“Nyúl-sziget”, ahol a világ legbarátságosabb nyulaival találkozhatsz! ( Ōkunoshima, a sziget, amit eltüntettek a térképről )

Ōkunoshima, japánul 大久野島, egy kis sziget Japán belső tengerében, amely a Hirosima prefektúrában található Takehara város részét képezi. A sziget komppal érhető el Tadanoumiból és Ōmishimából. A sziget számos kempinggel, túraútvonallal és történelmi látnivalóval várja a látogatókat. Gyakran nevezik Usagi Shima-nak (うさぎ島, “Nyúl-sziget”) a szigeten szabadon kóborló sok nyúl miatt, amelyek meglehetősen szelídek és félelem nélkül közelednek az emberekhez. Azonban a szigetnek sötét múltja  is van, amelyet mindenféleképpen ismernie kell az ide látogatónak. 

Ōkunoshima fontos szerepet játszott a második világháború alatt, mivel a sziget egy mérges gáz-gyárnak adott otthont ( 1945-ig ), amely a Kínában folytatott vegyi hadviselésben ( A második kínai-japán háború ) fontos szerephez is jutott. A szigeten található gázgyár és az erőmű romjai ma is állnak. A sziget az orosz-japán háborúig megművelt terület volt, ahol tíz erődöt építettek a védelem érdekében, és három halászcsalád is élt itt. 1925-ben a Japán Birodalmi Hadsereg Tudományos és Technológiai Intézete titkos programot indított vegyi fegyverek kifejlesztésére. 1927 és 1929 között vegyi lőszergyárat építettek a szigeten, ahol több mint hat kilotonna ( 6000 tonna ) mustárgázt és könnygázt állítottak elő. Japán aláírta az 1925-ös Genfi Jegyzőkönyvet, amely megtiltotta a vegyi hadviselést, de nem a vegyi fegyverek fejlesztését és tárolását. Ennek ellenére mindent megtettek, hogy titokban tartsák a gyárat, és még a térképekről is eltávolították a szigetet.

1/50 000 méretarányú topográfiai térkép, amelyet a Japán Térinformatikai Hatóság adott ki, 1932-es felmérések alapján. Jobbra az 1947-ben kiadott, míg balra az 1938-ban kiadott “verzió” látható. Mint látható, Okunoshimat, a jobb oldali ( 1938-as ) verzión ( jobb felső sarok ), egyszerűen kitörölték. 

A második kínai–japán háború ( 1937-1945 ) idején volt, hogy 6700 ember dolgozott a szigeten, és éjjel-nappal mérges gázt gyártottak. Mustárgáz, foszgén és más mérges gázokat állítottak elő. Számos kínai civilt öltek meg a megszálló japán hadsereg vegyi fegyverei. A Japán Birodalmi Hadsereg az 1930-as és 1940-es években több mint 2000 alkalommal használta a gázt kínai katonák és civilek ellen a háborúban.  Az egyik ilyen példa volt egy japán gáztámadás egy aluljárónál a kínai Hebei tartományban, Beituan Village-ben 1942-ben. A támadásban mintegy 1000 falusi ember vesztette életét.

Japán különleges haditengerészeti partraszálló erők a sanghaji csatában, egy 1937-es vegyi támadás során. ( A kép forrása: Ismeretlen fotós, közkincs )

A szigetet elszigeteltsége és biztonsága miatt választották ki, és a helyi halkonzerváló feldolgozót mérgező gázreaktorrá alakították át. A lakóknak és a munkásoknak nem mondták el, hogy mit gyártanak, és a munkakörülmények kemények voltak, sokan mérgezéssel összefüggő betegségektől szenvedtek. A második világháború végén az üzem dokumentumait elégették, és a szövetséges megszálló erők ( japán segítséggel ) különféle módszerekkel ártalmatlanították a gázt. Az embereket arra kérték, hogy hallgassanak a projektről, és évtizedek teltek el, mire az üzem áldozatai állami segítséget kaptak. 1988-ban megnyílt az Ōkunoshima Méreggáz Múzeum, hogy felvilágosítsa az embereket a sziget szerepéről a második világháborúban.

Egy 2019-ben fellelt hivatalos katonai dokumentum ( jelentés ) két lapja 1939-ből, amely minden kétséget kizáróan bizonyítja, a tiltott vegyi fegyverek bevetését. A jelentést valószínűleg a hadsereg egyik tagja őrizhette meg, mivel a háború után a japán hadsereg igyekezett megsemmisíteni minden hasonló dokumentumot. A jelentés részletesen beszámol a gáztámadásokról és az 1939 júliusában Sanhszi tartományban lezajlott ütközet stratégiájáról. Az ütközetben a japán hadsereg vörös és sárga tölteteket használt: a vörösek tüsszögést okoztak, a sárgák hólyagosítók voltak. Július 6-án és 17-én több tucatnyi gránátot lőttek ki a kínai állásokra. A dokumentum szerint a japán hadsereg tisztában volt vele, hogy megsérti a nemzetközi törvényeket, különösen az 1907-es hágai egyezményt, amely tiltja a vegyi fegyverek használatát. Valószínűleg ezért vetették be a fegyvereket nehezen hozzáférhető hegyvidéki területeken, hogy elkerüljék a felfedezést. Az első világháború során már használtak vegyi fegyvereket, például klórt, foszgént és mustárgázt, amelyek becslések szerint 90 ezer katona halálát okozták. ( A kép forrása: KYODO )

Ma a szigeten nagy számú nyúl populáció él ( “a világ legbarátságosabb nyulai” ), amely egyes feltételezések szerint a második világháború után szabadon engedett nyulak leszármazottaiból jött létre. Ugyanis a háború alatt nyulakat használtak a vegyi lőszergyárban tesztelési célokra. Más feltételezések szerint, ezek a nyulak nem rokonai a jelenleg szigeten élő nyulaknak, mivel azokat elaltatták vagy más módon pusztultak el ( közel 200-an ) a gyár lebontásakor. A másik elmélet szerint nyolc nyulat hoztak a szigetre iskolások 1971-ben,  és  a jelenlegi  állomány, ezeknek a nyulaknak a leszármazottai. A szigeten egyébként tilos a nyulak vadászata, és kutyákat, macskákat nem lehet bevinni. Ráadásul a sziget ragadozómentes, nem csoda hát, hogy elszaporodtak, és már-már megdöbbentő mennyire közvetlenek, és félelem nélküliek a szigetre látogatókkal. 2015-ben a BBC bemutatta a Pets – Wild at Heart című sorozatát, amely a háziállatok viselkedéséről szólt, és bemutatta a sziget nyulait és a turistákat, akik etetni jönnek őket.

Érdekesség: A nyulak virágzó populációja azonban veszélyt jelent a jövőjükre, mivel a szigeten már nem maradt elég növényzet ennyi nyúl eltartására. Ezenkívül a nyulak nagymértékben függenek az emberi látogatók által hozott ételtől, ami gyakran ingadozó kínálatot jelent. Az emberek által hozott káposzta nem megfelelő táplálék a nyulak számára, mert túl sok rostot tartalmaz, és így a nyulaknak mindennap enniük kell. Meleg napokon ( mikor jönnek a turisták ) a nyulak túl sok táplálékhoz juthatnak, míg hideg napokon, ha nincsenek látogatók, éhezhetnek. Míg házi körülmények között a nyulak átlagosan tíz évig élnek, ezek a szigeten élő nyulak csak körülbelül két évig élnek. Az biztos, hogy bár jelenleg “uralják” a szigetet, feltételezhetően a jövőben ez változni fog. Eljöhet az a pillanat, amikor “evakuálni” kell majd őket ( is ) 🙂

Egy turista a szigeten, aki igen különleges módon, éppen eteti a nyulakat 🙂

A régi erődök és a gázgyár romjai ma is megvannak a szigeten, de belépni nem szabad, mert veszélyes. A sziget a Japán Beltengeri Nemzeti Park rendszerének része, és van egy forrásközpont és egy múzeum is. A Méreggáz Múzeum célja, hogy felhívja a figyelmet a mérges gázokkal kapcsolatos veszélyekre. Murakami Hatsuichi, a múzeum kurátora, azt reméli, hogy a látogatók meglátogatják mind a hirosimai múzeumot, mind az Ōkunoshima Méreggáz Múzeumot, hogy megértsék, Japán egyszerre volt áldozat és agresszor, és felismerjék a béke fontosságát. A múzeum két helyiségből áll, amelyek bemutatják a vegyi üzem felépítését, a munkakörülményeket és a mérges gázok emberi testre gyakorolt hatásait. A kiállításokon az iraki és iráni áldozatok képei is láthatók. A múzeum útmutatókat is kínál a második kínai-japán háborúból származó erődök és a mérges gáz gyár romjaihoz.

Okunoshima erőmű telephelye. Akkoriban nyolc nehézolajjal működő generátor működött itt, azok szolgáltatták az áramot. A koreai háború alatt pedig, az amerikai hadsereg lőszerraktárnak használta az épületet. A falon még mindig ott van a „MAG2” rövidítés, amely a lőszertárra utal. ( A kép forrása: commons.wikimedia.org )

Ōkunoshima és a szárazföld közötti kapcsolatot a Chūshi Powerline Crossing biztosítja, amely Japán legmagasabb elektromos vezetéke. A szigetre Japán szárazföldjéről a San’yō Shinkansen vonattal lehet eljutni a Mihara állomásra, majd a Kure Line helyi vonatára Tadanoumiba, ahonnan komppal lehet elérni Ōkunoshimát. A Habu Shosen hétvégenként közvetlen kompjáratokat is indít Mihara kikötőjéből Ōkunoshimába.