2027. január 1-jétől alapjaiban változhat meg a magyarországi cirkuszok állattartási és szerepeltetési gyakorlata. Az új szabályozás nem egyszerűen a vadon élő állatok cirkuszi fellépését tiltja meg: az érintett fajok esetében a cirkuszi menazsériába történő beszerzést, a szaporítást, a tartást, a betanítást, a bemutatást és a cirkuszi előadás keretében való szerepeltetést is megtiltja. A szabályozásról Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter számolt be, történelmi jelentőségű lépésnek nevezve a döntést. A szabályozás hátterében nem csupán a cirkuszi előadások állatvédelmi megítélése áll. A kormányzat célja az is, hogy megszűnjön az a gyakorlat, amely szerint olyan külföldi társulatok is Magyarországon turnézhattak vadállatokkal, amelyek saját országukban már nem léptethették fel ezeket az állatokat. A júliusi szakmai egyeztetéseken már egy olyan kormányrendelet-tervezetet is ismertettek, amely a nagymacskák, elefántok és főemlősök mellett más vadon élő fajokra is kiterjesztette volna a tilalmat.
Gajdos László a döntést egyértelmű állatvédelmi fordulatként értékelte, és közösségi oldalán így fogalmazott:
„Hiszek abban, hogy a 21. században a vadon élő állatoknak nincs helyük a cirkuszi porondon. Egy elefánt nem cirkuszi kellék. Egy oroszlán nem mutatvány. Egy medve nem szórakoztatóipari eszköz”.
A végleges szabályozásban az érintett fajok köre jóval szélesebb annál, mint amit a korábbi bejelentések alapján elsőként megismerhetett a közvélemény. A módosított szabály szerint tilos lesz a cirkuszi menazsériába történő beszerzés, a cirkuszi menazsériában történő szaporítás, tartás, betanítás, bemutatás és a cirkuszi előadás keretében való szerepeltetés a tülkösszarvúak – a háziasított formák kivételével –, a zsiráffélék, a vízilófélék, a disznófélék – a házi sertés kivételével –, a kis pandák, a kutyafélék – a kutya kivételével –, a macskafélék – a házimacska kivételével –, a hiénafélék, a mosómedvefélék, a vidraformák – a házi görény kivételével –, a mongúzfélék, a fókák, a medvefélék, a kengurufélék, a lófélék – a háziló és a szamár kivételével –, az orrszarvúfélék, a tapírfélék, a főemlősök, az elefántfélék, továbbá a sólyomalakúak, a vágómadáralakúak, a bagolyalakúak, valamint a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló miniszteri rendeletben különösen és közepesen veszélyes állatnak minősített hüllők esetében. Ez azt jelenti, hogy a változás nem pusztán a porondra lépést érinti. A tiltás már az állat cirkuszi menazsériába történő bekerülésétől kezdve végigkíséri a teljes folyamatot. Az érintett állatokat nem lehet újonnan beszerezni, szaporítani, betanítani, bemutatni vagy előadásban szerepeltetni. Fontos ugyanakkor, hogy a szabályozás nem írja elő a jelenleg jogszerűen tartott állatok azonnali elszállítását. A már jogszerűen birtokolt egyedek a tulajdonosaiknál maradhatnak életük végéig, ugyanakkor a tiltás hatálya alá eső tevékenységeket velük kapcsolatban sem lehet folytatni. Ez különösen lényeges azoknak a cirkuszoknak, amelyek már rendelkeznek ilyen állatokkal. A szabályozás egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy a cirkuszok továbbra is olyan állatokat szerepeltessenek, amelyek jól tűrik a cirkuszi körülményeket, illetve háziasított állatokat. A korábbi szakmai egyeztetéseken példaként a lovakat, kutyákat, teveféléket és papagájokat említették. A döntés előzményei már tavasszal kirajzolódtak. Gajdos László május 11-én, miniszterjelölti parlamenti meghallgatásán jelentette be, hogy Magyarország – az Európai Unióban utolsóként – betiltja az elefántok, úszólábúak, nagymacskák és főemlősök cirkuszi szerepeltetését. Akkor még arról beszélt, hogy a hatálybalépéssel megvárják a cirkuszi szezont, hogy „nem szeretnénk egyetlen cirkuszt sem kellemetlen helyzetbe hozni”. Az azóta elkészült szabályozás ennél szélesebb kört érint.

A képen látható állat Szandra, a Richter Flórián Cirkusz híres, 1975-ben született ázsiai ( indiai ) elefántja, akit a porondon etet a közönség a cirkusz igazgatója, Richter Flórián társaságában. ( A kép forrása: Facebook / Richter Florian Cirkusz )
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| A Cooper Underwear nevű cég 1904-ben piacra dobta legelső pólóját, amit valójában a szingli férfiaknak találtak ki. A ruhadarabon se cipzár, se gomb, se zseb nem volt, ami nagyon megkönnyítette a férfiak életét, merthogy nem volt feleségük, aki ezeket visszavarrta volna. Mivel egy nagyon egyszerű és praktikus felsőrészről volt szó, ezért hamar népszerű lett a főiskolai hallgatók, majd a katonák között. |
A jogszabály a cirkuszi menazsériákra vonatkozó szabályokat módosítja, és a 222/2007. ( VIII. 29. ) Korm. rendeletbe új rendelkezésként illeszti be a tiltott fajok részletes felsorolását. A hatályos cirkuszi szabályozás egyébként már korábban is tartalmazott állatvédelmi előírásokat: például az állat csak olyan mutatványra tanítható be, amely a fajára jellemző természetes viselkedés által megszabott határokon belül marad, továbbá tilos olyan módszereket vagy eszközöket alkalmazni, amelyek az állatnak fájdalmat, szenvedést vagy fizikai, illetve pszichikai károsodást okozhatnak. A hazai cirkuszi szakma nagy része nem tiltakozott a változás ellen. A Fővárosi Nagycirkusz és a Magyar Nemzeti Cirkusz egyaránt üdvözölte az intézkedést. Ifj. Richter József szerint a döntés összhangban áll az állatvédelmi irányelvekkel és a felelős, előremutató gondolkodással. A Magyar Nemzeti Cirkusz már 2022-ben kivonta a vadállatokat az aktív cirkuszi munkából, és a Richter Safari Parkban helyezte el az állatokat. A szabályozás egyik legkülönlegesebb érintettje az ötvenegy éves Szandra, az indiai elefánt, aki immár 49 éve a Richter család tagja. Szandra az utolsó magyarországi cirkuszi elefántként vált ismertté, és Richter Flóriánnal együtt az idei szezon végén vonul vissza. A cirkuszigazgató korábban elmondta, hogy Szandra kétévesen, az utolsó legális indiaielefánt-szállítmány részeként érkezett Magyarországra.
„Nagyon jó döntés volt, Szandra ma Magyarország cirkuszvilágának leghíresebb elefántja, mindenki ismeri” – mondta Richter Flórián.
A Szandra sorsára vonatkozó egyeztetések jól mutatják, hogy a jogszabály célja nem az állatok egyik napról a másikra történő eltávolítása. A Richter Safari Park korábban jelezte, hogy szükség esetén befogadná Szandrát, és megfelelő elhelyezést biztosítana számára. A mostani változás ezért inkább egy korszak lezárásának tekinthető. Azok a klasszikus cirkuszi produkciók, amelyekben elefántok, nagymacskák, medvék, főemlősök vagy más vadon élő állatok szerepeltek, 2027-től Magyarországon megszűnnek. Maga a cirkusz azonban nem tűnik el: az állatokat olyan fajok válthatják fel, amelyek megfelelnek az új állatvédelmi elvárásoknak, miközben a produkciók középpontjában továbbra is az artisták, akrobaták és más előadóművészek állhatnak.
A 2027. január 1-jén hatályba lépő szabályozás történelmi változást hoz a magyar cirkuszművészetben. A tiltás nem csupán a vadállatok porondra lépését szünteti meg, hanem a cirkuszi menazsériában történő beszerzésüket, szaporításukat, tartásukat, betanításukat és bemutatásukat is korlátozza az érintett fajok esetében. Közben a már jogszerűen tartott állatok életük végéig tulajdonosaiknál maradhatnak. Gajdos László a döntés lényegét így foglalta össze:
„A cirkusz lehet lenyűgöző a nélkül is, hogy vadállatokat kényszerítünk szereplésre”.
A következő évtől így nem egyszerűen egy újabb állatvédelmi szabály lép életbe, hanem a magyar cirkusz egyik több mint évszázados hagyományának lezárulása. A porond ugyan megmarad, de az elefántok, nagymacskák, medvék és más vadon élő állatok helyét fokozatosan más produkciók veszik át.
Hirdetés