A 2 eurós emlékérmék gyűjtése az utóbbi években óriási népszerűségnek örvend, és a gyűjtői világban jelentős figyelmet kaptak. A történetük 2004 januárjára nyúlik vissza, amikor az euróövezet országai megkezdték az első 2 eurós emlékérmék kibocsátását. Az Európai Központi Bank szabályozása értelmében minden euróövezeti ország évente legfeljebb két darab 2 eurós emlékérmét adhat ki. Ezek az érmék általában történelmi események, évfordulók vagy jelentős aktuális események megünneplésére szolgálnak.
Az euróövezet országaiból származó 2 eurós emlékérmék története a közös európai valutához, az euróhoz kapcsolódik. Az euró bevezetése előtt éles vita folyt arról, hogy legyenek-e közös emlékérmék az új valutához. Az európai kereskedők és gyűjtők egyesületei azzal a javaslattal álltak elő, hogy hozzanak létre olyan szabványosított emlékérméket, amelyek egész Európában érvényesek lennének mint valuták. Az elképzelés célja az volt, hogy egy egységes valuta révén könnyebbé váljon az emlékérmék gyűjtése és forgalmazása, valamint hogy erősítse az európai integrációt és egységet. Az EU többi tagállamában azonban számos pénzverde, például a Monnaie de Paris és az Osztrák Pénzverde, ellenállt ennek az ötletnek. Ezek az intézmények inkább megtartották a kontrollt saját emlékérmeik felett, és nem voltak hajlandóak egy központilag szabályozott rendszerhez csatlakozni. Az egyes országok külön utakat követtek, és saját nemzeti szabályaik szerint folytatták az emlékérmék készítését és forgalmazását. Ez a hozzáállás azt eredményezte, hogy a nemzeti emlékérmék csupán az adott ország területén voltak érvényesek, míg az európai szintű integrációt nem támogatták. A kritikusok az ilyen nemzeti érméket „másodosztályú eurónak” minősítették, mivel azok nem voltak univerzálisan elfogadhatók, így korlátozott volt a használhatóságuk. Az euróval kapcsolatos döntéshozatal során az emlékérmék ügye háttérbe szorult, és az érmetörvényben nem kaptak kellő figyelmet.
2 euró, Monaco, Grace Kelly, 2007 ( A kép forrása: numiscollection.com )
Az első 2 eurós emlékérme 2004-ben Görögországban készült, hogy megemlékezzenek a 2004-es athéni olimpiáról. Azóta a gyűjtői piac folyamatosan bővült, és a 2 eurós emlékérmék népszerűsége nőtt. A legértékesebb és legismertebb 2 eurós emlékérme a Grace Kelly monacói hercegnő halálának 25. évfordulójára 2007-ben kibocsátott érme, amelynek értéke ma már több ezer euró ( 4000 – 5000 euró ). Ezen kívül számos más ritka példány is jelentős értéket képvisel. Például a 2015-ös monacói 2 eurós érme, amely Monaco első várának 800. évfordulójára készült, ma már több mint 4000 eurót ér, mivel mindössze 10 000 darabot vertek belőle. Más érmék is figyelemre méltó értékűek a gyűjtők körében. A 2005-ös kölni ifjúsági világnap emlékére készült 2 eurós érme több mint 200 eurót ér. Finnország 2008-as emlékérméje amely az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatának 60. évfordulójára készült, 14 eurót ér, amely bár nem túl magas értékű, mégis keresett a gyűjtők körében. Az Európai Bizottság végül kompromisszumot kötött, amely lehetővé tette az emlékérmék közös kibocsátását, de az egyes országok is kibocsáthatják saját emlékérmeiket. Az első közös 2 eurós emlékérme a Római Szerződés 50. évfordulója alkalmából készült 2007-ben, és ezt követték további közös kibocsátások, mint például az Európai Zászló és az Erasmus program emlékére készült érmék.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
Szadám Husszein iraki diktátor halálát követő spontán örömünnepélyeken 20 ember vesztette életét az éljenzők által a levegőbe lőtt, és az onnan visszahulló golyók következtében. |
2 euró, Monaco, First Castle, 2015 ( A kép forrása: florinus.lt )
A 2 eurós emlékérmék gyűjtése a közösségi médiának köszönhetően széles körben elterjedt, és a gyűjtők gyakran osztanak meg fotókat a ritka vagy hibás érmékről. Bár sokan azt kérdezik, hogy ezek az érmék valóban értékesek-e, a válasz gyakran az, hogy az érme értéke nem változik meg, ha nem tekinthető különlegesnek vagy verdehibásnak. Azonban a ritka érmék, mint a Grace Kelly emlékérme, jelentős gyűjtői értékkel bírnak, és ez a tendencia továbbra is folytatódik. A 2 eurós emlékérmék jövője is biztosítva van, mivel az euróövezet bővülésével és az új tagállamok belépésével újabb lehetőségek nyílnak meg a gyűjtők előtt. Az érme témáinak sokszínűsége és a közös kiadások is hozzájárulnak a gyűjtési terület folyamatos fejlődéséhez és népszerűségéhez. A brüsszeli hatóságok azonban nem támogatnak minden numizmatikai stratégiát, “trükköt” és kritikusak voltak például Luxemburg és Málta kibocsátási politikájával, ahol a változó verdejelek és különkiadások zűrzavart okozhatnak. Vajon, mennyire illik az európai szellemiséghez, hogy egyes országok, mint például Monaco, nem értékesítik forgalomba kerülő emlékérméiket? Emellett problémát jelenthet, ha a gyűjtők nehezen jutnak hozzá az érmekhez pláne nem a hivatalos árakon. Végső soron a 2 eurós emlékérmék gyűjtési sikerének titka abban rejlik, hogy a lakosság számára könnyen hozzáférhetők legyenek – és hogy valóban megtalálhatóak legyenek a “mindennapokban”. Például megtörténhessen ( jelenleg erre szinte nulla az esély ) az, hogy egy Grace Kelly emlékérmét kapjunk visszajáróként az Aldi pénztáránál.
Felhasznált forrás: numismaticnews.net, 2-Euro Commemoratives: A Coin with Over 500 Faces
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?