Hihetetlen véletlennek köszönhetően fedeztek fel űrhajó roncsokat a History Channel filmesei!

Egy dokumentumfilmet készítők stábja, egy nagy darab roncsot fedezett fel, a  Challenger űrsiklóból, miközben egy II. világháborús repülőgép roncsait kereste Florida partjainál, az Egyesült Államokban.

A Space Shuttle Challenger (  (NASA Orbiter jelzése: OV-099) ) a Rockwell International által gyártott és a NASA által üzemeltetett űrrepülőgép volt. A Challenger 1983 áprilisában indult első útjára, és a Columbia ( OV-102 ) után a második űrrepülőgép volt, amely az űrbe repült.

1986. január 28-án a Challenger röviddel az indulás után szétesett, és a fedélzeten tartózkodó hét fős legénység minden tagja meghalt. A katasztrófa fő oka az volt, hogy az indításra hidegben, fagypont alatti hőmérsékleten került sor. Röviddel a felszállás után két redundáns O-gyűrűs tömítés megszakadt és forró, túlnyomásos gázt bocsátott ki a jobboldali szilárd rakétaerősítőből ( SRB ), amely átégett a külső hajtóanyagtartállyal ( ET ) összekötő hátsó rögzítési támaszon. Ez, több tényező kombinációjával együtt, ahhoz az aerodinamikai erőhöz vezetett, amely szétszakította az űrsiklót. Az űrhajó kabinjában ekkor még élt a legénység, mivel nem maga a “robbanás szerű”, összeroppanása okozta a halálukat hanem a kabin Atlanti-óceánba való becsapódása során keletkező hatalmas lassulási erő által okozott, az élet számára tolerálhatatlan, túlélhetetlen körülmények. A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, és sokáig zajlottak is. Az úrsikló kabinját  1986. március 7-én találták meg, és elsőnek az űrhajósok holtesteit hozták a felszínre. 6 űrhajóst sikerült is, a 7. Gregory Jarvis testét nem találták, ő a mentési munkálatok közben “kilebegett” a roncsból. Őt egy űrhajós Robert Crippen  találta meg, aki halászhajót bérelt, és indult a kutatására. Április 15-én, már a keresési műveletek végén a tenger fenekén megtalálta a testet, nagyjából 1,3 kilométerre a kabin megtalálási helyétől.

A mentőalakulatok mindent elkövettek, hogy minden roncsot megtaláljanak ( 1666 négyzetkilométernyi tengerfelületet vizsgáltak át, 365 méterig ) annak érdekében, hogy a minél több roncs megtalálásával, és megvizsgálásával, minél több információt kaphassanak a baleset okairól. A mentési műveletek 1986. május 1-re értek el odáig, hogy elegendő roncsot gyűjtöttek össze és vizsgáltak meg ( különös tekintettel a jobb oldali gyorsítórakétára ) ahhoz, hogy a legtöbb korábban felvázolt baleseti okot kizárják és a végül végzetes eseménysort rekonstruálni tudják. A fő keresési műveletek ekkor leálltak, és csak eseti jelleggel folytak tovább. A roncsgyűjtés során 14 tonnányi roncsot, törmeléket gyűjtöttek össze, amely magába foglalta a Challenger 45%-át, az utaskabin 95%-át és a rakomány 35%-át, a többit elveszettnek nyilvánították. A tenger még jóval később is mosott partra különböző maradványokat, így például 1996. december 17-én, közel 11 évvel a baleset után is találtak két nagyobb darabot a Challengerből a Cocoa Beach-en. Ezekre a később felbukkanó és megtalált roncsokra törvényt is hozott az Egyesült Államok Törvényhozása, miszerint tilos birtokolni bármilyen a Challengerből származó tárgyat, és ha bárki ilyet találna, azt köteles beszolgáltatni a NASA-nak. A vizsgálat lezárultával a Challenger összes roncsát a Cape Canaveral Air Force Station 31. számú rakétaindító helyén egy használaton kívül helyezett Minuteman rakétasilóba temették el.

Ronald Reagan az akkori elnök éppen a Challenger startjának estéjén szerette volna a szokásos éves elnöki beszédét, a State of the Union évértékelését megtartani, de ez az esemény a tragédia miatt elmaradt. A beszédet 1986. február 4-re halasztották, és aznap este az elnök, a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott beszédében, kizárólag a Challenger-katasztrófával összefüggésben beszélt. A beszédet, egyes felmérések beválogatták a 20. század legjelentősebb beszédei közé. A beszédet Peggy Noonan elnöki beszédíró, a The Wall Street Journal újságírója írta. Az elnök a következő sorokkal zárta a beszédet: “Sohasem feledjük őket, sem az utolsó pillanatot, amikor még láttuk őket, ahogy az űrutazásukra készülődtek, búcsút intettek, majd ‘kicsusszantak a Föld nyers öleléséből, hogy megérintsék Isten arcát”

A fent említett filmesek a History Channel új sorozatának forgatása közben fedeztek fel egy, a Challenger űrhajóról származó roncsot. A víz alatti felvételek áttekintése során a NASA szakértői megerősítették az azonosítást a 8 hüvelykes ( 20 centiméteres ) négyzetméteres hővédő ( hővédő ) lapokat találták. A roncsokat jóval északnyugatra a Bermuda-háromszögként ismert területtől, a floridai part közelében lévő vizekben találták.

Bill Nelson, a NASA adminisztrátora így nyilatkozott: „Ez a felfedezés lehetőséget ad arra, hogy ismét megálljunk, és felemeljük az elvesztett hét úttörő örökségét, és átgondoljuk, hogyan változtatott meg minket ez a tragédia. A NASA-nál a biztonság alapvető érték – és örökké annak is kell maradnia – a legfőbb prioritásunk, különösen, mivel küldetéseink minden eddiginél többet kutatnak a kozmoszból. Bár közel 37 év telt el azóta, hogy hét merész és bátor felfedező vesztette életét a Challenger fedélzetén, ez a tragédia örökre megmarad országunk kollektív emlékezetében. Milliók számára szerte a világon, köztük én is, 1986. január 28. még mindig olyan, mintha tegnap lett volna.”

„Challenger és legénysége mind a NASA, mind a nemzet szívében és emlékeiben él” – mondta Janet Petro, a Kennedy Űrközpont igazgatója. „Ma, amikor ismét a Hold és a Mars felé fordítjuk tekintetünket, azt látjuk, hogy ugyanaz a felfedezés iránti szeretet, amely a Challenger legénységét hajtotta, még mindig inspirálja a mai Artemis-generáció űrhajósait, és arra szólítja fel őket, hogy építsenek a tudás és a felfedezés örökségére, az egész emberiség javára.”

Az STS–51–L küldetés legénysége. Hátsó sor, balról jobbra: Ellison Onizuka, Christa McAuliffe, Greg Jarvis és Judy Resnik. Első sor, balról jobbra: Michael J. Smith, Dick Scobee és Ron McNair