Létezett ugyanis egy olyan mandula fajta, vagy legalábbis egy olyan terület, ahol a megszokottnál is keserűbb mandula termett. Ez a terület, a Larr Királyság, és Ormuz környéke volt. Innen származott a kor legkeserűbb mandulája, ami annyira keserű volt, hogy nem lehetett megenni. Éppen ezért, más funkciót szántak neki, legalábbis a híres Jean-Baptiste Tavernier ( 1605-89 ), francia kereskedő ( gyémántkereskedő ), utazó erről írt a feljegyzéseiben.
Jean Baptiste Tavernier utazásai ( 1682? MDCLXXXII )( A kép forrása: i-diamants )
J. B. Tavernier az 17. században utazott Indián keresztül, és az utazásairól szóló beszámolójában írta le a következőket: “Aprópénzként nem kagylókat használnak [a Gujerat tartományban], hanem kis mandulákat, amelyeket valahonnan Ormuz környékéről hoznak és Larr Királyságának sivatagaiban nőnek. Ha ezek héjat összetörik is, lehetetlen megenni a mandulát, mert ez olyan keserű coloquintida [colocynth]; nincs félelem, hogy a gyerekek megegyék ezt az “aprópénzt”. Néhány évben a fák nem hoznak termést, és akkor ez a fajta pénz ára nagyon megnő az országban, és a bankárok tudják, hogyan ez az érdeküket szolgálja. Ezeket a mandulákat Baden-nek hívják. Néha 35, néha 40 pecha-ért adják.“
Sajnos amúgy kb. ennyi is amit a témáról találtam. Még talán annyit, hogy egy pénztörténeti cikkben megemlítik, hogy más 9. századi szerzők is beszámoltak arról, hogy keserű mandulát, ami fogyasztásra alkalmatlan, pénzként forgattak Szudánban. Amennyiben van valós alapja a fenti történetnek, a keserű mandulát egyértelműen premonetáris valutaként kezelhetjük. Az a tény, hogy a mandulák keserűek voltak, és egyáltalán nem kívánatosak élelmiszerként, okozhatta azt, hogy más funkciót keressenek neki. Illetve az esetleges szűkössége is, amennyiben ezt a “fajta” mandulát, egyértelműen meg lehetett különböztetni más hasonló terménytől. Különböző társadalmak gyakran olyan árucikkeket kezdtek pénzként használni, amelyeknek élelmiszer értéke is volt, ( táplálkozási vagy stimuláns/depresszív ), vagy akár vallási jelentőséggel bírt, és társadalmi státuszt adott ( például só, borsszem, kagylók…stb ). Azonban nem említik, hogy ezek a mandulák rendelkeztek volna bármelyik jellemzővel ezek közül. Azonban a mandulák viszonylag tartósak ( erős hájuk miatt ), ami lehetővé tehette, hogy értéktárolóként hasznosak legyenek. A mandula pénz használata kis címletű “érmeként” volt korlátozva, nem váltak komolyabb gazdasági, és társadalmi “eszközzé”, mint más árucikkek, amely képesek voltak kisebb, vagy rövidebb ideig, valós “pénz” funkciót betölteni. Sajnos képet sem tudok mutatni erről a manduláról, amiről biztosan állíthatjuk, hogy a cikkben említett mandula. Mandulát meg már láttál, éppen ezért “csak” mandulát nem mutatok be 🙂
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az Inka Birodalom amelyet a kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hoztak létre a 15. században, a legnagyobb kiterjedésű civilizáció volt prekolumbián Amerika történetében. A birodalom hivatalos nyelve a kecsua volt, bár számos helyi dialektus létezett. Az "Inka Birodalom" kecsua elnevezése, Tawantinsuyu, "A négy régió" vagy "A négy egyesült tartomány" jelentéssel bír. Az inkák első képi ábrázolása Európában Pedro Cieza de León spanyol konkvisztádor Cronica del Peru ( 1553 ) című munkájában jelent meg. Az inka társadalom élén a Sapa inka, azaz "az egyetlen inka" állt, aki a Napisten képviselője volt. Az utolsó inka uralkodót, Atahualpát, Francisco Pizarro spanyol konkvisztádor fogta el 1532-ben, a cajamarcai csatában. Az inka építészet legjelentősebb példája a Machu Picchu, egy 2430 méter magasan fekvő romváros, amelyet Hiram Bingham fedezett fel 1911-ben. Bár pontos funkciója máig ismeretlen, valószínűleg a kilencedik Sapa inka, Pachacuti rezidenciája volt. Az inkák híresek voltak a Capacocha nevű emberáldozási szertartásokról, amelyeket fontos események, például uralkodói halál vagy éhínségek idején végeztek, gyakran gyermekeket áldozva fel. Az inka gyógyítók kiváló agysebészek voltak, a koponyalékelés (trepanáció) módszerét alkalmazva, amelyet a betegek legtöbbje túlélt. A kokacserje fontos szerepet játszott az inka kultúrában, vallási célokra, étvágy- és fájdalomcsökkentésre használták. A kokacserjelevél rágásának szokását a spanyol hódítók is átvették. Az inkák információkat a kipuk nevű csomózott zsinórok segítségével tárolták, amelyek feltehetően nem feleltek meg egy hagyományos írásrendszernek. Az inkák hadserege, bár nem rendelkezett vasfegyverekkel, a korszak legütőképesebb harcosait vonultatta fel, amelyet a fejlett úthálózat és a tambo nevű pihenőhelyek hálózata támogatott. |
Kapcsolódó tartalom
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?