Összes bejegyzés ( Lista )


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Az ókori görög olimpiák győztesei kétszer lassabban futottak, mint a mai győztesek. Még az ókor legjobb és legkitartóbb sportolói is lassabban futottak, mint a modern atléták. Pheidippidész, aki hírnökként kereste a kenyerét, egyszer 240 km-t futott kevesebb, mint 2 nap alatt, hogy Spártából Athénba futva elmondja az athéniaknak a győzelem hírét. Ezzel ő lett a történelem első maratoni futója. Phidippides hőstettének emlékére 1982-ben megkezdték a Spartathlon megrendezését - ez egy olyan verseny, melynek távja megegyezik az Athén-Spárta távolsággal. A verseny rekordja 20 óra 25 perc, de körülbelül egy nap alatt az egész mezőny be szokta fejezni a versenyt, vagyis elmondhatjuk, hogy a modern hosszútávfutók körülbelül kétszer olyan gyorsak, mint az ókori görög futók.
  • Milyen hamisítványt lehet(ne) csinálni, miért olyanok a hamisítványok, amilyenek. ( 1941-es 2 pengő ) 2021-12-05
    Sziasztok! Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindig kíváncsi voltam arra, hogy pontosan mennyi is a különbség az 1941-es 2 pengős hullámos talpú, és normál változata között azon túl, ami szemmel látható. Felmerült bennem a kérdés, hogy pontosan milyen hamisítványt lehet(ne) csinálni, miért olyanok a hamisítványok, amilyenek. Arra gondoltam, ha egymásra teszem a ...
  • Heti makronaptár – Inflációs, idegenforgalmi, ipari statisztika jelenik meg a jövő héten 2021-12-05
    Budapest, 2021. december 5., vasárnap (MTI) – Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a novemberi infláció, az ipar októberi kibocsátása, a szálláshelyek októberi forgalma, a külkereskedelem októberi teljesítménye. Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés októberi statisztikáját első becslése alapján. Szeptemberben az ipari termelés volumene 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel ...
  • Új-Zéland 1 unciás ezüstdollárt bocsátott ki, a Gyűrűk Ura film franchise 20. évfordulója alkalmából. 2021-12-05
    Új-Zéland 1 unciás ezüstdollárt bocsátott ki, a Gyűrűk Ura film franchise 20. évfordulója alkalmából. Az érme 0,999%-os finomságú ezüst, átmérője 38,6 mm, és 10.000 db-ot készítettek belőle. A híres, JRR Tolkien regényén alapuló Gyűrűk Ura film sorozat legtöbb jelenetét, Új-Zélandon forgatták, és rendezője Peter Jackson is Új-Zélandon született, innen jött az elképzelés. Az epikus sorozat első részét 2001-ben mutatták be A ...
  • Fantasztikus ritkaságra bukkantak egy texasi bankban! 2021-12-05
    Craig Wildes gyűjtő, aki elsősorban hibás érmék felkutatásával foglalkozik, fantasztikus “leletre” bukkant. 25 éve keresi, kutatja egy barátjával, ( akik névtelen szeretne maradni ) azokat a 1977-D verdejelű fél dollárosokat, amik 40% ezüstöt tartalmaznak. Az ilyen érme, hibás érmének számít, mivel 1977-ben 31 449 106 Kennedy-féle féldollárost vertek, de réz-nikkel-ből. Fred Weinberg elismert érmeszakértő  úgyvéli, hogy a San ...
  • Egy kis érdekes statisztika: Milyen színű leggyakrabban a bankjegy? Ki, vagy mi van rajta a leggyakrabban?… 2021-12-05
    A mindennapi életben valószínűleg kevesen állnak meg, és fordítanak időt arra, hogy rácsodálkozzanak a bankjegyek látványvilágára – pedig valószínűleg nem áll messze az igazságtól, ha azt mondjuk: a papírpénzek grafikái a leggyakrabban szemünk elé kerülő vizuális alkotások közé tartoznak. Vessünk most egy pillantást a bankjegyek sokszínű világára, és vizsgáljuk meg, mik a legfontosabb jellemzői ezeknek ...
  • Érme ritkaságok aukciója, 2021. December 16. – 19., Heritage Auctions, Egyesült Államok 2021-12-04
    Ismét elképesztő ritkaságokra lehet majd licitálni december 16. és 19. között, a Heritage Auctions  US Coins Signature® rendezvényén . A találó elnevezésű  Big Island kollekció  15 eladási tételt kínál majd a trópusi nyaralóhelyként ismert államból, de egyben fontos numizmatikai történelemmel is rendelkezik. Íme néhány eladásra kínált érme: 1881 5C Hawaii Five Cent MS65 PCGS. Medcalf-2CN-1, KM-2. (A képeket a Collectors Universe szolgáltatta.) 1847 1C Hawaii ...
  • Az amerikai pénzverde, októberi érme gyártási adatai ( táblázat ) 2021-12-04
    Az Egyesült Államok Pénzverdéje által közzétett legfrissebb gyártási adatok szerint októberben az Egyesült Államok érme termelése csúcsra futott és megszakított egy július óta tartó, 2 hónapos lassulási sorozat, és sorozatban kilencedik hónapja volt  egymilliárdos szint felett.  Egyesült Államok, Pénzverde, Colorádó, Denver, a kép forrás: flickr.com Októberben  valamivel több mint 1,2 milliárd érmét vertek, ami 3,8%-os növekedést jelent szeptemberhez ...
  • Kereskedelmi dollár, Nagy-Britannia ( 1895 – 1935 ) 2021-12-04
    Biztos láttatok már, vagy esetleg gyűjteményetekben is van, kereskedelmi dollár, az úgynevezett “trade dollár”, “trade pénz”. Ha még nem hallottál erről a kifejezésről, röviden leírom mit is jelent. Kereskedelmi dollárt, kereskedelmi pénzt, akkor hoztak létre, ha egy adott ország, nem az anyaország területén ( az anyaországban nem volt kötelező elfogadni, vagy egyenesen törvény tiltotta ezt ...
  • Kincsleletek régen: A bényi kincs ( 1964 ) 2021-12-01
    A Bényi éremkincsleletet 1964 szeptemberében találták Bény (szk. Bíňa) községben egy régészeti feltárás (Jozef Paulík) folyamán. A bizánci solidusok (összesen 108 db) egy bikónikus díszítetlen edényben voltak elhelyezve kb. 50–65 cm mélyen. Az éremkincs bizánci császárok és családtagjaik (Arcadius, II. Theodosius) veretein kívül nyugatrómai császárok (Honorius, III. Valentinianus) pénzeit is tartalmazza, melyek alapján (a legfiatalabb veret 443-ból való) az elrejtés ideje az 5. század közepére tehető. Összetétele és az érmek ...
  • Érmegyűjtők találkozója, börzék, archív felvételek, videó ( Keszthely, Győr, Szombathely…stb ) 2021-11-28
    Fotót készítette: Horváth Zoltán, forrás
  • A magyar aranytartalék megmentése, az MNB aranyvonat története ( II. világháború ) 2021-11-28
    A II. világháború és az 1944. évi német megszállás a Magyar Nemzeti Bank működésére is rányomta a bélyegét. A háború előrehaladtával az MNB képviselői Spital am Pyhrnbe, egy osztrák településre menekítették a bank és a magyar állam vagyonát: 600 ládányi, 33 tonna aranykészletet, bankjegyeket, valamint iratokat. A Magyar Nemzeti Bank kiváló tisztviselőgárdája a nehéz körülmények között ...
  • Hatalmas méretű ezüst érmét bocsátott ki Mongólia 2021-11-28
    Mongólia, új 0.999-es tisztaságú, 2 unciás, ezüst pénzt bocsátott ki. Az érme a természet kedvelőinek okozhat még plusz örömöt, ha a “befektetési” értéken felül vizsgáljuk. Az érme az „Into the Wild” sorozat első része ( verése ), amin állatokat, és élőhelyüket próbálnak majd bemutatni. Ezen a hatalmas méretű 50mm, átmérőjű érmén egy barnamedve látható, és a sztyeppe, ...
  • A Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye 2021-11-27
    Világszerte általánosan bevett gyakorlatnak számít, hogy a jelentősebb bankok műgyűjteménnyel rendelkeznek. Ennek a nemzetközi trendnek megfelelően folytat ilyen irányú tevékenységet a Magyar Nemzeti Bank is már több, mint egy fél évszázada. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye mind darabszámát (több, mint 60 000 darab egyedi műtárgy), mind jelentőségét tekintve a második legnagyobb hazai, rendszerezett numizmatikai ...
  • Leprások pénze 2021-11-27
    A lepra első említése a Fülöp-szigeteken, még az első spanyol felfedezők megjelenésének idejére nyúlik vissza. A 16. században a ferences szerzetesek menedékhelyet hoztak létre a leprában szenvedők ellátására. A lepra mint probléma, folyamatosan gondot okozott az országot irányító, meghódító gyarmatosítóknak. 1830-ra hozzávetőleg négyszáz leprás beteg volt a katolikus papok által felügyelt Manilában, Cebuban és Nueva Caceresben létrehozott lepratelepeken. A manilai ...
  • 2000 éves, nagyon ritkának számító sékelt talált egy kislány Izraelben 2021-11-27
    Egy ritka, 2000 éves sékelt fedeztek fel Izraelben egy régészeti lelőhelyen – közölte kedden az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). Az ókori ezüstpénzt egy 11 éves kislány találta a jeruzsálemi óvároshoz közeli Dávid Városa Nemzeti Parkban, ahol családjával együtt segített önkéntesként egy ásatáson – ismerteti a közleményt a Times of Israel honlapja. A 14 grammos sékelt valószínűleg a második zsidó ...
  • Perth Mint ( pénzverde, ahol az 1 tonnás arany érmét őrzik ) 2021-11-21
    A Perth Mint Ausztrália legrégebbi, ma is működő pénzverdéje (a korábbi verdék, a Sydney Mint és a Melbourne Mint bezárása óta). Perth East Perth városrészében, a Hay Street 310 alatt található meg, ahol 113 éve eredeti formájában áll. kép forrása: flickr.com Története John Forrest 1896-os alapkőletétele után a pénzverde 1899. június 20-án nyílt meg, mint a londoni Brit Királyi Pénzverde (Royal Mint) fióktelepe, abból a célból, hogy aranyat finomítson és elkészítse az angol 1 font sterlinget (gold sovereigns) és 1/2 fontos ...
  • Az első papírpénz története ( Kína ) 2021-11-21
    Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a papírpénz, a modern idők találmánya, de ez nem így van. Azon azonban már lehet senki nem fog meglepődni, hogy az első papírpénz a hetedik században készült Kínában, majdnem ezer évvel megelőzve Európát. Igen, ebben is Kína volt az első 🙂 Jelenlegi tudásunk szerint az első papírpénzt, vagy annak nevezhető papíralapú”pénzt” a ...
  • Rekord áron kelt el a híres “1913-as Liberty Nickel – Hawaii Five-O”  2021-11-20
    A Numismatic Guaranty Company (NGC) által hitelesített 1913-as Liberty Nickel – a Hawaii Five-O  néven ismert érme minden idők egyik legmagasabb leütési árán kelt el. Az érmét a Stack’s Bowers mutatta be a Long Beach Expón 2021 októberében. Az aukciósház november 8-án jelentette be az eladást. Az eladási ár valamivel több mint 4 millió dollár volt! ...
  • Néhány érdekesség a chilei peso-ról! 2021-11-20
    Chile, Dél-Amerika egyik stabil, vezető gazdasági hatalma. Egy hosszú “földsáv”, amely az Andok hegyvonulatai, és a Csendes-óceán között helyezkedik el,  a Dél-Amerikai kontinens nyugati felén. A terület első lakói az észak felől 10 000 évvel ezelőtt ide vándorló emberek voltak, akik a folyók termékeny völgyeiben valamint a tengerparton telepedtek le. Az Inka Birodalom az 1500-as évek elejére elfoglalta a ...
  • Magyar Pénzverő Zrt., hírek! Készlethiány, hosszabb kiszállítási idő. 2021-11-20
    2021. évi Szent Erzsébet emlékérme Árpád-házi Szent Erzsébet előtt tisztelegve a Magyar Nemzeti Bank 100 000 Ft névértékű arany emlékérmét és annak 2000 Ft névértékű színesfém változatát bocsátja ki az Árpádházi magyar szenteket bemutató sorozat harmadik tagjaként november 19-én, melyet Endrődy Zoltán tervezett. Az emlékérme túljegyzés miatt a webshopban és az érmeboltban nem kapható. Az előjegyzett termékek ...
  • Elkészült a végeleges borító verzió! PÁL JÓZSEF – A HIBÁS PÉNZEK SZÜLETÉSE, ÉRDEKESSÉGEK MAGYARORSZÁGRÓL ÉS A NAGYVILÁGBÓL 2021-11-20
    Elkészült a végeleges borító verzió, nagyon szép, és igényes lett, keressétek, olvassátok! 🙂
  • Római Birodalomból származó ezüstérméket találtak, Augsburg közelében! 2021-11-19
    Augsburg közelében, római kori ezüstpénzeket találtak – írja a Live Science. A leletet egy egykori folyó medrében találták, és mivel nagy mennyiségről van szó, ez azt jelentheti, hogy nagy valószínűséggel szándékosan rejtették oda. A megtalált érmék, dénárok, akkoriban forgalomban lévő pénzek. Összesen 5500 db-ról van szó, és egyéb értékes tárgyról. Jelenleg azt feltételezzük, hogy a kincset, a 3. század ...
  • Ahogy pár napja jósoltuk, “mozgolódik” az arany, és ezüst 🙂 Végre 🙂 2021-11-17
    Mint azt ahogy pár napja említettem, nagyon úgy néz ki, hogy a trendforduló megtörtént! Az okokat nem próbálom most részletezni, mivel kb. jelenleg is ugyanaz, mint pár napja. Mindössze csak annyi, hogy azért nevezném kitörésnek az emelkedést ( arany 1860 $ / uncia körül mozog most, ezüst 25 $ / uncia ), mivel közben a dollár ...
  • Ma egyéves a Pénzek színes világa 2021-11-17
    Ma egyéves a Pénzek színes világa, amelynek népszerűsége nagy örömünkre azóta is töretlen. A karácsonyi akció keretében most 40% kedvezménnyel kapható! Megvásárolható: Martin Opitz Kiadó
  • POMÁZTÓL PRINCETONIG: ALFÖLDI ANDRÁS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA ( PDF ) 2021-11-17
    Alföldi András (1895–1981) a magyar ókorkutatás nemzetközileg legismertebb és legnagyobb hatású alakja volt. Magyarországon a két világháború közti időszaktól egészen 1947-ig az ókorkutatás vezető alakja, ezt követően előbb Svájcban, majd az Egyesült Államokban végezte oktató, kutató és tudományszervező tevékenységét fáradhatatlanul és hihetetlen eredményességgel… Kép forrása: pubengine.s3.eu-central-1.amazonaws.com/cover/99.105010/9783515109680.jpg