Az Egyesült Államok napjainkban már képes “saját” ötletekkel, találmányokkal, újításokkal előállni, nem fontos ( azért még szoktak ) “lopniuk” mástól. Azonban ez nem mindig volt így. Azt tudjuk, hogy az Egyesült Államok végül is egy nem létező ország volt 1776-ig, vagyis más országokhoz képest fiatalnak…
Minden elismerésünk! Ferenc pápa karácsony előtti beszéde mindent vitt! Olyanokat mondott, amiket eddig még soha!
Vatikánváros, 2023. december 21., csütörtök ( MTI ) – Egymás meghallgatását, az egyházat körülvevő világ ismeretét és humorérzékük fejlesztését ajánlotta Ferenc pápa paptársainak karácsony előtti beszédében, amelyet a vatikáni kúria tagjainak mondott el csütörtökön. A Vatikán laikus dolgozóinak a közösségi oldalak felületességéről szólt. Ferenc pápa…
Latrinába rejtett “átoktáblát” találtak a régészek, amin félelmetes felirat olvasható!
Látványos leletre bukkantak a régészek Németországban, a rostocki városháza bővítésének építkezésén. „Valami olyat találtunk, amit egyáltalán nem találhattunk volna meg” – magyarázza az ásatást vezető dr. Jörg Ansorge. Egy nem feltűnő fémdarabról kiderült, hogy „átoktábla”. Ez egy feltekert ólomdarab. Kitekeréskor a „sathanas taleke belzebuk hinrik berith” felirat vált olvashatóvá…
Szenzációs bejelentés! Magyar kutatók elképesztő gyorsítást értek el a telekommunikációs adatátvitel terén!
Szeged, 2023. december 19., kedd ( MTI ) – Új elven működő, nagy hullámhosszúságú fénnyel vezérelt elektronforrást hoztak létre szegedi, pécsi és budapesti kutatók, a megoldás új lehetőségeket nyithat a telekommunikációban, a biológiában, valamint az orvos- és anyagtudományban is – tájékoztatta kedden a Magyar Kutatási…
Megújult a gyalui várkastély Erdélyben
Budapest, 2023. december 19., kedd ( MTI ) – Befejeződött Erdélyben a gyalui várkastély felújítása, a folyamat eredményeként az épület újra teljes pompájában idézi több évszázados múltját, a tervek szerint a várkastély jövő év tavaszán nyílhat meg a látogatók előtt – tájékoztatta a Erdélyi Hagyományok…
Volt időszak, amikor szinte minden európai érmén egy Bonaparte uralkodó szerepelt ( frank, tallér, reál, líra, stuiver )
Napóleonnak – egy korzikai francia tábornok – hódítások és szövetségek révén sikerült leigáznia az európai kontinens nagy részét. Megváltoztatta az országok határait és a trónon lévők személyét. A francia forradalom eszméit meghonosította a Franciaország által ellenőrzött területeken, és maradandó nyomot hagyott, különösen a jogkodifikáció terén.…
Magyar óriásvállalatok “fogadnák örökbe” a magyar kastélyokat!
Keszthely, 2023. december 17., vasárnap ( MTI ) – A keszthelyi Fenékpuszta majorság mintegy 3 milliárd forintos felújításával lezárult a Nemzeti kastély- és várprogram. A kormány a következő napokban olyan előterjesztésről tárgyal, amelyben három részre bontanák a történelmi épületegyüttesek hasznosítását – mondta az építési és…
Magyar hercegnőt azonosítottak egy vatikáni kódex titokzatos főszereplőjeként!
Vatikánváros, 2023. december 17., vasárnap ( MTI ) – Több mint százéves tudományos vitára tett pontot Peter Schreiner, a bizánci kor szakértője, aki a magyarországi Anna hercegnővel azonosította a Vatikáni Könyvtár egyik kódexe mostanáig titokzatos főszereplőjét – jelentette a La Repubblica olasz napilap vasárnap. Az…
Elképesztő összegekért ( több 100 millió Ft ) keltek el magyar festmények egy aukción!
Budapest, 2023. december 17., vasárnap ( MTI ) – Tihanyi Lajos 100 éve nem látott művét 130 millió forintért, Gulácsy Lajos festményét pedig 140 millió forintért vásárolták meg a Virág Judit Galéria téli aukcióján – közölte a galéria kommunikációjával foglalkozó ügynökség vasárnap az MTI-vel. A…
Heti makronaptár – Az MNB kamatdöntő ülést tart, emellett államháztartási adatok is érkeznek a jövő héten
Budapest, 2023. december 17., vasárnap ( MTI ) – A jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank ( MNB ) Monetáris Tanácsa, megjelenik az államháztartás novemberi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal ( KSH ) pedig kereseti és külkereskedelmi adatokat publikál.…