A Numismatic Guaranty Company (NGC) által hitelesített 1913-as Liberty Nickel – a Hawaii Five-O néven ismert érme minden idők egyik legmagasabb leütési árán kelt el. Az érmét a Stack’s Bowers mutatta be a Long Beach Expón 2021 októberében. Az aukciósház november 8-án jelentette be az eladást. Az eladási ár valamivel több mint 4 millió dollár volt! Az aukció zárt körű volt, csak regisztált, meghívott gyűjtük vehettek részt rajta.
Az 1913-as Liberty Nickel, a „The Hawaii Five-O Coin” besorolása NGC PF 64+.
Az 1913-as Liberty Nickelből mindössze öt példány létezik, amelyek közül egyik sem volt hivatalosan forgalomban, sőt, konkrét eredetüket továbbra is rejtély övezi, de kétségtelen, hogy ma a numizmatika “szent grál”-jainak számítanak!
Az Indian Head (Buffalo) nikkelt 1913 februárjában vezették be, felváltva a Liberty Head dizájnt. Ezek voltak az első hivatalos nikkelütések 1913-ban, mivel az Egyesült Államok Pénzverdéjének hivatalos nyilvántartása nem tartalmaz abban az évben gyártott Liberty Head nikkelt. 1920-ban azonban a numizmatikai közösség tudomást szerzett öt 1913-as Liberty Head nikkelről, amelyek mindegyike Samuel Brown numizmatikusé volt, aki részt vett az Amerikai Numizmatikai Szövetség éves kongresszusán 1920-ban, és ott mutatta meg először az érméket. Korábban a The Numismatist 1919. decemberi számában feladott egy hirdetést, amelyben információkat kért ezekről az érmékről, és felajánlotta, hogy mindegyikért 500 USD-t fizet és állítása szerint, így szerezte őket. Brown azonban 1913-ban a pénzverde alkalmazottja volt, és sok numizmatikus történész arra a következtetésre jutott, hogy ő maga verte (vagy verette) őket, és vitte ki a pénzverdéből. Ha ez igaz, ezek az érmék nem egyedi előfordulásuak; Az ilyen “magán akcióval” készült érmék, meglehetősen gyakoriak voltak a 19. században, a II. és III. osztályú 1804-es ezüstdollár talán a legismertebb példa erre. Más numizmatikai szaktekintélyek, mint például Q. David Bowers, megkérdőjelezték ezt a forgatókönyvet, és rámutattak, hogy számos módszer létezik, amelyekkel az érméket jogszerűen elő tudták volna állítani; Például előfordulhat, hogy a pénzverde éremosztálya törvényesen bocsátotta ki őket “kabineti célokra”, vagy 1912 végén próbadarabként verték őket, hogy teszteljék a következő év új pénzverő szerszámait. Azonban Bowers sem vetette el teljesen a magánverés elméletét.
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
I. Ibrahim ( 1640 – és 1648 között uralkodott ) vagy más néven "Őrült Ibrahim" oszmán szultán kegyetlen, kapzsi és költekező hírében állt, Egy nap elrendelte, hogy 280 ágyasát fojtsák bele a Boszporuszba, miután egyikük hűtlenségéről szóló pletykák kezdtek el terjedni. Bár vannak történészek akik ezt nem tekintik bizonyítottnak, hisz feltételezik, hogy ebben az esetben már Köszem szultána, a szultán édesanyja, aki a háttérből tartotta a kezében a főhatalmat, közbeavatkozott volna. De mások ezt nem így gondolják. A szultán ismert kegyetlensége, az egyébként is gyakori kivégzések, feltételezik az eset hitelességét. Két ágyast hagyott életben, az egyik Turhan Hidiche volt, aki korábban fiút ( Mehmed, később IV. Mehmed szultán, aki apja halála után, 1648 – és 1687 között uralkodott ) szült a szultánnak, és később az oszmán történelem legbefolyásosabb női alakjai közé küzdötte fel magát, és vele ért véget a nők szultanátusa. Illetve korabeli elbeszélésekből, arra lehet következtetni, hogy még egy lány maradt életben, akinek a zsákját nem kötötték meg elég szorosan, és egy francia hajó húzta ki a vízből. |
Az első hivatalos “tőrzskönyvezés”: 1924 januárjában Samuel Brown eladta mind az öt 1913-as Liberty Head nikkelt. Az érintetlen tétel több más érmekereskedő kezén is átment, majd végül Howland Robinson “Ned” Green (1868. augusztus 22. – 1936. június 8.) üzletember megvásárolta, aki 1936-ban bekövetkezett haláláig a gyűjteményében őrizte. Ezután elárverezték az 5 db-os tételt, és az öt 1913-as Liberty Head nikkelt két kereskedő, Eric P. Newman és BG Johnson vásárolta meg, akik először bontották szét a készletet.
A fent említett, árverésen elkelt példány az úgynevezett “Olsen-példány”, vagy másik nevén, a “Hawaii Five-O”. A PCGS és az NGC- nél is Proof-64 minősítést kapott, és szerepelt a Hawaii Five-O (“The $100,000 Nickel”) tévésorozat egyik epizódjában, 1973. december 11-én. Rövid ideig Farouk egyiptomi király is birtokolta.
Amikor Newman és Johnson felbontotta az öt érméből álló készletet, az Olsen-példányt először James Kellynek, majd Fred Olsennek adták el. Utóbbi eladta az érmét Farouknak. 1972-ben 100 000 USD-ért eladták a World Wide Coin Investments-nek, így inspirálva a következő évi Hawaii Five-O- ban való megjelenését. Az ára megduplázódott, 200 000 USD-ra, amikor 1978-ban továbbértékesítették a Superior Galleries-nek. Azóta többször is eladták. 3 000 000 USD-ért adta el Dwight Manley kaliforniai gyűjtő, Bruce Morelannek és a Legend Numismaticsnak 2004 júniusában. Majd 2005-ben eladták az érmét a Blanchard and Co.-nak, akitől egy magángyűjtőhöz került, nemrég pedig 3 737 500 USD-ért kelt el egy Heritage aukción, 2010 januárjában. A legutóbbi tulajdonos nevét nem hozták nyilvánosságra. Nos így érkeztünk el a fenti árveréshez, ahol ugyebár, ismét tovább emelkedett a leütési ár.
Az 5 db érméből, 2-ő múzeumban található. Ha további érdekességeket szeretnél olvasni ebben a témában, ha a többi példány története is érdekel, a wikipedia.org, -on, találsz még hasznos infókat.
https://www.numismaticnews.net/us-coins/hawaii-five-o-nickel-brings-4-million-in-sale
https://www.imdb.com/title/tt0598155/plotsummary?ref_=tt_ov_pl
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?