Bár gyakran hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy Anglia mindig is a jog, a fejlődés és a civilizáció élvonalában járt, a múltja korántsem mentes a sötét és szégyenteljes fejezetektől. A viktoriánus korszak – amelyet sokan a társadalmi rend, erkölcs és jólét időszakaként ismernek – valójában számos visszásságot rejtett magában. Ezek közül is az egyik legsúlyosabb, hogy a nők – különösen a házasságban élők – alig rendelkeztek jogokkal, és a családon belüli erőszakot gyakran magánügynek tekintették, melybe az állam csak ritkán avatkozott bele. Az alábbi írás e korszak egyik legsötétebb jelenségét mutatja be: a feleségbántalmazás társadalmi és jogi megítélését a 18. és 19. századi Angliában.
Minél távolabb megyünk az időben, annál durvább törvényeket és jogi értelmezéseket találunk. A 17. században Sir Matthew Hale, Anglia főbírája ( 1609–1676 ) azt írta, hogy a közjog megengedte a feleségek testi fegyelmezését, és a férjek büntetlenséget élveztek, ha megerőszakolták feleségüket ( Historia Placitorum Coronae, Hale, 1736, 472–474. oldal ). Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a feleségek, szolgálók, inasok és gyermekek is alávethetők „mérsékelt korrekciónak”, még akkor is, ha ez a fegyelmezés halált okozott. Gondolkodtál már azon, honnan ered az angol „rule of thumb” ( szó szerinti jelentése: „hüvelykujj-szabály” vagy “ökölszabály” ) kifejezés? Eredete a korai brit joggyakorlatra vezethető vissza, amely a férjet a feleség „uralmazójának” tekintette. A házasság után a férj jogilag is felelőssé vált felesége viselkedéséért, és széles körben elfogadott nézet volt, hogy a férj „törvényes fenyítés” céljából megütheti feleségét – hogy „rendet tegyen” és „irányítsa” őt. Az egyik legnagyobb hatású jogtudós, Sir William Blackstone a 18. században írt híres művében ( Commentaries on the Laws of England vagyis Kommentárok Anglia törvényeihez ) így fogalmazott:
„Mivel a férjnek kell felelnie felesége helytelen viselkedéséért, a törvény jogosnak ítélte meg, hogy mérsékelt testi fenyítést alkalmazzon – hasonlóan ahhoz, ahogyan egy apa a gyermekét fenyíti.”
A két “jogtudós” Sir Matthew Hale ( balra ), és Sir William Blackstone, ( jobbra )
A 19. században ez az elképzelés a közbeszéd részévé vált. 1782-ben karikatúrák jelentek meg a sajtóban egy olyan bíróról, aki állítólag azt mondta: a férj akkor ütheti meg feleségét, ha a bot, amivel teszi, nem vastagabb a hüvelykujjánál. Bár ilyen jogszabály soha nem létezett, az emberek mégis elhitték, hogy ez jogilag elfogadott gyakorlat. A felsőbb osztályok elítélték az erőszakot, különösen azt, ami a munkásosztályhoz kötődött, akik gyakran nyilvánosan, az utcán vitáztak vagy verekedtek. A középosztály lenézte a munkások „vad”, „civilizálatlan” viselkedését, és sokszor úgy tekintettek rájuk, mint fegyelmezetlen férfiakra, akik még nem sajátították el az önuralmat. Egy 1816-os The Morning Post beszámoló szerint két rabló megtámadta Moses Levy boltját, megverték őt és feleségét, miközben egy harmadik társuk az utcán azt mondta a járókelőknek, hogy csak az történik, hogy Levy veri a feleségét – így senki sem avatkozott közbe. Ez is mutatja, mennyire elfogadott volt a feleségverés, mint „mindennapi zajforrás”.
Fontos kiegészítés: A teljes képhez hozzátartozik a következő is. Egy másik tanulmány, amit Anne-Marie Kilday az Oxford Brookes Egyetem Történelem Tanszékének docense és tanszékvezetője írt más megközelítésből vizsgálja a tárgyalt időszakot. A tanulmány célja, hogy kiegyensúlyozott nemi perspektívából vizsgálja a házasságon belüli erőszak jelenségét a 19. századi Angliában és Skóciában. A történészek és kriminológusok hagyományosan a férfiak által elkövetett erőszakra koncentráltak, holott az egyházi és bírósági feljegyzések azt mutatják, hogy a nők által elkövetett családon belüli erőszak sem volt ritka – sőt, némely esetben különösen brutális volt. Ugyanakkor a vizsgált 1835–1865 közötti ügyek többségében ( körülbelül 70%-ban ) férfi volt az elkövető, és nő az áldozat. A fennmaradó esetekben nők követtek el erőszakot férfi partnereik ellen – ezek gyakran rejtve maradtak, mivel a társadalmi normák nem tudtak mit kezdeni a női agresszióval, és az áldozatul esett férfiak is gyakran szégyellték jelenteni a történteket. A korabeli társadalom hajlamos volt a családon belüli erőszakot „magánügyként” kezelni, különösen, ha nem nyilvános helyen történt. A vagyon elleni bűncselekmények sokkal inkább felkeltették a hatóságok figyelmét, mint a testi sértés vagy zaklatás az otthon falai között. Ennek ellenére a bírósági adatok szerint az ilyen esetek rendszeresen napvilágra kerültek és jogi eljárás is indult. A viktoriánus nemi szerepfelfogás – miszerint a nő gyenge, gondoskodó, visszahúzódó – nehezen tudta kezelni a női elkövetőket, ezért az ilyen bűncselekményeket gyakran „rejtett” formában értelmezték: például mérgezés vagy gyermekek és szolgák elleni kegyetlen bánásmód formájában. Érdekes társadalmi jelenség, hogy ha mégis eljárás indult nők ellen, gyakran szigorúbban ítélték el őket, mivel viselkedésük szembement a női szerep elvárásaival. Ugyanakkor sok erőszakos eset rejtve maradt, részben a férfi áldozatok hallgatása miatt, részben a társadalmi és jogi rendszer szelektív figyelme miatt. A gyermekek és szolgák elleni női agresszió is gyakori volt, ám a társadalmi hierarchia részeként gyakran elfogadott vagy észrevétlen maradt. Összességében tehát a családon belüli erőszak döntő többsége férfi elkövetőhöz kötődött, de a női agresszió sem volt elhanyagolható – különösen, ha figyelembe vesszük azokat az eseteket, amelyekben súlyos testi sérülések vagy haláleset is bekövetkezett, ám gyakran csak kivételes súlyosságuk miatt jutottak el a hatóságokhoz.
William Blackstone, Commentaries on the Laws of England vagyis Kommentárok Anglia törvényeihez című művének első könyvének címlapja ( 1. kiadás, 1765 ) ( A kép forrása: en.wikipedia.org )
A viktoriánus Angliában a társadalom elfogadott egy bizonyos mértékű fizikai erőszakot a házasságon belül, mivel a férfiuralom a társadalom „rendes működésének” alapját képezte. Bár sok nő fordult a bíróságokhoz bántalmazás miatt, az igazságszolgáltatás csak a legdurvább esetek – például halál vagy súlyos testi sértés – esetén lépett fel komolyan. A kisebb erőszakos eseteket szégyenletesnek tartották, de nem kezelték bűncselekményként. Egy „a köznyugalom megzavarásáról” szóló esetben például az áldozat, akit a férje megvert, így nyilatkozott:
„Panasz? Miért panaszkodnék ellene? Inkább azok ellen kéne, akik nem hagyták békén. Nem vagyok én sem jobb nála. Végül is ő a gyerekeim apja, és dolgozik is értük. Hát ha néha megüt, az még nem a világ vége. Isten áldja meg a bíróságot, de hagyjanak minket békén, majd megoldjuk magunk.”
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
1887-ben néhány politikus férfiember úgy döntött, hogy poénból felkérik Susanna M. Salter-t, hogy induljon ő is a közelgő polgármester választáson. A férfiak ezzel a megmozdulással azt akarták bizonyítani, hogy a város polgárai nem fogják hagyni, hogy egy nő irányítsa őket. A tervük azonban nem jött össze, ugyanis a nő a szavazatok 2/3-t megszerezte, amivel meg is nyerte a választást.
Az ügyész erre így reagált:
„Ő jobban elbánik vele, mint mi, uram.”
Jules Davis ( 1808-1892 ), „Bűn és erény: Nyomorúság.” című festménye ( A kép forrása: Copyright ( C ) Bridgeman Art Library )
A férj pedig szabadon távozhatott, azzal a feltétellel, hogy csak akkor iszik gint, ha a felesége is vele van. A 19. század második felében azonban a családon belüli erőszak – vagy ahogy akkor nevezték, feleségverés – egyre inkább társadalmi problémává vált. Megjelent az igény az „erkölcsös férfiasság” iránt, amely nem fizikai, hanem erkölcsi kontrollt gyakorol a feleség felett. Vallási és világi reformerek is kampányoltak az erőszakmentesség és a tisztességes bánásmód mellett. A korábban természetesnek tartott nyilvános kivégzések, korbácsolások, kutya- és kakasviadalok fokozatosan eltűntek, és a férfiasság új, önuralmat tanúsító formája vált kívánatossá. Közben Viktória királynő is példaként szolgált: alárendelt, de boldog feleségként és anyaként jelenítette meg magát, megerősítve a patriarchális családmodell stabilitásának fontosságát. 1853-ban új törvényt hoztak ( Aggravated Assaults on Women and Children Act vagyis A nők és gyermekek elleni súlyos testi sértésekről szóló törvény ), amely lehetővé tette, hogy a súlyosan bántalmazó férfiakat pénzbírsággal vagy akár hat hónap börtönnel is sújtsák. Egy újságcikk így fogalmazott:
„Úgy tűnik, a törvény most már ugyanazt a védelmet biztosítja a női áldozatoknak, mint amit eddig a kis ölebeknek vagy szamaraknak adott.”
1857-ben elfogadták a válási törvényt ( Divorce and Matrimonial Clauses Act vagyis Válásról és házassági záradékokról szóló törvény ), amely immár a kegyetlenséget is elfogadta válóokként. Noha a válás költségei miatt inkább csak a középosztálybeli nők élhettek vele, ez mérföldkő volt a feleségek jogainak elismerésében. 1878-ban a törvényt módosították, és lehetővé tették, hogy ha egy férjet súlyos testi bántalmazásért elítélnek, a feleség különválást, gyermeke felügyeleti jogát és tartásdíjat kapjon. Ez volt az első valódi jogi „menekülőút” a bántalmazott nők számára. A következő évtizedekben sorra születtek a törvények, amelyek lehetővé tették, hogy a nők – különösen a házas asszonyok – saját vagyonhoz juthassanak, így már nem voltak teljes mértékben gazdaságilag kiszolgáltatva férjüknek. Bár a férfiasságról és a házasságról vallott új eszmények továbbra is vitákat váltottak ki, a viktoriánus korszak második felére egyértelműen elmozdulás történt: a feleségverés többé nem volt „magánügy”, hanem a társadalmi haladás egyik kulcskérdésévé vált.
Felhasznált források:
- Doggett, M.E., ‘Marriage, Wife-Beating and the Law in Victorian England’, Columbia, University of South Carolina Press, 1993.
- May, M., ‘Violence in the Family: An Historical Perspective’, in J.P. Martin ( ed .), Violence and the Family, John Wiley & Sons, 1978.
- Tomes, N., ‘A “Torrent of Abuse”: Crimes of Violence between working-class men and women in London, 1840 – 1875’, Journal of Social History, Vol. 11, No. 3, 1978, pp. 328 – 345.
A cikk írásába besegített: ChatGPT ( OpenAI mesterséges intelligencia kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot
Hirdetés
