Posted in

Hamarosan pénzért dobhatunk pénzt, a Trevi-kútba, és ezzel sokan nem értenek egyet, de mi igen! Mutatjuk, hogy miért!

A Rómába látogató turisták egyik első megállója, az olasz főváros jelképének számító Trevi-kút — amit sokan “Szerelmesek kútjaként” is ismernek — jelenleg viták kereszttüzében áll, mivel felmerült a turistaforgalom kezelésére egy “belépőjegy-rendszer” bevezetésének ötlete.

A Trevi-kút, amelyet az 1732-ben XII. Kelemen pápa által kiírt pályázat nyerteseként az olasz építész, Nicola Salvi tervezett, a barokk építészet késői korszakának egyik remekműve, és ma ismét figyelem középpontjába került, ezúttal egy új vita kapcsán. Ez a híres kút, amely már a megépítése óta vonzza a látogatókat, és olyan klasszikus filmek ikonikus jeleneteinek adott helyet, mint a „Római vakáció” vagy az „Édes élet”, mára a turisták egyik legkedveltebb helyszíne. Sokan azért dobnak pénzérmét a kútba, hogy visszatérjenek Rómába, míg mások úgy érzik, hogy egy róla készült fénykép nélkül nem hagyhatják el a várost. A járvány után megugró turistaforgalom különösen súlyosan érintette a kutat, amely évente több millió látogatót fogad, és sokan itt kérik meg párjuk kezét is. A kút körüli szűk tér és a lépcsőkön fotózkodó tömegek gyakran zsúfoltságot okoznak, ami arra késztette a római önkormányzatot, hogy új megoldásokat keressen.

A Trevi-kút látogatásának szabályozására szolgáló előzetes foglalási rendszer ötlete nem új keletű, és minden alkalommal újra előkerül, amikor egy turista megpróbál megmártózni a kútban – ez a jelenség sajnos viszonylag gyakori. „Ez szégyenteljes látvány, teljes barbárság. Itt az ideje, hogy korlátozzuk a belépéseket” – jelentette ki Alessandro Onorato, turizmusért felelős tanácsos a múlt év júliusában, miután néhány külföldi megpróbált beleugrani a kútba. A római önkormányzat még nem tisztázta, milyen rendszert választ a belépés szabályozására, és azt sem, mennyibe fog kerülni a jegy, bár a helyi sajtó szerint szimbolikus, egy eurós árat javasolnak, ami lehetővé tenné a kút környezetéhez való hozzáférést, miközben a tér többi része szabadon átjárható maradna. Elvileg csak a turistáknak kellene fizetniük a jegyért, a római lakosoknak ingyenes lenne, és csak a legnagyobb zsúfoltság idején lenne kötelező.

Róma polgármestere, Roberto Gualtieri szeptember elején bejelentette: „Fontolóra vesszük a Trevi-kút látogatásának korlátozását, és jegyrendszert vezetnénk be, amelyet előre kellene foglalni. Ez egy komoly lehetőség.” A bejelentés nagy érdeklődést váltott ki, hiszen Róma a világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja. A Trevi-kútra vonatkozó jegyrendszerről Róma városának turisztikai bizottságának elnöke, Mariano Angelucci is nyilatkozott, aki támogatja a tervet. Elmondása szerint a világjárvány utáni időszakban Róma turizmusa rendkívül megnövekedett, 2023-ban közel 32 millió turistát fogadtak, ami hatalmas nyomást gyakorolt a város legnépszerűbb helyszíneire, köztük a Trevi-kútra is. Annak érdekében, hogy csökkentsék a város központjában tapasztalható zsúfoltságot, Róma a városon kívüli területekre, mint például az Antik Ostia és az Appian Way, igyekszik terelni a turistákat. Ennek ellenére a Spanyol lépcsők, a Colosseum és a Trevi-kút még mindig zsúfoltak.

Alexio Cola, az ACEA közüzemi vállalat dolgozója seprűvel gyűjti az érméket a kiürített Trevi-kútnál Rómában, Olaszország, 2024. február 19-én ( A kép forrása: Guglielmo Mangiapane / Reuters )


Tudtad? ( történelmi érdekességek )

1816-ban nem volt nyár a Földön. A "Dido building Carthage" című William Turner festményen egy szokatlanul ragyogó Napot láthatunk. talán a művész így próbálta meg ábráozlni az indonéz Tambora vulkán kitörése miatt keletkező szokatlan fényhatásokat. 1815 áprilisában szokatlan természeti katasztrófa következett be a Földön: a Tambora vulkán kitörése annyi gázt és hamut lövellt a légkörbe, ami éghajlatváltozást okozott az egész bolygón. 1816-ot ezért nyár nélküli évnek nevezik, és a mai napig ez volt a leghidegebb év az emberiség történelme során, amióta csak dokumentáljuk az időjárási megfigyeléseket. A hőmérséklet világszerte csökkent, ami hatalmas terméskiesést, állatpusztulást és globális élelmiszerhiányt okozott. A tudósok szerint az abnormális hideg oka az 1815-ös indonéz vulkánkitörés, valamint számos más nagyobb kitörés volt 1808 és 1814 között. A légkörben felhalmozódott jelentős mennyiségű hamu következtében kevesebb napfény jutott át a sztratoszférán. Több hónapba telt, mire a hamu teljesen szétterjedt a Föld légkörében, így az 1815-ben bekövetkezett hatalmas kitörés hatása ebben az évben még nem is volt igazán észlelhető Európában, 1816 márciusában azonban már annál inkább, amikor nem érkezett a tavasz, hanem továbbra is szokatlanul télies maradt a hőmérséklet. Áprilisban és májusban rengeteg hó, eső és jégeső esett, júniusban és júliusban pedig nulla fok alatti hőmérsékletek voltak az Egyesült Államokban: New Yorkban és New Englandben a hó is esett. Németországot szokatlanul erős viharok sújtották ebben az évben, sok folyó kiöntött, Svájcban pedig az év minden hónapjában esett a hó.

Angelucci rámutatott, hogy az emberek gyakran mindössze 30 másodpercig tudnak maradni a kút előtt, miközben a tömegben tolakodás és zsúfoltság veszélyének vannak kitéve, ami közbiztonsági problémákat is felvet. A kút egy kis téren található, és így a látogatók nagy száma komoly problémákat okoz, különösen azért, mert nemcsak turisták, hanem helyi lakosok is előszeretettel látogatják. Emiatt komolyan fontolgatják a belépőjegy bevezetését, ami korlátozná a látogatók számát, és rendezettebb látogatást biztosítana. Ahogy már fentebb írtuk, a jegyrendszer pontos részletei még kidolgozás alatt állnak, de a terv szerint napi szinten korlátoznák a látogatók számát. A római lakosoknak és adófizetőknek nem kellene fizetniük, a jegy ára várhatóan 1 és 3 euró között mozogna. Angelucci kiemelte, hogy a környező üzletek forgalmát nem befolyásolná negatívan a jegyrendszer, mivel nem a tér teljes lezárásáról van szó, csak a kút előtti lépcsők korlátozásáról. A rendszer célja a kút megóvása és a látogatási élmény javítása lenne.

Mit gondolnak a turisták a jegyrendszerről?

Az ír Maura McCarthy, aki egy hetes nyaralásra érkezett, így nyilatkozott: „Az egyik legfontosabb dolog számomra ezen a nyaraláson az volt, hogy meglátogassam a Trevi-kutat, ami egy gyönyörű és híres látványosság Rómában. Szerintem nagyon fontos, hogy ez a hely ingyenesen elérhető maradjon, hiszen a kút a közé, és nem lenne helyénvaló pénzt kérni érte.” McCarthy rossz ötletnek tartja a jegyrendszer bevezetését, és hozzátette, hogy már így is költenek a városba való utazásra, szállásra és étkezésre, ezért egy rövid látogatásért nem kellene fizetni a Trevi-kút megtekintéséért.

Egy norvég turista, Andree – aki nem kívánta megadni a vezetéknevét – azonban úgy véli, hogy „Ez egy jó ötlet. Látod, mennyire zsúfolt itt, miért ne fizetnél ezért? Más kalandokra is fizetsz, miért ne itt? Csak néhány eurót kérnének, hogy továbbra is megóvják a kutat.” Andree felesége, Kristen viszont nem értett egyet ezzel, és szerinte a Trevi megtekintéséért nem kellene belépődíjat kérni.

Egy angol turista, Simon, aki feleségével házassági évfordulójukat ünnepelni érkezett Rómába, vegyes véleménnyel van a jegyrendszerről. „Tudjuk, hogy Rómában már így is sok helyen belépőt kell fizetni, például a múzeumokba. Ezért jó dolog, hogy a Trevi-kút ingyenes. Szerintem ez így helyes.” Amikor felvetették, hogy a jegyrendszert a tömegek kezelése miatt vezetik be, Simon így reagált: „Lehetséges, de ma nem volt olyan nagy a tömeg. Tegnap kicsit zsúfoltabb volt, de összességében nem gondoltam, hogy olyan vészes lenne.

Egy kínai származású amerikai turista, Hayen is azt mondta: „Inkább nem szeretnék belépődíjat. Szerintem mindenkinek ingyen kellene belépnie, különben mindenhol hosszú sorok lesznek, különösen nyáron, amikor amúgy is hatalmas a tömeg.

Egy román látogató, Carlo azonban támogatta az ötletet: „Ez egy jó ötlet, mert láthatóan rengeteg ember van itt, és ez egy nagyon frekventált hely. Ha fotót akarsz készíteni valakivel, az elég nehéz, mert állandóan tömeg van. Lehet, hogy néhány éven belül a belépődíj fizetése tényleg jó megoldás lesz a kút látogatására.

Kapcsolódód tartalom

A kút, amit ingyen lehet látogatni, mégis hatalmas bevételt hoz! ( A Trevi-kút, Róma )

Hirdetés


Van véleményed? Valamit javítanál a cikkben? Vagy csak hozzászólnál?