Franciaországban annyira népszerűek voltak a nyilvános kivégzések, hogy végül betiltották őket! De azért még lefejeztek egy férfit a Csillagok Háborúja bemutatásának évében, 1977-ben!

Eugen Weidmann 1908-ban született Németországban, és már fiatalon a bűn útjára lépett, ami később hírhedt bűnözővé tette. Rablásért öt évre ítélték, és börtönbüntetése alatt találkozott későbbi bűntársaival, Roger Millionnal és Jean Blanc-nal. Szabadulásuk után a hármas, turistákat rabolt el Párizs környékén, akiket miután kiraboltak, meg is öltek. Áldozataik között volt egy New York-i táncos, egy sofőr, egy nővér, egy színházi producer, egy náciellenes aktivista és egy ingatlanügynök is.

A rendőrség végül megtalálta Weidmann lakhelyét. Amikor a rendőrök megérkeztek, Weidmann először beinvitálta őket otthonába, majd tüzet nyitott rájuk. A fegyvertelen rendőrök azonban leterítették, és egy kalapáccsal fejen ütötték. A per, amely nagy sajtóérdeklődést keltett, halálra ítélte Weidmannt és Milliont, míg Blanc húszhavi börtönt kapott. Million később életfogytiglanra módosított büntetést kapott. 1939 június 17-én reggel a versailles-i Szent Péter-börtön előtt jelentős tömeg gyűlt össze, hogy szemtanúi legyenek Weidmann kivégzésének.

Weidmannt 1937. december 21-én, néhány nappal az elfogása után, bilincsben kísérték el a rendőrök.

Weidmann fejét a guillotine alá helyezték, és a francia főhóhér, Jules-Henri Desfourneaux gyorsan elvégezte a kivégzést, levágva Weidmann fejét. A kivégzés után a tömeg zsebkendőkkel próbálta felitatni Weidmann vérét, szuvenírként hazavinni egy darabot az eseményből. A látottak annyira megdöbbentették Albert Lebrun köztársasági elnököt, hogy betiltotta a nyilvános kivégzéseket, mivel azok nem elrettentettek, hanem épp ellenkezőleg, az emberek legprimitívebb ösztöneit hozták elő. Rendeletét egy héttel a botrányos versailles-i kivégzés után, 1939. június 24-én tették közzé. Ebben a többi között az áll, hogy „a kivégzéseket a jövőben a büntetés-végrehajtási intézmény zárt területén hajtják végre” mindössze néhány személy ( bíró, ügyvéd, rendőr, lelkész, orvos ) jelenlétében, fekete lepel alatt.

A kivégzést sokan a helyszínen nézték végig, a Saint-Pierre börtön bejáratánál.

A halálbüntetést azonban ekkor még nem törölték el, olyannyira nem, hogy az utolsó, de már nem nyilvános kivégzést 1977. szeptember 10-én hajtották végre. Hamida Djandoubit a marseille-i Baumettes börtönben ( börtönudvaron ) végezték ki guillotine-nal, Élisabeth Bousquet elrablása, kínzása és meggyilkolása miatt. A halálbüntetést Franciaországban végképp Robert Badinter szocialista igazságügyi miniszter törvényjavaslatával törölték el 1981. október 9-én. “Holnaptól – önöknek köszönhetően – a francia igazságszolgáltatás nem lesz többé gyilkos igazságszolgáltatás. Holnaptól – önöknek köszönhetően – nem hajtunk végre mindannyiunk szégyenére titkos kivégzéseket napkeltekor, fekete lepel alatt a francia börtönökben. Holnap igazságszolgáltatásunk sötét pillanataival fogunk végezni.” – Robert Badinter, A halálbüntetés eltörlése kapcsán, 1981. szeptember 17-én mondott beszédének részlete.

1977. február 24-én Hamida Djandoubi és őrei az Aix-en-Provence-i börtönnel összekötő alagúton keresztül érkeztek a tárgyalóterembe. ( A kép forrása: GERARD FOUET/AFP a Getty Images )

Érdekesség: Az 1939. június 17-i kivégzésnek különleges szemtanúja volt a később híressé vált színész, Christopher Lee. A fiatal brit fiú, aki mindössze 17 éves volt és később Drakula szerepében vált ismertté, egy újságíró barátjuk kíséretében érkezett a helyszínre. Nem tudta, mire számítson, és amikor a kivégzésre került sor, nem volt képes végignézni azt. Évekkel később, 1988-ban elmesélte, hogy elfordította a fejét, de a nyaktiló csapódásának hangját tisztán hallotta. A színész élénken emlékezett a pillanatra, és a guillotine zaját is felidézte nyilatkozatában. „Elfordítottam a fejem, de mindent hallottam” – mondta az elítélt nyakára csapódó nyaktiló hangját utánozva a színész. Életrajzi ihletésű könyvében, A zűrzavar ura c. műben a nap egyéb megrázó részleteiről is beszámolt. „Sikolyok és sikolyok hulláma” tört fel a tömegből, amikor megjelent az elítélt. Kivégzése után a nézők „rettenetes sírás közepette rohamozták meg a holttestet, és egyesek attól sem riadtak vissza, hogy zsebkendőjüket vagy sáljukat mártsák a járdán szétfröccsenő vérbe, amit emlékként vittek haza”.