Hirdetés


Ilyen is volt! Szövetséges képregény a II. világháborúból, német fiataloknak!


A bejegyzés becsült olvasási ideje 5 perc

Az alábbi propaganda szórólapot a szövetségesek készítették a “német fiatalok” számára. Több oldalas, és elég sok szöveg található rajta, illetve a fő mondanivalója, egy képregény szerű történetben olvasható. Miről is szól? Mi célból készült?

A II. világháborúban a tengeralattjárók fontos szerepet töltöttek a Harmadik Birodalom hadi céljai szempontjából. Az úgynevezett atlanti csata ( 1939. szept. 3. – 1945. máj. 8. ) során, amelynek elnevezése Winston Churchill brit kormányfőtől származik, a német hadvezetés elsődleges célja az volt, hogy a tengeralattjáróik elvágják Nagy-Britanniát a világgal összekötő tengeri útvonalaktól, és a kereskedelmi hajóik folyamatos pusztításával megfojtsák a súlyosan importfüggő brit gazdaságot, és gyakorlatilag kiéheztessék a lakosságot. Kezdetben, és egészen 1942 elejéig számtalan sikert értek el, az úgynevezett Farkasfalkák (  láncba szervezett, gyakran felszínen úszó tengeralattjárók csoportja, akik egymást riasztva, együttes erővel indítanak támadást ), kiegészülve a német felszíni flottával, azonban 1943-ban, a mérleg kezdett a szövetségesek felé billenni. Több oka is volt ennek. A szövetséges kódfejtők hatékonysága jelentősen emelkedett, Amerika belépésével a háborúba, jelentős gazdasági erőfőlény kezdett kialakulni a szövetséges oldalon, egyre több Liberator (  amerikai hadászati nehézbombázó repülőgép ) állt szolgálatba akik hatékonyan támadták a felszínen járőröző tengeralattjárókat. A „fekete május” során a németek 41 tengeralattjárót veszítettek, ez volt a legnagyobb veszteség, amit eddig 1 hónap alatt szenvedtek el. Karl Dönitz admirális,  német főtengernagy, a Német Haditengerészet ( Kriegsmarine ) főparancsnoka május 24-én visszavonta flottáját az Atlanti-óceánról. 1944. január 1-jén már  “csak” 168 tengeralattjáró volt bevethető állapotban, ez a szám általában ennek a duplája körül volt a legsikeresebb időszakokban. Dönitz utasította a flottát, hogy az esetleges szövetséges invázió esetén indítsanak támadást, azonban ebből végül nem lett semmi. 1944 decemberében még utoljára kifutottak a tengeralattjárók, hogy összehangolt akciókkal zavarják meg a szövetséges hajóforgalmat. Az utolsó torpedókat az U–2336 lőtte ki május 7-én este, alig pár órával a fegyverszünet előtt. Ezzel ért véget az atlanti csata.

Az U-218, a német Kriegsmarine haditengerészet VIID típusú aknavető tengeralattjárója éppen elhagyja a kieli kikötőt. 

A fenti összefoglaló egy nagyon, nagyon rövid összefoglaló a történelmi háttérről. Az alább bemutatott propaganda szórólap megértéséhez azonban minimum ennyire szükség van. Mi látható tehát a szövetségesek által készített, és  nyomtatott, szórólap első oldalán? Egy-egy oldal van fotózva, de feltételezem félbehajtva terjesztették, vagyis az első oldalon található kép a tényleges nyitólap, majd belehajtva a “képregény”, végül a tényleges hátsó oldal a felsorolás.

Vagyis a nyitó oldalon található tehát: Nagy betűkkel olvasható a “kitalált” ( vagy nem is annyira kitalált ) történet címe: DAS LEBEN EINES  U-BOOTMANNS. Ez nagyjából olyasmit jelent, hogy a tengeralattjárón szolgálók élete. A képen pedig a Marine-Ehrenmal Laboe haditengerészeti emlékmű látható, amelyet az I. világháborúban elesett matrózok emlékére állítottak ( 1936-ra lett kész, 1927-ben kezdték építeni, az avatási ünnepségre Adolf Hitler jelenlétében kerül sor .), Laboe- ban, a Kiel-öbölben.

Középre hajtva pedig egy “képregény” szerű történetet olvashatunk, aminek főszereplője egy 18 éves Günther Hartmuth nevű ácstanuló, aki egy felhívásban olvassa, hogy önkéntesekre van szüksége a tengeralattjáró flottának, és 140 RM fizetést, és további juttatásokat kínálnak. A fiú elmondja az anyjának, hogy a Führer-nek szüksége van rá, mert az atlanti csata rendkívül fontos. ….”Aztán megkapom a tengeralattjáró-jelvényt és a Vaskeresztet.” Végül a fiú be is vonul, és részt vesz a kiképzésen, ami elsőnek jó móka, ( mikor hazajön látogatóba, a lányok dicsérik milyen jól áll neki az egyenruha ). Majd ha jól értelmezem párhuzamosan látjuk, ahogy a tengeralattjáró gyárat támadják a szövetségesek, és ahogy a fiú már tényleges szolgálatban van, majd támadás éri őket. Egy mérnök katona társa szidja a tengeralattjárót, hogy egyre rosszabb állapotban kapják őket, ilyennel nem lehet harcolni. Végül a történet úgy zárul, hogy a tengeralattjárót a szövetségesek támadása elsüllyeszti, és néhányan csónakban megmenekülnek, azonban a főszereplőnk,  Günther Hartmuth nem. Hősi halált hal a Führerért, halálhírét 4 hónapig visszatartják. A fia halálhírét az anya a 14.-ik részben kapja meg. A záró, 15-iken pedig a vezér látható, ahol 1942. január 30-án Adolf Hitler azzal dicsekszik a Reichstag előtt, hogy egyre több tengeralattjárót, egyre több “lebegő koporsót”  fog építeni olyan német fiúknak, mint Günther Hartmuth.

A szövegben található bizonyos utalások, például “lebegő koporsó” természetesen a szövetséges propaganda fontos része. Ezzel a kis történettel akartak nyomást gyakorolni a fiatal német férfiakra, hogy ne vonuljanak be, mert végül meghalnak, és az egyáltalán nem hősi halál. Ezt megerősítendő a hátsó oldalon, még készítettek egy felsorolást, ami statisztikákat tartalmaz. Ebben leírják, hogy:

1. 2000 német tengeralattjáró van brit fogságban. Ők a szerencsés túlélők. Az angol flotta által megmentett és fogságba esett két tengeralattjáróra 5 “vízbe fulladt” jut.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

Az ókori görög olimpiák győztesei kétszer lassabban futottak, mint a mai győztesek. Még az ókor legjobb és legkitartóbb sportolói is lassabban futottak, mint a modern atléták. Pheidippidész, aki hírnökként kereste a kenyerét, egyszer 240 km-t futott kevesebb, mint 2 nap alatt, hogy Spártából Athénba futva elmondja az athéniaknak a győzelem hírét. Ezzel ő lett a történelem első maratoni futója. Phidippides hőstettének emlékére 1982-ben megkezdték a Spartathlon megrendezését - ez egy olyan verseny, melynek távja megegyezik az Athén-Spárta távolsággal. A verseny rekordja 20 óra 25 perc, de körülbelül egy nap alatt az egész mezőny be szokta fejezni a versenyt, vagyis elmondhatjuk, hogy a modern hosszútávfutók körülbelül kétszer olyan gyorsak, mint az ókori görög futók.

2. Az U-boat személyzet hiánya miatt az U-boat szolgálat kiképzési ideje 10 hétre csökkent. Ez kevesebb, mint amennyi a tengeralattjáró és legénysége biztonságához szükséges.

3. A német U-boat legénysége manapság nagyrészt rosszul képzett újoncokból áll. Ennek eredményeként a német tengeralattjárók veszteségei folyamatosan növekszenek.

4. Egy évvel ezelőtt a semleges országok életbiztosítói 62 napra becsülték egy német tengeralattjárón szolgáló katona átlagos várható élettartamát aktív szolgálatban. Már akkor is sürgősen szükség volt csapatcserékre.

5. Azóta Nagy-Britannia és szövetségeseinek flottái, amelyeket most az amerikai és az orosz flották erősítenek meg, nagymértékben javították és megerősítették a tengeralattjárók üldözésében alkalmazott harci módszereiket. Több romboló és korvett, jobb lehallgató készülékek, erősebb mélységi töltések vannak benne. A tengeralattjáró tengerészek átlagos várható élettartama tehát továbbra is rövidebb, mint tavaly tavasszal.

6. Hitler azonban január 30-án megígérte, hogy egyre több tengeralattjárót fog építeni. Ezért van szüksége egyre több német fiúra, aki megmunkálja az úszó koporsókat” – ahogy a vízparti hajógyári munkások nevezik őket.

Majd végül egy feltételezhetően ironikus felhívás:

DEUTSCHE JUNGENS!
EURER FÜHRER BRAUCHT EUCH!

NÉMET FIATALOK!
A VEZÉRETEKNEK, SZÜKSÉGE VAN RÁTOK!

Bizonyára, mint akár manapság is, ennek a szórólapnak is volt valamennyi hatása, és megeshet, hogy visszatartott néhány fiatalt. Azonban a történelemből tudjuk, hogy a németek végül a végsőkig kitartottak, és bár szövetséges oldalról  ( mivel végül ez lett a győztes oldal ), lehet idézőjelbe tenni, és megmosolyogni, a “hősi” halált, a németek ezt nem így gondolták, és valóban készek voltak akár meg is halni a vezérükért. Azt gondolom, ezt igenis lehet hősiesnek nevezni, ha a katonai eskü, és hűség oldaláról vizsgáljuk a dolgokat.

Érdekesség: A képen látható emlékművet ( Laboe haditengerészeti emlékmű ), végül a  brit haditengerészet “vette át” a háború végén, majd csak 1954-ben “adták” vissza a Német Haditengerészeti Szövetségnek, azzal a kikötéssel, hogy az emlékműnek egységesen kell megemlékeznie az I. világháborúban elesett német katonákon felül, az I. és II. világháborúban elesett német, és szövetséges, vagy “ellenséges” katonákról is.  1996-ban pedig úgy döntöttek, hogy a megemlékezést kiterjesztik általában az összes tengerészre, és felidézik a tengerek szabadságát.

Az emlékmű napjainkban

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések