Ha egy férj gyakran járt bordélyházba, az nem számított megcsalásnak! ( különleges érmék a Római Birodalomból )

Találtam egy szerintem nagyon érdekes, és különleges témát, ókori római érmékkel, tokenekkel kapcsolatban. Ezeknek az érméknek a neve spi@tria. ( latinul: buj@@kodó férfi, vagy fajtal@@kodó férfi ) Ezt a latin szót, Suetonius római történész a fiatal férfi pros@@tuáltak megnevezésére is használta, szóval már a fordítása sem egyértelmű. Azonban van ezzel egy probléma. Az érméken a férfi, és nő intim együttléteinek ( ritkább esetben azonos neműek közötti testi kapcsolat ) különféle ábrázolása látható. Mi ezzel a baj?

Egy spi@tria érme, Tiberius idejéből. Numismatica Ars Classica, Auction 138 , 2023. május 18-19. 639. tétel, numisbids.com, Megvalósult ár: 9233 euró ( körülbelül 3,6 millió forint )

Csak annyi, hogy az e fajta téma sok esetben tabu mind a Google kereső, mind a Facebook és más közösségi oldalak vagy manapság a magyar kormány számára is ( ez esetben a férfi pros@@tuált kifejezésre, és azonos neműek közötti testi kapcsolatra gondolok ). Valahogy úgy, mint a szvasztika ábrázolása. Ezért szoktam, ha tudom, takarni, vagy féloldalasan megjeleníteni a horo@@eresztet!  Már régóta téma az is, hogy történelmi vonatkozásban lehet használni a “tiltott” ábrákat, azonban ezt ne higgyétek el. A robot algoritmusok, még a mai napig nem tökéletesek, vagy szándékosan nem azok, ezért inkább nem szeretnék kockáztatni bármiféle tiltást, éppen ezért a fent említett témát is néha “félrebeszélve” fogom bemutatni. Azonban numizmatikai érdekessége miatt “muszáj”-nak érzem, hogy beszéljünk ezekről az érmékről is.

Ha a testi örömökről volt szó, a rómaiak nagyon nyitottak voltak. Tőlük ered a „Carpe diem” ( latinul „ragadd meg a napot”, vagy “élj a mának” ) kifejezés.  A római társadalom militarista is volt egyben, és hittek abban, hogy minél jobban ki kell élvezni az élet örömeit, hisz lehet másnap csatában fognak elesni. Nem véletlen tehát, hogy a birodalomban virágzott a bordélyház üzlet. A bordélyházak tulajdonosai mind gazdagok voltak, akkoriban ez nagyon jövedelmező tevékenység volt. A társadalom minden rétegéből jöttek a vendégek. Bordélyházat felkeresni teljesen elfogadott volt, olyannyira, hogy a római kultúra szerint, ha egy férj gyakran járt bordélyházba, az nem számított megcsalásnak sem. Az arisztokrata vendégek az ilyen házak elhagyásakor mindössze azért takarták el az arcukat, hogy ne lássák őket együtt mutatkozni plebejusokkal.

Plebeius: ( lat. plebs, erasmida helyesírással plebejus ) az ókori Rómában a korlátozott jogú polgárságot alkották, megkülönböztetve a kiváltságos patriciusi osztálytól.

Másrészt a római férfiaknak nem “illett” túlzásba sem esniük, vagyis túl gyakran látogatniuk a bordélyházakat, mivel az deviáns viselkedésnek volt tekinthető. Természetesen ezért a szolgáltatásért is fizetni kellett. Ezt tudjuk. A történészeknek, régészeknek sok esetben nagyon nehéz dolga van, hisz sok száz, vagy akár ezer évekkel ezelőtti történéseket, napi rutinokat, árfolyamokat kellene meghatározniuk, ha ismerni szeretnénk pontosan a múltat. Ez esetben is nehéz dolguk van, olyannyira, hogy még ma sem lehet tudni biztosat a bordélyházi “üzletmenettel” kapcsolatban. Tehát azt tudjuk, hogy fizetés nélkül nem volt szolgáltatás 🙂 De azt is tudni véljük, hogy nem lehetett olyan pénzzel fizetni, amin a császár portrája volt látható. Legalábbis vannak erre utalások. Cassius Dio, a Kr.u. 3. századi római történész elmesél egy történetet Caracalla uralkodása alatt, amelyben a császár arcát viselő érmét használtak egy bordélyházban. Ezt látszólag a császár sértésének tekintették, és az érmét használó férfit halálra ítélték: „Egy fiatal férfi a császár képét viselő érmét vitt be egy bordélyházba, és a besúgók jelentették; emiatt a férfi akkoriban bebörtönözve várta a kivégzést, de később szabadon engedték, mivel a császár időközben meghalt.” – Cassius Dio, 16,5.

Caracalla római császár i.sz. 188-tól, 217-ig uralkodott. Ezt azért tartom fontosnak megjegyezni, mivel bele is vágnék a lényegi részbe. A bevezetőben említett érmékkel kapcsolatban gondolják úgy történészek (  Friedlander, 1886), hogy fizetésképpen használták, kizárólag bordélyházi szolgáltatásokért. Azonban a fellelt darabokat körülbelül i.sz. 22-37 ( Tiberius uralkodása ) körül verhették, vagyis jóval Caracalla uralkodása előtt. Merthogy kikövetkeztethető, hogy ha tilos volt a császári pénz használata, valóban elképzelhető, hogy azok helyettesítése céljából készítették őket. Azonban nem Caracalla “szigora” miatt, hisz jóval hamarabb verték őket. Bár lehet, hogy más császárok is hasonlóan jártak el, csak arról nincs feljegyzés. ( Tiberius uralkodása idejéről sem, amikor az érméket verték )  De az sem világos, hogy ilyen, pénzrendszeren felüli érmékkel mit kezdtek a továbbiakban, és egyáltalán hol lehetett őket beszerezni. Bár vannak akik úgy gondolják, hogy a bordélyházak tulajdonosai aranyra cserélhették őket a kormányzati hivatalokban.  Ezeket az érméket  bronzból vagy sárgarézből verték, mindegyik érme egyik oldalán intim aktusok, a másikon pedig  római számok ( I-től XVI-ig ) találhatók.

A számok megjelenítéséből gondolják mások, hogy  külvárosi fürdőkben szekrényjelzőként ( ruhák tárolására ) használták őket ( valahogy úgy, mint manapság ). Ez esetben nem világos azonban, hogy akkor miért ábrázolnak intimitást is az érméken. Ugyanakkor például Pompeii külvárosi fürdőinek falain, az érméken látható jelenetekhez hasonló freskók láthatóak. Ráadásul a freskókra festett jeleneteken megtalálhatóak a kísérő számjegyek is amelyek pedig az érmék hátoldalán szerepelnek. A számokat feliratokban is felfedezték, ami pedig az eredeti bordélyházi használat feltételezést erősíti, mivel a történészek szerint, ezek a feliratok az aktuális intim szolgáltatások tarifáira utalnak, amelyek “tartománya” illeszkedik az érméken látható számtartományhoz.

Intim jelenet ábrázoló freskó Pompeii-ban

Feltételezések szerint, a különböző pózok, különböző tarifákat jelenthettek, ezeket is jelezhették a számok. További érdekesség, hogy ilyen érméket  találtak Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Horvátországban és Izraelben, de meglepő módon Pompeiiben vagy Herculaneumban a két régészeti szempontból legjobban fennmaradt római településeken nem. Ezzel kapcsolatban az az elképzelés, hogy mivel szöveg nem szerepel az érméken, a vizuális megjelenítés pedig egyértelmű, nyelvi korlátok leküzdésére is alkalmas. Vagyis ezért terjedt el ennyire, ezért találtak példányokat mindenfelé, a birodalom területén belül. De lehettek egyfajta anonim “párkereső” érmék is. Két partner egymás között, az érmék egymásnak adásával jelezhette a kölcsönös szimpátiát, valamennyire névtelenül. Theodore V. Buttrey ismert numizmatikus például elutasítja ( egy 1973-ban írt cikkében ) a bordélyházi pénz felvetést, és inkább valamilyen “felnőtt játék” kellékének gondolja az érméket. Az érméket viszonylag rövid ideig használták, majd azok “eltűntek” a mindennapokból, és a feltételezések szerint beolvasztásra kerültek.

Amiben biztosak lehetünk, hogy sem erre, sem arra nincs jelenleg konkrét bizonyíték, csak feltételezések, és nagyon úgy néz ki, hogy ez egyenlőre így is marad. Illetve azt azonban egyértelműen kijelenthetjük, hogy napjainkra prűdebb ( prűd: túlságosan szemérmes, a nemi erkölcsre túlzottan vigyázó személy ) lett a világ. Vagy legalábbis kifelé ezt mutatja 🙂