Posted in

Heti makronaptár – A tavalyi inflációs és államháztartási statisztika is megjelenik a jövő héten

Budapest, 2022. január 9., vasárnap (MTI) – Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a decemberi és a tavalyi éves infláció adata számíthat a legnagyobb figyelemre, emellett a külkereskedelem novemberi forgalmát, illetve a szálláshelyek novemberi vendégforgalmát is közzéteszik.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi termékforgalom tavaly novemberi statisztikáját első becslése alapján. Tavaly októberben 302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, szeptemberhez képest az export kiigazított volumene 1 százalékkal nőtt, az importé 2,9 százalékkal csökkent. Októberben a kivitel volumene 10, a behozatalé 5,6 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A 2019. októberihez mérten a külkereskedelem volumene az exportban 6,1, az importban 5,0 százalékkal esett vissza. 2021. január-októberben a kivitel értéke 98,1 milliárd euró (35,0 ezer milliárd forint), a behozatalé 95,9 milliárd euró (34,2 ezer milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 9,1, a behozatalé 9,8 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi mérleg többlete 2,5 milliárd euróval csökkent, és 2,3 milliárd eurót tett ki.

Kedden közli a KSH a kereskedelmi szálláshelyek tavaly novemberi forgalmát. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma októberben 79 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de a járvány előtti, 2019. októberi szinttel összevetve 31 százalékkal csökkent. A belföldi vendégéjszakák száma 2021 októberben 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a tavalyelőtti értéktől 10 százalékkal elmaradt. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma – elsősorban a járványügyi korlátozások bevezetése miatti alacsony bázis nyomán – több mint hat és félszeresére nőtt tavaly októberrel összehasonlítva, de még így is 48 százalékkal kevesebb volt a 2019 azonos időszakinál. Októberben a szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 109 százalékkal 37 milliárd forintra nőtt. 2021 január-októberben az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyek 3,1 százalékkal kevesebb, összesen 13 millió vendégéjszakát regisztráltak.


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

A japánok a második világháborúban különleges fegyverként használták fel a legyeket. Mindegyiket kolera vírussal fertőzött edénybe mártották és Kína határában engedték szabadon őket. Mivel a japánok beoltatták magukat a betegség ellen, ezért őket nem fertőzte meg. Ám a határ mellett élők közül, közel fél millióan kapták el a betegséget.

Kedden teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) a gyorstájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének 2021. évi alakulásáról. Tavaly november végén az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt; ezen belül a központi költségvetés 3610,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 347,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 26,0 milliárd forintos többletet értek el. 2021 első tizenegy havi hiány a mérlegben szereplő adatok szerint a teljes évi előirányzat 171,8 százalékát jelenti. Novemberben a központi alrendszer hiánya elérte az 1009 milliárd forintot, szemben az egy évvel korábbi 693 milliárd forintos deficittel.

Szerdán az ipari termelés 2021 novemberi részletes statisztikáját publikálja a KSH második becslésében. Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva  2,1 százalékkal nőtt a termelés. Az előző hónaphoz viszonyítva 2,9 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás. A feldolgozóipari alágak többségében növekedést mértek, köztük az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában jelentős volt a bővülés. A legnagyobb súlyú járműgyártás azonban számottevően csökkent.

Pénteken az építőipar novemberi teljesítményét és a fogyasztói árak decemberi és egész éves statisztikáját közli a KSH. Tavaly októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit, az épületek építése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt. Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 6,7 százalékkal meghaladta a tavaly október végit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 12,6, az egyéb építményeké 2,8 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az év első tíz hónapjában 11,0 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Utoljára 2007. decemberben volt legalább ekkora az infláció. A novemberi maginfláció 5,3 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a dohányáruk ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 37,7, illetve 16,8 százalékkal. 2021 első 11 hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek.

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?