A Nagy Háború, amelyet a korabeli ember még „minden háborúk végét jelentő háborúnak” hitt, 1918. november 11-én ért véget. A compiègne-i erdőben aláírt fegyverszünet a modern történelem egyik legemlékezetesebb pillanata lett: a frontokon lassan elnémultak a fegyverek, miközben a hátországokban féktelen örömünnep tört ki. Cambridge-től Londonon át New Yorkig és Sydneyig milliók zengték a béke dalát, a templomok harangjai újra megszólaltak, a városokat pedig elárasztotta a táncoló, síró, ujjongó tömeg. Ám a felszabadult öröm mögött már ott gyülekeztek a következő évtized árnyai – az éhezés, a járványok és a politikai zűrzavar. A világ ugyan békére ébredt, de ez a béke csupán törékeny szünet volt a történelem viharaiban.
A compiègne-i erdő hajnalán
1918. november 11-én, hétfő hajnalban, Franciaország északi részén, a Compiègne melletti erdőben különös csend honolt. Az antant főhadiszállása egy erdei vasútvonal mellé vontatta a híressé vált 2419D jelű vasúti kocsit, Ferdinand Foch francia marsall tárgyalókocsiját. A német küldöttséget – köztük Matthias Erzberger államminisztert, Alfred von Oberndorff diplomatát, Ernst Vanselow tengernagyot és von Winterfeldt tábornokot – november 8-án vezették oda. Három napon át tárgyaltak Foch marsallal és Maxime Weygand vezérkari főnökkel, miközben a német csapatok a fronton lassan összeomlottak. 1918. november 11-én, hajnali 2 óra 5 perckor a németek hivatalosan jelezték, hogy elfogadják a feltételeket. Tíz perccel később, 2:15-kor, Weygand felolvasta a 34 pontból álló egyezményt.
Az aláírásra 5 óra 12 perckor került sor, bár a dokumentumon szimbolikusan 5:00 szerepelt. Az egyezmény első pontja így szólt: „A harcok beszüntetése a szárazföldön és a levegőben az aláírást követő hatodik órában lép életbe, vagyis november 11-én, 11:00 órakor.”
Ezzel az időponttal a Nagy Háború, amely négy év és négy hónap óta tombolt, visszaszámlálássá változott. A katonák tudták: még hat órán át lőhetik egymást – utána mindennek vége.
Színezett fénykép, amely az 1918. november 11-i fegyverszünet aláírása után készült. Balról jobbra: Ernst Vanselow német tengernagy, Alfred von Oberndorff gróf, a Német Külügyminisztérium képviselője ( 1870–1963 ), Detlof von Winterfeldt német tábornok, Jack Marriott brit haditengerészeti kapitány ( az Első Tengerlord segédje ), Matthias Erzberger, a német delegáció vezetője és a Reichstag Centrumpártjának képviselője ( 1875–1921 ), akit később a Freikorps tagjai gyilkoltak meg a fegyverszünetben játszott szerepe miatt, George Hope brit ellentengernagy (helyettes tengerlord), Sir Rosslyn Wemyss, a Brit Flotta tengernagya és az Első Tengerlord, Ferdinand Foch francia marsall ( 1851–1929 ) és Maxime Weygand francia tábornok ( 1867–1965 ). A bal alsó sarokban a „Pillard” aláírás olvasható. ( A kép forrása: a National Trust gyűjteménye ( objektumszám: 836535 ) )
A hír lassan útnak indul
A vasúti kocsi távírón keresztül rögtön jelezte a hírt Párizsba, majd onnan Londonba, Rómába, Washingtonba és más fővárosokba. De a hír terjedése lassú volt: nem volt rádió, nem volt televízió, csak távíró és sajtóügynökségek. Angliában még aludtak – Greenwich szerint hajnali 4 óra múlt –, amikor a fegyverszünet életbe lépett. Aberdeenben a halászok reggel 6-kor már arról beszéltek, hogy ma talán nem érdemes kihajózni. Cambridge-ben a diákok közül sokan reggel fél 9 körül hallották meg a hírt, és percek alatt elszabadult a hangulat: ablakokat törtek be, könyveket és képeket hajigáltak ki az utcára, sőt, az egyik kollégium udvarán egy bikát engedtek szabadon.
Londoni délelőtt – a háború utolsó órája
A brit fővárosban 10:30 körül kezdtek gyülekezni az emberek a Downing Streeten. A rikkancsok kiabálták: „Armistice signed! The war is over!” Lloyd George miniszterelnök 10:55-kor kilépett a rezidenciája, a híres Downing Street 10. ajtaján, és csak ennyit mondott: „Ma délelőtt 11 órakor véget ér a háború.”
A tömeg felmorajlott, énekelni kezdte a For He’s a Jolly Good Fellow-t. A kalapok, sapkák a levegőbe repültek. A Buckingham-palotánál a katonák és sebesültek is felsorakoztak, s amikor 11 órakor a fegyverszünet életbe lépett, az egész várost áthatotta az öröm és a megkönnyebbülés.
A fronton – az utolsó percek
A nyugati fronton, főként Belgiumban és Észak-Franciaországban, az utolsó percekben is dörögtek a fegyverek. Sok parancsnok még utolsó pillanatban próbált „jobb pozíciókat” szerezni – emiatt több mint 10 ezer katona esett el november 11-én, a tűzszünet napján. A brit hadsereg utolsó halottja az ír George Edwin Ellison közlegény volt, aki 9:30-kor halt meg Mons közelében – ugyanott, ahol 1914 augusztusában az első brit katonák estek el. Ellison sírja ma közvetlenül John Parr sírjával szemben áll – ő volt az első brit áldozat.
A csend pillanata
Pontban 11 órakor elhallgattak a fegyverek. A fronton eleinte senki sem mert megszólalni – a csend idegen volt, szinte félelmetes. A katonák lassan felegyenesedtek a lövészárkokból, és csak nézték egymást: ellenségek, akik néhány perccel korábban még ölni próbálták egymást. A hátországban azonban a csend helyett a lárma lett a béke jele. Londonban, Manchesterben, Liverpoolban, Edinburghban és Cardiffban egyszerre szólaltak meg a gyárak szirénái és a templomharangok. A Big Ben – amelyet a zeppelintámadások idején elnémítottak – délben újra megkondult.
A nagy brit ünneplés
Az ország minden városában tombolásba fordult az öröm.
-
Manchesterben a városházánál hatalmas zászlóerdő lobogott, miközben katonák és civil nők táncoltak együtt.
-
Birmingham utcáin nők férfiruhában, férfiak női kalapban meneteltek.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
A Cooper Underwear nevű cég 1904-ben piacra dobta legelső pólóját, amit valójában a szingli férfiaknak találtak ki. A ruhadarabon se cipzár, se gomb, se zseb nem volt, ami nagyon megkönnyítette a férfiak életét, merthogy nem volt feleségük, aki ezeket visszavarrta volna. Mivel egy nagyon egyszerű és praktikus felsőrészről volt szó, ezért hamar népszerű lett a főiskolai hallgatók, majd a katonák között. -
Aberdeenben ápolónőnek öltözött férfiak és kisfiúk német császárnak maszkírozva vonultak.
-
Leedsben a helyi lap szerint „majdnem egy kilométer hosszú menetben” vonultak a katonásdit játszó nők.
-
Dublinban diákok II. Vilmos „temetését” rendezték meg halottaskocsival és papnak öltözött ifjak vezényletével.
Mindenki az utcán volt – bankár és koldus, gyáros és munkás, tanár és diák egymás mellett ünnepelt.
Franciaország, 1918. november 13. A New York-i Nemzeti Gárda 27. hadosztályának katonái ünneplik az első világháború végét, az 1918. november 11-én aláírt fegyverszünet után. John F. O’Ryan vezérőrnagy, a hadosztály parancsnoka szerint ez a felvétel – akárcsak több másik – az amerikai Hadsereg Jelzőhadtestének fotósai által készült, a fegyverszünet aláírását követő napokban, beállított jelenetként. ( A kép forrása: New York National Guard / U.S. Army Signal Corps, 1918. november 13. – közkinccsé nyilvánított fénykép )
A király a nép között
A westminsteri parlamentben 15:17-kor lezárták az ülést, a képviselők átvonultak a Szent Margit-templomba hálaadó istentiszteletre, amelyen Canterbury érseke a 100. zsoltárt olvasta fel: „Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!”
Ezalatt V. György király és Mária királyné nyitott hintón elindultak az utcákon, hogy elvegyüljenek a tömegben – esernyő nélkül, a zuhogó esőben. A nép ujjongott, integetett, kézfogásokat kértek tőlük; a király ekkor már biztos lehetett abban, hogy a brit monarchiát nem fenyegeti a sorsa, mint az orosz vagy német uralkodóházakat.
A világ másik felén
Miközben Európában dél volt, az Atlanti-óceán túlpartján még csak hajnalodott. New Yorkban hajnali 6 órakor harsantak fel a gyárak gőzsípjai, az emberek pizsamában rohantak az utcára. A Times Square-en rögtönzött parádé kezdődött, katonák női kalapban, nők katonazubbonyban vonultak, miközben a Yankee Doodle szólt a katonazenekaroktól. Sydneyben ekkor éjjel 9 óra volt, mégis tömegek lepték el az utcákat, táncoltak, énekeltek, és zászlókkal ünnepelték a békét.
New York, 1918 – Tömegek özönlenek az Ötödik sugárútra, miután elterjedt a téves hír, hogy Németország aláírta a fegyverszünetet. A korai békehír hatására hatalmas spontán ünneplés kezdődött a városban, amely hamarosan a háború valódi befejezésének előképe lett. ( A kép forrása: Western Newspaper Union / Amerikai Hadügyminisztérium, 1917–1918., National Archives, College Park, Maryland )
Az ünnep árnyékában
Nem mindenki ünnepelt. Shrewsburyben éppen aznap kapták meg a hírt, hogy Wilfred Owen, a háború egyik legnagyobb angol költője november 4-én elesett. Számtalan család hasonló táviratot kapott – így az örömbe könny vegyült. A filozófus Bertrand Russell és a költők Siegfried Sassoon és Robert Graves undorral írtak a „tomboló csőcselékről”, akik szerintük elfeledték a milliónyi halottat.
Az éjszaka fényei
Ahogy leszállt az este, országszerte fellobbantak a máglyák. A városok főterein a német császár bábuit égették el. Aberdeenben a Marischal College udvarán ötszáz diák gyűlt össze: skót dudások vezették a menetet, fáklyákat gyújtottak, majd máglyát raktak, amely körül hajnalig táncoltak. A londoni Leicester Square fényei pedig éjjel 11-re teljes pompájukban ragyogtak – először évek óta nem volt elsötétítés.
Utóhang
Ahogy a hír eljutott a frontvonalaktól a nagyvárosokig, a világ néhány órán belül egyetlen hatalmas ünnepi forgataggá változott. Londonban, Párizsban, New Yorkban és Sydneyben az utcákon táncoltak az emberek – katonák női kalapban, nők katonasisakban, gyerekek zászlókkal, öregek könnyekkel a szemükben. A harangok zúgtak, a kocsmák megteltek, a bor, a sör és a pezsgő patakokban folyt. Egyesek a templomokba siettek hálát adni, mások a téren ölelték magukhoz a vadidegeneket. Sokan itták magukat mámorosra – nem a győzelem, hanem a túlélés örömére. Voltak, akik hangosan nevettek, mások némán sírtak: mindannyian érezték, hogy valami véget ért, amit soha többé nem akarnak átélni. 1918. november 11-én a világ egyszerre volt részeg és boldog, gyászoló és reménykedő – egyetlen hatalmas, könnytől és nevetéstől elmosódott emberi ünnep lett a béke napja. A fegyverszünet nemcsak a háború végét, hanem az emberiség újraéledését is jelentette: egy pillanatot, amikor az egész Föld együtt sóhajtott fel – „Vége van.” Amikor az utolsó harangszó is elhalt, a városok lassan elcsendesedtek. A háború véget ért – de a béke csak most kezdődött el, és kevesen sejtették, milyen törékeny lesz. 1918. november 11-e mégis örökre bevonult a történelembe, mint a nap, amikor a világ egyszerre lélegzett fel.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?