A dorogi szénbányászat ( bányász-zseton ) története

A Dorogi-medence szénbányászatának kezdete 1781-re nyúlik vissza. A kisüzemi termelést a századfordulóhoz közeledve Budapest rohamos iparosodása és növekvő szénigénye szakította meg. 1896-ra megépült a helyiérdekű vasút, amely összekötötte a dorogi bányákat a fővárossal. Ezzel elindult a nagyipari bányászat és felépült a dorogi hőerőmű is. A térség lakossága rövid időn belül megsokszorozódott. A szénkitermelés csúcspontját az 1960-as évek közepén érte el, majd 1965-től fokozatos visszaesés kezdődött az energiaszektor szerkezetváltása és a könnyen elérhető széntelepek kimerülése miatt. Az utolsó dorogi bányát 2003-ban zárták be.

Dorog szénbányászatának története

A szénbányászatról szóló első ismert szerződés 1781. január 27-én köttetett Rückschuss Antal ruhr-vidéki bányász és Krempf József csolnoki bíró között. Az első bánya Miklósbereken nyílt meg, majd 1795-ben Annavölgyön is megindult a termelés. 1810-ben Kovács Pál esztergomi főszolgabíró jelentést írt a Helytartótanácsnak, javasolva a katonai épületek fűtésének fával szembeni takarékossági okokból történő széntüzelésre való átállását. Bár újabb feltárások nem kezdődtek, a legnagyobb felvásárló a komáromi katonaság lett, amit később Buda és Pest is követett. Az 1810-es években Weissenberger Gáspár budai téglagyáros újabb kutatásokat indított és megnyitotta a mogyorósi bányákat. A Duna közelsége és a kibontakozó gőzhajózás előnyt jelentett, a gőzhajók főként mogyorósi szénnel működtek. Az 1830-as évekre a mogyorósi bányák adták a medence termelésének 85%-át. Ekkoriban Tokodon is bányanyitás történt Brunner Antal és Staffenberg Ignác kezdeményezésére. 1843-ban Dorogon is nyílt bánya a Kőszikla északi peremén, de a bérlők nem tartották be a szerződést, így 1850-ben a termelést felhagyták. Ezután Miesbach Alajos bécsi nagyiparos vásárolta meg a jogokat, és 1851-ben megnyitotta a Henrik-aknát, amely Dorog legnagyobb bányájává vált. Az 1850-es években Zsigmondy Vilmos bányamérnök is itt dolgozott, és új széntelepek feltárását segítette elő. Az 1854-es bányatörvény-módosítás új lehetőségeket nyitott, például szabaddá tette a szénkutatást, bár ezt csak öt évvel később használták ki. Az 1857-es pécsi vasútvonal megnyitása hátrányosan érintette a térséget, mivel a Dunai Gőzhajózási Társulat innentől saját pécsi bányáiból látta el magát, és Mogyorós termelése 44%-kal visszaesett. Hantken Miksa bányatiszt a fejlődést gátló tényezőket vizsgálta, legnagyobbnak a vasúti összeköttetés hiányát tartotta. Törekvései sikertelenek voltak, így még közel harminc évig hajóval és fuvaros szekerekkel szállították a szenet Budapestre.

1914 Dorog, Bánya, Ferenc akna, iparvasút, csillék ( képeslap ) 

1857-ben Drasche Henrik váltotta Miesbachot, de a termelés ugrásszerű növekedése az annavölgyi konkurens sikerének volt köszönhető. Drasche ezt felismerve 1866-ban megszerezte az annavölgyi szénjogokat. Az 1867-ben megépült Pest–Salgótarján vasútvonal révén a salgótarjáni szén elárasztotta a fővárosi piacot, kiszorítva a dorogi szenet. A bányászat hanyatlani kezdett, Drasche kiszállt, a jogokat 1868-ban a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat kapta meg. Ez volt a medence első nagy részvénytársasága, és azonnal terjeszkedni kezdett. A termelés 1875-re érte el mélypontját, innen húsz év alatt fokozatos növekedés indult el. 1895-ben elkészült a Budapest–Kenyérmező vasútvonal, ami új lendületet adott a fejlődésnek. A vasút megépülése után a tőke ismét a Dorogi-medence felé fordult. 1889-ben a széntermelés 19%-kal, 1890-ben pedig 52%-kal nőtt az 1887-es szinthez képest. Számos új aknát nyitottak ( Samu, Erzsébet, Tömedék ), utóbbi már közvetlenül kapcsolódott a fővonalhoz. A bányajogi térkép teljesen átalakult: a következő fél évszázadban három társaság, a Magyar Általános Kőszénbányák Rt. ( MÁK ), az Esztergom–Szászvári Kőszénbánya Rt. ( szövetségben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.-vel ), valamint az Esztergomvidéki Kőszénbánya Rt. birtokolta a bányák jogait. 1906-ban felépült a dorogi hőerőmű, és ezzel a térség az ország egyik legfontosabb ipari központjává vált.

A bányavidék épülő központja, Dorog, 1927-ben

Ezzel párhuzamosan elindult a bánya környezetének urbanizációja: munkástelepek, szolgálati lakások, közintézmények, iskolák, kultúrházak épültek. A lakosságszám gyors növekedésnek indult, Dorog bányavidéki központtá vált. A termelés folyamatosan emelkedett, a technológiai fejlődés (villamosítás, gépesítés) lehetővé tette a nagy mennyiségű, gyorsabb és hatékonyabb szénkitermelést. Az első világháború alatt a katonai szükségletek miatt a termelés felfutott, ám a háború utáni válság, a trianoni határok, az infláció és a gazdasági bizonytalanság visszavetették az ipart. A húszas évek második felétől újabb fellendülés indult, megépültek a Lencsehegyi, Csolnoki és Sátorkői aknák, korszerű szellőztető és vízkiemelő rendszerek létesültek. A harmincas évek gazdasági világválsága ellenére a dorogi medencében a szén iránti kereslet fennmaradt, így a bányászat viszonylag stabil maradt, elsősorban Budapest és a vasút villamosítása miatt. A második világháború alatt ismét a hadiipar és a katonai infrastruktúra biztosítása vált elsődlegessé, a termelés növekedett, de a front közelsége, majd a harcok súlyos károkat okoztak az infrastruktúrában. A második világháború után megkezdődött a romok eltakarítása és a bányászat újjászervezése. Az aknák helyreállítását, a szivattyútelepek beindítását és a széntermelés újraindítását prioritásként kezelték. 1946-tól a bányákat államosították, és központosított irányítás alá vonták. Megalakult a Dorogi Szénbányák Vállalat. A szén továbbra is stratégiai nyersanyagnak számított, a szocialista iparosítás egyik alappillére lett. Új bányák nyíltak, bővítették az aknákat, korszerű gépeket és robbantásos fejtési technológiát vezettek be. Az ötvenes években szinte folyamatosan nőtt a termelés, a munkások létszáma is jelentősen emelkedett. A szénbányászat csúcspontját az 1960-as évek közepén érte el: 1965-ben rekordmennyiségű szenet termeltek ki. Ezt követően azonban megkezdődött a fokozatos visszaesés. Ennek oka részben az energiaszerkezet átalakulása volt: a földgáz és a paksi atomerőmű egyre nagyobb szerephez jutott, másrészt a könnyen elérhető széntelepek kimerültek, a mélyebb fejtések pedig drágábbá és veszélyesebbé váltak. A hetvenes-nyolcvanas években több bányát bezártak vagy összevontak, a munkahelyek száma is csökkent. A rendszerváltás után a gazdasági racionalizálás jegyében sorra zárták be a veszteséges bányákat. Az utolsó dorogi szénbányát – a Lencsehegyi aknát – 2003-ban zárták be, ezzel lezárult a Dorogi-medence több mint két évszázados bányásztörténete. A bányászat emléke azonban máig él: emlékművek, szobrok, kiállítások, ipari műemlékek és a helyi közösség identitásának része maradt a dorogi bányászélet.

A dorogi bányász-zseton

A II. világháború után a dorogi szénbányák vállalata bocsátotta ki azt a ma már rendkívül ritka zsetont, amelyet itt láthatunk. Fontos tudni, hogy ez a zseton nem csupán élelmiszer vásárlására szolgált – használata jóval sokrétűbb volt.

Ahogy Roznai István „Magyar bányászati és kohászati érmék 1526–1982” című könyvében olvasható: „Az egyes bányavállalatok és az általuk működtetett élelmiszer- és vegyesbolt szövetkezetek – elődeik példáját követve – a bányapénzekhez hasonló, pénzt helyettesítő ellátási és élelmezési zsetonokat, illetve bárcákat bocsátottak ki.”

A dorogi szénbányák első ilyen típusú zsetonjait – a 84/1 jelzésű darabokat – 1947-ben, közvetlenül az államosítást követően készítették. Ezeket az állami pénzverdében verték, vörösrézből. A zsetonok felhasználási célja időről időre változott, ezért névértékük sem volt állandó. Leggyakrabban ünnepségek – például a Bányásznap vagy május elseje – után adták jutalomként. Ilyenkor egy-egy zsetonért ebédet kapott a tulajdonosa, amelynek értéke körülbelül 24 forintnak felelt meg. Máskor italfogyasztásra is lehetett használni: például két korsó sört is adtak érte. A szóban forgó zsetont utoljára 1958-ban, Bányásznap alkalmával használták hivatalosan. Ma már csak néhány példány maradt fenn belőle, így igazi ritkaságnak számít.

Dorogi bányász – zseton ( A kép forrása: saját gyűjtés )

Felhasznált források:

hu.wikipedia.org, Dorog szénbányászata

banyaszmult.uw.hu, Dorogi bányász zseton