A világ egyik legritkább érméje, ami nem a “szépségéről” híres :)

Az biztos, hogy 1000 alatti darabszám készült, a most bemutatandó különleges érméből. A pontos darabszám azonban folyamatos vita tárgya a numizmatikusok, történészek körében. Úgy tűnhetne, hogy ilyen kevés levert darabszámnál az esetleges számbeli eltérések, már nem is olyan “fontosak”, de ez nem így van. Ez az érme Dél-Afrika egyik legfontosabb történelmi jelentőséggel bíró érméje, egyfajta Szent-Grál az ottani gyűjtök számára. Éppen ezért a gyűjtök,  a lehető legpontosabban szeretnének tudni róla mindent. Nézzük meg miért is olyan különleges az úgynevezett Veldpond ( „ zarándokpihenő ” ) érme.

Történelmi háttér

Dél-Afrikát ( is ) mindig nagyon “szerették” a fehér gyarmatosítók. Az első portugál “felfedezők” után, angolok, és hollandok érkeztek. A holland telepeseket szokták búroknak hívni, akik igazából  holland és flamand, kisrészt hugenotta ( francia ), német és fríz származású telepesek összeolvadásából létrejött etnikai csoport, akik már a a 17. századtól Dél-Afrikában telepedtek le. A zuluk a legnagyobb helyi törzs és a búrok között folyamatosak voltak a háborúskodások, míg 1838. december 16-án a Blood River ( Véres-folyó ) melletti csatában a búrok legyőzték a zulukat. Majd a búrok első Dél-Afrikában alapított köztársaságát az angolok 1840-ben elfoglalták. Nos ekkor a búrok  visszavonultak, de a zulok tovább támadták az angolokat, hisz jelezték, oké, hogy ti angolok, és búrok azt hiszitek “jogosan” harcoltok ezért a földért, de hát mi is itt vagyunk, és jóval előbb itt voltunk. Az angolok “természetesen” legyőzték a zulukat, bár ők is több ezer katonát vesztettek. Innentől fogva, a legnagyobb konfliktusok a búrok és angolok között zajlottak, ami az első búr háborúban (  1880. december 16. és 1881. március 23 ), majd a második búr háborúban ( 1899. október 11-től 1902. május 31 ) dőlt el végleg, az angolok javára. Az 1902-es békeszerződés aláírása, végül az egyesült Dél-Afrika megalapításához vezetett 1910-ben (  Fokföld, Transvaal, Oranje és Natal brit koronagyarmatok egyesítésével  ).

Egy búr különítmény Spion Kop-i csatában 1900 január ( A háború egyik legismertebb, és legvéresebb csatájában, a búrok győztek a jelentős angol túlerővel  szemben. ), ( A kép forrása: Van Hoepen / Getty Images )

Érdekesség: a Spion Kop-i csatában mint haditudósító részt vett  Winston Churchill, és ő volt az egyik, aki bár helyesen mérte fel, hogy egy előreküldött angol csapat nagy bajban lehet, nem hittek neki, és letartóztatták.  

A második búr háborúban 14 000 afrikai bennszülött vált áldozattá, míg az angol koncentrációs ( bizony, jól olvasod ) táborokban 28 000 búr vesztette életét.  A háborút végül az angolok nyerték meg, de súlyos veszteségek árán, pusztán csak a hatalmas kimeríthetetlen birodalmi tartalékaiknak köszönhettek. A búrok még egyszer az 1914–1915-ös felkelésben próbálták függetlenségüket visszaállítani ( ugyancsak német agitáció hatására ), de sikertelenül. Még ma is élnek búr leszármazású (  afrikáner ) lakosok Dél-Afrikában, és beszélik még az  afrikaans nyelvet is. De ez egy másik történet, és most inkább kanyarodjunk vissza a második búr háború idejére.

Menekülés Pilgrims Rest-be 

A háború vége felé a megmaradt harcosok  vidékre menekültek a brit csapatok elől. A távoli régió, ahol menedéket kerestek a Pilgrims Rest ( hosszú fű )  Transvaal ( Transvaal Köztársaság, más néven Dél-Afrika Köztársasága egy rövid ideig fennálló búr állam ) északkeleti részén ( ma Mpumalanga néven ismert ) található. Ezen a területen aranybányák voltak, még nem kibányászott arannyal, ezért is választották a menekülök megfelelőnek ezt  a helyet. Ráadásul ezt a területet nem érte el a háború, viszonylag eldugott gyönyörű völgyben volt található. Ben Viljoen tábornok vezetése alatt, David Schoeman paparncsnok 400 fős, és  W. Viljoen  parancsnok  500 fős johannesburgi hadteste védte a területet. Viljoen tábornokot végül fogságba ejtették az angolok, ekkor vette át a parancsnokságot Muller tábornok .

Field Állami Pénzverde létrejötte, a “pénzverés” folyamata

Nos a katonai vereség ellenére továbbra is pénzre volt szüksége a búroknak, hogy élelmiszert vásároljanak a helyiektől, hisz az ő földjeiket, tanyáikat már elvették, önellátásra nem igazán voltak képesek. A helyi törzsek azonban nem igazán fogadták el a búr kormány által forgalomba hozott papírpénzt. Ekkor felállítottak egy rögtönzött  pénzverő bizottságot, egy amolyan “mobil” pénzverdei “különítményt” ( Staatsmunt te velde” ), és miután megkapták  a köztársaság kormány jóváhagyását, tulajdonképpen hivatalosan is létrejött a Field Állami Pénzverde ( Veld )  és megkezdhették a pénzverést PJ Kloppers  ( háború előtt Kloppers a Kaapsche Hoop Kormányzati Iskola igazgatója volt a Barbeton kerületben, majd 1927-ben a Transvaali Oktatási Osztály tanfelügyelője lett ) vezetésével.

A búroknak tehát volt néhány aranyrúdja, és volt  arany a Pilgrims Rest körüli bányákban, valamint hordalékarany. A rögtönzött pénzverde “természetesen” nem tudott professzionális gépeket szerezni, ezért számtalan rögtönzött módszert használtak.  Kloppers  komolyan átgondolta a rá váró feladatot. Minél többet gondolkodott ezen, annál gyakorlatiatlanabbnak tűnt a kis téglalap alakú aranytömbök kibocsátásának kezdeti ötlete. Ezeknek a blokkoknak valamivel magasabb értéke lett volna, mint a forgalomban lévő arany fontoknak, de végül úgy döntött, hogy mart élű lapos tárcsákat gyárt és a lapos felületekre vert, vagy vésett mintákat készít, hogy a terméknek legalább “professzionális” megjelenése legyen. Egy-két „keserű” ( die-hards ), Dick Graham és a szerelő, W. Reid közreműködésével Kloppers régi berendezéseket alakított át a Pilgrims Rest elhagyott Transvaal Gold Mining Estates ( TGME ) műhelyében. Hullámkarton lyukasztására, arany megfelelő vastagságú lemezekre hengerlésére és érmedarabok kilyukasztására alkalmas gépek létrehozására.

Érdekesség: A TGME több kisebb bányavállalat összevonásából jött létre a Pilgrims Restben 1895-ben – később a Rand Mines vette át – egy bányászati ​​óriás, amely ma Barlow Rand néven ismert. A TGME-t a búr háború alatt leállították. 1974 Rand Mines eladta a Pilgrim’s Restben és környékén, egykor a TGME tulajdonában lévő földet a Transvaal tartományi közigazgatásnak, megnyitva a várost a turisták előtt. A Pilgrims Rest ma jelentős történelmi turisztikai látványosság. 

A TGME berendezést használó Kloppers keményen dolgozott az érmékhez kézzel készített szerszámmal; két acélhengerrel, amelyeket felmelegítettek, majd lassan lehűtöttek, hogy az acél meglágyuljon. Kis edzett vésővel az előlapra ” ZAR 1902 ” , a hátoldalára pedig ” Een Pond ( font )” volt gravírozva . A gravírozott szerszámokat újramelegítéssel és hűtéssel kellett keményíteni, hogy a szöveget az edzett acél rányomhassa az aranylapokra. Az adott körülmények között ez nehéz folyamat volt, és a matricák hat alkalommal repedtek meg hűtés közben. A hetedik keményítési kísérlet azonban olyan sikeres volt, hogy a matricákat közel 1000 alkalommal használták anélkül, hogy a kopás nyoma látszott volna. A veldpond marás szélének elkészítéséhez Kloppers gondosan finom hornyokat reszelt egy kis gyűrű belsejébe. Ezt is felmelegítették és gyorsan lehűtötték, hogy megkeményedjék, majd az egyik hengerhez rögzítették.

Egy ír amerikai férfinak, aki szintén jelenvolt,  W. Coney-nak sikerült beüzemelnie egy régi bánya olvasztókemencéjét, amely évek óta nem működött, és gyakorlatilag 100 százalékos tisztaságúra finomította az aranyat. A veldpond aranyértéke ezért valamivel magasabb volt, mint a brit szuveréné ( brit aranyérme ). Sajnos nem ez volt az egyetlen probléma, amelyet az “Állami Pénzverde” tapasztalt. A Lydenburg hordalék arany  hajlamos volt megrepedni, amikor kigördítették – és ez bizonyult az egyik legnehezebb problémának, amelyet PJ Kloppersnek, a pénzverde mesterének kellett megoldania. Aztán egy napon, minden kudarctól elkeseredve, egy mentőautóban talált néhány higany-szublimátum tablettát, és hozzáadta ezeket az aranyhoz, amit aztán felmelegített. Az eredmény siker lett – az arany úgy gurult ki, mint a vaj, a legkisebb repedés nélkül. A legkülönösebb az egészben az volt, hogy a higany szublimátuma a hevítés során elpárolgott, és nem hagyott nyomot jelenlétének – kivéve, hogy tökéletesen képlékennyé tette az aranyat.

Ebből a házi készítésű mentából ( angolul mint ) lapos korongokat lyukasztottak ki az aranylapokból, majd fektették az alsó matricára a kis gyűrű belsejében. Az arany blankot ezután a kézi prés segítségével a felső és az alsó szerszám közé szorították. Az arany nyersdarabra nehezedő nyomás elegendő volt ahhoz, hogy a gyűrű barázdáiba és a pénzverő matricák vésett betűinek mélyedéseibe kényszerítse. Egy kézi lyukasztógépet is használtak, meg kézi hengereket, hogy megfelelő vastagságú csíkokat hengereljenek ki a tégelyben olvasztott rúdarany darabokból. Az eredmény körülbelül 530 egyedi érme volt ( lentebb fogjuk ezt körbejárni ) – mindegyik abból a pontatlan módszerből származik, amelyből ebben a kezdetleges “nyomdában” verték. A Transvaal-kormány tagjai nagyon elégedettek voltak, és ki is tüntették  Kloppers-t és két asszisztensét, W. Ried-et és D. Graham-et. Az érmékhez használt szerszámokkal elkészítve, ők hárman egy-egy névre szóló “emlékérmét” kaptak, amelyet az egyik oldalon a „Veld Pond”, „ZAR 1902”  ( a Dél-afrikai Köztársaság kormánya által bemutatott ), a másik oldalán a „PJ Kloppers ( illetve természetesen 3 különböző, fent említette név ), Staatsmunt te Velde, 1902” felirat díszített.

A Veldpond érméket, “ostrompénz”, vagy “szükségpénz” kategóriába is szokták sorolni. Rendkívül ritkának számítanak, pláne az olyan darabok amiket nem fúrtak át, vagy nem forrasztottak rá fület. Ugyanis jellemző lett ezekre az érmékre, hogy inkább egyfajta emlékként őrizték meg azok akiknek a kezébe került, nem pedig fizettek vele. Vagyis gyakran nyakban hordták, vagy  óralánc-függőkre kerültek. A nem “sérült” darabszám így minimum a felére csökkenhetett. Azonban olyan értéket képviselt már akkor is, hogy már 1903-ban hamisítványok jelentek meg belőle. Éppen ezért a ma fellelhető darabokat is minden esetben érdemes hivatalos bevizsgálással minősíteni.

Íme egy 2020-ban értékesített darab. Őőőő, hát biztos vannak, és lesznek olyanok, akik nem ezt az érmét tartják a világ legszebb érméjének 🙂 , de az biztos, hogy rendkívül egyedi mind a kialakítása, mind a történelemben betöltött szerepe.

Heritage World Coin Auctions , CSNS Signature Sale 3083   2020. április 24. és 27.,  31132. tétel, Megvalósult ár: 19 000 USD ( jelenlegi árfolyamon ( inflációval számítva, 20 ezer dollár körül ), kb. 8,2 millió Ft )

Hol a hiba? Mennyi is az annyi?

Nos akkor röviden nézzük meg mik is a csavarok a történetben.  A későbbi információk amiket a pénzverésről, és a levert darabszámról eddig tudtunk, az Kloppers későbbi jegyzeteiből, és elmondásából tudjuk. Kloppers teljesen hiteles a történetben, azonban nagy valószínűséggel nem ő volt a pénzverde vezetője. Ezért vannak akik megkérdőjelezik az ő állításait. Jóval később előkerültek addig publikálatlan dokumentumok ( 2021 ), amiben  kézzel írt szövegek voltak. A szöveget William Joseph Henry Barter ( WJH Barter ) ( 1865-1958 ) írta, aki az Állami Pénzverde Pénzverde Bizottságának pénztárosa volt, amely a Veldponde pénzverését felügyelte.

A kép a Pilgrim’s Restben készült 1900 szeptemberében,  William ( Willy ) Barter látható elöl a bal oldalon ülve, MT Steyn elnök pedig a széken középen.

Ráadásul az sem világos ki is volt igazából a legfőbb vezető, irányító. Több feljegyzés is létezik amiket a pénzverésben közvetlenül részt vett, vagy azt felügyelő személy írt. Nézzük meg néhányat, mielőtt a fenti 2021-ben előkerült dokumentumra rátérnénk.

1. WJH Barter 1902 szeptemberében írt levelében, amelyet Eldin Serjeant ezredesnek ( a ZAR-érmék lelkes gyűjtője ) írt, Barter azt válaszolja Serjeantnek, hogy „A vert érme több mint 600 pond ZAR volt, és ez márciusban történt, és áprilisban.”

2. CH Muller tábornok kézzel írt levelében ( ugyanannak ) Eldin Serjeant ezredesnek, szintén 1902 szeptemberében Muller azt válaszolja Serjeantnek, hogy „az érméket az ő megrendelésére készítették, miután engedélyt kapott a kormánytól a Pilgrims Rest District-ben. , Lydenburg”. Tovább folytatja, hogy “tökéletlen gépezetével csak körülbelül 525 érmét tudott készíteni”.

3. Cooney unokahúgának írt levelében kijelentette, hogy 530 érmét vertek. ( Megjegyzésem : Landman szerint Michael Joseph Cooney [ 1844-1929 ] ír-amerikai származású volt, akit az arany 24 karátosra történő tisztítására és az aranyra vonatkozó speciális ismeretei miatt neveztek ki a csapatba. )

4. Mr. .PJ Kloppers, aki a szerszámokat tervezte, kijelentette, hogy 986 érme készült.

5. Dr. Rentia Landman a kutatásában egy ötödik számot, 670 érmét ad meg, amely két pénzügyi dokumentumon alapul, amelyek szerinte kutatása során kerültek napvilágra. Az egyik az április folyamán teljesített kifizetések listája. Ebből kiderül, hogy az első Veldpondot április 9-én készítették, és összesen 145 Veldpondot vertek ebben a hónapban, amelyből 10 fontot 1902. április 21-én adtak át Muller tábornoknak, 10 fontot fizettek egy öszvérért, amelyet a ZAR vásárolt a Marshalltól. (24/4/02) és 25 fontot 1902. május 3-án átadtak Muller tábornoknak. A fennmaradó összeg 100 font, és azt D van Veldennek, a ZAR Végrehajtó Bizottságának titkárának adták át.

Ahogy a bevezetőben írtam 1000 db-nál “biztosan” nem készült több, de a pontos számok között azért jelentős a különbség.  Felmerül azonban a kérdés, hogyan lehet másképp vélekedni a levert darabszámokról úgy, hogy mindannyian ténylegesen jelen voltak az érme verésénél? Vannak 600, 525, 530 és 986 számok. Talán ez lehet a magyarázat. 1902 május 31-én kihirdették a békét, véget ért a második búr háború. Addig a dátumig vert érmék darabszáma 525 és 530 közé tehető. Muller tábornoknak el kellett hagynia a Pilgrims Restet, és Vereeniging felé indulnia, hogy aláírja a békeszerződést. Így Muller tábornoknak csak 1902. május 31-ig volt feljegyzése arról, hogy mennyi volt az összes vert érme.

Cooney, egy ír amerikai, aki mellékesen kém volt, a brit erők után kémkedett, és egyben gyilkos is, tudta, hogy a háborúnak vége, és ha a Pilgrims Restben marad, akkor tudta, hogy letartóztatják. Bizonyított, hogy Cooney 1902. május 31-én Viljoen és Cronje tábornokkal együtt az USA-ba távozott,  és soha nem tért vissza. Cooney csak az 1902. május 31-ig vert érmék teljes számára emlékezett volna, ami összesen 525 és 530 között volt.

Vannak dokumentumok amik ellenben azt bizonyítják, hogy azonban tovább verték az érméket.  1902 június 8/09-ig készülhettek még Veld Pond-ok. Ez 8/9 plusz nap verést jelent. A kérdés az, hogy hány érmét vertek ezalatt a 8/9 nap alatt. Kloppers volt az utolsó ember, aki felállt; ő volt az, aki átadta a Veld Pond darabokat Muller tábornoknak, amikor 1902. június 10-én visszatért a Pilgrims Restbe. Kloppers birtokában volt az utolsó aranydarab is, ami nem volt elég egy újabb érme verésére, de azt is megőrizte.

Tehát Kloppers volt a legjobb helyzetben ahhoz, hogy pontosan tudja, hány Veld Pond-ot vertek, mivel a napok meghosszabbítása miatt folytatták az érmék verését, és egészen a végéig ott volt. Lehetett 438 Veld Pondét 8/9 nap alatt verni, amikor addig közel 2 hónapba telt +-530 érme verése? Így maradt ránk a megválaszolatlan kérdés, és a WJH Barter által közölt reálisabb pénzverési szám, hogy körülbelül 600 Veld Ponde-t vertek. 8/9 nap alatt 70 érmét lehetett verni ( 530 + 70 = 600 ). Szóval honnan szerezte Barter a végösszegét? A Barter megemlíti, hogy ezeket az érméket április és május között verték, és nem hivatkozik a júniusi 8/9 napra. Barter elhagyta a Pilgrims Rest-et 1902. május 31-én, amikor kihirdették a békét, vagy ott maradt 1902. június 8/9-ig?

Íme tehát a 2021-ben fellelt levél, amit WJH Barter írt:

Ebben leírja, hogy tanúsítja, hogy ők verték az eredeti „Een Pond” érméket, és összesen 560 db készítettek. A levél tehát nem bizonyít semmit, pusztán csak még jobban összezavarja az eddigi kutatásokat 🙂 Hiszen ellentmond az Eldin Serjeant ezredesnek írt levélben említett 600 db-os számnak, bár dátum nem szerepel rajta, szóval nem lennék meglepve azon, ha ez lenne esetleg magyarázat a két különböző számra. Az biztos, hogy  jelenleg továbbra is Kloppers  986 db-os számát tekintik hitelesnek, de a történelmi narratíva és rejtély továbbra is nyitott marad a Veldpond-ok esetében is. 

Felhasznált források: incollectables.com , Numismatic Articles by Pierre H. Nortje: How Many Gold Veld Ponde of 1902 were actually minted?,  / tokencoins.com,  The Story Behind the Veld Pond,