A II. világháború egyik legvéresebb csatáját krokodilok ellen vívták! ( A világtörténelem legnagyobb krokodiltámadása )

A második világháború során, a harcok elértek mindenhová. Az északi hidegebb, a forró sivatagi, és a párás dzsungelekkel borított területekre is. Az alábbi “szörnyű” történet a Ramree-sziget ( Burma ( a jelenlegi Mianmar ) nyugati partjainál található ) félsziget szerű mocsaras, mangrove-val borított részén kezdődött, és végződött is. A történet maga, a mai napig vita tárgya, a róla fennmaradt információk kizárólag elmondásokon, nem hivatalos feljegyzéseken alapulnak. 

Bordás krokodil ( A kép forrása: pixnio.com )

1945 januárjában a 71., 4. és 36. indiai gyalogdandárból, valamint királyi tengerészgyalogosokból álló közös haderő szállt partra Ramree különböző pontjain, mivel egy légi támaszpontot terveztek kialakítani a szigeten, hogy onnan könnyebben tudjanak támadásokat indítani a szárazföld felé. A terv végrehajtását azonban a szigetet védő japán katonák mindenáron meg akarta akadályozni. A brit támadás 1945. január 14-én kezdődött, azonban a japánok kitartó védelmükkel mintegy hat hétig tartották a szigetet. Patthelyzetet alakult ki, amelyet végül egy jól sikerült manőver oldott fel, amivel sikerült egy 1000 fős japánt zászlóaljat  elvágni a főseregtől. A britek leálltak a támadásokkal, és megadásra szólították fel a japánokat. Ugyebár a történelemből tudjuk, hogy erre nagyon kevés példa volt (  a japán magatartási kódex tiltotta a fogságba esést ), ez történt ez esetben is. A japánok “természetesen” nem adták meg magukat, de nem is indítottak ellentámadást, vagy “öngyilkos” banzájrohamot sem. Inkább visszavonulás mellett döntöttek. Lehet, hogy a karmájuk ekkor fordult ellenük, hisz a visszavonulásukat, a japán háborús mentalitásokat figyelembe véve, akár menekülésnek is lehetne tekinteni (  a japán magatartási kódex ezt is tiltja ). Egy biztos, patakokon, folyókon ( arra felé volt bőven ) mocsáron, sűrű dzsungelen való áthatolás, elviselve a szúnyogok, piócák, mérges kígyók, pókok és más kártevők támadásait, megeshet, hogy szintén öngyilkosságnak is tekinthető.

Ahogy azt sejteni lehetett, sorra hullani is kezdtek a japánok. Ráadásul január 26.-ra sikerült teljesen bekeríteni őket, szóval elviekben úgysem tudtak volna elmenekülni. A britek több esetben felkínálták nekik a megadás lehetőségét, de a japánok ezzel továbbra sem éltek. Pár hétig “csend” lett, egyesek szerint, túl nagy csend… Még nem említettünk szót, a mocsár egy másik lakójáról, lakóiról, akik végül szintén a japánok útjába kerültek. Ők pedig a bordás krokodilok voltak. A bordás krokodil jelenleg a világ legnagyobb és legveszélyesebb élő hüllője. Átlagos hossza 2,5 és 5 méter között mozog, de a legnagyobb példányok akár a 6 méterre is nőhetnek, tömegük akár 1 tonnás is lehet. Mivel kiváló úszó, kimerészkedik a tengerekre is vadászni ( tengeri krokodilnak is hívják ), majd visszaúszik a legkedveltebb élőhelyére, ami nem más mint a folyótorkolatok vidéke és a partvidéki mangrovemocsarak. A bordás krokodil ragadozó, egyáltalán nem nevezhető vegánnak 🙂 Erről a fajról határozottan elmondható az is, hogy gondolkodás nélkül rátámad az emberre, főleg akkor ha bemerészkednek a territóriumába. Nos, akkor pontosan ez is történt, a japánok belesétáltak egy hatalmas krokodilok lakta területbe, és a pár hetes “csend” után, elkezdődött a mészárlás… A britek később arról meséltek, hogy lövéseket, és a japánok rémült sikolyait hallották, azonban a lövések nem feléjük irányultak, és nem is értették először mi történik. Olyan volt, mintha a japánok helyettük, valaki mással harcolnának. De egyikük, a természettudós és a Kanadai Királyi Haditengerészet hadnagya, aki részt vett a csatában, Bruce Stanley Wright volt az, aki biztosra vette, hogy éppen krokodilok mészárolják a rémült japánok jó részét. A „Profile of Wild Life Near and Far” című könyvében az alábbiakat jegyezte fel: „Az az este [1945. február 19-e] volt a legszörnyűbb, amit a motorcsónakosok bármely tagja valaha is tapasztalt. A krokodilok, felzavarva a harcok hangjától és a vér illatától, a mangrove növényekhez gyűltek és szemüket a víz felett tartva keresték következő prédájukat. Ahogy megjött az apály, a krokodilok rámozdultak a sárba ragadt halott, sebesült és még ép emberekre… A géppuskák szaggatott lövései a sötét mocsárban, megszakítva a hatalmas hüllők állkapcsaiban vergődő emberek sikolyai által és a krokodilok elmosódott, vészjósló hangja a pokol kakofóniájává állt össze… Hajnalban a keselyűk takarították el mindazt, amit a krokodilok meghagytak. A Ramree-mocsarakba behatolt körülbelül ezer japán katonából mindössze húszat találtak élve.”

Hányan élték túl? Hányan haltak meg? Valóban megtörtént?

Az áldozatok pontos száma az egyik legvitatottabb része a történetnek. Az 1000-ből közel mindenki ( 20 feltételezett túlélő ) túlságosan eltúlzott, legalábbis sok történész gondolja így. Egy másik “fennmaradt” szám, 480-500 túlélőt határoz meg. Igazából mindkét szám félelmetes. A mészárlás valóban horrorba illő lehetett, nem véletlenül került be az eset a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a világtörténelem legnagyobb krokodiltámadása. A másik vita azzal kapcsolatban van, hogy ez egyáltalán megtörtént-e? Igen nagy valószínűséggel meg, mivel nem csak a fentebb említett Wright jegyezte fel, hanem japán túlélők is  meséltek krokodiltámadásokról. Így azt biztosan állíthatjuk, hogy krokodiltámadások is tizedelték a japánokat, de az is bizonyos, hogy maga a “dzsungel” is sok katonával végzett. Illetve az is bizonyos, hogy a tengeri krokodilok legnagyobb koncentrációja a világon, a Ramree mocsaraiban és mangrove-állományában található. További érdekesség, hogy erről az esetről mind a brit, és mind a japán hadvezetés hallgatott, mintha meg sem történt volna. Bár lehet azért, mert meg sem történt….