Hirdetés


Legfrissebb bejegyzések


III. Napóleon – a Latin Monetáris Unió, teljes forgalmi sora


A bejegyzés becsült olvasási ideje 3 perc

III.Napóleon ( Charles-Louis Napoléon Bonaparte, 1808-1873 ), Franciaország elnöke, majd 1852-1870 között császára, a „második császárság” uralkodójának forgalmi sora.

Az érmék a korabeli latin éremunióba illeszkedtek, az éremunió sora alapvetően öt arany és öt ezüstérméből állt, a kisebb váltópénzeket nem definiálta. Az érmék mérete, súlya, arany és ezüst-tartalma egységesített volt, megfelelt a többi latin illetve Benelux ország hasonló névértékű érméinek ( olasz líra, svájci-belga frank stb… ).  A III.Napóleon-féle sor azért kiemelkedő, mert ez volt az egyetlen olyan sor az éremunióban, amelyik teljes volt, tehát az összes elvileg szabványosított címletet egyidejűleg ténylegesen tartalmazta is. A legtöbb országban nem készült az 5 frankosnak megfelelő aranyérme, elvétve készült a 20 frankosnál nagyobb érmékből. Az érmesorban arany volt a 100-50-20-10-5 frankos, ezüstből készült az 5-2-1-1/2-1/5-frankos érme. Az ennél kisebb váltópénzek már nem voltak szabványosítva, és az éremunió tagjai nem voltak kötelesek elfogadni egymástól – a nemesfém érméket viszont minden korlátozás nélkül elfogadták.

Az aranyérmék egységesen 900-as finomságú aranyötvözetből készültek, a francia érmék peremén a 20 frankostól felfelé körben veret „DIEU PROTEGE LA FRANCE“, “Isten óvjad Franciaországot”. A hátlapon III.Napóleon császár arcmása, az előlapon koszorús vagy címeres-pajzsos veret, az érmék többféle kivitelben, és kicsit eltérő méretben, de mindvégig azonos nemesfém-tartalommal készültek.

Az egész világon egységesen elfogadott, irányadó valuta volt. A váltópénzek ( 20cent alatt ) bronzból, a 20 és 50 centes, az 1-2-5 frankos ezüstből készült. Az 5 frankost kis aranypénz formájában is verték, a 10-20-50-100 frankosok aranypénzek voltak. Korábban volt arany 40 frankos is, ezt III.Napóleon idején már nem verték – felváltotta az 50 frankos.

A forgalmi sor érméi ( a képeken jobbról-balra, felülről-lefelé ):

Bronz 1 centim 1862-ből. Aprócska váltópénz, 18mm átmérőjű, 0.8mm vastagságú. Szinte fellelhetetlenül ritka.

Bronz 2 centim 1862-ből. Kisméretű váltópénz, 20mm átmérőjű, 0.8mm vastagságú.

Bronz 5 centim 1855-ből. Eléggé szép állapotú váltópénz, 25mm átmérőjű, 1.2mm vastagságú.

Bronz 10 centim 1856-ból. Szép állapotú, meglehetősen nagyméretű váltópénz, 30mm átmérőjű, 1.9mm vastagságú.

Ezüst 20 centim 1867-ből. 1g-os, 835-ös finomságú, szép állapotú pirinyó kis érme, 16 mm átmérőjű, 0.5mm vastagságú. Mára igen ritka lett.

Hirdetés


Ezüst 50 centim 1865-ből. 2.5g-os, 835-ös finomságú, szép állapotú érme, 18 mm átmérőjű, 1mm vastagságú pici érme. Ritka.

Ezüst 1 frankos 1860-ból. 5g-os, 835-ös finomságú, sajnos karcos, kissé kopottas érme, 23 mm átmérőjű, 1.1mm vastagságú.

Ezüst 2 frankos 1866-ból. 10g-os, 835-ös finomságú, kicsit kopottas érme, 27 mm átmérőjű, 1.8mm vastagságú.

Ezüst 5 frankos 1868-ból. Nagyon nagy, súlyos, 20g-os, 900-as finomságú, igen aprólékos veretű, nagyon jó állapotú érme, 37 mm átmérőjű, 2.5mm vastagságú. Aránylag gyakori.

Arany 5 frankos 1859-ből. 1.6g-os, 900-as finomságú aranyból készült, finom, szép állapotú kis érme, 16,8mm átmérőjű, 0,5mm vastagságú. Ez a címlet ezüstben és aranyban is készült, a pénzrendszer nagyon fontos eleme volt, benne testesült meg a két nemesfém közötti rögzített átváltási arány. Mára a legritkább aranyfrankos.

Arany 10 frankos 1860-ból. 3.2g-os, 900-as finomságú aranyból készült, sajnos kopottas és összekarcolt érme, 19mm átmérőjű, 0.8mm vastagságú.

Arany 20 frankos, 1963-ból, 6.5 gramm, 900-as tisztaságú arany, szép állapotú érme, 21 mm átmérőjű, 1.3mm vastagságú. A leggyakoribb címlet.

Arany 50 frankos 1856-ból. Súlyos, 16.13g-os, 900-as finomságú, szép és elég nagy érme, 28 mm átmérőjű, 1.8mm vastagságú.

Arany 100 frankos 1858-ból. Nagyon nehéz, 32.26g-os, 900-as arany-finomságú, igen aprólékos veretű és nagy, 35 mm átmérőjű, 2.2mm vastagságú, nagyon szép állapotú érme.

További hasznos információt, és érme bemutatót találsz itt: mvltrade.hu

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?