A pénzgyűjtés, vagy tudományos nevén a numizmatika, Európa számos országában már a reneszánsz idején elterjedt szenvedély és tudományos érdeklődési terület volt. Itália, Franciaország vagy a Német-római Birodalom területén az uralkodók, tudósok és műgyűjtők már a 16–17. században hatalmas érmegyűjteményeket hoztak létre. Az Oroszország területén kialakult hagyomány azonban eltérő fejlődési utat járt be. Az a gyakran ismételt állítás, miszerint Oroszországban a pénzgyűjtés egészen a 20. századig tiltott volt, nem teljesen pontos, de nem is teljesen alaptalan. A történeti valóság sokkal árnyaltabb: a régi pénzek gyűjtése hosszú ideig szűk társadalmi körhöz kötődött, a hatóságok pedig több okból is bizalmatlanul tekintettek az ilyen tevékenységre. A cári korszak gazdasági rendszere, a nemesfémkészletek ellenőrzése, a hamisítás elleni küzdelem és a régészeti leletek állami kezelése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a pénzgyűjtés Oroszországban sajátos keretek között fejlődjön.
A középkori Rusz idején a régi pénzek iránti érdeklődés még nem jelentett tudatos gyűjtői tevékenységet. A kincsleletek inkább kereskedelmi és gazdasági folyamatok eredményei voltak: a különböző korokból származó arab dirhemek, bizánci solidusok vagy nyugat-európai érmék gyakran egyszerűen felhalmozott vagyonként kerültek a földbe. A tudatos numizmatikai érdeklődés csak jóval később, a 18. században jelent meg. A modern numizmatika oroszországi története nagyrészt I. Péter orosz cár reformjaihoz kapcsolódik. Az uralkodó nyugati mintára igyekezett átalakítani az államot, és nagy hangsúlyt fektetett a tudományos intézmények létrehozására. Az általa alapított Orosz Tudományos Akadémia fontos szerepet játszott a történeti kutatásban, amelynek egyik forrásává az érmék váltak. Az éremtan ebben az időszakban elsősorban tudományos érdeklődés volt, és nem tömeges hobbi. A 18. század második felében az uralkodói gyűjtemények látványosan bővültek. II. Katalin orosz cárnő idején jelentős műtárgy- és éremgyűjtemények jöttek létre, amelyek később a világhírű Ermitázs Múzeum alapját képezték. Ezek a gyűjtemények azonban még mindig inkább állami és udvari reprezentációs célokat szolgáltak, és nem jelentettek széles körű gyűjtőmozgalmat.
Christian Martin Joachim Frähn ( 1782–1851 ) Német származású orientalista és numizmatikus, aki az orosz tudományos élet egyik fontos alakja lett. A Orosz Tudományos Akadémia tagjaként az iszlám és keleti pénzek kutatásában végzett úttörő munkát. Munkái nagy hatással voltak a keleti éremtan fejlődésére Oroszországban.
A cári Oroszországban a pénzgyűjtés helyzetét nagymértékben befolyásolta a nemesfémek állami ellenőrzése. Az arany- és ezüstpénzek jelentős gazdasági értéket képviseltek, ezért az állam igyekezett szigorúan szabályozni a forgalmukat. A régi érmék nagy mennyiségben történő felhalmozása könnyen felvethette a spekuláció vagy a pénzügyi visszaélések gyanúját. Emellett a pénzhamisítás elleni törvények rendkívül szigorúak voltak, ami miatt a hatóságok gyakran bizalmatlanul viszonyultak az érmekereskedelemhez. A 19. században a numizmatika fokozatosan tudományos diszciplínává vált. Jelentős kutatók dolgoztak az érmék rendszerezésén és történeti elemzésén. A korszak egyik meghatározó tudósa Christian Martin Joachim Frähn volt, aki különösen az iszlám és keleti pénzek kutatásában játszott fontos szerepet. Az ilyen kutatások hozzájárultak ahhoz, hogy az éremtan egyre fontosabb történeti forrássá váljon. A 20. század elején azonban radikális változás következett be. Az 1917-es forradalom után létrejött Szovjetunió új politikai és gazdasági rendszere alapvetően átalakította a műgyűjtés világát. A szocialista korszak kezdetén gyakorlatilag megszűntek a magán éremgyűjtemények. Sok kollekciót elkoboztak, és állami múzeumok között osztottak szét, másokat külföldre vittek, vagy egyszerűen eltűntek a zavaros időkben. Így veszett el például György Mihajlovics Romanov nagyherceg híres numizmatikai gyűjteményének jelentős része is.
Isaak Brodsky festménye, amely Vlagyimir Iljics Lenin beszédét ábrázolja a Putilov-gyár munkásainak gyűlésén, 1917 májusában ( 1929 ). A kép a forradalmi agitáció pillanatát örökíti meg, amikor Lenin a petrográdi munkások előtt szólal fel. A mű a szovjet történelmi festészet egyik jellegzetes darabja, amely a bolsevik forradalom korai eseményeit heroikus, propagandisztikus formában jeleníti meg. Alkotója Isaak Brodsky volt, aki a szovjet korszak egyik legismertebb hivatalos festője; a jelenet központi alakja Vlagyimir Iljics Lenin, aki a munkások tömegéhez beszél a petrográdi Putilov-gyár udvarán. A festmény 1929-ben készült, és a forradalom emlékezetének ikonikus vizuális megfogalmazásává vált. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )
A szovjet korszakban a numizmatika lényegében csak hivatalos tudományként létezett. A kutatást állami múzeumok és akadémiai intézetek végezték, miközben a magángyűjtők és független egyesületek gyakorlatilag háttérbe szorultak. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a nemesfémek forgalmát az állam szigorúan ellenőrizte. Már 1918-tól kezdve tilos volt a magánszemélyek számára az olyan érmék adásvétele, amelyek nemesfémet tartalmaztak és „csereértékűnek” számítottak. Az ilyen tranzakciókat súlyosan büntették, szélsőséges esetben akár halálbüntetéssel is. Gyűjteni gyakorlatilag csak rézből, bronzból vagy más, nem nemesfémből készült pénzeket lehetett. Az 1920-as években a szovjet állam hozzáállását jól mutatja egy drámai intézkedés: mintegy 150 millió darab régi orosz ezüstpénzt olvasztottak be, köztük számos ritka érmét is. Ez a döntés hatalmas veszteséget jelentett a numizmatika számára, mivel rengeteg történeti jelentőségű darab semmisült meg. A gyűjtők azonban még ebben a környezetben sem adták fel teljesen tevékenységüket. Sokan titokban folytatták a gyűjtést, bár az ilyen személyeket gyakran „devizaspekulánsnak” vagy „monarchistának” bélyegezték, különösen ha külföldi vagy régi cári pénzeket gyűjtöttek. Az ilyen vádak súlyos büntetésekkel járhattak. Egy korabeli feljegyzésben például A. V. Gavrilov színházi művész 1939-ben arról írt naplójában, hogy több színész lakását átkutatták, és az ott talált ezüstpénzeket elkobozták; egy idős színházi alkalmazottnál mintegy száz ezüst rubelt találtak, ami miatt több embert letartóztattak. A szovjet állam ugyanakkor időnként próbálta a gyűjtőszenvedélyt saját céljaira felhasználni. 1921 és 1941 között például numizmatikai részlegek működtek az államilag ellenőrzött gyűjtőszervezetekben, köztük az Összoroszországi Gyűjtők Szervezetében és a Szovjet Filatéliai Szövetségben. Ezeknek a szervezeteknek az egyik fő célja az volt, hogy gyűjtői tárgyak eladásával pénzt szerezzenek állami programok finanszírozására. A filatéliai szövetség például bélyegeket árusíthatott, de bevételeinek felét köteles volt az államkincstárnak átadni. A második világháború utáni időszakban a helyzet lassan enyhült. Az úgynevezett hruscsovi olvadás idején a társadalmi élet bizonyos területein nagyobb szabadság jelent meg. 1957-ben Moszkvában megalakult egy gyűjtői társaság numizmatikai szakosztállyal, majd 1966-ban újra létrejött az Összoroszországi Filatéliai Társaság, amelynek numizmatikai részlege hamar a legnépszerűbbé vált. Ez azonban nem nyerte el a hatóságok tetszését, és 1969-ben több városban – például Kijevben és Moszkvában – kampány indult a pénzgyűjtők ellen. Számos numizmatikust börtönbüntetésre ítéltek, és a filatéliai társaság vezetése végül kizárta a numizmatikai részleget. A gyűjtők így néhány évig gyakorlatilag „szervezet nélkül” maradtak. Moszkvában vasárnaponként parkokban találkoztak, ahol a rendőrség gyakran megpróbálta feloszlatni a csoportokat.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| 1992 májusában az olasz maffia egyik legnagyobb visszhangot kiváltó merénylete során 400 kilónyi robbanóanyagot rejtettek egy autópálya alá, amellyel meggyilkolták Giovanni Falcone vizsgálóbírót. |
Leningrád ( Szentpétervár ), 1972
A hetvenes évek elején végül létrejött egy félig illegális klub „Jugo-Zapad” ( Délnyugat ) néven, amely egészen 1980-ig működött, és a filatéliai társaság egyik fiókszervezetének adta ki magát. Tagjai kiállításokat szerveztek, tanulmányokat publikáltak, és kapcsolatokat építettek ki más szovjet és külföldi numizmatikusokkal. A tudományos numizmatika eközben tovább fejlődött a múzeumok és akadémiai intézetek keretein belül. Olyan kutatók, mint Alekszej Vasziljevics Oresnyikov, Alekszandr Konstantinovics Markov, Alekszej Alekszandrovics Iljin vagy Igor Georgijevics Spasszkij jelentős munkákat publikáltak az érmék osztályozásáról és datálásáról. Spasszkij például új módszert dolgozott ki a pénzek keltezésére a verőtő-elemzés segítségével. Tanítványaik és követőik – többek között Valentin Vlagyimirovics Uzdenikov vagy Anna Szergejevna Melnyikova – a mai orosz numizmatikai iskola alapjait teremtették meg. A nyolcvanas évek végén, a peresztrojka időszakában a jogi korlátozások egy része megszűnt, és 1987-ben hivatalosan újjáalakult a Moszkvai Numizmatikai Társaság. A szervezet több száz tagot tömörített, és ismét kapcsolatba lépett múzeumokkal és tudományos intézményekkel. A mai Oroszországban a numizmatika már nyíltan gyakorolható, de a piac fejlődését még mindig jelentősen befolyásolják a jogi és gazdasági feltételek. A nemesfémek forgalma továbbra is állami ellenőrzés alatt áll, és a régi – ötven évnél idősebb – műtárgyak, így az érmék kiviteléhez is kulturális minisztériumi engedély szükséges. A modern emlékérméket elsősorban bankokon keresztül értékesítik, és az adórendszer különbséget tesz befektetési és gyűjtői érmék között. A gyűjtői darabokat jelentős áfa terheli, ami megnehezíti az aktív kereskedelmet. Mindemellett Moszkvában és más nagyvárosokban aukciósházak és numizmatikai szaküzletek működnek, és számos szakfolyóirat jelenik meg, például a „Numizmat” vagy a szentpétervári „Watermark”. A gyűjtők számát nehéz megbecsülni, de a modern emlékérmék verési számaiból arra lehet következtetni, hogy több tízezer aktív gyűjtő lehet az országban.
Összességében tehát az a kijelentés, hogy Oroszországban a pénzgyűjtés a 20. századig tiltott volt, történetileg nem pontos. Valójában a gyűjtés már a 18. században jelen volt, különösen az uralkodói udvar és a tudományos intézmények körében. A cári állam azonban több okból – a nemesfémkészletek ellenőrzése, a pénzhamisítás elleni harc és a régészeti leletek állami kezelése miatt – bizalmatlanul viszonyult a régi pénzek felhalmozásához. Emiatt a numizmatika hosszú ideig nem vált széles körben elterjedt hobbi tevékenységgé, és sokszor csak szűk elit körében létezett. A 20. század politikai változásai új kihívásokat hoztak, de végül a pénzgyűjtés ismét elfogadott és népszerű érdeklődési területté vált, amely ma már Oroszországban is jelentős tudományos és kulturális hagyománnyal rendelkezik.
Felhasznált forrás: new.coinsweekly.com, Numismatics in Russia
A cikket írta: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot )
Hirdetés
