Hirdetés


Mongol űrhajós egy érmén? Van ilyen? Igen van :)


A bejegyzés becsült olvasási ideje 2 perc

Valamelyik este a “szokásos” érme rendezgetés közben lettem figyelmes valamire. Kedvelem a mongol érméket, van is pár darab. Ezeket nézegettem, mikor kezembe akadt egy emlék kiadás, egy 1981-es 1 Tögrög érme.

Igazából tudtam, hogy van ez az érmém, és azt is, hogy valami közös emléket örökít meg amit a mongolok, és barátaik a szovjetek ( akkor még ) csináltak együtt. Na de mi is ez amit közösen csináltak? Hát felmentek az ürbe 🙂 Na elszégyeltem magamat, hogy ennyire könnyen elmentem, ez az igazán érdekes történet mellett.

Utána olvastam. A 80-as években, vagy úgy általában az űrverseny idején a szovjetek, előszeretettel vittek magukkal űrhajósokat a baráti országokból! Így kerültek idővel sorra, a mongolok is. Az ázsiai ország lett a 10., melynek állampolgára eljutott a világűrbe, majd épségben hazatért.

1981. március 22-én 14:58:55 UTC-kor, indultak el a Szojuz-39 űrhajó, célja a szovjet űrállomás, a Szaljut-6 volt. Az űrhajó személyzetének parancsnoka Vlagyimir Dzsanyibekov volt, aki a Szojuz-36 tartalék személyzetének (és egyben Magyari Bélának) volt a parancsnoka. A fedélzeten utazott Dzsugderdemidín Gurragcsa, az első – és eddig egyetlen mongol űrhajós.

Az űrállomáson különböző biológiai, csillagászati, földfotózási, földmegfigyelési, légkörkutatási, orvosi kísérleteket végeztek. Emellett mikrometeorit-becsapódások után kutatva átvizsgálták az űrállomás ablakait, illetve belső levegőmintákat gyűjtöttek, melyeket visszahoztak a Földre.

Az űrhajó 7 nap 20 óra 42 perces repülést követően, 1981. március 30-án 11:40:58 UTC-kor, Dzsezkazgantól 169 km-re délkeletre ért Földet.

Hirdetés


Mit tudunk még Dzsugderdemidín Gurragcsáról?   1947. december 5. született. 1972-ben, a Kirgiz Fegyveres Erők Főiskoláján kapott repülőmérnöki oklevelet, s katonai pilótaként kezdett szolgálni. 1977-ben a Szovjetunióban elvégezte a Zsukovszkij Katonai Akadémia repülőparancsnoki szakát….és nekem kb ki is fújt ami találtam róla 🙂 Azonban ha szeretnél még erről olvasni, dr. Remes Péter„Az első magyar űrrepülés története” c. könyvéből sokkal, de sokkal többet megtudhatsz még.

és hát íme az érme:

Az érme paraméterei, a numista.com oldalról:

Nem számít ritka érmének, de gyakorinak sem. Értéke 1000-1500Ft körül mozog, állapottól függően. De pld. ebből az érméből, olyan rossz állapotút még nem is láttam. Általában jól bírták az idő múlását.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?


Legfrissebb bejegyzések