A Harmadik Birodalom 1941. június 22-én indított támadó hadművelet a Szovjetunió ellen. 3,5 millió német, és velük szövetséges katona indult meg a 2900 kilométer széles arcvonalon. A kezdeti hetekben, sőt hónapokban szinte kizárólag Hitler csapatai arattak katonai sikereket, majd fordulat történt, és a szovjet hadsereg sikeres ellentámadásba kezdett. Az alábbi szórólapok ezekben a időszakokban születtek.
Az alábbi propaganda szórólap a Vörös Hadsereget célozza meg, a keleti fronton a II. világháború idején. Ebből egyszerű kikövetkeztetni, hogy a német propaganda lapról van szó. Egy elég széles körben ismert propaganda anyagról van szó, amit igen nagy számban készítették és szórták a németek. Az üzenet mint oly sok hasonló anyag esetén, egyszerű. Ez pedig röviden ennyi: Sztálin zsarnok, a halálba küldi a katonáit, míg a németek munkát, ételt, “barátságot” kínálnak annak a szovjet katonának aki hajlandó letenni a fegyvert, és átállni a németek oldalára. Ez természetesen nem teljesen volt igaz, bár az ezeket a propaganda anyagokat készítők, valóban szerették volna ezt komolyan gondolni, és központilag is volt felhatalmazásuk ilyen szövegek leírására, és az abban szereplők betartatására. Az első oldalon Sztálint láthatjuk, amint koporsókat készít a hadsereg számára. Sztálin portréját próbálták az akkoriban elterjedt “zsidós” ábrázolás módban megjeleníteni. A felirat pedig a következő: A „Sztálin atya gondoskodik hadosztályairól”
A rajz üzenete egyértelmű. Sztálin a saját katonáinak készíti a koporsót, hisz tudja, hogy meg fognak halni. Ilyen módon “gondoskodik” a saját népéről. A hátoldalon pedig egy hosszabb szöveg található. Ebben felszólítják a katonákat, parancsnokokat, hogy a harc, ellenállás értelmetlen. Sztálin és kapitalista szövetségesei hiába reménykedtek az orosz télben, az nem segít, nincs esélye a szovjet seregnek a győzelemre. A bolsevikok alól felszabadult régiókban a kolhozrendszert örökre felszámolták. A parasztok boldogan dolgoznak a földjükön. “Jól bánunk a foglyokkal. Azokkal pedig akik önszántukból átjönnek mellénk, Hitler új rendje szerint, még jobban. Ők kapnak egy speciális bizonyítványt, amely birtokosa jobb élelemre, és számos egyéb szolgáltatásra jogosult. Munkát találunk azoknak, akik dolgozni szeretnének szakterület szerint.“
DÖNTS HAMAROSAN!
IGAZOLVÁNY ( ПРОПУСК )
Tudtad? ( történelmi érdekességek )
Buzz Aldrin volt az első ember, aki bepisilt a Holdon. Amikor 1969-ben Edwin „Buzz”, a Holdon járt ( második űrhajós, aki a Holdra lépett ), szkafanderének vizeletgyűjtő hüvelye eltört, így nem maradt más választása, mint a nadrágjába pisilni. |
“Ennek bemutatója nem akarván értelmetlen vérontást a zsidók és a komisszárok érdekében, kilép a legyőzött Vörös Hadseregből, és átáll a német fegyveres erők oldalára. A német tisztek és katonák megértően fogadják a “megtértet”, etetik és munkát adnak neki. Átléphetsz a német csapatok oldalára igazolvány nélkül is: Csak kiáltsd, hogy “szuronyok a földbe!“
Az ilyen, vagy ehhez hasonló szórólapok gyakoriak voltak mindkét oldalon. Azt, hogy éppen melyik fél szórta őket nagyobb mennyiségben, és intenzitással, az éppen aktuális hadászati helyzet döntötte el. A fenti esetben a német csapatok voltak támadásban, és valószínűleg az orosz hadműveletek kezdeti szakaszában lehetünk. A szovjet propaganda gépezet pedig szintén ehhez hasonló anyagokat adott ki, miután a hadi sikerek a számukra lettek kedvezőbbek. Az alábbi egy ilyen példa, amikor a német hadseregnek már nem csak támadási, hanem védekezési feladatokra is kellett koncentrálnia, és már az ember veszteségei is súlyosak voltak.
A “Miért bukik el Hitler?” anyag fő mondanivalója a fenti német szórólapéhoz hasonló. 1942-ben járunk, tavasz van. A szovjet propagandisták szembeállítják a Führer üres ígéreteit, aki nem tudott segíteni a Moszkva melletti erdőkben haldokló katonáin. “Hitler és tisztjei megígérték neked, hogy tavasszal megkönnyebbülsz, és hazatérsz a családodhoz. De most már áprilisban járunk, a tavasz második hónapjában, és még mindig reménytelenül harcolsz, szembenézve a halállal, amely bármelyik pillanatban utolérhet.” Leírják, hogy a tisztek hazudnak a katonáknak, akik azt ígérik leváltják őket, de ez már nem lehetséges, hisz nincs már emberi tartaléka a német hadseregnek. “Aki bízik Hitlerben, az nem számíthat másra, mint a halálra.” Mindezek után a szovjet propaganda is felkínálja a megadás lehetőségét. Megemlíti Sztálin, a Szovjetunió védelmi népbiztosa 1942. február 23-án kelt 55. számú parancsát, amelyben garantálják a német hadifoglyok életét és hazatérését a háború után. A hátoldalon pedig egy német SS-tiszti egyenruhás csontváz mutat rá a kolumbárium egyetlen szabad helyére. Alatta, középen pedig egy egyértelmű üzenet, felírat!
„Te vagy a következő!”
Kolumbárium: Urnákat őrző emlékhely temetőben; elhamvasztottak maradványait tároló építmény.
Ahogy fentebb írtam a szovjet propaganda esetén is valóban valós lehetősége volt, hogy működik a felkínált lehetőség. Hisz abban is érdekelt volt mindkét fél, hogy betartsa esetleges ígéreteit, hisz ha nem így tesz, a későbbiekben már senki nem fog hinni nekik, és értelmetlenné válik mindenféle felhívás, felszólítás, bármilyen propaganda próbálkozás. Azt azonban tudni kell, hogy ezeket betartani, és felügyelni szinte lehetetlen volt. A legtöbb esetben, és ez elsősorban a szovjet csapatokra volt jellemző, amennyiben pár katona próbálta valóban megadni magát, nem kegyelmeztek nekik. Amennyiben nagyobb létszámú csapatok, hadtestek adták meg magukat, egyenes arányban nőtt az esélye annak, hogy “élve” tudták megadni magukat a katonák. Éppen ezért célozta, szólította meg számos propaganda anyag célzottan a parancsnokokat is, nem csak közvetlenül a katonákat. Hisz ők voltak képesek “leszervezni” egy esetleges nagyobb létszámú fegyverletételt. De sajnos a történelemből már tudjuk, hogy végül a harcok a keleti fronton, egészen Berlin elestéig, teljes vérrontásba fulladtak. A “végén” szinte már senki nem kegyelmezett senkinek 🙁
Hirdetés
Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?