Rendkívüli régészeti felfedezést tett a Gyulafehérvári Egyesülés Nemzeti Múzeumának kutatócsoportja: előkerültek a középkori Szent György-kapu maradványai, amelyen a hagyomány szerint Vitéz Mihály vajda ( Mihai Viteazul ) 1599. november 1-jén diadalmasan bevonult a városba. A leletet a Kapisztrán-bástyánál végzett ásatások során tárták fel, dr. Anca Timofan vezetésével.
A kutatók megállapították, hogy a középkori Szent György-kaput az egykori római Porta Praetoria, a XIII. Gemina légió főkapuja fölé építették. A feltárás során sikerült azonosítani az erődített kapukomplexum egy részét, amely a középkori várfalon kívül helyezkedett el. Mintegy négy méter mélységben előkerült a római kapu északi tornya, amelyet az úgynevezett opus quadratum technikával, azaz nagy, gondosan faragott mészkőtömbökből építettek, habarccsal kötve. A rétegtani vizsgálatok világosan kimutatták, hogy a középkori falakat 1715 után az osztrák hatóságok rendszeresen lebontották, amikor megkezdték a ma is álló Alba Carolina erődítmény építését. A kutatás egy másik fontos megállapítása szerint a római castrum keleti falszakasza mintegy húsz méterrel a későbbi, középkori várfal külső vonala előtt húzódott, tehát a két védmű ezen az oldalon nem fedte egymást.
Constantin Lecca képe Vitéz Mihály gyulafehérvári bevonulásáról – ( A kép forrása: wikipedia.ro )
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
| Az Inka Birodalom amelyet a kecsua néphez tartozó inka törzs tagjai hoztak létre a 15. században, a legnagyobb kiterjedésű civilizáció volt prekolumbián Amerika történetében. A birodalom hivatalos nyelve a kecsua volt, bár számos helyi dialektus létezett. Az "Inka Birodalom" kecsua elnevezése, Tawantinsuyu, "A négy régió" vagy "A négy egyesült tartomány" jelentéssel bír. Az inkák első képi ábrázolása Európában Pedro Cieza de León spanyol konkvisztádor Cronica del Peru ( 1553 ) című munkájában jelent meg. Az inka társadalom élén a Sapa inka, azaz "az egyetlen inka" állt, aki a Napisten képviselője volt. Az utolsó inka uralkodót, Atahualpát, Francisco Pizarro spanyol konkvisztádor fogta el 1532-ben, a cajamarcai csatában. Az inka építészet legjelentősebb példája a Machu Picchu, egy 2430 méter magasan fekvő romváros, amelyet Hiram Bingham fedezett fel 1911-ben. Bár pontos funkciója máig ismeretlen, valószínűleg a kilencedik Sapa inka, Pachacuti rezidenciája volt. Az inkák híresek voltak a Capacocha nevű emberáldozási szertartásokról, amelyeket fontos események, például uralkodói halál vagy éhínségek idején végeztek, gyakran gyermekeket áldozva fel. Az inka gyógyítók kiváló agysebészek voltak, a koponyalékelés (trepanáció) módszerét alkalmazva, amelyet a betegek legtöbbje túlélt. A kokacserje fontos szerepet játszott az inka kultúrában, vallási célokra, étvágy- és fájdalomcsökkentésre használták. A kokacserjelevél rágásának szokását a spanyol hódítók is átvették. Az inkák információkat a kipuk nevű csomózott zsinórok segítségével tárolták, amelyek feltehetően nem feleltek meg egy hagyományos írásrendszernek. Az inkák hadserege, bár nem rendelkezett vasfegyverekkel, a korszak legütőképesebb harcosait vonultatta fel, amelyet a fejlett úthálózat és a tambo nevű pihenőhelyek hálózata támogatott. |
A Szent György-kapu különleges helyet foglal el a történelemben: a 16. század végén Gyulafehérvár Erdély politikai központja volt, és a hagyomány szerint ezen a kapun vonult be Vitéz Mihály, miután legyőzte Báthory András erdélyi fejedelmet. Ezt az eseményt később a román nemzeti történetírás a három vajdaság – Havasalföld, Moldva és Erdély – szimbolikus egyesítésének pillanataként értelmezte, jóllehet a korszakban még nem léteztek modern nemzeti eszmék, és Mihály vajdát elsősorban politikai és hatalmi érdekek vezérelték. A történelmi eseményt több művész is megörökítette, köztük Constantin Lecca, Sava Henția és Stoica Dumitrescu festőművészek. A történelmi források szerint a Szent György-kapu Gyulafehérvár középkori városfalrendszerének egyik bejárata volt, amelyet 1504-ben kör alakú barbakánnal ( külső védőművel ) erősítettek meg. A kaput és a hozzá tartozó védműveket a 18. század elején a Vauban-típusú Alba Carolina-erőd építésekor elbontották.
A most feltárt kaput a korabeli források is említik: Giovanni Morando Visconti olasz építész 1711-ben készült tervrajza a legfontosabb fennmaradt ábrázolása a 17–18. század fordulóján álló erődítményrendszernek. A kapu – olaszul Porta di San Giorgio – szerepel az 1687-es „Pianta d’Alba Iulia” térképen is, valamint Visconti 1714-es, Savoyai Jenő herceg által jóváhagyott tervén. A régészeti munkálatok október közepéig folytatódnak. Ezt követően a múzeum nyílt napot szervez, ahol a látogatók személyesen is megtekinthetik a frissen feltárt maradványokat. A jövőben a szakemberek célja a kutatás folytatása, valamint a leletek konzerválása, restaurálása és bemutatása a nagyközönség számára. A feltárást a Gyulafehérvári Egyesülés Nemzeti Múzeuma szervezi, az Alba megyei tanács anyagi támogatásával. A munkálatok a Matias Group S.R.L. által koncesszióban tartott területen zajlanak, együttműködésben Cosmin Matieș-sel.
Hirdetés
