Hirdetés


Akár 600 madár elpusztítása is kellet ahhoz, hogy elkészülhessen Óceánia egyik legszebbnek tartott fizetőeszköze!


A bejegyzés becsült olvasási ideje 6 perc

Egy nagyon érdekes, de inkább úgy mondanám különleges premonetáris valutát szeretnék bemutatni nektek. Nem igazán tudom,  hogyan is kezdjem, hogy felkeltsem az érdeklődésedet…  de megpróbálom 🙂 Szóval ez a “pénz” madarakból készült 🙁  Igen, madarakból, vagyis azok tollából. “Természetesen” nem Európában használták, de nem is Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában, vagy Amerikában, hanem a Csendes-óceán egy eldugott kis szigetcsoportján, a Santa-Cruz szigeteken, a Salamon-szigetektől néhány 100 km-re,  Melanéziában (  Óceánia egy földrajzi és etnokulturális régiója ). Santa-Cruz a Ndende, Vanikoro, Utupua, Tinakula és számos más zátonyszigetből álló szigetcsoport. Mutatom térképen:

tevau-t vagy más neveken tollpénz-tekercset, pénztekercset, tollpénzt, Óceánia egyik legszebb fizetőeszközének tartják. Mielőtt írnék róla, mutatok is róla néhány fényképet, mert sima leírásból nehéz elképzelni hogyan is nézhet ki, plusz a képeket látva már biztosan felkeltem az érdeklődésedet, ha szereted ezt a témát 🙂

Vörös tollból készült tollpénz szálas hátlaphoz kötve, kéregmagra tekercselt, függő magfüzérekkel. © British Museum 

A tollpénz egy körülbelül 9 vagy 10 méter hosszú növényi rost, amit a  mézevők családjába tartozó “skarlátvörös” mézevő ( Myzomela Cardinalis ) vörös tollai díszítenek. Az elkészült “alkotást” végül feltekercselték, és vagy egyes, vagy kettős tekercs formában tárolták, mint azt a fenti képeken láthatod. Ez a pici madárka megtalálható az Amerikai Szamoán, Új-Kaledóniában, Szamoán, a Salamon-szigeteken és Vanuatuban, valamint néhány mikronéziai szigeten, például Yapban. Természetes élőhelyei szubtrópusi vagy trópusi nedves alföldi erdők és szubtrópusi vagy trópusi mangroveerdők. Mérete körülbelül 13 cm ( 5,1 hüvelyk ) a csőrétől a farkáig. A hímek vörös és fekete színűek, a nőstények szürkés-olívaszínűek, néha piros sapkával vagy vörös fejjel. Hosszú, ívelt szára különösen alkalmas arra, hogy virágokba nyúljon a nektárért.

A “skarlátvörös” mézevő ( Myzomela Cardinalis )

Hát igen… lehet te is arra gondolsz amire én. Ez egy picike madár, és a vörös vagy piros tollak, nem is az egész testét borítják. Mennyi madárka “kellet” egy ilyen tollpénz elkészítéséhez? Körülbelül 300-600 madár tollából lehetett elkészíteni egy tevau-t, amely 50-60 ezer apró tollat jelentett.

A tollpénz előállítása nagyrészt Ndende fő szigetének délnyugati részére korlátozódott, és három szakaszból állt. Minden egyes szakaszt egy ahhoz értő szakember hajtott végre, akik a néphit szerint, a  szellemektől kapták a “varázskészségeket”. A technika apáról fiúra szállt, vagyis tulajdonképpen ezt a tudást, csak örökölni lehetett. ( 1932-ben a Santa Cruz-ban élő 1500 lakosból, már csak tíz embernek volt meg a tudása és készsége tevau készítésére. ) Az első szakaszban a skarlátvörös mézevőket egy madárfogó fogta meg. Ehhez eperfa nedvével festett meg egy ágat, ami így  ragacsos “csapdaként” szolgált. Ezután egy igazi lekötött madárral, csalimadár felállításával vagy a madár hangjának, hívásának utánzásával csalogatta a többi madarat. Miután a madár beleragadt a ragasztóba, lekopasztották a tollait. Egy “ügyesebb” vadász naponta 20 madarat foghatott el, de a jellemzőbb napi fogás, 5-10 madár lehetett. A hímeknek volt értékesebb a tollazata, így a nőstények szerencsésebbek voltak, és talán ennek is köszönhető, hogy bár egy 1 év alatt akár 20.000 madarat is elpusztítottak 🙁 , a faj fennmaradt, és napjainkban is magas egyedszámmal rendelkezik.

Tollcsík lemezkék ( lendu ), amelyek összeillesztve tekercseket alkotnak © Museum of the National Bank of Belgium

Egy második szakember volt felelős a lemezkék ( úgynevezett lendu ) elkészítéséért, amely a tekercseket alkotta. Alapként merev galambtollakat használtak. A galambokat először íjjal és nyíllal lőtték le. ( nos, őőő… ez esetben biztosan elpusztultak a madarak 🙁  ) Ezután a tollakat a már fentebb is említett eperfa nedvével ragasztották össze. A skarlátvörös mézevő vörös tollait ezután minden egyes lemezkére rögzítették. Összesen 1500-1800 ilyen lemezkét használtak fel egyetlen tekercshez.

Végül a lemezkék a tekercskészítőbe kerültek. Ahol a harmadik szakember varázsigéket mormolva, mindegyiket összekötötte, és körülbelül 9 vagy 10 méter hosszú tekercset készített. Ennek során két kéregcsíkot egymással párhuzamosan feszítettek ki két egy fa között. Egy “repülő róka” ( Pteropus fajcsoport) szárnycsontjából készült vízszintes bot tartotta őket egymástól. A szakember ezután megkezdte a lemezkék rögzítését e két zsinór között, középről a külső szélek felé haladva. A lemezek “tetőcserepként” fedték egymást. Összesen 700 munkaórára volt szükség egy tekercs elkészítéséhez, vagyis majdnem egy egész éven át tartott a művelet.

A végeredmény egy élénkpiros tolltekercs lett, amin egyéb, logó díszítések is megtalálhatók voltak. Minél világosabb volt a szín és minél jobb a tekercs állapota, annál nagyobb az érték. Összesen tíz fokozatú tollpénz létezett. A legmagasabb minőségű tekercsek voltak a legfényesebb színűek, ezért értékesebbek voltak a többinél. A legalacsonyabb minőségű tekercsek szinte teljesen feketék voltak, és gyakran rossz állapotban voltak. Egy adott osztályba tartozó tekercs kétszer annyit ért, mint a következő osztályban lévő. Vagyis 2-szeres szorzó volt az értékek, vagy nevezzük így 🙂 címletek között. Tárolás céljából a tekercseket levelekbe és kendőkbe csomagolták amulettekkel együtt, és körülbelül két méterrel a kandalló fölé akasztották. Ha szárazon tartották őket, kevesebb kárt szenvedtek el a gombáktól és a rovaroktól. Az elkészült daraboknak nem csak értéket tulajdonítottak, de varázserőt is, amely a tulajdonosának egészséget, és szerencsét is hoz.  Miért vörös? A polinézek és a melanézek számára a piros, vagy vörös volt az istenek és vezetők színe, egyértelmű volt tehát, hogy ha “értékes” dolgot akarnak készíteni, annak pirosnak, vörösnek kell lenni. Azonban a szigeteken, ez a szín nem igazán volt fellelhető. A madárka tolla volt szinte az egyetlen, és néhány fa levele, ami ezzel a színnel megtalálható volt. Íme egy becsomagolt darab:


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. Talán a művész így próbálta meg ábrázolni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó.

Egy becsomagolt tevau

A premonetáris valuták esetében megszokhattuk már, hogy a hagyományos pénz fogalmának is sok esetben megfelelnek, mégsem nevezhetjük pénznek őket, és azt is, hogy sok esetben adott eseményeken, konkrét esetekben képviselnek értéket. A tollpénz esetében is így van, mivel nagy értékűnek számítottak, fontos eseményeken is használták a kereskedelmen kívül. Így például rituális eseményeken, magasabb pénzbírságok, kárpótlások kifizetésére, de megjelent esküvőkön is, hozomány gyanánt. A hozomány a javak és szolgáltatások átruházása a vőlegény családjától a menyasszony családjához. A szigeten lakók úgy gondolták, hogy amikor egy lány férjhez ment, az a családja számára veszteséget jelentett, nem csak érzelmi értelemben, hanem munka szempontjából is. A menyasszony családja általában tíz tolltekercset kapott, bár a nyugati szigeteken a tekercsek száma magasabb is lehetett. Az ottani nők különösen ügyesek voltak: ügyesek voltak a horgászatban, jobban tudtak kenuzni és gyümölcsfára mászni, vagyis tudom a mi értékrendszerünkben nagyon csúnya szót fogok használni, amiért előre is elnézést kérek, értékesebbek voltak!

A tollpénzt a mindennapi tranzakciókban is használták. Egy egész kereskedelmi hálózat nőtt ki a szigetcsoport különböző szigetei között, ahol a cserekereskedelem mellett tollpénzben történő fizetések is zajlottak. A kis zátonyszigetek homokos, terméketlen talajuk miatt alkalmatlanok voltak mezőgazdaságra, de viszonylag nagy volt a népességük, amely főleg halászatból és sertéstartásból élt. Ezzel szemben Ndende egy nagy, de ritkán lakott sziget volt, termékeny talajjal. A zátonyszigetek lakói ezért gyakran “exportáltak” nőket Ndendébe, tollpénzért cserébe. Azt pedig gyakran használták fa, csónak vagy sertés vásárlására.

Egyes feltételezések szerint, akár 150 évig is forgott egy tollpénz, bár nyilvánvalóan ez túlzás, hisz ilyen sokáig nem valószínű, hogy egyáltalán egyben tudott maradni egy ilyen tevau. További érdekesség, hogy a tulajdonosok pontos nyilvántartást vezettek arról, hogy milyen kifizetésekre, tranzakciókra használták az adott tekercset. Ezeket a nyilvántartásokat is nagy becsben tartották, és őrizték.

Napjainkban a tollpénz “természetesen” már használaton kívül van ( vannak azonban helyi kezdeményezések, hogy kizárólag hagyományőrzés céljából megőrizzék a tevau készítés tudományát ). A 20. század eleje óta, de minden bizonnyal a második világháború óta, nyugati pénzérméket és bankjegyeket használnak fizetésre a Santa Cruz-szigetvilágban. Ez az európaiak aktív missziós tevékenységének köszönhető, amikor is ezzel párhuzamosan a tevau termelése is visszaesett. Az utolsó ismert tollpénz kifizetések az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején történhettek. Az 1980-as években pedig elhunyt az utolsó ember, aki képes volt tollpénzeket készíteni. Gerd Koch ( 1922–2005 ) német antropológus dokumentumfilmjének köszönhetjük, hogy ezek a gyártási technikák még mindig ismertek előttünk. A gyűjtők és a múzeumok körében ma is találhatunk néhány fennmaradt darabot. A legtöbb fennmaradt tekercs azonban gyakran sérült vagy rossz állapotban van. A tolltekercsek közül sokat a szigetország lakossága szándékosan dobott a tengerbe.

Ezek a különleges tollpénzek ritkán jelennek meg aukción, mivel elsősorban múzeumokban találhatók. De nézzünk meg egyet, ami nem is túl régen került eladásra. Ez a darab egy Stephen Album Rare Coins | Auction 44 volt liciten, 2022 szeptember 16.-án, és 1000 $-ért kelt el, vagyis körülbelül ( jelenlegi árfolyamon ), 390 ezer Ft-ért.

 

Felhasznált források: Belga Nemzeti Bank Múzeuma, www.nbbmuseum.be / Sciencenetnews, tudomány és társadalom,  sciencenetnews.com

 

 

 

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések