Egy friss tanulmány szerint a pénz elsődleges célja a hosszú távú kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása volt idegenek között, nem pedig a cserekereskedelem problémáinak megoldása vagy az állami pénzügyi rendszer kialakítása

A tudósok már évszázadok óta vitatkoznak a pénz eredetéről, és két fő elmélet próbálja megmagyarázni annak kialakulását. Az első, az úgynevezett „árupénz-elmélet” szerint a pénz azért jött létre, hogy megoldja a cserekereskedelem problémáit, lehetővé téve az áruk könnyebb cseréjét. A második, a „chartalista” vagy „hitelpénz-elmélet” azt állítja, hogy a pénzt az államok vezették be az adók és a közterhek szabványosítása érdekében. Dr. Mikael Fauvelle régész azonban egy harmadik nézőpontot vet fel a Journal of Archaeological Method and Theory című folyóiratban megjelent tanulmányában: a pénz elsősorban a távolsági kereskedelem megkönnyítésére alakult ki. Ezt az elképzelést „kereskedelmi pénzelméletnek” nevezi.

Az árupénz és a chartalizmus elmélete

Az „árupénz-elmélet” szerint a pénz közvetítő eszközként fejlődött ki, hogy kiküszöbölje a cserekereskedelem korlátait. A barter egyik alapvető problémája az úgynevezett „kettős egybeesés szükségessége”, vagyis hogy a tranzakcióban részt vevő feleknek pont azt kell akarniuk, ami a másiknak van. Arisztotelész és az osztrák közgazdász, Carl Menger is azt állította, hogy egy ilyen helyzetben a legértékesebb, leginkább tartós és praktikus árucikkek – elsősorban a nemesfémek – válnak pénzzé. Az etnográfiai és történeti kutatások azonban megkérdőjelezték a „tisztán cserekereskedelmen alapuló gazdaságok” létezését. A modern szakértők többsége ma már inkább mítosznak tartja a tiszta bartergazdaságok elméletét.

A „chartalista elmélet” ezzel szemben azt állítja, hogy az államok hozták létre a pénzt, mint elszámolási egységet, hogy adót szedhessenek és finanszírozhassák kiadásaikat. Az elméletet Georg Friedrich Knapp német közgazdász dolgozta ki, és később David Graeber antropológus is továbbfejlesztette. Ez a nézőpont hangsúlyozza a központi hatalmak szerepét a monetáris rendszerek kialakításában. A kritikusok szerint azonban ez a modell nem ad választ arra, hogyan működött a pénz olyan premodern társadalmakban, amelyekben nem létezett állami adóztatás vagy formális adórendszer.

Szőrmekereskedők Kanadában, indiánokkal kereskednek, ( 1777 )

A pénz új elmélete: a távolsági kereskedelem eszköze

Dr. Mikael Fauvelle új megközelítést javasol. Szerinte a pénz nem kizárólag a közösségeken belül vagy az állami ellenőrzés révén alakult ki, hanem elsősorban a távolsági kereskedelem eszközeként. A premodern társadalmakban a kereskedelmi hálózatok gyakran hatalmas távolságokra nyúltak, és olyan csoportokat kötöttek össze, amelyek eltérő nyelvet, szokásokat és gazdasági rendszereket használtak. Ilyen körülmények között a bizalmon alapuló cserekapcsolatok nem mindig voltak hatékonyak, így nőtt az igény egy általánosan elfogadott, hordozható csereeszközre.

Régészeti bizonyítékok: kagylógyöngyök és bronztömbök

Fauvelle két jól dokumentált esettanulmányt hoz fel elméletének alátámasztására: az őslakos amerikai kagylógyöngyök szerepét Észak-Amerikában és a bronztömbök pénzként való használatát a bronzkori Európában.

Őslakos amerikai kagylógyöngyök

Kalifornia és a környező területek őslakos társadalmai több mint 1000 évig használtak kagylógyöngyöket pénzként már az európai érintkezés előtt is. Ezeket a gyöngyöket a Channel-szigeteken állították elő, és széles körben elfogadták áruk, szolgáltatások, adósságok és rituális csereügyletek kiegyenlítésére. A spanyol hódítók dokumentálták, hogy a kagylógyöngy-alapú valuta távoli régiókat is összekapcsolt, a Csendes-óceán partvidékétől egészen Észak-Amerika belső vidékeiig. A gyöngyök nemcsak értékesek voltak, hanem szabványosan és következetesen készültek, ami lehetővé tette, hogy hatékony csereeszközként funkcionáljanak. Az egyre szélesebb körű használatuk pedig egybeesett a regionális törzsfőnökségek kialakulásával, ami arra utal, hogy a kereskedelmi gazdagság hozzájárult a társadalmi rétegződéshez.

Bronzkori Európa: bronztömbök és -karikák

Hasonló jelenség figyelhető meg a bronzkori Európában is. Ebben az esetben bronz és réz tömbök szolgáltak csereeszközként. Régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy ezek az anyagok széles körben forogtak a kereskedelemben, összekapcsolva Skandináviát és a Mediterráneumot. A kutatások szerint a bronzkarikák és bronzfejszék gyakran szabványosított tömegűek voltak, ami arra utal, hogy proto-pénzként funkcionáltak. Fauvelle szerint ezek az eszközök nagymértékben növelték a távolsági cserekereskedelem hatékonyságát, ami több vagyont összpontosított a regionális elit kezében.

A pénz fejlődése: nem egyetlen eredet, hanem többféle tényező

Fauvelle „kereskedelmi pénzelmélete” nem utasítja el a korábbi elméleteket, hanem szintetizálja azokat. Elismeri, hogy a pénz különböző helyeken eltérő módon alakulhatott ki:

• Néha állami szabályozás révén, adók és elszámolások megkönnyítésére.
• Máskor pedig a távolsági kereskedelem eszközeként, hogy idegen csoportok közötti gazdasági kapcsolatokat segítse elő.

A kutatás új lehetőségeket nyit meg a pénz eredetének vizsgálatára más premodern társadalmakban is. Fauvelle érvelése szerint a pénz nem egyetlen központi hatalom vagy belső gazdasági szükséglet miatt jött létre, hanem gyakran a távoli kereskedelem követelményei hívták életre.