Egyetlen szám is képes lehet olyan hatást kiváltani, ami megváltoztatja az emberek viselkedését, vagy akár technikai problémákat is okozhat. Egy példát erre Janet Jackson 1989-ben megjelent “Rhythm Nation” című dalának története nyújt, ami váratlanul lefagyasztotta a kilencvenes évek laptopjait. – írja a tnw
Egy Microsoft fejlesztő, Raymond Chen osztotta meg ezt a történetet, amely szerint egy laptopgyártó észrevette, hogy ha a gépeiken ( régebbi Windows XP laptopok esetében ) lejátsszák a “Rhythm Nation” című számot, akkor azok “megmakkannak” és lefagynak. Ez a probléma nemcsak az adott gyártó laptopjait érintette, hanem a versenytársak gépeinél is jelentkezett, sőt, még azokat a gépeket is befolyásolta, amelyek a közelben voltak. Chen elmesélte: „Kiderült, hogy a dal tartalmazza az egyik természetes rezonanciafrekvenciát az általuk és más gyártók által használt, 5400 fordulat/perc sebességű laptop-merevlemezek modelljéhez.”
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
Skóciában a futball korai változata már a 15. század elején is létezett, amit az is bizonyít, hogy I. Jakab király 1424-ben a sport túlzott sérülésveszélyére hivatkozva betiltotta. |
Más szavakkal, a dal lejátszása specifikus hanghullámokat generált, amelyek ugyanolyan frekvencián rezegtek, mint a merevlemezről. Ez okozta a lefagyást. Ezt vibrációs rezonanciának nevezik . Szerencsére a gyártó meg tudta oldani a problémát. úgy oldotta meg a problémát. A gépek hangeszközeinél egy szűrőt alkalmaztak, ami kiszűrte ezt a specifikus frekvenciát.
Ez a történet emlékeztet minket arra, hogy egyes esetekben a technológiai hibák nem mindig a legnyilvánvalóbb forrásból erednek. Ugyanakkor ilyen esetek segítenek a fejlesztőknek és tervezőknek abban, hogy jobban megértsék az eszközök működését és a felmerülő problémákat. Chen rámutatott az ismert Tacoma Narrows híd példájára, amely összeomlott a természetes rezonanciája miatt. Hasonlóan, egy szöuli bevásárlóközpontot is evakuáltak 2011-ben, miután a Snap! “Power” című dalát hallgató koreai tae-bo edzés miatt ( ez később derült ki ) az épület elkezdett imbolyogni. Larry Osterman, a Microsoft munkatársa, szintén megosztott egy példát a problémás technológiákról. Egy asztali gépen például egy 1983-as játék, a “101 Monochrome Mazes” játszása folytonos lefagyásokat okozott. A megoldás az volt, hogy a hangszóró és a reset gomb túl közel volt az alaplaphoz.
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?