Csillagászati események az Árpád-házi uralkodók érméin ( PDF )
Hirdetés

Tudtad? ( történelmi érdekességek )
I. Ibrahim ( 1640 – és 1648 között uralkodott ) vagy más néven "Őrült Ibrahim" oszmán szultán kegyetlen, kapzsi és költekező hírében állt, Egy nap elrendelte, hogy 280 ágyasát fojtsák bele a Boszporuszba, miután egyikük hűtlenségéről szóló pletykák kezdtek el terjedni. Bár vannak történészek akik ezt nem tekintik bizonyítottnak, hisz feltételezik, hogy ebben az esetben már Köszem szultána, a szultán édesanyja, aki a háttérből tartotta a kezében a főhatalmat, közbeavatkozott volna. De mások ezt nem így gondolják. A szultán ismert kegyetlensége, az egyébként is gyakori kivégzések, feltételezik az eset hitelességét. Két ágyast hagyott életben, az egyik Turhan Hidiche volt, aki korábban fiút ( Mehmed, később IV. Mehmed szultán, aki apja halála után, 1648 – és 1687 között uralkodott ) szült a szultánnak, és később az oszmán történelem legbefolyásosabb női alakjai közé küzdötte fel magát, és vele ért véget a nők szultanátusa. Illetve korabeli elbeszélésekből, arra lehet következtetni, hogy még egy lány maradt életben, akinek a zsákját nem kötötték meg elég szorosan, és egy francia hajó húzta ki a vízből. |
Hirdetés
A bejegyzés olvasási ideje, körülbelül: < 1 perc
Bármennyire is elütő legyen egy ember két érdeklődési területe — mint esetemben a csillagászat és a numizmatika — előbb-utóbb felmerül benne a kérdés, van-e a két területnek közös része, átfedése. Bennem ez akkor merült fel, mikor a Millennium 2000 érme hátán megláttam a Naprendszer stilizált képét a gondolkodó ember alakja mögött. Talán én lepődtem meg a legjobban, mikor kiderült, hogy a kora középkorban — és így az Árpád-házi királyok idejében is — ez nagyon gyakori volt! De a gyökerekhez még inkább vissza kell mennünk az időben…
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?