Hirdetés


Itt a bizonyíték? Nem csak India “tűnik” el hamarosan, hanem az indiai rúpia is?


A bejegyzés becsült olvasási ideje 3 perc

Már több hírcsatorna is foglakozott egy érdekes feltevéssel. Egy olyan feltevéssel, amivel kapcsolatban nagyon könnyű “figyelemfelkeltő” címet írni. A feltevés, hír pedig az, hogy India nevet változtat, az ország új neve pedig Bharat lesz. Mutatom is mire gondolok:

Felejtse el Indiát, mindjárt új neve lesz a hatalmas országnak – rtl.hu

Bharat lehet India új neve – vg.hu

Átnevezik Indiát, mostantól így kell majd hívni a világ legnépesebb országát! – mandiner.hu

Vajon ez tényleg megtörténhet a jövőben?

Nos az a helyzet, hogy ez a feltevés lehet, hogy nem is csak egy feltevés. Úgy néz ki, hogy India, legalábbis a jelenlegi kormány ( ellenzék nem nagyon ), kezdi komolyan gondolni a névváltoztatást. Ennek részletébe nem nagyon akarok belemenni, csak röviden ezzel kapcsolatban. Indiának több neve is van, volt. 1947-ben “India” függetlenedésekor például három. India, Bharat, Hindustan. Majd amikor 1949-ben megalkották az alkotmányt, elhagyták a Hindustan kifejezést, és “csak” India, és Bharat maradt. Vagyis hiszed vagy nem, ez a két ország elnevezés a mai napig hivatalos, az alkotmány 1. cikkében szerepel leírva. Amúgy ez Indiában nem olyan nagy érdekesség, mivel belföldön mindkét nevet széles körben használják. Ha angolul kommunikálnak egymással, az India kifejezés a használatos, míg indiai nyelvű szövegkörnyezetben Bharat szerepel. Bharatra hivatkoznak a nemzeti himnuszban, az indiai útlevelekben pedig mindkettő, Bharat és India is szerepel.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. Talán a művész így próbálta meg ábrázolni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó.

Sokan azért szeretnék, hogy eltűnjön az India kifejezés, mert szerintük a brit gyarmati múlt utolsó maradványa. Azonban erről nincs teljes egyetértés a kormány, és ellenzék között, így a “névvita” lassan mindennapos Indiában. Jelenleg a Modi vezette kormányzó Bharatiya Janata párt ( BJP ) nem erősítette meg, hogy valóban hivatalos névváltoztatási tervek lennének, azt azonban számos indiai tisztviselő megerősítette, hogy a hivatalos kommunikációban egyre gyakrabban fogják használni a Bharat szót. Narendra Modi politikai ellenfelei pedig azon az állásponton vannak, hogy továbbra is mindkét nevet használni kellene, mivel hiba lenne megválni attól a névtől, ahogy az egész világ ismeri az országot. Eddig a történet, nagyon, nagyon röviden. Mi a friss hír ezzel kapcsolatban?

A világ nagyhatalmai a most hétvégi ( szeptember 9. – 10. ) G20-csúcstalálkozóra készültek, amikor szembesültek azzal, hogy az Indiában megrendezendő eseményre a világ vezetőinek küldött állami meghívók a házigazda országra a Bharat szót használták. Illetve több esemény meghívón, a „Bharat elnöke” kifejezés szerepel. Ekkor indultak be újra a találgatások, és “jutott eszébe” a világnak ez az amúgy is régóta terítéken lévő kérdés.

A Rashtrapati Bhawan-i G20-as vacsorára szóló meghívókon is a „Bharat elnöke” felirat szerepelt. ( A kép forrása: India Today )

Mi a kapcsolat a numizmatikával?

Nos 🙂 Nagyon is sok minden. Olyannyira, hogy nagyon úgy néz ki, ez a névváltoztatás valóban komoly szándék, mert léteznek kiszivárgott, vagy direkt kiszivárogtatott információk ezzel kapcsolatban. Prem Pues Kumar elismert indiai numizmatikus nemrég megosztott egy hírt, miszerint “Hamarosan minden bankjegyen és érmén a Bharat név szerepel majd.” Ezzel párhuzamosan pedig gyakorlatilag megszűnne az indiai rúpia kifejezés, vagyis a nemzeti valuta neve is megváltozna. Fontos azonban megjegyezni, hogy a bankjegyeken és érméken már szerepel a „Bharat” és „India” felirat. A bankjegyeken a „Bharatiya Reserve Bank” dévanagari és a „Reserve Bank of India” angol nyelvű felirat szerepel, míg az érméken a „Bharat” dévanagari, az „India” pedig angolul.

Azonban Kumar úr elmondta azt is, hogy egy nemzet valutája nevének megváltoztatása igen aprólékos folyamat, amely India esetében magában foglalná az 1. cikk módosítását, logisztikai kiigazításokat és adminisztratív módosításokat. Az “India, Bharat kérdés” esetében a kormánynak törvényt kellene elfogadnia, és csak ezután lehetni az indiai rúpiát hivatalosan is átnevezni bharatiya, vagy bharat rúpiára. Jelenleg ez rövidtávon nem igazán elképzelhető, de az biztosan, hogy a Bharat név mindig szerepelni fog az India név mellet, mind a forgalmi, mind az emlék, vagy gyűjtői kiadásokon. Én pedig azt tudnám elképzelni, ez egy saját észrevétel, hogy a kiírások esetében a betűméretekkel fognak “játszani”, vagyis az India kifejezés kisebb, a Bharat kifejezés pedig nagyobb méretű lesz.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések