A magyarországi holokauszt történetében a magyar közigazgatás és rendvédelem jelentős része tevőlegesen részt vett a zsidóság gettósításában, kifosztásában és deportálásában. A csendőrség különösen fontos szerepet játszott ebben a folyamatban, ezért különösen figyelemre méltó azoknak a tagjainak a története, akik a parancsok végrehajtása helyett üldözöttek életét próbálták megmenteni. Közéjük tartozott Endre László csendőr főtörzsőrmester, a csillaghegyi csendőrőrs parancsnoka, akinek nevét azonban nem szabad összetéveszteni a vele azonos nevű, antiszemita politikussal, vitéz Endre Lászlóval, aki 1944-ben belügyi államtitkárként a magyarországi zsidóság deportálásának egyik meghatározó szervezője és végrehajtója volt. Bár a két férfit ugyanúgy hívták, történelmi szerepük és cselekedeteik gyökeresen ellentétesek voltak: míg az államtitkár Endre László az üldözésben vállalt szerepet, a csendőr Endre László saját helyzetét, megélhetését, sőt családja biztonságát is kockára téve zsidó és lengyel üldözötteket mentett.
A csendőrparancsnok
Endre László 1895. október 25-én született az erdélyi Ivácskón, Osán László néven. Görögkatolikus, vagyontalan földműves családból származott: apja, Osán András és anyja, Serbán Rozália nyolc gyermeket neveltek. A család szerény körülmények között élt, Endre pedig négy polgárit végzett, majd húszéves korában, 1915-ben bevonult a hadseregbe. Az első világháború éveiben huszonkét hónapot töltött az orosz arcvonalon. Ott megsebesült, később pedig hadifogságba esett, és nyolc hónapot töltött hadifogolytáborban. Az őszirózsás forradalom idején tért haza, csaknem három év katonáskodás után. A történelmi körülmények azonban nem engedték, hogy egyszerűen visszatérjen a civil életbe. Vöröskatonaként részt vett a románok elleni harcokban, majd a Tanácsköztársaság bukását követő napon, 1919-ben felvételét kérte a csendőrségbe. Amikor szülőfaluja Romániához került, nem tért oda vissza.
Később így indokolta döntését: „Nem akartam román alattvaló lenni, így itt maradtam.”
A következő huszonöt évét a csendőrség kötelékében töltötte. Kezdetben Szigetmonostoron szolgált, majd 1939-től Csillaghegyen teljesített szolgálatot, ahol idővel a helyi csendőrőrs parancsnoka lett. Ekkor még aligha sejthette, hogy a következő években olyan történelmi helyzetbe kerül, amelyben a szolgálati eskü, a parancsok és a személyes lelkiismeret egymással összeütköznek.
Csendőrterror és a német megszállás
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. A Wehrmacht-alakulatokkal együtt Budapestre érkezett a Gestapo zsidóügyekkel foglalkozó különleges alakulata is. Rövid időn belül megkezdődött a magyarországi zsidóság gettósítása, kifosztása, majd deportálása. A magyar közigazgatás és rendvédelem nagy része készségesen működött együtt az üldözésben. A csendőrség szerepe különösen súlyos volt: tagjai a gettósítás, a gyűjtőtáborok őrzése és a deportálások során sok helyen rendkívüli brutalitással jártak el. A zsidókat gyakran gumibottal, puskatussal, kínzással és más erőszakos módszerekkel kényszerítették engedelmességre. Sokan életüket vesztették a kihallgatások, a gyűjtőtáborok és a deportálások során. A háború után az egykori csendőrök tevékenységének vizsgálatára külön igazolóbizottságot állítottak fel. 1944-ben mintegy húszezer ember szolgált a magyar csendőrségben, és az utólagos vizsgálatok során mindössze mintegy 270-en tudták bizonyítani, hogy tevőlegesen szembeszálltak a korabeli kormányok embertelen intézkedéseivel. Endre László közéjük tartozott. A német megszállást követően ő is olyan parancsot kapott, amelynek végrehajtása a zsidó lakosság üldözését jelentette. Csendőrparancsnokként a szentendrei járásban élő zsidók gettósításában, majd a monori gyűjtőtáborba történő elszállításában kellett volna részt vennie.
Endre László csendőr főtörzsőrmester tablóképe, 1939, január 1. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
Saját visszaemlékezése szerint azonban már ekkor személyes erkölcsi szempontok vezették: „Én, mint családapa, beleképzeltem magam a helyükbe, vajon hogyan esne nekem, ha az én gyermekeimmel bánnának ilyen embertelenül.” A helyzet különös ellentmondását pedig így fogalmazta meg: „A névrokonom [ vitéz Endre László államtitkár ] annyi gazemberséget követett el, legalább én ellensúlyozok valamennyit.”
A két Endre László történelmi szerepe valóban éles ellentétben állt egymással. Míg a belügyi államtitkárként működő vitéz Endre László a zsidóság deportálásának egyik kulcsszereplőjévé vált, a csillaghegyi csendőrparancsnok ugyanebben az időben saját lehetőségeit felhasználva próbálta mérsékelni az üldözés következményeit.
A csillaghegyi „nyitott gettó”
A csillaghegyi gettó története különösen fontos része Endre László embermentő tevékenységének. A gettó létrehozásakor arra törekedett, hogy a lehetőségekhez képest a legemberségesebb körülményeket biztosítsa. Embereivel nem ment be a gettó területére, hanem annak külső őrzését látták el. A gettóba költöztetés előtt lehetővé tette, hogy aki tud és akar, Budapestre költözzön. Ez akkor különösen fontos lehetőség volt, hiszen Csillaghegy még nem tartozott Budapesthez, és a fővárosi zsidóság deportálását később Horthy Miklós megakadályozta. Így azok számára, akiknek sikerült a fővárosba jutniuk, ez a döntés akár az életet is jelenthette. A lehetőséggel 224 ember élt. Endre a gettó lakóinak más ügyekben is engedélyezte, hogy eltávozzanak, például azért, hogy mentesítési iratokat vagy más szükséges dokumentumokat szerezzenek be. Ezzel gyakorlatilag olyan mozgásteret biztosított számukra, amely más településeken elképzelhetetlen volt. Amikor később parancs érkezett a gettó kiürítésére, Endre nem egyszerűen végrehajtotta az utasítást. A deportálás előtti este személyesen figyelmeztette a bent lévőket, és közölte velük, hogy éjszaka megszökhetnek, mert visszavonja az őrséget. Többen éltek a lehetőséggel. Azok közül, akik elmenekültek, később többeket maga Endre segített búvóhelyhez. A csillaghegyi zsidókat június 30-án szállították át a monori gyűjtőtáborba. Az esemény során nem ismétlődtek meg azok a különösen kegyetlen jelenetek, amelyek másutt gyakoriak voltak. Nem volt korbácsolás és válogatás nélküli ütlegelés, és Endre igyekezett személyesen is ellenőrizni, hogy az elszállítás a lehető legemberségesebb módon történjen. Tucatnyi embert mentesített a deportálás alól, papírokat szerzett nekik, és ismerős családoknál helyezte el őket. A többiek számára saját költségén kenyeret süttetett. A közeli budakalászi téglagyárban működő gyűjtőtábort is többször felkereste, és különböző ürügyekkel embereket hozott ki onnan.
A mentőakciók a nyilasuralom idején
A nyilas hatalomátvétel után az embermentés még veszélyesebbé vált. Endre László azonban ekkor már egyre kevésbé próbálta leplezni tevékenységét. A nyilasok által letartóztatott emberek közül többeket olyan keresztény személyekként igazolt, akiknek szabadon bocsátását ezzel elérhette. Így segített a Lovas családnak is, amelyet korábban már megmentett a deportálástól, valamint a Berger család tagjainak, akik Endre segítségével szöktek meg a deportálás reggelén. Amikor később a nyilasok elfogták őket, Endre „megbízható” keresztény személyekként igazolta őket. Ennek köszönhetően nem végezték ki őket, hanem hazatérhettek. 1944 novemberében a budapesti és munkaszolgálatos zsidók egy részét gyalogmenetben hajtották Németország felé. Ezeknek a halálmeneteknek az egyik állomása Csillaghegy volt. Endre itt tizennégy embert emelt ki a tömegből azzal az ürüggyel, hogy kihallgatásra viszi őket. Valójában megszöktette őket. A nyilas terror fokozódásával egyre vakmerőbb akciókat hajtott végre. Embereket szedett ki a nyilasok kezéből, másokat rejtekhelyhez segített, és üldözöttek számára biztosított menedéket. Mindezt úgy tette, hogy közben maga is állandó életveszélyben volt.
A lengyel menekültek megmentése
Endre László tevékenysége nem korlátozódott a magyarországi zsidók megsegítésére. Lengyelország 1939-es összeomlása után Csillaghegyen internálótábort hoztak létre a Magyarországra menekült lengyelek számára. A tábor lakói között keresztények és zsidók egyaránt voltak. A Gestapo később hajtóvadászatot indított a lengyel menekültek után, és megpróbálta megszerezni a róluk vezetett nyilvántartásokat. Endre azonban nem adta át a listákat. Sőt, előre figyelmeztette a lengyeleket a várható német razziákra, így lehetőséget biztosított számukra a menekülésre vagy az elrejtőzésre. Több menekültet saját házában bújtatott. Ezzel nemcsak saját életét veszélyeztette, hanem felesége és három kislánya biztonságát is. 1944 decemberében pedig egyenesen elszabotálta a lengyelek deportálására vonatkozó parancs végrehajtását. A menekültek így életben maradtak. Ez a történet jól mutatja, hogy Endre embermentő tevékenysége nem valamiféle egyszeri vagy elszigetelt cselekedet volt. Hónapokon keresztül folyamatosan használta fel hivatalos helyzetét arra, hogy az üldözötteknek lehetőséget teremtsen a menekülésre, a bujkálásra vagy a deportálás elkerülésére.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| I. Ibrahim ( 1640 – és 1648 között uralkodott ) vagy más néven "Őrült Ibrahim" oszmán szultán kegyetlen, kapzsi és költekező hírében állt, Egy nap elrendelte, hogy 280 ágyasát fojtsák bele a Boszporuszba, miután egyikük hűtlenségéről szóló pletykák kezdtek el terjedni. Bár vannak történészek akik ezt nem tekintik bizonyítottnak, hisz feltételezik, hogy ebben az esetben már Köszem szultána, a szultán édesanyja, aki a háttérből tartotta a kezében a főhatalmat, közbeavatkozott volna. De mások ezt nem így gondolják. A szultán ismert kegyetlensége, az egyébként is gyakori kivégzések, feltételezik az eset hitelességét. Két ágyast hagyott életben, az egyik Turhan Hidiche volt, aki korábban fiút ( Mehmed, később IV. Mehmed szultán, aki apja halála után, 1648 – és 1687 között uralkodott ) szült a szultánnak, és később az oszmán történelem legbefolyásosabb női alakjai közé küzdötte fel magát, és vele ért véget a nők szultanátusa. Illetve korabeli elbeszélésekből, arra lehet következtetni, hogy még egy lány maradt életben, akinek a zsákját nem kötötték meg elég szorosan, és egy francia hajó húzta ki a vízből. |
Hamisítás, szabotázs és önzetlen segítség
A „bűnöző állam” intézkedéseivel szemben sokan sokféleképpen próbáltak fellépni. Endre László számára az ellenállás nem fegyveres felkelést jelentett, hanem a rendelkezésére álló hivatalos eszközök tudatos kijátszását. Hamisított, félrevezetett, szabotált, figyelmeztetett és csempészett. Amikor csak lehetett, akadályozta a deportálások végrehajtását, és közben saját pozícióját is felhasználta az üldözöttek védelmére. Különösen figyelemre méltó, hogy mindezt anyagi ellenszolgáltatás nélkül tette. A háború utáni tanúvallomásokban újra és újra visszatér ugyanaz a motívum: az egykori védencek felajánlott pénzét és egyéb ellenszolgáltatását kategorikusan visszautasította. A túlélők vallomásai nem egyetlen forrásból származtak. Az igazolóbizottság, a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság és a Magyar Politikai Rendőrség számára készült beszámolókban egymástól függetlenül ismétlődtek ugyanazok a történetek. A tanúk azonosították azokat az akciókat, amelyek során Endre segített nekik, és beszámoltak arról is, hogy soha nem kértek és nem fogadott el pénzt segítségéért. Az embermentésnek azonban súlyos ára lehetett volna. Endre nemcsak saját életét és karrierjét veszélyeztette, hanem családját is. Felesége és három kislánya közvetlenül is veszélybe kerülhetett volna, ha a németek vagy a nyilasok felfedezik, hogy a család egyik tagja üldözötteket rejteget és segít.
A háború utáni igazolás és a kommunista megtorlás
A háború után Endre László sorsa kezdetben kedvezően alakult. Az igazolóbizottság az elsők között ismerte el érdemeit, a budapesti népügyészség pedig a rutinszerű, kéthetes vizsgálati fogság után szabadlábra helyezte. Az újjászervezett rendőrségbe gond nélkül átvették, sőt többször elő is léptették. Azok a tanúk, akiknek életét megmentette, ekkor már saját szavaikkal tudták bizonyítani, hogy a csendőrparancsnok nem az üldözők, hanem az üldözöttek oldalán állt. A politikai helyzet azonban ismét megváltozott. A Rákosi-rendszerben 1951-ben csendőrmúltja miatt elbocsátották a rendőrség kötelékéből. Az akkor 56 éves férfitől még a nyugdíjat is megtagadták. Az egykori csendőrparancsnok ezután csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni az Óbudai Hajógyárban. Az a férfi, aki néhány évvel korábban saját életét és családja biztonságát kockáztatta másokért, idős korára a kommunista rendszer szemében nem hőssé, hanem politikailag megbízhatatlan emberré vált. Mindez jól példázza, hogy a második világháború embermentőinek háború utáni megítélését sok esetben nemcsak erkölcsi teljesítményük, hanem az új politikai rendszer ideológiai szempontjai is meghatározták. Endre László 1971 januárjában halt meg Budapesten. Felesége, aki a háború és az azt követő nehéz évtizedek során hű társa volt, húsz évvel később követte őt.
Tanúvallomások és az utókor emlékezete
Endre történetének legfontosabb bizonyítékai közé tartoznak azoknak az embereknek a vallomásai, akik személyesen tapasztalták meg segítségét. Az évtizedek során mintegy ötven egykori üldözött tanúvallomását és számos eredeti dokumentumot gyűjtöttek össze. Ezek a források együttesen egy olyan csendőr képét rajzolják ki, aki szolgálati helyzetét nem az üldözés fokozására, hanem annak enyhítésére használta. Egykori védencei a rendszerváltást követően kezdeményezték, hogy Endre Lászlót a jeruzsálemi Yad Vashem intézet a Világ Igaza címmel ismerje el. A cím azoknak a nem zsidó személyeknek adható, akik a holokauszt idején saját életük kockáztatásával, anyagi ellenszolgáltatás nélkül mentettek zsidókat. Endre László esetében azonban az elismerési folyamat mindmáig nem vezetett a kitüntetéshez. Támogatói az újabb történeti kutatásokra, az összegyűjtött tanúvallomásokra és az eredeti dokumentumokra támaszkodva szeretnék újraindítani az eljárást. A túlélők emlékezete azonban már régen kimondta azt, amit az intézményes elismerés egyelőre nem.
Réti Lipót, a csillaghegyi zsidó hitközség elnöke így jellemezte Endre kivételes viselkedését: „Az utókor azon kevés magyar közt fogja áldott nevét megörökíteni, akik ebben a pokoli érában hatalmi pozíciójukat nem az ártatlanok sanyargatására használták fel, hanem azok megmentésére érvényesítették.” Egy másik túlélő pedig a következő sorokat írta neki: „Nem tudok megfelelő szavakat találni arra, hogy méltó módon köszönjem meg az irántam tanúsított jóindulatát…Isten áldását kérem Önre és családjára.”
Különös történelmi jelentőséget ad mindennek, hogy ezeket a szavakat egy zsidó túlélő írta egy csendőrnek. Egy olyan időszakban, amikor a magyar csendőrség számos tagja a gettósítás és deportálás kegyetlen végrehajtója volt, Endre László ugyanazon testület tagjaként éppen az ellenkező irányba indult el.
Endre László története a holokauszt történetének egyik legellentmondásosabb és egyben legfelemelőbb fejezete. Nem egy kívülálló, a hatalmi rendszeren kívül álló ember volt, hanem annak a csendőrségnek a tagja, amelynek jelentős része részt vett a zsidóság üldözésében. Éppen ezért különösen fontos, hogy tetteit ne válasszuk el attól a környezettől, amelyben végrehajtotta őket: tudta, milyen szervezet tagja, ismerte a parancsokat, és tisztában volt azzal is, hogy azok megszegése milyen következményekkel járhat. Mégis úgy döntött, hogy ahol lehet, segít. Saját helyzetét használta fel arra, hogy embereknek menekülési lehetőséget biztosítson, iratokat szerezzen, deportálásokat akadályozzon meg, üldözötteket rejtsen el, és a németek, valamint a nyilasok előtt félrevezesse a hatóságokat. A háború utáni tanúvallomások alapján mintegy háromszáz-négyszáz embernek segíthetett abban, hogy túlélje a gettót, a deportálást, a halálmenetet, a Gestapo vagy a nyilasok üldözését. A Talmud egyik gyakran idézett tanítása szerint: „Aki egyetlen ember életét megmenti, az az egész világot menti meg.” Endre László esetében ez a mondat különösen erős jelentést kap, hiszen a megmentett emberek nem csupán számadatok: családok, gyermekek, szülők és túlélők voltak, akik később tanúságot tettek arról, mit jelentett számukra a segítsége. Endre László története végül arra is emlékeztet, hogy a történelem legsötétebb időszakaiban sem mindenki viselkedik egyformán, és a személyes döntésnek akkor is lehet jelentősége, amikor az egyén egy embertelen rendszer fogaskerekének tűnik. Életének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a hatalom által biztosított pozíció nem feltétlenül határozza meg azt, mire használja azt az ember: lehet vele üldözni, de lehet vele életeket is menteni. A csillaghegyi csendőrparancsnok története ezért nemcsak egy ember emlékezete, hanem annak példája is, hogy a lelkiismeret a történelem legnehezebb pillanataiban is képes szembeszállni a parancsokkal.
Felhasznált források:
magyarzsido.hu, A gettó angyala – Endre László főtörzsőrmester
hu.wikipedia.org, Endre László (csendőr )
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
